Szent FAUSTYNA KOWALSKA nővér NAPLÓ

 

Az Isteni

Irgalmasság

üzenete

 

Szentatya levele

 

STAATSSEKRETARIAT

________

ERSTE SEKTION

ALLGEMEINE ANGELEGENHEITEN

 

A Vatikánból, 1997. augusztus 2-án

 

II. János Pál pápa örömmel értesült Boldog Faustina Kowalska

Lelki Naplójának magyar nyelvű kiadásáról.

Őszintén örül annak, hogy a magyar hívek ily módon is

megismerkedhetnek Faustina nővér lelkiségével, és kívánja, hogy

Isten irgalmasságáról való elmélkedés üdvüket szolgálja.

A Lelki Napló magyar nyelven való megjelenésének alkalmából

szívből adja apostoli áldását a kötet szerkesztőire és olvasóira

egyaránt.

 

Giovanni Battista Re érsek, Substitutus

 

_________________

Főtisztelendő

Dr. Antalóczi Lajos

Úrnak

Széchenyi út 51.

H-3300 Eger

 

_____________________________________

 

II. János Pál pápa Fausztina nővér Naplójának jóváhagyásában,

közzétételében és az Isteni Irgalmasság üzenetének világméretű

elterjedésében meghatározó szerepet játszott. Hatodik

lengyelországi látogatása alkalmával – 1997. június 7-én –

elzarándokolt Boldog Faustyna Kowalska nővér sírjához is.

(Minderről részletesebben lásd: A vetés első hajtásai – Utószó

c. fejezetet)

 

A Szentatya ezt írja: ,,Meneküljünk Istenhez Krisztus által,

megemlékezvén a Magnificat énekéről, melyben Mária magasztalja a

‘nemzedékről nemzedékre’ szóló irgalmat. Könyörögjünk Istenhez az

Irgalomért századunk embere számára! Az Egyház, amely Mária

példája szerint arra törekszik, hogy Istenben az emberek Anyja

legyen, ebben az imádságban fejezze ki gondoskodását és hűséges

szeretetét, amely szeretetből a könyörgés súlyos kötelezettsége

származik.'' (Dives in misericordia 98)

========================================================================

Lectori Salutem – Üdvözlet az Olvasónak

 

 

Seregély István érsek, MKPK elnöke

 

Köszöntöm az Olvasót. – Maria Faustyna Kowalska nővér Naplója

a különböző fordítások jóvoltából szélesedő körben válik ismertté

a világon. Az ügyben éppen öt évvel ezelőtt fejeződött be a

huszonnyolc éven át tartó hivatalos vizsgálat. A Szentatya, a

Hittani- és a Szenttéavatási Kongregáció hivatalos állásfoglalása

és a sokasodó jelek nyomán bíborosok, püspökök, papok és a hívek

növekvő tábora ismeri el a Napló értékeit, s tanúskodik a

nyomában fakadó lelki gyümölcsökről. Örömömre szolgál, hogy

Faustyna Kowalska Naplója – immár a tizenkettedik idegen nyelven

– magyarul is megjelenik.

II. János Pál pápa 1993. április 18-án, húsvét második

vasárnapján avatta boldoggá Faustyna Kowalska lengyel nővért, az

Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregációjának tagját. A Szentatya

többek között így méltatta az új boldog érdemeit és küldetését:

,,Köszöntelek téged, Fausztina nővér. Mától az Egyház boldognak

hisz téged, különösképpen is lengyel és litván földön. Ó,

Fausztina, mennyire csodálatraméltó volt a te utad! Vajon lehet

nem gondolni arra, hogy éppen téged – a mazowiecki lengyel nép

szegény és egyszerű leányát – választott ki Krisztus, hogy

eszükbe juttassa az embereknek az Isten Irgalmasságának nagy

titkát... Ez a titok prófétai kiáltássá lett a világhoz,

Európához...

Magasztaljuk Istent nagy műveiért, melyeket a nővér lelkében

végbevitt, és állandóan végbevisz az emberi lelkekben, melyek a

boldog nővér tanúságának és szózatának köszönhetően fedezik fel

az Isten Irgalmasságának végtelen mélységeit.''

A Szenttéavatási Kongregáció Dekrétuma röviden tájékoztat Maria

Faustyna Kowalska életútjáról, buzgóságáról, hősiesen gyakorolt

erényeiről, nagy lelki nyugalmáról és erejéről, a türelemmel

viselt súlyos betegségéről. Ezt követően a dokumentum ismerteti

Maureen Cahill asszony Faustyna Kowalska nővér közbenjárására

történt csodálatos gyógyulását, amelyről a Szenttéavatási

Kongregáció Orvosi Tanácsa 1992. május 12-én kijelentette: a

gyógyulás ,,rendkívül gyors, tökéletes és maradandó, tudományunk

alapján megmagyarázhatatlan.'' A Szentatya az ügy kapcsán így

nyilatkozott: ,,Bizonyos, hogy Maureen Cahill úrnő igen ‘gyors,

tökéletes és maradandó gyógyulása’ tiszteletreméltó Maria

Faustyna Kowalska közbenjárására Istentől művelt csoda.''

Andrzej M. Deskur bíboros e könyvben is közzétett előszavában

pedig így fogalmaz: ,,Amikor Faustyna Kowalska nővér Naplójának

jelen kiadását az olvasók figyelmébe ajánlom, annak biztos

tudatában teszem ezt, hogy a katolikus misztika egy olyan

dokumentumáról írok, mely különleges értéket képvisel nem csak a

lengyel, de az egyetemes Egyház számára is.''

Szívesen, és abban a reményben ajánlom tehát Testvéreimnek a

Napló olvasását, hogy az Isten magyar népünk körében is nagy

dolgokat művel általa, s ily módon hasznos eszköze lesz az

evangelizációnak. Az egyszerű, mindössze két és fél osztályt

végzett nővér szavai, gondolatainak mélysége Isten akaratából nem

csupán olvasási élményt nyújt, de az Isteni Irgalmasság üzenete

új lendületet adhat keresztényi életünknek. Mint láttuk, a

legilletékesebb egyházi vezetők is tanúsítják ezt. Induljon hát

útjára hazánkban is, és szívből kívánom, teremjen gazdag

gyümölcsöket magyar földön.

Ajánlásomat a Szentatya szavaival zárom: ,,Az Egyház soha,

egyetlen történeti korszakban – különösen egy olyan időszakban,

mint a mi korunk – sem feledkezhet meg arról, hogy könyörögve

imádkozzék Isten irgalmáért a rossz sok fajtája ellen, amelyek

szorongatják és fenyegetik az emberi nemet. Ez egyébként a Jézus

Krisztusban élő Egyház elsődleges joga és kötelessége: joga és

kötelessége Isten és az emberek iránt. Minél inkább eltávolodik

az ember Istentől és az irgalom misztériumától..., az Egyháznak

annál inkább joga és kötelessége, hogy ‘hathatós kiáltással’

forduljon az isteni irgalomhoz. Ez a hathatós kiáltás különösen

is sajátja korunk Egyházának...'' (Dives in misericordia 96)

 

Eger, 1998. április 19-én, Húsvét második vasárnapján

 

dr. Seregély István

érsek,

MKPK elnöke

========================================================================

Előszó a Napló első lengyel kiadáshoz

 

 

Andrzej M. Deskur bíboros

 

Amikor Faustyna Kowalska[*] nővér Naplójának jelen kiadását az

olvasók figyelmébe ajánlom, annak biztos tudatában teszem ezt,

hogy a katolikus misztika egy olyan dokumentumáról írok, mely

különleges értéket képvisel nemcsak a lengyel, de az egyetemes

Egyház számára is. Ez a kritikai és hiteles kiadás a Fausztina

nővér boldoggá avatását előkészítő bizottság által a területileg

illetékes Krakkói Érsekség irányítása alatt készült.

Az Isteni Irgalmasság tiszteletét tartalmazó Napló az utóbbi

időben két okból kifolyólag is igen időszerűvé vált:

Először is, a Hittani Kongregáció két évvel ezelőtti

nyilatkozatával véglegesen visszavonta azokat a kifogásokat és

fenntartásokat, melyeket a Szent Offícium Kongregáció emelt

korábban Fausztina nővér írásaival szemben. Az Indexről való

törlés következtében az említett Naplóban foglalt Isteni

Irgalmasság tisztelete (kultusza) újra felélénkült minden

kontinensen; ezt bizonyítják azok a tanúságtételek, melyek

folyamatosan érkeznek a boldoggá avatást előkészítő bizottsághoz

és a Rendbe, melynek Fausztina nővér tagja volt.

Másrészt II. János Pál pápa legutóbb kiadott enciklikája, a

Dives in misericordia szerencsésen irányította rá az Egyház, sőt

a laikus világ figyelmét is Istennek erre a rendkívüli

tulajdonságára és egyúttal a megváltás ökonómiájának különleges

aspektusára, amit Isten irgalmassága jelent.

Beható tanulmányozásra lenne szükség, mely feltárná Fausztina

nővér Naplójának és az idézett enciklikának közös pontjait, nem

beszélve az esetleges összefüggésekről. Ilyen érintkezési

pontokat valószínűleg nagy számban találnánk az idézett művekben,

mivel mindkettőt ugyanaz a forrás ihlette, nevezetesen az Isteni

kinyilatkoztatás és Krisztus tanítása. Ezenkívül ugyanabból a

lelki környezetből származnak, Krakkóból, tudomásom szerint az

egyetlen városból, melyben az Isteni Irgalmasságnak szentelt

legrégebbi templom áll. Azt is ki kell még emelni, hogy maga

Karol Wojtyla bíboros volt az, aki mint Krakkó érseke Faustyna

Kowalska nővér boldoggá avatási eljárását kezdeményezte, és ezt

az eljárást elindította.

Mindezek fényében Fausztina nővér Naplója óriási jelentőségre

tett szert a katolikus lelkiségen belül, és ezért fontossá vált

hiteles kiadásának elkészítése, hogy ily módon elejét vegyük a

szöveg elferdítéseinek, ami gyakran megesik, akkor is, ha

jóhiszemű, ám kellő felkészültséggel nem rendelkező emberek

végzik egy szöveg kiadását. Így elkerülhetővé válik, hogy eltérő,

sőt egymásnak ellentmondó kiadások jelenjenek meg, amint ez

megtörtént pl. a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz

lelkinaplójának – az Egy lélek történetének – esetében.

A Napló felületes átolvasása során az olvasót megdöbbentheti

nyelvének egyszerűsége, sőt az előforduló nyelvtani és

stilisztikai hibák, de ne felejtsük el, hogy a Napló szerzője még

befejezett általános iskolai végzettséggel sem rendelkezett. A

Naplóban foglalt teológiai tanítás önmagában is éreztetheti az

olvasóval annak rendkívüliségét, ha pedig figyelembe vesszük a

Fausztina nővér végzettsége és teológiai tanítása közötti

kontrasztot, ez mindenképpen igazolja Isten kegyelmének különös

befolyását.

Szeretném itt felidézni találkozásomat napjaink egyik jól

ismert misztikusával, Speranza nővérrel, aki Colle Valenzaban,

nem messze Toditól létrehozta az Amore Misericordioso néven

ismert, sokak által látogatott zarándokhelyet. Megkérdeztem

Speranza nővért, ismeri-e Fausztina nővér írásait, és mi a

véleménye róluk. Nagy egyszerűséggel válaszolt: ,,Ezek az írások

csodálatos tanítást tartalmaznak, de amikor olvassuk, nem szabad

elfeledkeznünk arról, hogy Isten a filozófusokhoz a filozófusok

nyelvén szól, az egyszerű lelkekhez pedig az egyszerű emberek

nyelvén, és csak ezek előtt az utóbbiak előtt tárja fel azokat az

igazságokat, melyek e világ tudósai és bölcsei előtt rejtve

vannak.''

Ennek az előszónak a végén szabad legyen még egy személyes

élményemet felidéznem 1952-ből, amikor először vettem részt

ünnepélyes boldoggá avatáson a Szent Péter bazilikában. Az

ünnepség után a résztvevők közül néhányan megkérdezték: ki is

volt tulajdonképpen az illető férfi vagy nő, akit boldoggá

avattak? A kérdés nagyon zavarba hozott, mivel abban a

pillanatban nem tudtam pontosan, kik is voltak ezek az emberek,

bár tudtam, hogy a boldoggá avatás lényege az, hogy példaképeket

állítson Isten népe elé, akiket követhet, akiknek életén

elmélkedhet.

A boldogok és boldoggá avatásra várók között Lengyelországnak

jelenleg két olyan embere van, akiket az egész világ ismer, és

tudja, kik voltak, mit tettek életükben, és milyen küldetést

hordoz az életük. Ez a két személy: Boldog Maximilian Kolbe, a

szeretet vértanúja, valamint Faustyna Kowalska nővér, az Isteni

Irgalmasság apostola.

 

Róma, 1980. dec. 20.

+ Andrzej M. Deskur

c. érsek (Tene)

 

* Fausztina nővér teljes lengyel neve: Maria Faustyna Helena

Kowalska. A keresztségben a Helena, a rendben a beöltözés

alkalmával a Maria Faustyna nevet kapta. A vonatkozó irodalom

a legtöbb esetben csupán Faustyna Kowalska néven emlegeti.

Magyarországon Fausztina nővérnek mondják és írják.

Kiadványunkban mi is Fausztina nővérnek nevezzük, de ha a

családi névvel együtt kell leírnunk nevét, akkor minden

esetben lengyeles formában írjuk a keresztnevet is: Faustyna

Kowalska – a szerk.

========================================================================

Bevezető a Napló harmadik lengyel kiadásához

 

 

s.M. Elzbieta Siepak Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregció tagja

 

1. Faustyna M. Kowalska nővér, Isten Irgalmasságának ma már

világszerte ismert apostola, a teológusok véleménye szerint az

Egyház legjelentősebb misztikusai közé számít.

Egy tízgyerekes, szegény, vallásos parasztcsalád harmadik

gyermekeként született Glogowiecben, és Helén névre keresztelték

a Swinice Warckie plébánia templomában. Gyermekkorától kezdve

mély vallásos lelkület, az ima szeretete, szorgalom,

engedelmesség és az emberi nyomor iránti érzékenység jellemezte.

Az iskolát csak két és fél évig látogathatta: tizenhat éves,

mikor Aleksandrówban és Lódzban szolgálóleány lesz, hogy szülein

segítsen.

A hivatás hangja már hétéves korában megszólal lelkében (két

évvel első Szentáldozása előtt), de szülei nem akarják, hogy

kolostorba lépjen. Ebben a helyzetben Helén megpróbálta elnyomni

magában az Isten hívó szavát. Az egyik látomásában megjelenő

szenvedő Krisztus szemrehányó szavai – (Napló 9) – azonban arra

kényszerítették, hogy helyet keressen magának egy kolostorban.

Több kolostor kapuján is bekopogott, de sehová sem vették fel.

1925. augusztus 1-én lépte át az Irgalmasság Anyjáról nevezett

kongregáció küszöbét Varsóban a Zytnia utcában. Naplójában írja:

,,Az volt a benyomásom, mintha a paradicsomi életbe léptem volna

be. Szívem egyetlen hálaima volt.'' (Napló 17)

Néhány hét múlva erős kísértést érzett, hogy egy másik

kongregációba lépjen, ahol több ideje maradna az imára. Ekkor

megjelent előtte Krisztus sebekkel borítva, és így szólt: ,,Te

okozol nekem ekkora fájdalmat, ha kilépsz ebből a rendből. Ide

hívtalak, nem máshová, és sok kegyelmet készítettem számodra.''

(Napló 19)

A rendben Fausztina Mária nővér nevet kapta. Újoncidejét

Krakkóban töltötte és itt tette le első, majd öt évvel később

örök fogadalmát – a tisztaságra, a szegénységre és az

engedelmességre, St. Rospond püspök jelenlétében. A kongregáció

több házában is dolgozott, legtovább Krakkóban, Plockban és

Vilniusban, ahol szakács, kertész és portás munkakörben

tevékenykedett.

Kívülről semmi sem árulta el rendkívül gazdag misztikus életét.

Buzgón teljesítette kötelességeit, hűségesen követte rendje

szabályait, áhítatos, hallgatag volt, de derűs, tele jóindulatú

és önzetlen felebaráti szeretettel.

Egész életében következetesen törekedett az Istennel való mind

bensőségesebb egyesülésre, és igyekezett áldozatosan

együttműködni Jézussal a lelkek megmentése ügyében: ,,Jézusom, te

tudod, hogy egészen fiatal éveimtől kezdve nagy szent akartam

lenni, azaz oly bensőségesen akartalak szeretni, ahogy eddig egy

lélek sem szeretett Téged.'' (Napló 1372)

Naplója feltárja lelki élete mélységeit. Az olvasó

megismerkedhet lelkének Istennel való mély egyesülésével,

erőfeszítéseivel, harcaival a keresztény tökéletességre vezető

zton. Isten gazdagon megajándékozta kegyelmekkel: a kontempláció

adományával, az Isteni Irgalmasság titkának mélységes

megismerésével, látomásokkal, kinyilatkoztatásokkal, rejtett

stigmákkal, a prófétálás adományával, az emberi lelkekben való

olvasás tudományával és a ritkán előforduló misztikus eljegyzés

rendkívüli kegyelmével. Ily gazdag adományok mellett mégis azt

írja: ,,Sem a kegyelmek, sem a sugallatok, sem az elragadtatások,

sem sok adomány nem teszik a lelket tökéletessé, csak a lelkemnek

benső egyesülése Istennel. Szentségem és tökéletességem

akaratomnak az Isten akaratával való szoros egyesülésén

alapszik.'' (Napló 1107)

A szigorú életmód és a kimerítő böjtök – melyeket még a rendbe

való belépés előtt magára kényszerített – annyira legyengítették

szervezetét, hogy már a posztulátus alatt el kellett küldeni a

Varsó melletti Skolimówba, hogy javítsanak egészségi állapotán.

Első novíciátusi éve után átélte az ún. ,,sötét éjszaka''

rendkívüli fájdalmas misztikus tapasztalatait, ezt követően a

küldetéséből adódó sok megalázó szenvedést és lelki gyötrelmet

kellett elviselnie. Fausztina nővér felajánlotta életét a

bűnösökért, a lelkek megmentéséért, emiatt is különböző

szenvedések érték. Élete utolsó éveiben megerősödtek belső

szenvedései, az ún. ,,lélek passzív éjszakája'', valamint testi

fájdalmai: előrehaladott állapotba került tuberkulózisa, mely

megtámadta tüdejét és az emésztő-rendszerét. Emiatt két

alkalommal néhány hónapos kórházi kezelésen is volt Krakkóban, a

Pradnikon.

Fizikailag egészen felemésztődve, de lelkileg teljesen éretten,

Istennel való misztikus egyesültségben, a szentség hírében halt

meg 1938. október 5-én, alig harminchárom évesen, melyből

tizenhárom évet töltött a rendben. Testét Krakkó-Lagiewnikiben, a

kolostori temető sírboltjában helyezték örök nyugalomra, amely

1966-ban a boldoggá avatás információs pere folyamán átkerült a

kápolnába.

Erre az egyszerű, képzetlen, de bátor és Istent határtalanul

szerető szerzetesnőre az Úr Jézus olyan missziót bízott, ami az

egész világnak szól: az Irgalmasság üzenetét. ,,Ma téged küldelek

az egész emberiséghez irgalmasságom üzenetével – mondta Jézus.

Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom

gyógyítani és irgalmas Szívemre szorítani.'' (Napló 1588) ,,Te

vagy irgalmasságom titkárnője, erre a tisztségre jelöltelek ki a

jelen és az eljövendő életben (Napló 1605), ... hogy közöld a

lelkekkel nagy irgalmamat, melyet irántuk érzek, és bátorítsd

őket: bízzanak irgalmam mélységében.'' (Napló 1567)

 

2. Fausztina nővér küldetése. Ez a küldetés röviden összefoglalva

azon alapszik, hogy a mindenki által öröktől fogva ismert, de

feledésbe merült igazságot, Isten irgalmas szeretetét újra az

emberek emlékezetébe idézze, és az Isteni Irgalmasság kultuszának

újabb formáit ismertesse meg, melynek gyakorlata a vallásos élet

megújulására vezet a keresztényi bizalom és irgalom szellemében.

A Naplót (lelki önéletrajz) Fausztina nővér Jézus világos

parancsára életének négy utolsó évében írta. Benne a nővér

lelkének aktuális és korábbi, Istennel való találkozásait

jegyezte le. Ahhoz, hogy feljegyzéseiből küldetésének lényegét

megérthessük, tudományos elemzésre is szükség volt, amit az

ismert és nagyra becsült teológus, Prof. Ignacy Rózycki atya

végzett el. Ennek a munkának rövidített változatát tartalmazza Az

Isteni Irgalom, az Isteni Irgalom kultuszának alapvonásai című

referátum. A Fausztina nővér által ismertetett Isteni Irgalmasság

kultuszáról szóló korábbi munkák csak néhány elemet tartalmaznak,

s néha lényegtelen dolgokkal foglalkoznak, pl. a litániával és

kilenceddel, meg sem említvén az Irgalmasság óráját. Ugyanazt

emeli ki Rózycki atya is: ,,Mielőtt megismerkednénk az Isteni

Irgalmasság kultuszának konkrét formáival, figyelembe kell

vennünk, hogy nincs közöttük ismert és kedvelt litánia vagy

kilenced.''

Az Isteni Irgalmasság kultuszának új, konkrét formáit az Úr

Jézus hozzájuk fűzött ígéretei alapján kell kiválasztanunk. Ezen

ígéretek beteljesedésének feltételei: az Isten jóságába és

irgalmába vetett bizalom és a felebarátainkkal szembeni szeretet.

Prof. Rózycki az Isten Irgalmához szóló áhítat öt formáját

sorolja fel:

a.) Az Irgalmas Jézus képe. Rajzát Plockban, 1931. február 22-

én kapott látomás alapján jegyezte fel a nővér. ,,Este, amikor a

cellámban voltam, megpillantottam az Úr Jézust fehér ruhában.

Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a

ruháját. Melléből a ruha nyílásán két hatalmas sugár tört elő,

egy piros és egy halvány. ... Kis idő múlva azt mondta Jézus:

‘Fess egy képet annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással:

Jézusom, bízom Benned.’'' (Napló 47) ,,Azt kívánom, hogy a

képet... húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg.

Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!'' (Napló 49)

A kép mondanivalója szorosan kapcsolódik ennek a vasárnapnak

liturgiájához. Az Egyház ezen a napon János Evangéliumát olvassa

fel, amikor a feltámadt Jézus megjelent az utolsó vacsora

termében, s megalapította a bűnbánat szentségét (Jn 20,19-29).

Mint feltámadt Üdvözítőt ábrázolja Őt a kép, aki szenvedése és

kereszthalála árán megváltott minket. A vér és víz sugarai,

melyek a lándzsa által megnyitott szívéből (nem látható a képen)

törnek elő, és a keresztre feszítés sebei a Nagypéntek

eseményeire emlékeztetnek (Jn 19,17-18; 33,37). Tehát az Irgalmas

Jézus képe az Evangélium e két eseményéhez kapcsolódik, melyek a

legtökéletesebben fejezik ki Isten szeretetét az emberek iránt.

Krisztusnak ezen a képén jellemző a két sugár. Jelentőségéről

kérdezve így válaszol az Úr: ,,A halvány sugár a vizet jelenti,

ami a lelket tisztítja meg, a piros a vért, amely a lélek élete.

... Boldog, aki ezek árnyékában él.'' (Napló 299) A lelket a

keresztség és bűnbánat szentsége tisztítja meg, és

legbőségesebben az Oltáriszentség táplálja. A két sugár tehát a

szentségeket és a Szentlélek összes kegyelmét jelenti – amelynek

bibliai jelképe a víz –, valamint az új szövetséget Isten és

ember között, amelyet Jézus az Ő vére által kötött.

Az Irgalmas Jézus képét gyakran az ,,Isteni Irgalmasság''

képének is mondják, ami helyes, mert épp Krisztus húsvéti

misztériumában nyilvánul meg legjobban Istennek az emberek iránti

végtelen szeretete.

A kép nemcsak az Isteni Irgalmasságot ábrázolja, de

emlékezetünkbe idézi az Isten iránti bizalom és a felebarátaink

iránt tettekben megnyilvánuló szeretet kötelességét. A kép

aláírása Jézus akaratából: ,,Jézusom, bízom Benned.'' ,,A kép

emlékeztessen irgalmam követelményeire, mert a legerősebb hit sem

segít semmit cselekedetek nélkül.'' (Napló 742)

A kép így értelmezett kultuszához, mely alapvetően a keresztény

bizalmon és irgalmasságon nyugszik, az Úr különböző ígéreteket

fűzött: örök üdvösséget, a keresztény tökéletesség útján nagy

előrehaladást, a boldog halál kegyelmét és minden más kegyelmet,

melyet az emberek bizalommal kérnek. ,,A kép által sok kegyelmet

fogok kiosztani a lelkeknek, ezért hozzáférhetővé kell tenni

minden lélek számára.'' (Napló 570)

b.) Az Irgalmasság ünnepe. Isten Irgalmasságának tiszteletében

ez áll első helyen. Jézus első alkalommal 1931-ben, Plockban

beszélt Fausztina nővérnek arról a kívánságáról, hogy ünnepet

szenteljenek az Isten Irgalmasságának: ,,Azt kívánom, hogy legyen

az Irgalmasságának ünnepe. Azt kívánom, hogy a képet, melyet

ecsettel fogsz megfesteni, húsvét után az első vasárnapon

ünnepélyesen áldják meg! Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság

ünnepe!'' (Napló 49)

Az Irgalmasság ünnepének Húsvét utáni első vasárnapra történő

helyezése mély teológiai értelemmel bír, amely a megváltás

húsvéti titka és az Isteni Irgalmasság titka között fennálló

szoros összefüggésre utal. Ezt az összefüggést hangsúlyozza az

ünnepet előkészítő Isteni Irgalmassághoz végzett kilenced, amit

Nagypénteken kell elkezdeni.

Az ünnep nemcsak egy nap, melyen Istent különösképpen

tiszteljük irgalmasságának titkában, hanem állandó kegyelem

forrása minden ember számára: ,,Azt kívánom – mondta Jézus –

hogy az Irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden

lélek, de főleg a szegény bűnösök részére.'' (Napló 699)

,,Keserves szenvedéseim ellenére elvesznek [egyes] lelkek. Utolsó

mentőövet adok nekik, ez Irgalmasságom ünnepe. Ha nem dicsőítik

irgalmamat, örökre elvesznek.'' (Napló 965)

Ennek az ünnepnek nagyságát a hozzáfűzött ígéretek nagyságával

lehet lemérni, melyeket Jézus ígért: ,,Aki ezen a napon az Élet

Forrásához járul, bűnei és az értük járó büntetés teljes

elengedését nyeri el.'' (Napló 300) ,,Ezen a napon megnyílik

irgalmam mélysége: a kegyelmek tengerét árasztom minden lélekre,

aki irgalmam forrásához közelít. Egy lélek se féljen közeledni

hozzám, még ha bűnei skarlátpirosak lennének is.'' (Napló 699)

Eme nagy kegyelmek elnyeréséhez teljesíteni kell az Isten

irgalma iránti tisztelet feltételeit, melyek: a bizalom Isten

jóságában, a felebaráti szeretet gyakorlása, a megszentelő

kegyelem állapotában (szentgyónás után) méltó Szentáldozás. Jézus

mondta: ,,Egyetlen lélek sem nyerhet megigazulást, amíg nem

fordul bizalommal irgalmasságomhoz. Ezért kell a Húsvét utáni

első vasárnapot Irgalmasságomnak szentelni. A papok ezen a napon

hirdessék a lelkeknek nagy és végtelen irgalmamat.'' (Napló 570)

 

c.) Az Isteni Irgalmasság rózsafüzére. Ezt a rózsafüzért Jézus

Vilniusban, 1935. szeptember 13-14-én diktálta Fausztina nővérnek

bocsánatért könyörgő, Isten haragját lecsillapító imaként (vö.

Napló 474-476).

Ebben az imában az imádkozó felajánlja az Atyaistennek Jézus

Krisztus Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét saját maga,

felebarátai és az egész világ bűneinek bocsánatáért. Mialatt

egyesül Jézus áldozatával, hivatkozik arra a szeretetre, mellyel

a Mennyei Atya Fiában megajándékozott minden embert.

Ebben az imában irgalmat kérünk magunknak, és az egész

világnak. Ezzel az irgalmasság cselekedetét gyakoroljuk. Az

alapvető bizalom és minden jó ima feltétele mellett (alázat,

kitartás, Isten akaratával való egyesülés) a hívők elnyerhetik

Krisztus ígéretét, mely főleg haláluk óráját illeti: a megtérés

kegyelmét és a békés halált.Nemcsak azok, akik ezt a rózsafüzért

imádkozzák, hanem a haldoklók is, akik mellett ezt mások mondják.

Jézus mondta: ,,Ha ezt az imát haldokló mellett mondják,

mérséklődik Isten haragja és mérhetetlen irgalom veszi körül a

lelket.'' (Napló 811) Az általános ígéret így hangzik: ,,Úgy

tetszik nekem, hogy ez által az ima által mindent megadjak, amire

engem kértek (Napló 1541), ... ha ez megegyezik akaratommal.''

(Napló 1731) Mindaz, ami nem egyezik Isten akaratával, nem jó az

embernek sem, főleg örök boldogságára vonatkozóan.

Más helyen ezt mondta Jézus: ,,E rózsafüzér imádkozásával

közelebb hozod hozzám az emberiséget.'' (Napló 929) ,,Azokat a

lelkeket, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák, már életükben

körülöleli irgalmam, különösen pedig haláluk óráján.'' (Napló

754)

d.) Az Irgalmasság órája. 1937. októberében Krakkóban Fausztina

nővér figyelmét az Úr Jézus halála órájának tiszteletére hívta

fel: ,,Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el

teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald; hívd le az

egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre, mert az

irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára.''

(Napló 1572) Az Úr Jézus elég pontosan megadta azt az imamódot

is, ami Isten Irgalmasságának kultuszában ennek a formának

legjobban megfelel: ,,Igyekezz ebben az órában elvégezni a

keresztutat! – mondta Fausztinának – Ha ez nem lehetséges, kis

időre térj be a kápolnába, tiszteld irgalommal teli Szívemet a

Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ha ez sem lehetséges, akkor

merülj el imádságban – ha röviden is – ott, ahol éppen vagy.''

(Napló 1572)

Rózycki professzor három feltételt sorol fel, melyek

szükségesek az ebben az órában mondott ima meghallgatásához:

1.) Az imát Jézushoz intézzük.

2.) Délután háromkor történjék.

3.) Jézus kínszenvedéseinek értékére hivatkozzon.

,,Ebben az órában – mondta Jézus – kéréseddel mindent

elnyersz magad és mások számára. Ebben az órában lépett a

kegyelem a világba: az irgalom legyőzte az igazságosságot.''

(Napló 1572)

 

e.) Az Irgalmasság tiszteletének terjesztése. Ezt azért emelte

ki Rózycki atya, mert ehhez is ígéretek fűződnek. Jézus: ,,Azokat

a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész

életükben megoltalmazom, mint gyengéd anya óvja csecsemőjét.

Haláluk óráján pedig nem bírájuk, hanem irgalmas Megváltójuk

leszek.'' (Napló 1075)

Az Isten Irgalmassága iránti kultusz lényege: az Isten iránti

keresztény bizalom és a felebarát tettekben megnyilvánuló

szeretete. Az Úr Jézus ,,teremtményeitől bizalmat'' (Napló 1059)

követel, valamint az irgalmasság cselekedeteinek végrehajtását

tettel, szóval vagy imádsággal. ,,Felebarátaid iránt mindig és

mindenhol irgalmasságot kell tanúsítanod. Ez elől nem térhetsz ki

sem kényszerre hivatkozva, sem kifogással, sem

bocsánatkéréssel.'' (Napló 742) Jézus azt kívánja tisztelőitől,

hogy a nap folyamán legalább egy jó cselekedetet végezzenek

felebarátaikért.

Az Isteni Irgalmasság tiszteletének terjesztése nem kíván

feltétlenül sok szót, hanem a hit keresztény alapját, az Isten

iránti bizalmat követeli meg, és azt, hogy minél irgalmasabbak

legyünk. Az apostoli küldetés ezen példáját adta életével

Fausztina nővér.

 

f.) Az Isteni Irgalmasság kultusza a vallásos élet megújítására

törekszik az Egyházban a keresztényi bizalom és irgalmasság

szellemében. Így kell értelmeznünk az ,,új kongregáció''

fogalmát, mellyel találkozhatunk a Napló lapjain. Fausztinában

fokozatosan érlelődött meg Krisztus óhajtása, és bizonyos

fejlődésen ment keresztül; egy szigorúan szemlélődő rendtől

eljutott egy olyan mozgalomig, melybe a (női és férfi) apostoli

rendek, valamint a világi emberek is belekapcsolódhatnak. Ez a

hatalmas, nemzetek fölötti közösség egy nagy család, melyet Isten

irgalmasságának titkában egyesít, s mely azt akarja, hogy Isten

ezen tulajdonsága visszatükröződjék a szívekben és a tettekben,

valamint Őt kívánja dicsőíteni. Ez egy olyan közösség, mely

különböző módon, állapottól és hivatástól függően (papi,

szerzetesi hivatás vagy elhivatottság a világi életre) a bizalom

és irgalom evangéliumi ideáljával él. Életével és szavaival Isten

Irgalmasságának felfoghatatlan titkát terjeszti, és Isten

irgalmáért esedezik a világ számára.

Fausztina nővér küldetésének mély megalapozottságát találhatjuk

a Szentírásban és az egyházi dokumentumokban, kiváltképp a

Szentatya, II. János Pál Dives in misericordia című

enciklikájában.

 

3. A Napló harmadik kiadásának előzményei. Fausztina nővér

Naplójának első, kritikai kiadása 1981-ben jelent meg az

Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációja és a Máriás Papok

(Ksieza Marianie) – Kosztka Szent Szaniszlóról elnevezett

amerikai rendtartományának – kiadója együttműködésével. A Napló

hat, kézzel írott füzetét, valamint a Felkészülésem a

Szentáldozásra c. füzetet tartalmazza. A kiadványt Andrzej M.

Deskur érsek előszavával, Jerzy Mrówczynski atya főként a művet

érintő részletes bevezetőjével, Fausztina nővér életének

kalendáriumával, a Napló tartalmát magyarázó jegyzetekkel,

valamint személy-, hely- és tárgymutatókkal látták el.

A Napló második kiadását az Imaapostolság Kiadója (Wydawnictwo

Apostolstwa Modlitwy) készítette el 1987-ben. A népszerűsítő

jellegű kiadásban részben eltekintettek a zárójelek

használatától, melyekben a kéziratból hiányzó betűket vagy a

rövidítések magyarázatát tüntették föl. Ugyancsak

átszerkesztették a jegyzeteket, a mutatókat, valamint a

kalendáriumot.

A Napló harmadik kiadása a Máriás Papok lengyel tartományának

kiadójánál (Wydawnictwo Ksiezy Marianów) jelent meg az

Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregációjának együttműködésével. A

második kiadást veszi alapul. Az új kiadványhoz Andrzej M. Deskur

Kardinális atya írt előszót, Jerzy Mrówczynski atya bevezetőjének

helyére pedig a jelen szöveg került. Fontosnak tartjuk ugyanis,

hogy a mű soron következő kiadásánál közelebb kerüljön az

olvasóhoz a Napló Szerzőjének alakja és az ő küldetése, s ezáltal

olvashatóbb legyen a könyv. Némely nyelvi hibát ugyancsak

kijavítottak, valamint az aktuális adatokat bevezették a

jegyzetekbe.

 

Az Isteni Irgalmasság nagyobb dicsőségére!

 

Krakkó, 1991. december

 

s. M. Elzbieta Siepak

ZMBM

========================================================================

Szerkesztői megjegyzések

 

 

Antalóczi Lajos plébános, érseki könyvtárigazgató

 

Kincset tart kezében az Olvasó. Boldog Faustyna Kowalska –

ahogy Magyarországon nevezik: Fausztina nővér – Naplóját, amit a

teológusok, a papok és a szerzetesek egyre szélesebb körben

sorolnak a misztikus irodalom legjelentősebb alkotásai közé. A

Napló századunk harmincas éveinek közepén – mondhatni az atomkor

küszöbén – íródott. A világ már javában szenved az elhatalmasodó

bűn nyomában járó pusztítástól (vö. Jak 1,15). Sorra teljesednek

az Isteni Irgalom Anyjának La Salette-i és fatimai szavai. Az

emberiséget néhány év választja el a második világháborútól. A

háborút követően a technika csodái kápráztatnak, az erőszakos

ateizmus nyomában pedig mindent tarolni igyekszik a kozmopolita,

liberális szemlélet. Látszólag minden erő az Isten és az istenhit

ellen szerveződik. Egyházunk statisztikai adatai valamennyi

kontinensen komolyan figyelmeztetnek erre a jelenségre.

Szentatyánk a tendenciával szemben meghirdette az

újraevangelizálást. Ennek megvalósításához egyházunk a

hagyományos lelkipásztori módszerek mellett új és hatékonyabb

evangelizációs eszközöket keres. Útkeresésünk jelenlegi

helyzetében biztató, hogy híveink egyre nagyobb felelősséggel és

egyre szélesebb körben vállalnak részt az evangelizációs

munkából.

Ebben a válságosnak tűnő környezetben új fény tűnik fel az

Egyház egén, az Isteni Irgalmasság üzenete (vö. Napló 378). Ez a

fény a megtestesült Ige Szívéből árad, és beragyogja az egész

világot. (,,Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a

kegyelem...'' Róm 5,20b) Az irgalom végighúzódik az

üdvtörténeten, hiszen az istenfélők nemzedékről nemzedékre (vö.

Lk 1,50) részesei lehetnek, most azonban a derengő, a szunnyadó

fény meg akarja világítani lelkünk valamennyi rejtekét, az Isteni

Irgalom vonzó szeretetével megszólít minden embert. Megszólít és

új életre hív. A szeretet civilizációjának felépítésére és

megélésére. Még javában szerveződik a bűn, amikor egy kolostor

cellájában már mentőöv adatik minden lélek számára. Olyan üzenet

érkezik hozzánk a két és fél osztályt végzett Fausztina nővér

közvetítésével, amely láthatóan az újraevangelizálás egyedül

hatékony eszköze az egyház mai életében. Bármilyen legyen is az

ember múltja, az Isten a szeretet találékonyságával nagyszerű

esélyt ad a rendezésre. ,,Ha a lélek már oszló hulla lenne, s

emberi értelemben képtelen az újjáéledésre, s már minden el volna

veszve, nem így az Istennél! Az irgalmasság csodája teljesen

életre kelti a lelket.'' (Napló 1448)

Az Isten irgalma erősebb mint a nép bűnei (Dives in

misericordia 20). ''Nem tudom megbüntetni, még ha a legnagyobb

bűnös is lenne, azt, aki irgalmamra hivatkozik, hanem felmentem

őt mérhetetlen és kifürkészhetetlen irgalmamban.'' (Napló 1146)

Ez a szelíd biztatás azonban figyelmeztet is. Válaszolni kell rá.

Az iménti idézet így folytatódik: ,,Mielőtt eljövök mint

igazságos Bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját. Aki nem

akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján

kell áthaladnia.'' (Napló 1146)

Nem új tanításról van szó. Az ,,irgalmasságában gazdag Isten''

(Ef 2,4), a tékozló fiú atyja, aki ,,hűséges marad atyaságához,

és hűséges a szeretethez, melyet ő a maga részéről soha nem vont

meg a fiától'' (Dives in misericordia 37), feltárja irgalmának

mélységét és gazdagságát, s felajánlja azt az atyai házból

eltévedt gyermekeinek. Aki elfogadja és megismeri ezt a túláradó

lehetőséget, gazdagon tudja gyümölcsöztetni önmaga lelki életében

és az evangelizációs munkában. ,,Mondd meg papjaimnak, hogy a

megrögzött bűnösök szavaikra bűnbánatra indulnak, ha a szívemben

lévő végtelen irgalomról beszélnek nekik. Minden papnak, aki

irgalmamat hirdeti, rendkívüli kegyelmet adok, szavaik gyógyítóan

hatnak, s meg fogják indítani a szíveket, akikhez szólnak.''

(Napló 1521)

Az Eger, Kisboldogasszony Plébánia és az Egri Főegyházmegyei

Könyvtár igen nehéz feladatot vállalt a több mint ötszáz oldalas

munka lefordíttatásával és kiadásával. A könyv megjelenésében

szerepet játszó szakemberek fáradságos és kiváló munkát végeztek.

Valamennyiüket hála és köszönet illeti.

A kiadó tisztelettel megköszöni az Irgalmasság Anyja Nővérei

Kongregációja, s.M. Paulina Helena Slomka generális anya és s.M.

Elzbieta Siepak anya közreműködését, segítségét, a fordítási és

megjelenési engedély díjtalan megadását. Köszönetet mondunk dr.

Stanislaw Swidzinski úrnak (Coesfeld–Lette, Németország), hogy

lehetővé tette az általa kiadott fotók díjtalan felhasználását.

A két fordító, Koncz Éva (Bp.) és Trojan Márta (Füzesabony)

áldozatos és nehéz munkáját a kiadó megköszöni, de hisszük, hogy

valódi jutalmukat az Isten fogja kimérni. Megköszönjük Trojan

Marian Józef nyelvi kérdésekben adott tanácsait is.

A fordítási munkát megnehezítette a lengyel eredeti szöveg igen

egyszerű, sokszor azonban szövevényes mondatfűzése. A fordítók

mindenben követték az Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregációjának

(Zgromadzenie Sióstr Matki Bozej Milosierdzia, Kraków) kérését, s

hűen törekedtek visszaadni a Napló egészét. Ezért fordul elő a

magyar szövegben is olykor az igeidők, a tegezés-magázás váltása

egy-egy epizódon vagy akár egy mondaton belül is, és helyenként

nem lehetett kiküszöbölni a szóismétléseket sem. A nagy és kis

kezdőbetűk váltako-zásában is követtük a lengyel kiadás

gyakorlatát akkor is, ha az ellenkezik a magyar helyesírás

szabályaival. A versek – bár ihletettségből fakadtak –,

egyszerű alkotások. Ezek átültetése során is a gondolat

visszaadására törekedtünk.

A fordítás az első lengyel (kritikai) kiadás alapján készült,

de a kronológia, a jegyzet apparátus és a mutatók a krakkói zárda

engedélyével az 5. (átszerkesztett) lengyel kiadásból kerültek

átvételre. A kiadó úgy gondolja, hogy a nehézségek ellenére is a

teljes Napló magyar nyelvű kiadása forrás értékű.

Kiadványunk tipográfiai tekintetben is követi a lengyel eredeti

módszerét. Figyeltünk az apróságokra is, noha ezeknek nincs

jelentőségük. Mi is feltüntettük pl. a JMJ (= Jézus, Mária,

József), és a + jeleket, amelyek Fausztina nővértől származnak. A

dátumok jelölésénél a római számok helyett arab számokat

használunk. Fausztina nővér gyóntatójának kérésére Jézus szavait

aláhúzta a kéziratban. Mi is, mint a különféle fordítások, pl. a

német, dőlt betűvel és idézőjelben közöljük ezeket, de csak

ezeket a kijelentéseket. Csupán Andrzej M. Deskur bíboros úr,

ill. s.M. Elzbieta Siepak anya bevezetőjében alkalmaztunk néhány

tipográfiai kiemelést. A lengyel kritikai kiadás 833 jelzetet

használ, az ötödik kiadás pedig (ezt vettük át mi is) 421-et. A

hiányzó 412 jelzet tartalom tekintetében nem jelent információ

veszteséget. A fejezetszámozást természetesen megőriztük.

Nem csupán a könyveknek, de a fordításoknak is megvan a maguk

története. A kiadási szándék felvállalásában fontos szerepet

játszottak dr. Tátrai Kálmánnénak a Naplóval kapcsolatosan

megjelent és kéziratban maradt fordításai, amit ez alkalommal is

megköszönök. Köszönetemet fejezem ki Ft. Szenes Józsefnek, Begyik

Tibornak és Bálint Gábornak is minden biztatásért és

támogatásért.

Köszönet illeti a sok türelmet igénylő gépelési és javítási

munka elvégzőit: Ft. dr. Linczenbold Leventét, Ligeti Gabriellát,

Horváth Mártát, Barta Róbertnét, Pap Pétert; a nyomdai

előkészítésért Péderi Attilát.

Köszönettel tartozom munkatársaimnak, Gyimesi Alajosnak, Szabó

Dénesnek, Pozsgay Lászlónénak, Kiss Lászlónénak és Vágó Imrénének

a Főegyházmegyei Könyvtárban, ill. az Eger, Kisboldogasszony

Plébánián, akik készségesen vállaltak komoly áldozatot a kiadvány

formálásában és terjesztésében.

Befejezésül fiúi tisztelettel mondok köszönetet főpásztoromnak,

dr. Seregély István érsek úrnak, a MKPK elnökének az erkölcsi

támogatásért, valamint dr. Katona István egri segédpüspök úrnak

az áldozatos segítségért és tanácsokért.

Végezetül álljon itt két idézet a Naplóból: ,,Megnyitom

szívemet mint az irgalom élő forrását, hogy minden lélek életet

merítsen belőle. Közeledjenek nagy bizalommal az irgalom

tengeréhez. A bűnösök megigazulást, az igazak a jóban való

megerősödést találnak benne. Aki bizalmát irgalmasságomba

helyezte, azt halála óráján isteni békém tölti el.'' (Napló 1520)

,,Ma téged küldelek az egész emberiséghez Irgalmasságom

üzenetével. Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg

akarom gyógyítani, és irgalmas szívemre szorítani. A büntetést

csak akkor alkalmazom, ha ők maguk kényszerítenek erre... Az

igazság napja előtt az irgalmasság napját küldöm.'' (Napló 1588)

Ezen igék jegyében s maradandó gyümölcsök reményében bocsátjuk

útjára kiadványunkat.

 

Eger, 1998. Húsvét

 

dr. Antalóczi Lajos

pp. prelátus, plébános,

érseki könyvtárigazgató

========================================================================

Kronológia

 

 

Boldog Maria Faustyna Helena Kowalska

az Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregációjának tagja

 

1905.8.25. Ezen a napon született Helena Kowalska,

Glogowiec faluban. (Jelenleg konini

vajdaság Lengyelországban).

1905.8.27. Megkeresztelték a Szent Kázmér

egyházközségben, Swinice Warckie-ben.

(Wroclawi egyházmegye.)

1912. Helena első ízben hallja a hívást a zárdai

életre.

1914. Helena első áldozása.

1917.9. Megkezdi tanulmányait az általános

iskolában.

1921. Munkába lép egy ismerős családnál a lódzi

Aleksandrówban. Nevük: Bryszewski.

1922. Hazatér a szülői házba. Kijelenti, hogy

zárdába szeretne lépni. A szülők ellenzik.

1922. ősze Helena Lódzba utazik munkát keresni. Többek

között dolgozott Marcjanna Sadowska

boltjában is (ul. Abramowskiego, 29) egy

évig. (1923.2.2.–1924.7.1)

1924.7. Varsóba utazik, ahol kolostorba szeretne

lépni. Helena jelentkezik az Irgalmasság

Anyja Nővéreinek Kongregációjába, a Zytnia

u. 3/9-be. A főnöknő megígéri neki, hogy

fölveszi, előtte azonban azt ajánlja

Helenának, hogy dolgozzon, s készítse elő

szerény hozományát.

1925.8. Egy évig háztartási kisegítőként dolgozik,

majd újból jelentkezik a Zytnia-utcai

kolostor főnöknőjénél, aki most már végleg

felveszi, s így Helena elkezdheti a

postulatust (Rendi próba).

1926.1.23. Helena a krakkói újoncházba megy.

1926.4.30. Beöltözéskor rendi ruhát és rendi nevet

kap: Maria Faustyna.

1927.3-4. Fausztina nővér lelki sötétséget él át. Ez

a megpróbáltatás másfél évig tart.

1928.4.16. Nagypénteken a szenvedő újoncot Isten

szeretetének lángja keríti hatalmába.

Elfelejti a kiállt kínokat, s világosan

látja, mennyit szenvedett érte Krisztus.

1928.4.30. Miután befejezi a novíciátust és a

nyolcnapos lelkigyakorlatot, Fausztina

nővér leteszi első ideiglenes fogadalmát.

1928.10.6–10. Az Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregációban

általános konventet tartanak. Michaela

Moraczewska anya lesz az általános főnöknő.

Ő marad Fausztina nővér elöljárója élete

végéig. Nehéz pillanataiban ő lesz

segítsége és vigasza.

1928.10.31. Fausztina nővér varsói rendházba utazik

(Zytnia u. 3/9), hogy ott a konyhán

dolgozzék.

1929.2.21–6.11. Fausztina nővér Vilniusban tartózkodik,

hogy ott az egyik nővért helyettesítse, aki

a harmadik próbatételre készül.

1929.6. Fausztina nővérnek Varsóban az újonnan

alapított, Hetmanska utcai házba kell

mennie dolgozni.

1929.7.7. Fausztina nővért rövid időre áthelyezik a

Poznan melletti Kiekrzbe, hogy konyhán

helyettesítsen egy beteg nővért.

1929.10. Fausztina nővér a Kongregáció varsói

házában tartózkodik (Zytnia u.).

1930.5–6. A kongregáció plocki házába küldik. Ott

egymást követő sorrendben a sütödében, a

konyhában, majd a péküzletben dolgozik.

1931.2.22. Fausztina nővérnek megjelent az Úr Jézus.

Azt az utasítást adja, hogy fessenek róla

egy képet úgy, ahogyan a nővér látta.

1932.11. Fausztina nővér Varsóba megy a harmadik

próbatételre, mely öt hónapig tart. Ezután

teszik le örök fogadalmukat a nővérek az

Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregációban.

1933.4.18. Fausztina nővér Krakkóba utazik nyolcnapos

lelkigyakorlatra az örök fogadalom előtt.

1933.5.1. Fausztina nővér leteszi örök fogadalmát. (A

szertartást Stanislaw Rospond püspök

vezeti).

1933.5.25. Fausztina nővér Vilniusba utazik.

1934.1.2. Fausztina nővér első alkalommal megy el

Eugeniusz Kazimirowski festőművészhez,

akinek meg kell festenie az Isteni

Irgalmasság képét.

1934.3.29. Fausztina nővér felajánlja magát a

bűnösökért, főleg azokért a lelkekért, akik

elvesztették Isten irgalmában való

bizalmukat.

1934.6. Isten Irgalmasságának a képe elkészült.

Fausztina nővér sírt a kép láttán, mert

azon az Úr Jézus nem olyan szép, ahogy ő

látta.

1934.8.12. Fausztina nővérnél gyors gyengülés

észlelhető. Sopocko páter feladja neki az

utolsó kenetet.

1934.8.13. Fausztina nővér egészségi állapota jobbra

fordul.

1934.10.26. Fausztina nővér 17 óra 50 perckor a

tanulókkal a kertből vacsorázni indul,

amikor megpillantja a vilniusi kápolna

felett az Úr Jézust olyan alakban, ahogyan

Őt Plockban látta, azaz a sugarakkal – a

halvánnyal és a pirossal. – A sugarak

körülfogták a Kongregáció kápolnáját, a

növendékek betegszobáját, s végül

elárasztották az egész világot.

1935.2.15. Fausztina nővér meghallja, hogy édesanyja

súlyos beteg, hazautazik falujába,

Glogowiecbe. Visszaútban megszakítja

utazását Varsóban, hogy lássa általános

főnöknőjét, Michaela Moraczewska, és

egykori mesternőjét, Maria Józefa Brzoza

nővéreket. Néhány nap múlva visszatér

Vilniusba.

1935.10.19. Fausztina nővér nyolcnapos lelkigyakorlatra

Krakkóba utazik.

1936.1.8. F. nővér meglátogatja Romuald Jalbrzykowski

érseket, vilniusi metropolitát, s elmondja

neki, hogy Jézus egy új kongregáció

alapítását kívánja.

1936.3.21. Fausztina nővér elutazik Vilniusból

Varsóba.

1936.3.25. Fausztina nővért áthelyezik a Kongregáció

walendówi rendházába.

1936.4. Fausztina nővért Derdybe helyezték.

(Walendówtól 2 km-re van.)

1936.5.11. Derdyből állandó tartózkodásra Krakkóba

utazik.

1936.9.14. Találkozás Jalbrzykowski érsek úrral, aki

átutazóban felkereste Krakkóban a

rendházat.

1936.9.19. Fausztina nővér orvosi kivizsgálás végett a

pradniki kórházban tartózkodik. (Ma: II.

János Pál Kórház)

1936.12.9–1937.3.27 Fausztina nővért a pradniki kórházban

ápolják.

1937.7.29–1937.8.10 Fausztina nővér Rabkában tartózkodik.

1938.4.21. Fausztina nővér egészségi állapota annyira

romlik, hogy másodszor is elküldik a

pradniki kórházba.

1938.8. Fausztina nővér utolsó levelét küldi az

ált. főnöknőnek, melyben életének minden

vétségéért bocsánatot kér. ,,Viszontlátásra

az égben!'' szavakkal zárja a levelét.

1938.8.25. Feladják Fausztina nővérnek az utolsó

kenetet.

1938.9.2. Sopocko atya a pradniki kórházi látogatása

alatt meglátja Fausztina nővért extázisban.

1938.9.17. Fausztina nővért a kórházból visszahozzák a

kolostorba.

1938.10.5. 22 óra 45 perckor nagy kitartással elviselt

hosszú szenvedés után Maria Faustyna

Kowalska nővér hazatér az Úrhoz, hogy örök

jutalmát elnyerje.

1938.10.7. Fausztina nővért a kolostor temetőjében a

nővérek közös sírboltjába temették, ami az

Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregáció

krakkói rendházának kertjében található.

(Krakkó – Lagiewniki)

 

Halála utáni események

 

1965.10.21. A Krakkói Érsekségen elkezdődik az

információs eljárás Fausztina nővér

boldoggá avatása ügyében.

1966.11.25. Fausztina nővér földi maradványait a

kolostor temetőjéből áthelyezik az

Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregáció

kápolnájába. (Krakkó-Lagiewniki)

1967.9.20. Karol Wojtyla bíboros ünnepélyes üléssel

zárta le krakkói egyházmegyében a Fausztina

nővérre vonatkozó információs eljárást.

1968.1.31. A Szenttéavatási Kongregáció megkezdte

Isten Szolgálólányának, Fausztina nővérnek

boldoggá avatási eljárását.

1993.4.18. (Irgalmasság Vasárnapja) II. János Pál pápa

a Vatikánban boldoggá avatja Fausztina

nővért.

========================================================================

Napló – 1. füzet 1–100

 

 

A Legméltóságosabb Oltáriszentségről nevezett

 

Boldog

FAUSZTINA

nővér

(Faustyna Kowalska)

Az Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregációjának tagja

 

NAPLÓ

1. füzet

 

Az Úr Irgalmát fogom dicsérni

 

1 (1)[*]

Ó, Örök Szeretet, szent képed[1] megfestését kéred,

S feltárul előttünk irgalmad forrásának mélye.

Ki e sugarakhoz járul, azt megáldod,

Az éjfekete lelket hófehérre váltod.

Ó, édes Jézus, irgalmad trónusát állítottad itt[2] fel,

Hogy vigasztald és gyámolítsd a bűnös embert.

Megnyitott Szíved tiszta forrás – belőle

Vigasz árad a megtört szív sebére.

E kép iránti tisztelet és dicsőítés

Az emberi lelkekben soha meg ne szűnjék!

Isten irgalmasságát minden szív dicsérje,

Most és mindenkor, örökkön-örökké.

 

2 Ó, Istenem!

 

A jövőbe pillantás félelemmel tölt el.

De miért is kellene elmélyednem a jövőben?

Csak a jelen pillanat drága nekem,

Hisz lehet, a jövő nem is látogatja meg lelkem.

Az elmúlt időn nincs hatalmam,

Hogy megváltoztassam, javítsam, vagy bármit hozzáadjak.

Ezt sem a bölcsek, sem a próféták nem tudták megtenni.

Istenre bízom hát mindazt, amit a múlt magával vitt.

Ó, jelen pillanat, csak te vagy egészen az enyém,

Minden erőmmel óhajtok is veled élni.

Bár kicsi és gyenge vagyok én,

Mindenhatóságod kegyelmét adod nekem mégis.

Bízva tehát irgalmadban,

Az élet útját kisgyermekként járom.

Szívem, mely a Te nagyobb dicsőségedet óhajtja,

Néked mindennap újra felajánlom.

 

3 (2)

+

JMJ

Isten és a lelkek

Irgalmasság Királya, vezesd a lelkem!

A Legszentebb Oltáriszentségről nevezett

Fausztina nővér

 

Vilnius, 1934.7.28.

4

Ó, Jézusom! Irántad érzett bizalomból

ezer koszorút fonok Néked,

És tudom, mind kivirágzik.

És tudom, mind kivirágzik,

ha az isteni Nap rájuk ragyog.

Ó, hatalmas Isteni Szentség,

Ki Istenemet elrejted.

Jézus, légy velem minden pillanatomban,

S szívemen nem lesz úrrá soha félelem.

 

(3)

+

JMJ

Vilnius, 1934.7.28.

+ Első füzet

 

Isten és a lelkek

 

5 Légy dicsőítve, ó, Magasságos Szentháromság, most és minden

időben. Dicsőítsen minden műved és teremtményed. Csodálják és

hirdessék irgalmasságod nagyságát, ó, Istenem.

 

6 Le kell írnom[3] lelkem Veled való találkozásait látogatásaid

különös pillanatában, ó, Istenem. Rólad kell írnom, ki

felfoghatatlan vagy az én szegény lelkem iránti irgalmasságodban.

A Te szent akaratod a lelkem élete. Attól kaptam az írásra

utasítást, aki itt a földön, ó, Istenem, a Te helyettesed, aki

szent akaratodat tolmácsolja nekem. Jézusom, Te látod, mily

nehezemre esik az írás, hogy nem tudom világosan kifejezni azt,

amit lelkemben átélek. Ó, Istenem, leírhatja-e mindazt a toll,

amire nemegyszer szavak sincsenek? De Te parancsoltad meg az

írást, ó, Istenem, és ez elég nekem.

 

7

Varsó, 1925.8.1.

Belépés a kolostorba

 

Isten hívását, a szerzetesi hivatás kegyelmét hétéves koromtól

éreztem. Hétéves voltam, amikor először hallottam meg Isten

hangját a lelkemben, mely meghívás volt egy tökéletesebb életre,

de nem mindig engedelmeskedtem a kegyelem szavának. Nem

találkoztam senkivel, aki megmagyarázta volna nekem ezeket a

dolgokat.

 

8 Tizennyolcadik évemben szüleim határozottan elutasították

nyomatékos kérésemet, hogy engedjenek kolostorba lépni. A

visszautasítás után átadtam magam az élet hiúságainak.[4] Nem

hallgattam a kegyelem szavára – bár a lelkem semmiben (4) sem

talált megelégedést. A szüntelenül hangzó kegyelmi hívások óriási

szenvedést okoztak, melyeket szórakozásokkal törekedtem elnyomni.

Bensőmben kerülni próbáltam Istent, és egész lelkemmel a

teremtményekhez fordultam. Az isteni kegyelem mégis győzött a

lelkemben.

 

9 Egy alkalommal az egyik nővéremmel bálban[5] voltam. Mikor

mindenki a legjobban szórakozott, az én lelkem nagy benső kínokat

állt ki. Abban a pillanatban, amikor táncolni kezdtem,

megpillantottam magam mellett Jézust, az ereje vesztett, ruháitól

megfosztott, sebekkel borított Jézust, aki így szólt hozzám:

,,Meddig fogok még szenvedni miattad, és te meddig vezetsz még

félre engem?'' Ebben a pillanatban elnémult a kedves zene, eltűnt

szemeim elől a társaság, csak ketten maradtunk: Jézus és én.

Kedves nővérem mellé ültem, és megpróbáltam fejfájás ürügyével

palástolni mindazt, ami a lelkemben zajlott. Nemsokára titokban

elhagytam a társaságot és nővéremet, és elmentem a Kosztka Szent

Szaniszló katedrálisba. Már látszott a hajnali órák szürkülete. A

templomban kevesen voltak. Nem törődve semmivel, ami körülöttem

történt, levetettem magam kereszt alakban az Oltáriszentség

előtt, és arra kértem az Urat, hogy mutassa meg, mit kell tennem

a továbbiakban.

 

10 Hirtelen meghallottam e szavakat: ,,Azonnal utazz Varsóba,

ott fogsz belépni egy zárdába.'' Felemelkedtem az imádságból,

hazamentem, s elintéztem a legszükségesebb dolgokat. Ahogy

tudtam, elmondtam nővéremnek, mi történt a lelkemben, és kértem,

búcsúzzon el nevemben a szüleimtől, s így, egyetlen ruhámban,

semmi nélkül érkeztem meg Varsóba.

 

11 Midőn kiszálltam a vonatból, s láttam, hogy mindenki

igyekszik valahová, elfogott a félelem: mitévő legyek? Nincs

senki ismerősöm. Kihez forduljak? – Azt mondtam a Szűzanyának:

Mária, vezess kérlek, Te irányíts! – Azonnal meghallottam

lelkemben e szavakat: ,,Menj el a városon túlra, egy bizonyos

faluba,[6] ahol majd biztos menedéket találsz éjszakára.'' Így is

tettem, s minden úgy történt, ahogy a Szűzanya mondta.

 

12 A következő reggel jó korán bementem a városba, felkerestem

az első templomot,[7] melyet megpillantottam, és imádságomban

kértem Istent, mutassa meg akaratát. Egyik mise folyt a másik

után, aztán az egyik alatt ezeket a szavakat hallottam: ,,Menj

oda ehhez a paphoz,[8] és mondj el neki mindent. Ő majd

megmondja, mit kell tenned a továbbiakban.'' A mise végeztével

(5) bementem a sekrestyébe, és elmondtam ennek a papnak mindazt,

amit a lelkemben átéltem. A tanácsát kértem, hogy melyik zárdába

lépjek be.

 

13 A pap első pillanatban csodálkozott, de aztán azt

tanácsolta, hogy bízzam erősen, Isten a továbbiakban is

megmutatja nekem az utat. – ,,Egyelőre – mondta – míg be nem

vonulsz a zárdába, elküldelek egy istenfélő jámbor asszonyhoz,

akinél ott maradhatsz.''[9] Mikor jelentkeztem ennél az

asszonynál, nagyon barátságosan fogadott. Ezután elindultam

zárdát keresni, de akármelyik kolostorba kopogtattam be,

mindenütt elutasítottak.[10] Szívemet összeszorította a fájdalom,

és Jézushoz fordultam: ,,Segíts meg! Ne hagyj magamra!'' Végül a

mi kolostorunk kapuján[11] zörgettem.

 

14 Amikor [kijött] a főnöknő,[12] Michaela anya, a jelenlegi

generális anya, rövid beszélgetés után elküldött a ház Urához,

hogy kérdezzem meg, Ő felvesz-e engem? Azonnal megértettem, hogy

Jézust kell megkérdeznem. Nagy örömmel mentem a kápolnába, és

megkérdeztem Jézust: ,,Ház Ura, felveszel-e ide engem? – Egy

nővér mondta, hogy kérdezzem meg ezt.''

Azonnal hallottam a választ: ,,Felveszlek. A szívemben vagy!''

Midőn visszatértem a kápolnából, először megkérdezte tőlem a

főnöknő: ,,Na, felvett az Úr?'' – Azt válaszoltam: ,,Igen.'' –

,,Ha az Úr felvett, én is felveszlek.''

 

15 Így történt a felvételem. Mégis különféle okok miatt még

több mint egy évig a világban kellett maradnom annál a jámbor

asszonynál,[13] de haza már nem tértem.

 

16 Ebben az időben sok nehézséggel kellett megküzdenem, de

Isten nem szűkölködött kegyelmével; bennem pedig nőttön-nőtt a

vágyódás Isten után. Az asszony, akinél laktam, nagyon istenfélő

volt, bár mégsem fogta fel, mily nagy boldogság zárdában élni, és

másféle életterveket kezdett el kovácsolni részemre, de én úgy

éreztem, olyan nagy a szívem, hogy semmi sem tudná betölteni.

Egész vágyódó lelkemmel Istenhez fordultam. Úrnapja nyolcada

volt.[14] Isten benső világossággal töltötte el lelkemet, hogy

Őt, a legfőbb jót és szépséget mélyebben megismerjem.

Felismertem, mennyire szeret engem Isten. Öröktől fogva szeret.

Mindez a vecsernye idején történt. – Egyszerű, szívből jövő

szavakkal örök tisztaságot fogadtam Istennek. (6) Ettől kezdve

bensőségesebb kapcsolatot éreztem Istennel, az én Jegyesemmel.

Berendeztem szívemben egy kis cellát, ahol mindig együtt voltam

Jézussal.

 

17 Végre elérkezett a pillanat, melyben megnyílt előttem a

kolostor ajtaja. Augusztus elseje[15] volt, az Angyalos

Boldogasszony vigíliája. Határtalanul boldognak éreztem magam. Az

volt a benyomásom, mintha a paradicsomi életbe léptem volna be.

Szívem egyetlen hálaima volt.

 

18 Három hét után észrevettem, hogy itt kevés idő jut az imára,

és sok más dolog is arra késztetett, hogy egy szigorúbb rendbe

lépjek. Ez a gondolat megerősödött lelkemben, de mégsem ez volt

az Isten akarata. A gondolat, ill. kísértés azonban állandóan

fokozódott bennem olyannyira, hogy egy nap elhatároztam: beszélek

a főnöknővel, és kilépek innen. Isten azonban úgy irányította a

körülményeket, hogy nem tudtam a főnöknő[16] elé kerülni. Elalvás

előtt bementem a kis kápolnába,[17] s kértem Istent, világosítson

meg ebben a helyzetben. Nem kaptam meg, amit kértem, sőt valami

különös nyugtalanság fogott el, amit sehogyan sem értettem.

Mindezek ellenére elhatároztam, hogy reggel a mise után rögtön

felkeresem a főnöknőt, és közlöm vele elhatározásomat.

 

19 Bementem a cellámba, a nővérek már mind lefeküdtek – a

villanyt eloltották. Tele voltam kínnal és elégedetlenséggel, s

nem tudtam, mit kezdjek magammal. Leborultam a földre, és

elkezdtem buzgón imádkozni, hogy felismerjem Isten akaratát.

Mindenütt csend volt, akár a tabernákulumban. Minden nővér kis

fehér ostyaként pihent Jézus kelyhében, csak az én cellámból

hallotta Isten egy lélek sóhajait. Nem tudtam, hogy este 9 óra

után nem szabad engedély nélkül imádkozni a cellában.[18] Kis idő

múlva világosság támadt a cellámban, s a függönyön

megpillantottam Jézus igen fájdalmas arcát. Nyílt sebek

borították az egész arcát, s nagy könnyek hulltak róla az

ágytakarómra. Nem tudtam, mit jelent ez, s megkérdeztem Jézust:

,,Jézus, ki okozott Neked ekkora fájdalmat?'' – Jézus így

válaszolt: ,,Te okozol nekem ekkora fájdalmat, ha kilépsz ebből a

Rendből. Ide hívtalak, nem máshová, és sok kegyelmet készítettem

számodra.'' Bocsánatot kértem az Úrtól, és azonnal

megváltoztattam elhatározásomat.

(7) A következő napon gyóntatás volt nálunk. Mindent elmondtam,

ami lelkemben lejátszódott. A gyóntatóm[19] azt mondta,

egyértelműen az az Isten akarata, hogy maradjak ebben a

Kongregációban. Más zárdára nem is szabad gondolnom. Ettől a

pillanattól kezdve mindig boldognak és elégedettnek érzem magam.

 

20 Rövidesen megbetegedtem.[20] A drága főnöknő két másik

nővérrel[21] együtt elküldött vakációra Skolimówba, nem messze

Varsótól. Ebben az időben megkérdeztem Jézustól, kiért kell még

imádkoznom? Jézus azt válaszolta, hogy majd a következő éjjel

megmondja, kiért kell imádkoznom.

Megpillantottam Őrangyalomat, aki utasított, hogy kövessem őt.

Hirtelen ködös, tűzzel teli helyiségben találtam magam, melyben

sok szenvedő lélek volt. Ezek a lelkek szívből imádkoznak, de ez

nem használ nekik. Csak mi tudunk rajtuk segíteni. Az őket égető

lángok engem nem érintettek. Őrangyalom egy pillanatra sem

hagyott el. Megkérdeztem a lelkeket, hogy mi az, ami a legnagyobb

szenvedést okozza nekik. Egyöntetűen azt válaszolták, hogy

legnagyobb szenvedés számukra az Isten utáni vágyódásuk. Láttam a

Szűzanyát, amint meglátogatta ezeket a lelkeket a tisztítótűzben.

A lelkek Tenger Csillagának nevezik Máriát. Enyhülést visz nekik.

Még többet is szerettem volna velük beszélni, de őrangyalom

jelezte, hogy mennünk kell. Kiléptünk ebből a szenvedésekkel teli

börtönből. [Egy belső hangot hallottam], mely azt mondta:

,,Irgalmam nem akarja ezt, de az igazság megköveteli.'' Ettől az

időtől kezdve szorosabb kapcsolatba kerültem a szenvedő

lelkekkel.

 

21 [1926. április 29.] A jelöltidőnek vége. Elöljáróim[22]

Krakkóba küldtek a novíciátusba.[23] Kimondhatatlan öröm töltötte

el a lelkemet. Midőn a novíciátusba érkeztünk, épp haldoklott egy

nővér.[24] Néhány nap múlva eljött hozzám ez a nővér, s elküldött

az újoncmesternőhöz,[25] hogy mondjam meg neki, menjen el a nővér

lelkiatyjához, Rospond páterhez,[26] s kérje meg őt, mondjon el

érte egy szentmisét és három röpimát. Az első pillanatban

beleegyeztem, de másnap mégsem tettem meg, mert arra gondoltam,

talán csak álmodtam az egészet. (8) Ezért nem is szóltam semmit.

A következő éjjel ugyanez sokkal világosabban megismétlődött, s

már egyáltalán nem kételkedtem. Reggel mégis úgy döntöttem, hogy

nem megyek el az újoncmesternőhöz, csak akkor szólok neki, ha

napközben is meglátom. Azonnal találkoztam vele a folyosón.

Szemrehányást tett, hogy nem szóltam rögtön. Nyugtalanság fogta

el a lelkem, nyomban elmentem a mesternőhöz, s elmeséltem neki a

történteket. Azt mondta, hogy mindent elintéz. Nagy nyugalom

szállt ezután a lelkembe. Harmadik nap újra eljött a nővér, s azt

mondta: ,,Isten fizesse meg!''

 

22 A beöltözéskor[27] Isten tudomásomra adta, hogy mily sokat

fogok szenvedni. Tisztán láttam, mire köteleztem el magam. Egy

percig éreztem ezt a nagy fájdalmat, aztán Isten újból nagy

örömmel öntötte el lelkemet.

 

23 Az első novíciátusi év vége felé kezdett elsötétedni a

lelkem. Az imában nem találok vigaszt, az elmélkedés nagy

erőfeszítésbe kerül, félelem kezd úrrá lenni rajtam. Mélyebben

magamba szállok, de semmi mást nem látok, csak nagy nyomorúságot.

Világosan látom Isten hatalmas szentségét is. Nem merem felemelni

Hozzá a szememet. Lábának porához vetem magamat, s irgalomért

esedezem. Jó fél évig nem változott meg ez a lelkiállapotom.

Ebben a nehéz időszakban szeretett újoncmesternőm[28] bátorított.

Kínjaim azonban mind hevesebbek lettek. Közeledik a második

novíciátusi év. Elborzad a lelkem, ha arra gondolok, hogy le kell

tennem a fogadalmam. Bármit olvasok, nem értem, elmélkedni nem

tudok. Úgy gondolom, hogy Istennek nem kedves az imám. Ha a

szentségekhez járulok, arra gondolok, hogy Istent ezzel még

jobban megsértem. Gyóntatóm[29] mégsem engedte meg, hogy egyetlen

Szentáldozást is kihagyjak. Isten furcsán működött lelkemben.

Semmit nem értettem abból, amit a gyóntatóm mondott. (9) A hit

egyszerű igazságai felfoghatatlanokká váltak számomra, lelkem

kínlódott, sehol sem talált megelégedésre. – Az jutott eszembe,

hogy Isten eltaszított magától. Ez a szörnyű gondolat átjárta

egész lelkemet. Ebben a szenvedésben haldokolni kezdett a lelkem.

Meg akartam halni, de nem tudtam. Felötlött bennem a kérdés –

miért törekedjek az erényekre? Miért sanyargassam magamat, ha

mindez nem kedves Istennek? Mikor elmondtam ezeket az

újoncmesternőnek, azt válaszolta: ,,Vegye tudomásul, nővér, hogy

Isten önt nagy életszentségre hívta. Mindez annak a jele, hogy

Isten önt az égben egészen közel akarja állítani magához. Legyen

nagy bizalommal Jézushoz.''

Az a rettenetes gondolat, hogy Isten eltaszított magától,

hasonló a kárhozottak szenvedéséhez. Jézus sebeihez menekültem, a

bizalom szavait ismételgettem, ám ezek a szavak még nagyobb kínná

váltak. Az Oltáriszentség elé mentem, és így beszéltem Jézushoz:

,,Jézusom, Te mondtad, előbb feledi el az anya csecsemőjét,

mintsem Isten megfeledkezne teremtményeiről, s ha még az anya el

is hagyná gyermekét, Én, az Isten, nem feledkezem el

teremtményeimről. Jézusom, hallod-e, hogy jajgat a lelkem? Halld

meg gyermeked fájdalmas nyögdécseléseit! Bízom Benned, ó,

Istenem, mert ég és föld elmúlnak, de a Te szavad örökre

megmarad.'' Mindezek ellenére nem éreztem megkönnyebbülést, egy

pillanatra sem.

 

24 Egyik nap, mindjárt ébredéskor, mikor Isten jelenlétébe

helyeztem magam, elfogott a kétségbeesés. A lélek utolsó

sötétsége. Délig harcoltam, ahogy tudtam. Délután valóságos

halálfélelem fogott el, fizikai erőm kezdett elhagyni. Sietve

bementem a cellámba, térdre estem a feszület előtt, és kezdtem

Isten irgalmáért esedezni. De Jézus nem hallgatja meg

kiáltásomat. Erőm teljesen elhagy, lerogyok a földre,

kétségbeesés tölti el egész lelkemet, valósággal pokoli kínokat

állok ki, melyek semmiben sem különböznek az igaziaktól. Ebben az

állapotban töltöttem háromnegyed órát. El akartam menni az

újoncmesternőhöz – nem volt hozzá erőm. Kiáltani akartam – a

hangom elhalt. Szerencsére azonban bejött a cellámba az egyik

nővér.[30] Mikor meglátott ebben a rendkívüli állapotban, azonnal

az újoncmesternőhöz sietett. Az anya rögtön jött. Alig lépett be

a cellámba, máris rám szólt: ,,A szent engedelmesség nevében[31]

keljen fel a földről!'' Azonnal felemelt valamilyen erő, és ott

álltam a kedves mesternő mellett. (10) Szívélyes beszélgetésünk

során elmondta, hogy ez a megpróbáltatás Istentől van: ,,Nővér,

legyen mindig nagy bizalommal! Isten mindig Atyánk, akkor is,

amikor próbára tesz bennünket.'' Visszatértem a kötelességemhez,

mintha a sírból támadtam volna fel. Érzékeimet átjárta mindaz,

amit a lelkem megtapasztalt. Az esti áhítat alatt lelkem

félelmetes sötétségben halódni kezdett; úgy éreztem, hogy az

igazságos Isten hatalmában vagyok, s én vagyok haragjának tárgya.

Ebben a szörnyű pillanatban így szóltam Istenhez: ,,Jézus, aki

magadat a szent Evangéliumban a leggyengédebb anyához hasonlítod,

bízom szavaidban, mert Te vagy az igazság és az élet. Jézus,

bízom Benned minden reménytelenség és reménytelenséget tükröző

benső érzésem ellenére. Tégy velem amit akarsz, nem hagylak el,

mert Te vagy életem forrása.'' – Hogy milyen rettenetesek az

ilyen lelki szenvedések, csak az értheti meg, aki maga is

elszenvedett már hasonló perceket.

 

25 Éjjel meglátogatott a Szűzanya a kis Jézussal a karján. Öröm

töltötte el a lelkemet, s azt mondtam: ,,Mária, Anyám, tudod-e,

milyen rettenetesen szenvedek?'' – Azt válaszolta: ,,Tudom,

mennyit szenvedsz, de ne félj, én részvétet érzek irántad, s

mindig részvétet fogok érezni.'' Szeretettel mosolygott és

eltűnt. Azonnal erő és nagy bátorság szállt a lelkembe. De ez

csak egy napig tartott. Mintha a pokol esküdt volna ellenem.

Irtózatos gyűlölet kezdte elárasztani a lelkemet minden ellen,

ami szent és isteni. Úgy éreztem, hogy ezeknek a lelki kínoknak

létezésem örök részévé kell válniuk. A Legszentebb

Oltáriszentséghez fordultam, s így fohászkodtam Jézushoz:

,,Jézus, lelkem Jegyese, nem látod, hogy lelkem meghal az Utánad

való vágyakozástól? Hogy tudsz így elrejtőzni az elől a Szív

elől, aki Téged ily őszintén szeret? Bocsáss meg, Jézusom,

teljesedjék bennem a Te szent akaratod. Csendben fogok szenvedni,

akár egy galamb, panasz nélkül. Szívem egyetlen panaszos sóhajt

sem fog megengedni magának.''

 

26 Vége az újoncidőnek. A szenvedés semmit nem csökken. Fizikai

erőtlenség, felmentés minden lelki kötelezettség alól,[32]

illetve azoknak röpimákkal[33] való helyettesítése.

Nagypéntek[34] – Jézus hirtelen elragadta szívemet a szeretet

izzásába. Ez az esti Szentségimádás alatt történt. Hirtelen

átéreztem Isten jelenlétét. Mindenről elfeledkeztem. Jézus

értésemre adja, mennyit szenvedett (11) értem. Ez nagyon rövid

ideig tartott. Óriási vágy fogott el: Istent akarom szeretni.

 

27 Az első fogadalomtétel.[35] Izzó vágy ébred lelkemben:

megsemmisülni Istenért tevékeny szeretetben, mely azonban

észrevétlen marad még a közvetlen nővértársak előtt is.

Még a fogadalomtétel után is, hozzávetőleg fél éven át, sötétség

uralkodott a lelkemben. Imádság alatt Jézus egészen átjárta

lelkemet. A sötétség felengedett. Lelkemben ezeket a szavakat

hallottam: ,,Te vagy az én örömem, te vagy szívem gyönyörűsége.''

Ettől a pillanattól kezdve szívemben – vagyis bensőmben –

éreztem a Legszentebb Szentháromságot. Érezhetően elárasztott

Isten világossága. Ettől a perctől kezdve úgy beszél a lelkem

Istennel, mint a gyermek szeretett Atyjával.

 

28 Egy alkalommal azt mondta nekem Jézus: ,,Menj a

főnöknőhöz,[36] s kérd meg: adjon engedélyt, hogy hét napon át

vezeklőövet[37] hordhass, és éjszakánként egyszer felkelj és

eljöjj a kápolnába.'' Beleegyeztem, de nehezemre esett elmenni a

főnöknőhöz. Este megkérdezte Jézus: ,,Mennyi ideig fogod

halogatni?'' Erre elhatároztam, hogy amint találkozom a

főnöknővel, megkérdezem tőle a dolgot. A következő nap délelőtt

megláttam, amint a refektóriumba megy, s mivel a konyha, a

refektórium és Aloisia nővér szobája majdnem egy helyen van,

megkértem a főnöknőt, hogy menjünk be Aloisia nővér szobájába, s

előadtam Jézus kívánságát. Erre a főnöknő azt válaszolta, hogy

nem engedi meg a vezeklőöv viselését. Ez szóba sem jöhet. Ha

Jézus akkora erőt ad önnek, mint egy óriásé, akkor engedélyezem

ezeket az önmegtagadásokat. Bocsánatot kértem az anyától, hogy

feltartottam, és elhagytam a szobát. Ekkor megpillantottam

Jézust, aki ott állt a konyhaajtóban. Így szóltam Hozzá: ,,Azt

kívánod tőlem, hogy kérjem ezeket az önmegtagadásokat, de a

főnöknő nem engedélyezi azokat.'' Erre Jézus így szólt hozzám:

,,Itt voltam ennél a beszélgetésednél a főnöknővel, és mindent

tudok. Nem a vezeklést kívánom tőled, hanem az engedelmességet.

Ezzel nagy tiszteletet tanúsítasz irántam, magadnak pedig érdemet

szerzel.''

 

29 Mikor az egyik anya tudomást szerzett benső viszonyomról

Jézussal, azt mondta, ez csak képzelődés. Azt mondta nekem:

,,Ilyen módon Jézus csak szentekkel érintkezik, nem pedig bűnös

lelkekkel, mint ön, nővér.'' (12) Ettől kezdve nem tudtam egészen

őszintén hinni Jézusnak. Reggeli beszélgetésünkkor azt mondtam

neki: ,,Jézus, nem vagy Te képzelődés?'' [A kérdés értelme:

Jézus, a veled való beszélgetés nem csupán képzelődés a

részemről? – a szerk.] Jézus azt válaszolta: ,,Az én szeretetem

senkit sem vezet félre.''

 

30 + Egy alkalommal a Szentháromságról és Isten lényegéről

gondolkodtam. Mindenképpen ki akartam kutatni és felismerni, ki

is az Isten... Az egyik pillanatban mintha a túlvilágra

ragadtatott volna el a lelkem. Megközelíthetetlen világosságot

láttam, s benne három felfoghatatlan fényforrást. Ebből a

világosságból mennydörgés formájában szavak törtek elő, melyek

körülkerítették a földet és az eget. Mivel nem értettem ebből

semmit, nagyon szomorú lettem. Hirtelen ebből a

megközelíthetetlen fénytengerből kilépett szeretett Megváltónk

felfoghatatlan szépségben, tündöklő sebhelyekkel. A fényből egy

hang hallatszott: ,,Milyen az Isten az Ő lényege szerint, azt

senki fel nem foghatja, sem az angyali, sem az emberi értelem.''

Jézus még azt mondta nekem: ,,Ismerd meg Istent az Ő

tulajdonságai felett elmélkedve.'' Kezével keresztet vetett rám,

és eltűnt.

 

31 + Egy alkalommal kápolnánkban nagy embertömeget láttam, és

az utcán is, a kápolna előtt, mert benn már nem találtak

helyet.[38] A kápolna ünnepi díszben állt. Az oltár előtt sok pap

állt, a mi nővéreink, és sok más kongregációbeli nővér. Mindenki

arra a személyre várt, akinek el kellett foglalnia a helyét az

oltáron. Hirtelen meghallottam egy hangot, hogy én vagyok az,

akinek el kell foglalnia ezt a helyet. De amint kiléptem a

lakásból, illetve a folyosóról, hogy keresztülmenjek az udvaron,

s a hívó szót követve a kápolnába jussak – mindenki elkezdett

dobálni azzal, amivel tudott: sárral, piszokkal, kővel, homokkal

és seprűvel úgy, hogy egészen elbizonytalanodtam, egyáltalán

tovább menjek-e? A hang azonban nyomatékosan hívott, úgyhogy

mindezek ellenére bátran továbbmentem. Amint átléptem a kápolna

küszöbét, az elöljárók, a nővérek, a növendékek,[39] sőt a szülők

is elkezdtek azzal, ami a kezük ügyébe esett, ütlegelni, ezért

akár akartam, akár nem, gyorsan az oltáron kijelölt helyre

kellett sietnem. (13) Rögtön ezután ugyanezek az emberek, a

növendékek, a nővérek, az elöljárók kinyújtották felém a kezüket,

és kegyelmeket kértek tőlem, én pedig nem haragudtam rájuk a

dobálásért. Furcsa módon különösen azok iránt éreztem szeretetet,

akik arra kényszerítettek, hogy a nekem kijelölt helyet

gyorsabban foglaljam el. Ebben a pillanatban felfoghatatlan

boldogságérzet árasztotta el a lelkemet, s ezeket a szavakat

hallottam: ,,Tégy, amit akarsz, ossz kegyelmeket, ahogy akarsz, s

akinek és amikor akarsz!'' Aztán hirtelen eltűnt a látomás.

 

32 Egyszer ezeket a szavakat hallottam: ,,Menj a főnöknőhöz, s

kérd meg, hogy kilenc napon át egy-egy Szentségimádási órát

tarthass! Ezalatt törekedj arra, hogy imád egyesüljön

Édesanyámmal! Szívből imádkozz Máriával egyesülve, s igyekezz ez

alatt az idő alatt elmondani a keresztutat is!'' Megkaptam az

engedélyt, bár nem egy teljes órára, csupán arra az időre, ami a

kötelességteljesítés mellett erre jutott.

 

33 Ezt a kilencedet a hazáért kellett végeznem. A novéna

hetedik napján megpillantottam a Szűzanyát, ég és föld között,

világos ruhában. Karjait a mellére téve, az égre nézve

imádkozott. Szívéből tüzes sugarak törtek elő. Egyesek az ég felé

törtek, mások befedték a földet.

 

34 Midőn ezekről a dolgokról említést tettem gyóntatómnak,[40]

azt válaszolta, hogy ezek a dolgok származhatnak Istentől is,

ugyanakkor képzelődés is lehet. Mivel gyakran változott

tartózkodási helyem, nem volt állandó lelkiatyám. Mi több,

hihetetlenül nehezemre esett ezekről a dolgokról beszélni. Buzgón

imádkoztam Istenhez, adja meg nekem azt a nagy kegyelmet, hogy

legyen lelki vezetőm. Ezt a kegyelmet azonban csak örökfogadalmam

után kaptam meg, amikor Vilniusba kerültem, Sopocko atya[41]

személyében. Isten előbb bensőmben ismertette meg velem őt,

mielőtt még Vilniusba[42] kerültem.

 

35 Ó, ha már kezdettől fogva lett volna lelki vezetőm, nem

fecséreltem volna el oly sok isteni kegyelmet. Egy lelki vezető

sokat tud segíteni a lelkeknek, de sok mindent tönkre is tehet.

Ó, mennyire kellene a lelkiatyáknak vigyázniuk a gyónók lelkében

működő isteni kegyelemre. Ez nagyon komoly dolog. A lélekben ható

kegyelmekről lehet felismerni a lélek szoros kapcsolatát

Istennel.

 

36 (14) Egy alkalommal Isten ítélőszéke előtt kellett

megjelennem. Az Úr előtt álltam szemtől szemben. Jézus olyan volt

mint szenvedése idején. Egy idő múlva eltűntek róla sebei, csak a

kéz-, láb- és oldalsebe maradt meg. Mindjárt megláttam

lelkiállapotomat úgy, ahogyan azt Isten látja. egészen világosan

felismertem mindazt, ami nem tetszik Istennek. Nem tudtam, hogy

ezekről a legapróbb árnyakról is el kell számolnunk Isten előtt.

Micsoda pillanat! Ki írhatja ezt le? – A háromszor Szent előtt

állni! – Jézus megkérdezte tőlem: ,,Ki vagy te?'' – Azt

válaszoltam: ,,A Te szolgálód, Uram.'' – ,,Egy napi

tisztítótüzet érdemelsz.'' Haladéktalanul be akartam magam vetni

a tisztítótűzbe, de Jézus visszatartott, mondván: ,,Mit akarsz?

Most szenvedni egy napig, vagy rövid ideig a földön?'' – Azt

válaszoltam: ,,Jézusom, akarok szenvedni a tisztítótűzben, és a

földön is akarok, kínok között akár a világ végéig.'' – Jézus

azt válaszolta: ,,Elég az egyik. Visszamész a földre, és sokat

fogsz szenvedni, de nem sokáig. Teljesítsd akaratomat és

kívánságaimat, s egy hűséges szolgám segítségedre lesz ebben.

Most hajtsd fejed a keblemre, a szívemre, és meríts belőle erőt

és kitartást minden szenvedésedhez, mert máshol nem találsz

enyhülést, segítséget és vigaszt. Tudd, hogy sokat, igen sokat

fogsz szenvedni, de ez ne rémítsen meg téged, én veled vagyok!''

 

37 Nem sokkal ezután egészségem leromlott.[43] A testi

gyengélkedések a türelem iskoláját jelentették számomra. Csak

Jézus tudja, mennyi erőfeszítésembe került, hogy

kötelességeimet[44] teljesítsem.

 

38 A lélek megtisztítására Jézus olyan eszközöket használ,

amilyeneket csak akar. Lelkem a teremtmények részéről teljes

elhagyatottságot él át. Néha a legtisztább szándékomat is

rosszként értelmezik a nővérek.[45] Ez igen fájdalmas szenvedés,

de Isten megengedi ezt, és el kell fogadni, mert ezáltal jobban

fogunk Jézushoz hasonlítani. Egy dolgot sokáig nem tudtam

[megérteni]. Jézus ugyanis azt parancsolta nekem, hogy mindent

közöljek az elöljáróimmal, de ők nem hitték el szavaimat, viszont

könyörületesek voltak hozzám, mintha a fantáziám ragadott volna

el, vagy képzelődnék.

Abból az okból, hogy képzelődöm, elhatároztam, hogy kerülni

fogom Istent, félve az érzéki csalódástól. (15) De Isten kegyelme

állandóan üldözött. Isten akkor szólt hozzám, amikor a legkevésbé

vártam.

 

39 Egy napon azt mondta nekem Jézus, hogy Hazám legszebb

városára olyan büntetést fog mérni, amilyennel Isten Szodomát és

Gomorrát sújtotta. Láttam Isten nagy haragját, és borzalom

töltötte el a szívemet. Hallgatással imádkoztam. Kis idő múlva

azt mondta Jézus: ,,Gyermekem, a szentmiseáldozat alatt szorosan

egyesülj velem, s ajánld fel a mennyei Atyának véremet és

sebeimet engesztelésül ennek a városnak a bűneiért. Megállás

nélkül hét napon át tedd ezt az egész szentmise alatt.'' A

hetedik napon megpillantottam Jézust egy fényes felhőben, s

elkezdtem kérni, hogy tekintsen a városra és egész országunkra.

Jézus kegyesen nézett le ránk. Ahogy észrevettem jóindulatát,

áldásáért kezdtem könyörögni. Jézus azt mondta: ,,Érted megáldom

ezt az egész országot.'' S nagy keresztet rajzolt Hazánk fölé.

Midőn láttam Isten jóságát, nagy öröm töltötte el lelkemet.

 

40 + 1929. Az egyik szentmisén különleges módon érzékeltem

Isten jelenlétét, Istentől való elfordulásom és ellenállásom

ellenére. Nemegyszer azért menekültem Istentől, mert nem akartam

a gonosz lélek áldozatává válni, ahogy ezt nekem többször

mondták. Ez a bizonytalanság hosszú ideig tartott. A

szentmisében, a Szentáldozás előtt volt fogadalmunk

megújítása.[46] Midőn a térdeplőtől az (oltárhoz) mentünk, és

elkezdtük mondani a fogadalom szövegét, hirtelen ott állt

mellettem Jézus, fehér ruhában, derekán arany övvel, s így szólt

hozzám: ,,Örök szeretettel ajándékozlak meg, hogy tisztaságod

érintetlen maradjon, és biztosítékul, hogy sohasem ér kísértés a

tisztaság ellen.'' – Levette arany övét, s a csípőm köré

helyezte. Attól kezdve sohasem érzek a tisztaság erénye ellen

izgalmat sem a szívemben, sem az értelmemben. Később fogtam csak

fel, hogy ez a legnagyobb kegyelmek egyike, amit a Szent Szűz

közbenjárására kaptam, akihez ezért sok éven át könyörögtem.

Azóta még nagyobb áhítattal ragaszkodom a Szent Szűzhöz. Ő

tanított meg Istent bensőségesen szeretni, és mindenben

teljesíteni az Ő szent akaratát. Te vagy az öröm, Mária, mert

általad szállt le Isten a földre, és az én szívembe.

 

41 (16) Egyszer megláttam Isten egyik szolgáját halálos bűn

veszélyében, amely azon nyomban bekövetkezett volna. Kérni

kezdtem Istent, bocsássa rám a pokol minden kínját, minden

szenvedést, amit csak akar, és ezáltal szabadítsa meg ezt a papot

a bűnös alkalomtól. Jézus meghallgatta kérésemet, s máris éreztem

homlokomon a töviskoronát. A tövisek egészen az agyamig hatoltak.

Ez három óráig tartott, s Isten szolgája megszabadult a bűn

elkövetésétől. Isten különleges kegyelemmel erősítette meg a

lelkét.

 

42 + Karácsony napján egyszerre azt érzem, hogy körülölel a

mindenhatóság – Isten jelenléte. Most is ki akarom kerülni az

Istennel való benső találkozást. Kértem a főnöknőt, engedjen

elutazni a Józefinekbe,[47] hogy ott meglátogathassam a

nővéreket. A főnöknő megadta az engedélyt, s mindjárt ebéd után

elkezdtünk készülődni az útra. A nővérek vártak már rám a portán.

Elszaladtam a cellámba, hogy hozzam a pelerinemet. Visszatérve, a

kis kápolna küszöbén megláttam az Úr Jézust, aki így szólt

hozzám: ,,Menj csak, de elveszem a szívedet.'' Hirtelen úgy

éreztem, nincs szív a mellemben. A nővérek azonban a kései órára

hivatkozva siettettek, s rögtön velük mentem. Nagy elégedetlenség

kezdett kínozni. Valamiféle vágy öntötte el a lelkemet, de erről

senki nem tudott. Egyedül csak Isten tudta, mi történt a

lelkemben.

Midőn már egy darabig ott voltunk a ,,Józefinekben'', azt

mondtam a nővéreknek: ,,Menjünk haza!'' A nővérek kérték,

pihenjünk még egy kicsit, de lelkem nem tudott megnyugodni. Azzal

magyaráztam elhatározásomat, hogy a sötétség beállta előtt haza

kell érnünk, s jókora út áll előttünk. Így azonnal hazajöttünk. A

folyosón találkoztunk a főnöknővel, aki megkérdezte: ,,Még el sem

utaztak, nővérek, vagy talán már meg is jöttek?'' Azt

válaszoltam, hogy hazajöttünk, mert nem akartam este jönni.

Levetkőztem, s betértem a kis kápolnába. Alig léptem be, így

szólt hozzám Jézus: ,,Menj az elöljáró anyához, s mondd meg neki,

nem azért jöttél vissza, hogy sötétedés előtt hazaérj, hanem

azért, mert elvettem a szívedet!'' Bár nagyon nehezemre esett,

mégis (17) odamentem a főnöknőhöz, becsületesen megmondtam

visszatérésünk igazi okát, és kértem az Urat, bocsásson meg

mindenért, ami nem tetszik neki. Abban a pillanatban Jézus nagy

örömmel árasztotta el lelkemet. Megértettem, hogy Isten nélkül

sehol sem lehetünk elégedettek.

 

43 Egy alkalommal két nővért láttam a pokol útján.

Kimondhatatlan fájdalom szorította össze a szívemet. Imádkoztam

értük Istenhez. – Jézus így szólt hozzám: ,,Menj a főnöknőhöz, s

mondd meg neki, hogy ez a két nővér súlyos bűnalkalomban él.'' A

következő napon elmondtam ezt a főnöknőnek. Az egyik nővér azóta

újra buzgó, a másik még nagy küzdelmeket áll ki.

 

44 Egyik nap azt mondta Jézus: ,,Elhagyom ezt a házat... mert

olyan dolgok vannak benne, melyek nem tetszenek nekem.'' A Szent

Ostya kijött a tabernákulumból, s megpihent a kezeimben, én pedig

örömmel tettem vissza az oltárszekrénybe. Ez újra megismétlődött.

Én ugyanúgy tettem, mint azelőtt. Mikor harmadszor is

megismétlődött, az Ostya átváltozott az élő Úr Jézussá – és

Jézus így szólt hozzám: ,,Nem maradok itt tovább.'' Nagy szeretet

töltött el Jézus iránt, s így szóltam: ,,De én nem engedlek el

Téged ebből a házból!'' Jézus eltűnt, s az Ostya itt pihent a

kezemben. Újból visszahelyeztem a kehelybe, s becsuktam a

tabernákulumot. És Jézus itt maradt velünk. Három napig

igyekeztem jóvátételi imát mondani.

 

45 Egyszer ezt mondta nekem Jézus: ,,Mondd meg az általános

főnöknőnek, ebben a házban... olyasmi történik..., ami nem

tetszik nekem, s ami nagyon bánt!'' Ezt nem mondtam meg rögtön az

anyának. Ekkor olyan nyugtalanságot bocsátott rám az Úr, hogy nem

várhattam tovább. Írtam mindjárt a generális anyának, s nagy béke

szállt a lelkembe.

 

46 Gyakran éreztem az Úr szenvedéseit testemben, bár ez nem

volt látható külsőleg. Örültem ennek, mert Jézus így akarta. Ez

azonban nem tartott sokáig. Ezek a szenvedések szeretetre

gyújtották lelkemet Isten és a halhatatlan lelkek iránt. A

szeretet mindent elvisel, a szeretet túléli a halált, a szeretet

semmitől sem riad vissza.

 

(18) + 1931. február 22.

 

47 Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az Úr

Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal

megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán át két

hatalmas sugár tört elő, egy piros és egy halvány. Csendben

néztem az Urat, a lelkem eltelt félelemmel, de nagy örömmel is.

Kis idő múlva azt mondta Jézus: ,,Fess egy képet annak alapján,

amit látsz, ezzel az aláírással: ‘Jézusom, bízom Benned.’ Azt

kívánom, hogy tiszteljék ezt a képet, először a ti kápolnátokban,

aztán az egész világon!

 

48 Megígérem, hogy az a lélek, aki ezt a képet tisztelni fogja,

nem vész el. Megígérem azt is, hogy már itt a földön

győzedelmeskedni fog ellenségei felett, főként pedig halála

óráján. Magam fogom védeni, mint saját dicsőségemet.''

 

49 Midőn erről a gyóntató atyámmal[48] beszéltem, ezt a választ

kaptam: ,,Ez a te lelkedre vonatkozik.'' Még hozzátette: ,,A

lelkedben fesd meg Isten képét!'' Midőn kijöttem a

gyóntatószékből, e szavakat hallottam megint: ,,Lelkedben már ott

van a képem. Azt kívánom, hogy legyen az Irgalmasságnak ünnepe.

Azt kívánom, hogy a képet, melyet ecsettel fogsz megfesteni,

Húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg! Ez a

vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!

 

50 + Azt kívánom, hogy a papok hirdessék nagy irgalmamat a

bűnös lelkek iránt! A bűnösök ne féljenek hozzám közeledni! Az

irgalom lángjai égetnek engem, ki akarom árasztani őket az emberi

lelkekre.''

Jézus ezekkel a szavakkal panaszkodott nekem: ,,A lelkek

bizalmatlansága szétszaggatja bensőmet. Még jobban fáj nekem a

választott lelkek bizalmatlansága; kimeríthetetlen szeretetem

ellenére nem bíznak bennem – még a halálom sem elég nekik. Jaj

annak a léleknek, aki visszaél ezekkel!''

 

51 (19) Midőn a főnöknőnek[49] elmondtam, hogy mit kíván tőlem

Jézus, azt felelte, hogy tegye Jézus valamilyen jellel

világosabbá ezt az óhaját.

Mikor a bizonyosság jelét kértem Jézustól – hogy valóban Ő az én

Istenem és Uram, és Tőle származnak-e ezek a kívánságok,

hallottam ezt a benső hangot: ,,A kép által osztott kegyelmekkel

adok jelet az elöljáróknak.''

 

52 Midőn ezektől a benső sugalmazásoktól el akartam állni,

Isten azt mondta nekem, hogy az ítélet napján nagyon sok lélekért

kell majd felelnem.

Elfáradva a sok nehézségtől, melyek abból fakadtak, hogy Jézus

szól hozzám és ennek a képnek megfestését követeli tőlem,

elhatároztam, hogy még az örök fogadalom előtt megkérem P.

Andraszt,[50] oldjon fel a benső sugallattól, és a kép

festésétől. A gyónás meghallgatása után az atya a következő

választ adta: ,,Nem oldom fel önt semmi alól, és nem térhet ki a

benső sugallatok elől, ellenben mindent feltétlenül közölnie kell

gyóntatójával, különben Isten nagy kegyelmei ellenére tévútra

jut. Pillanatnyilag nálam gyónik, de tudnia kell, hogy állandó

gyóntatóra van szüksége, azaz lelki vezetőre.''

 

53 Mindez igen aggasztott. Azt hittem mindentől megszabadulok,

s pont az ellenkezője történt. Egyértelmű a parancs, hogy

teljesítsem Jézus akaratát. És újabb kín, hogy nincs állandó

gyóntatóm. Ha egy ideig [valakinél] gyónok, a kegyelmet illetően

nem tudom a lelkem kitárni; ettől kimondhatatlanul szenvedek.

Kérem Jézust, ossza másra ezeket a kegyelmeket, mert én nem tudom

felhasználni, csak elfecsérelem azokat. ,,Jézus, légy hozzám

irgalmas, ne bízz rám ilyen nagy dolgokat, látod, hogy én csak

tehetetlen por vagyok.''

Jézus jósága azonban határtalan, látható segítséget ígért nekem

itt a földön, s rövid időn belül (20) meg is kaptam őt

Vilniusban. Sopocko atyában ismertem fel Isten e segítségét.

Mielőtt Vilniusba jöttem, egy benső látomás által már ismertem

őt. Láttam őt egy napon a kápolnánkban az oltár és a gyóntatószék

között, s egy hang szólalt meg lelkemben: ,,Íme a látható

segítség számodra a földön. Ő segít majd neked, hogy teljesítsd

akaratomat a földön.''

 

54 + Egy alkalommal, bizonytalanságtól elgyötörve megkérdeztem

Jézust: ,,Jézus, az én Istenem vagy-e Te, vagy valamilyen

szellem? Mert azt mondják elöljáróim, hogy sokféle képzelgés és

látomás van. Ha Te vagy az én Istenem, áldj meg engem!'' – Jézus

ekkor egy nagy keresztet rajzolt fölém, s én is keresztet

vetettem. Midőn bocsánatot kértem ezért a kérdésemért, Jézus azt

felelte, hogy kérdésemmel egyáltalán nem bántottam meg, s azt

mondta, hogy igen tetszik neki a bizalmam.

 

55 1933. + Lelki tanácsok P. Andrasz S. J.-től

 

E l s ő: Nem térhet el a benső sugallatoktól, de a gyóntatóját

mindenről tájékoztatnia kell. Ha felismeri, hogy ez a benső

sugallat a saját lelkének vagy más lelkének hasznára szolgál,

kövesse, semmi esetre se hanyagolja el, de mindig lelkiatyjával

egyetértésben cselekedjék.

M á s o d i k: Abban az esetben, ha ezek a sugallatok a hittel

vagy az Egyház szellemével nem egyeznek, azonnal elutasítandók,

mert a gonosz lélektől származnak.

H a r m a d i k: Abban az esetben, ha ezek a sugallatok

semmiféle vonatkozásban nem állnak a lelkekkel, különösen azok

javával, ne foglalkozzon velük, és ne fordítson rájuk semmiféle

figyelmet.

Nem szabad azonban ezekben önmagát irányítania, mert Isten nagy

kegyelmei ellenére így vagy úgy tévútra juthat. Alázat, alázat és

mindig csak alázat, mert saját magunktól semmire sem jutunk.

Mindez csakis Isten kegyelme.

Azt mondod, hogy Isten nagy bizalmat kíván a lelkektől, te

tanúsítsd hát elsőként ezt a bizalmat.

Még egy szó: – fogadd mindezt nyugodtan.

(21) Egy lelkiatya[51] szavai: ,,Nővér, Isten sok különleges

kegyelmet készít önnek, ám igyekezzék, hogy Isten előtti élete

oly tiszta legyen, mint egy könnycsepp. Teljesen mindegy, mások

hogyan ítélik meg önt. Legyen önnek elég Isten, Ő egyedül.''

A novíciátus végén gyóntatóatyám[52] a következőket mondta

nekem: ,,Jót cselekedve haladj át az életen, hogy életed lapjára

felírhassam, úgy élt, hogy mindig jót cselekedett. Isten

valósítsa meg ezt benned!''

Más alkalommal azt mondta a gyóntatóm: ,,Isten előtt tégy úgy,

mint az evangéliumi özvegy, aki pár fillérjét dobta a perselybe -

- Isten előtt többet ért az ő fillérje, mint mások nagy

adományai.''

Egyszer a következő oktatásban részesültem: ,,Törekedj arra,

hogy mindenki, aki veled találkozik, örömmel telve menjen tovább.

Áraszd szét magad körül a boldogság illatát, mert Istentől sokat

kaptál, hát adj is sokat másoknak. Hadd menjen mindenki örömmel

telve tovább, még ha csak a ruhád szegélyét[53] érintették is.

Jegyezd meg jól ezeket a szavakat, melyeket most mondok neked.''

Máskor így szólt: ,,Engedd, hogy Isten élted hajóját a mélység

felé irányítsa. A benső élet kifürkészhetetlen mélységei felé.''

Néhány szó az újoncmesternővel a novíciátus végén folytatott

beszélgetésből: ,,Lelkének fő tulajdonsága legyen az egyszerűség

és az alázat. Úgy haladjon át az életen, mint egy gyermek, mindig

bizalommal, egyszerűséggel és alázattal telve, mindennel

megelégedve, mindennek örülve. Ahol más lelkek aggodalmaskodnak,

ott ön haladjon nyugodtan tovább, egyszerűségének és alázatának

köszönhetően. Jegyezze meg egész életére: miként a víz a

hegyekről csak a völgy felé tud folyni, úgy Isten kegyelme is

csak az alázatos lelkekre árad.''

 

56 Ó, Istenem, megértem, hogy ezt a lelki gyermekséget

követeled tőlem, mivel helyetteseid által mindig ezt üzened.

(22) A kolostori élet kezdetén a szenvedések és viszontagságok

megdöbbentettek és elbátortalanítottak. Állandóan azért

imádkoztam tehát, hogy erősítsen meg Jézus, s adja meg Szentlelke

erejét, hogy mindenben teljesíteni tudjam az Ő szent akaratát,

mert kezdettől fogva ismertem és ismerem is gyengeségemet. Jól

tudom, mennyit érek önmagamtól, ezért fedte fel lelki szemeim

előtt Jézus nyomorúságom mélységét, azt, amilyen vagyok.

Világosan értem, hogy lelkemben bármi jó van, az egyedül az Ő

szent kegyelme. Nyomorúságom megismerése egyúttal lehetővé teszi,

hogy megismerjem a Te irgalmad mélységét is. Benső életemben

egyik szemem nyomorúságom és hitványságom szakadékába néz,

amilyen vagyok, a másik pedig, ó Istenem, a Te irgalmad

mélységeit szemléli.

 

57 Ó, Jézusom, Te vagy életem élete. Jól tudod, hogy semmi mást

nem kívánok, csak neved dicsőítését, és hogy minden lélek ismerje

meg jóságodat. Nem értem, miért kerülnek Téged a lelkek, Jézusom.

Ó, bárcsak feldarabolhatnám apró részekre a szívemet, hogy Neked

ajándékozhassam valamennyi darabkáját, mintha azok egész szívek

lennének, s bárcsak ily módon valamelyest elégtételt nyújthatnék

Neked azokért, akik nem szeretnek Téged. Vérem minden cseppjével

szeretlek, Jézusom, és örömmel ontanám ki Érted valamennyit, hogy

bebizonyítsam igaz szeretetemet. Ó, Istenem, minél jobban

ismerlek, annál kevésbé tudlak felfogni, de ez a

felfoghatatlanság ismerteti meg velem, mily nagy is vagy Te,

Istenem! Felfoghatatlanságod új lángra gyújtja szívemet irántad,

ó, Istenem! Jézusom, amióta megengedted, hogy tekintetem

elmerüljön Benned, pihenek, s többé mást nem kívánok. Megtaláltam

az én rendeltetésemet abban a pillanatban, mikor lelkem elmerült

Benned, szeretetem egyedüli tárgyában. Veled összehasonlítva

minden semmi. A szenvedések, a kellemetlenségek, a

megaláztatások, a sikertelenségek, a vádak, amelyek érnek, csak

apró szilánkok, amelyek az irántad való szeretetemet, Jézusom,

nagyobb lángra lobbantják.

Óriásiak és kifürkészhetetlenek a vágyaim. Szeretném eltitkolni

Előled, hogy szenvedek. Azt kívánom, (23) hogy erőfeszítéseimért

és jótetteimért soha ne kapjak jutalmazást. Jézusom, Te magad

vagy a jutalmam. Szívem Kincse, elég vagy Te nekem. Felebarátaim

fájdalmait velük együtt akarom elszenvedni, saját szenvedésemet

el szeretném rejteni, nemcsak mások előtt, de Előtted is,

Jézusom.

A szenvedés nagy kegyelem. A szenvedés által válik a lélek az

Üdvözítőhöz hasonlóvá, a szenvedésben kristályosodik ki a

szeretet. Minél nagyobb a szenvedés, annál tisztábbá válik a

szeretet.

 

58 Egy éjjel meglátogatott egyik, két hónapja meghalt nővérünk.

Az első kórus tagja volt. Rémséges állapotban láttam, lángok

közt, fájdalmasan eltorzult arccal. Rövid ideig láttam, aztán

eltűnt. Borzalom járta át a lelkemet, mert nem tudtam, hol

szenvedhet, a tisztítótűzben-e, vagy a pokolban, mégis

megdupláztam imáimat érte. A következő éjjel újra eljött, de még

rémesebb állapotban láttam, még szörnyűbb lángok közt,

kétségbeesett arccal. Csodálkoztam, hogy az érte mondott imám

ellenére az állapota még szörnyűbb, s megkérdeztem: ,,Semmit sem

segítettek rajtad imáim?'' – Azt válaszolta, hogy semmit sem

segítettek, és nem is fognak segíteni. – Tovább kérdeztem: ,,S

az egész Kongregáció érted mondott imái sem segítettek?'' Azt

válaszolta, hogy nem. ,,Ezek az imák más lelkek javára

szolgáltak.'' – Ekkor arra kértem: ha az imáim nem segítenek a

nővérnek, akkor ne jöjjön hozzám. Azonnal eltűnt. Én azonban nem

hagytam abba érte az imát. Némi idő elteltével újra eljött egy

éjjel, de most már egészen más állapotban. Nem vették körül a

lángok, az arca ragyogott, szeme örömtől fénylett, s azt mondta,

hogy igazi felebaráti szeretet van bennem, hogy sok lélek hasznát

vette az imáimnak, s arra ösztönzött, hogy ne hagyjam abba az

imádságot a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Azt is mondta,

hogy ő már nem sokáig marad a tisztítótűzben. Isten ítéletei

sajátságosak.

 

59 (24) 1933. Egy alkalommal ezt hallottam lelkemben: ,,Mondj

egy kilencedet a hazáért. Ez a kilenced a Mindenszentek

litániájából álljon. Kérd ehhez gyóntatód engedélyét.'' A

következő gyónáskor megkaptam az engedélyt, s már este elkezdtem

a kilencedet.

 

60 A litánia végén nagy fényességet láttam, benne Istent, az

Atyát. E fényesség és a föld között Jézust láttam keresztre

szegezve, úgy hogy ha le akart nézni a földre, Jézus sebein

keresztül kellett néznie. Megértettem, hogy Isten Jézus miatt

áldja meg a földet.

 

61 Ó, Jézusom, köszönöm nagy kegyelmedet, azaz lelkiatyámat,

akit saját magad kegyeskedtél kiválasztani, s akit látomáson

keresztül ismertettél meg velem, mielőtt találkoztunk. Mikor

elmentem gyónni Andrasz atyához, azt gondoltam, felment a benső

sugallatok alól. Az atya azt felelte, hogy nem menthet fel ezek

alól, viszont imádkozzam lelki vezetőért.[54]

Rövid, de buzgó ima után megláttam újból Sopocko atyát

kápolnánkban a gyóntatószék és az oltár között. Abban az időben

Krakkóban voltam. Ez a két látomás erősített meg engem lélekben,

annál is inkább, mert ugyanolyannak ismertem meg, amilyennek a

látomásban láttam Varsóban a harmadik Próbaidőn,[55] és Krakkóban

is. Jézus, köszönöm Neked ezt a nagy kegyelmet.

Ha néha meghallom valamely lélekről, hogy nincs lelki vezetője,

aggodalom fog el, mert tudom, hogy milyen kárt okozott nekem,

amikor nélkülöztem ezt a segítséget. Lelkiatya nélkül könnyen

tévútra juthatunk.

 

62 Ó, egyhangú, szürke élet, mennyi kincs rejlik benned! Egyik

óra sem hasonlít a másikra, így a mindennapok egyhangúsága és

szürkesége eltűnik, ha mindent a hit szemével nézek. Az a

kegyelem, ami ebben az órában rejlik számomra, nem ismétlődik meg

a másikban. A következő órában is megkapom, de már nem ugyanazt.

Az idő elmúlik, soha nem tér vissza. Ami benne rejlik, sohasem

fog megváltozni; örökre lepecsételődik.

 

63 (25) + Isten nagyon szeretheti Sopocko atyát. Azért mondom

ezt, mert tapasztaltam, hogy adott pillanatokban mennyire figyel

rá a jó Isten. Ezt látva mérhetetlenül örülök, hogy Istennek

ilyen választottjai vannak.

 

1928. Kirándulás a Kálváriára[56]

 

64 Két hónapra Vilniusba küldtek, hogy egy nővért,[57] aki a

harmadik próbára utazott, helyettesítsek. Mégis kicsit tovább

maradtam, mint két hónap. Egy nap a főnöknő[58] örömet akart

okozni nekem, s megengedte, hogy az egyik nővér[59] társaságában

a Kálváriára mehessek keresztutat járni. Nagyon megörültem ennek.

Úgy volt, hogy hajóval fogunk menni, annak ellenére, hogy nem

volt messze, de ez volt a főnöknő kívánsága. Este így szólt

hozzám Jézus: ,,Azt kívánom, hogy maradj itthon.'' – Azt

válaszoltam: ,,Jézusom, már minden elő van készítve, reggel

indulunk, mitévő legyek most?'' – Az Úr így válaszolt: ,,Ez a

kirándulás lelked kárára válik.'' – Erre én azt mondtam

Jézusnak: ,,Hiszen Te meg tudod akadályozni ezt a kirándulást,

irányítsd úgy a dolgokat, hogy minden a Te akaratod szerint

történjék!'' Ebben a percben megszólalt a lefekvésre szóló

csengetés. Egy pillantással elbúcsúztam Jézustól, s a cellámba

tértem.

Gyönyörű reggelre virradtunk. Kísérőm örült, hogy milyen

kellemesen fogjuk eltölteni a napot, mindent megnézhetünk. Én

azonban biztos voltam benne, hogy nem utazunk el, bár semmilyen

akadály nem látszott gátolni terveinket.

Úgy volt, hogy előbb megáldozunk, és a hálaadás után indulunk.

Hirtelen azonban, az Áldozás alatt az addig szép idő teljesen

megváltozott. Nem tudni honnan, hirtelen felhők borították el az

eget. Elkezdett ömleni az eső. Mindenki csodálkozott, mert ilyen

szép idő után senki nem számított esőre, ilyen gyors

időváltozásra.

(26) A főnöknő azt mondta nekem: ,,Mennyire sajnálom, hogy nem

utazhatnak el a nővérek.'' – Erre én azt válaszoltam: ,,Semmi

baj, anyácskám, az Isten akarata volt, hogy itt maradjunk.'' De

azt senki sem tudta, hogy Jézus kifejezett kívánsága volt, hogy

itthon maradjak. Az egész napot elmélkedéssel és gondolkodással

töltöttem el. Hálát adtam Istennek, hogy itthon tartott. Ezen a

napon Isten sok égi vigasztalással ajándékozott meg.

 

65 A novíciátusban, mikor az újoncmesternő a gyermekkonyhára

osztott be, nagyon aggódtam, mivel nem boldogultam a fazekakkal,

olyan nagyok voltak. Legnehezebb volt a vizet leönteni a

krumpliról, néha a fele kiszóródott. Midőn ezt elmondtam a

mesternőnek, azt válaszolta, hogy majd lassacskán megszokom ezt a

munkát, és jártasságra teszek szert benne. Nehézségeim azonban

nem csökkentek, mert erőm nap mint nap fogyatkozott, így inkább

elhúzódtam ettől a munkától. A nővérek észrevették húzódozásomat,

s nagyon csodálkoztak. Nem tudtak arról, hogy minden buzgóságom

és önuralmam ellenére nem vagyok képes segíteni. Délben a

lelkiismeret-vizsgálatkor panaszkodtam Istennek erőhiányomra.

Mindjárt meghallottam lelkemben a hangot: ,,A mai naptól sokkal

könnyebb lesz neked. Megerősítelek.'' Este, mikor a krumpli

leöntésére került a sor – bízva az Úr szavaiban, én siettem

elsőnek segíteni. Könnyedén kaptam fel a fazekat, s egészen jól

leöntöttem a vizet. De amikor levettem a fedőt, hogy elszálljon a

gőz, burgonya helyett egész csomó vörös rózsát pillantottam meg a

fazékban, oly szépeket, hogy nehéz azt leírni. Ilyen rózsákat még

sohasem láttam. Nagyon csodálkoztam, mivel nem értettem, hogy mit

jelentenek, de lelkemben ekkor megszólalt a hang: ,,Nehéz

munkádat a legszebb virágcsokorrá változtatom át, melynek illata

trónomig száll fel.'' Ettől kezdve azon igyekeztem, hogy ne csak

a rám eső héten[60] (27) öntsem le a krumplit, hanem más nővérek

válláról is levegyem ezt a munkát. Nemcsak ennél a munkánál, de

más nehéz tevékenységnél is igyekeztem elsőként segíteni, mert

tapasztaltam, hogy ez mily nagyon tetszik Istennek.

 

66 Ó, tiszta szándékunkban rejlő kimeríthetetlen kincs, ki

minden cselekedetünket tökéletessé és Istennek tetszővé teszed.

Ó, Jézus, Te tudod, milyen gyenge vagyok, ezért légy mindig

velem, irányítsd cselekedeteimet és egész lényemet. Legjobb

Mesterem! Jézusom, valóban félelem fog el, amikor nyomorúságos

voltomat tapasztalom, de ugyanakkor nyugalom is, mert végtelen

irgalmadat is látom, mely egy egész örökkévalósággal nagyobb,

mint az én nyomorúságom. Hatalmad beborít és megismerésed öröme

áraszt el, ó, változhatatlan Valóság!

 

67 Első fogadalmam után hamarosan megbetegedtem.[61] Elöljáróim

szívélyes és gondos ápolása, valamint a gyógykezelések ellenére

sem éreztem magam jobban, de rosszabbul sem. Ekkor fülembe jutott

a többiek véleménye, hogy csak színlelek. Ezzel elkezdődtek

szenvedéseim, amelyek megduplázódtak. Ez elég sokáig tartott. Egy

alkalommal panaszkodtam Jézusnak, hogy a nővérek részére csak

terhet jelentek. Jézus ezt válaszolta: ,,Nem magadért élsz, hanem

a lelkekért. Szenvedéseid más lelkek hasznára válnak. A te

hosszan tartó szenvedésed világosságot és erőt ad nekik, hogy

elfogadják akaratomat.''

 

68 A legnagyobb szenvedést az okozta, hogy úgy éreztem, sem

imáim, sem jó cselekedeteim nem kedvesek Isten előtt. Nem volt

bátorságom az égre nézni. Mindez olyan kínt jelentett, hogy a

főnöknő,[62] mikor a kápolnában közös lelkigyakorlaton vettünk

részt, a lelkigyakorlat végeztével magához hívott, és azt mondta:

,,Kérjen Istentől kegyelmet és vigaszt, mert ahogy magam is

látom, (28) és ahogy a nővérek is mesélik, az ön puszta látványa

is részvétet kelt. Igazán nem tudom, mit tegyek önnel.

Megparancsolom, hogy ne aggódjon semmi miatt!'' A főnöknővel

történt beszélgetések azonban nem hoztak számomra

megkönnyebbülést, s a dolgokra sem találtam semmilyen

magyarázatot. Még nagyobb sötétség rejtette el előlem Istent. A

gyóntatószékben kerestem segítséget, de ott sem találtam. A

szentéletű pap segíteni akart, de én oly szerencsétlen voltam,

hogy még a szenvedéseimet sem tudtam leírni, s ez még jobban

kínzott. Halálos szomorúság járta át a lelkemet, annyira, hogy

már elrejteni sem tudtam, s külsőleg is láthatóvá vált. Feladtam

a reményt. Az éj mind sötétebb lett. A pap, akinél gyóntam, azt

mondja: ,,Különleges kegyelmeket látok önben, teljesen nyugodt

vagyok önt illetően, miért kínozza így magát?'' De én akkor

semmit sem fogtam fel ebből, s rendkívül csodálkoztam, amikor

penitenciául a Te Deumot vagy a Magnificatot kaptam, vagy

esténként a kertben kellett szaladgálnom vagy naponta tízszer

hangosan nevetnem. Furcsának találtam ezeket a vezekléseket, de a

pap nem sokat tudott segíteni rajtam. Isten nyilván azt akarta,

hogy szenvedéseimmel imádjam Őt. A pap azzal vigasztalt, hogy

ebben az állapotban kedvesebb vagyok Istennek, mintha a

legnagyobb örömökben bővelkednék. – ,,Mily nagy kegyelem, hogy

lelkének jelen fájdalmas állapotában sem bántja meg Istent, hanem

igyekszik az erényeket gyakorolni. Belenézek a lelkébe, s látom

benne Isten nagy terveit, s különleges kegyelmeit, s én pedig

köszönetet mondok Istennek.'' Mindezek ellenére lelkem továbbra

is kimondhatatlan kínokat és szenvedéseket állt ki. Vakhoz

hasonlítottam, aki bízik vezetőjében, s görcsösen kapaszkodik

annak kezébe. Egy pillanatig sem hagytam fel az engedelmességgel,

mert úgy éreztem, ez mentőövem a tűzpróbában.

 

69 (29) + Jézus, örök Igazság, erősítsd gyenge erőmet! Te,

Uram, mindent megtehetsz. Tudom, erőfeszítéseim Nélküled mit sem

érnek. Jézusom, ne rejtsd el Magad előlem, mert Nélküled nem

tudok élni! Hallgasd meg lelkem kiáltását; hiszen nem merült ki

irgalmad, Uram, szánd meg hát nyomorúságomat! Irgalmad meghaladja

az angyalok és emberek együttes értelmét, s bár úgy tűnik, hogy

nem hallgatsz meg engem, bizalmam irgalmad tengerébe vetem, s

tudom, reményem nem fog csalódni.

 

70 Jézus tudja csak, milyen nehéz a kötelességek teljesítése,

mikor az ember lelke ilyen benső szenvedések állapotában van,

fizikai erői csökkennek, s a szellem elsötétül. Szívem csendjében

ismétlem: ,,Ó, Krisztus! Neked öröm, tisztelet, dicsőítés, nekem

pedig a szenvedés. Egyetlen lépéssel sem habozok követni Téged,

még ha talpam tövisek sebzik is.''

 

71 Midőn kúrára küldtek a plocki házból, az az öröm ért, hogy

én díszíthettem virágokkal a kápolnát. Ez Bialaban[63] történt.

Mivel Tekla nővérnek nem volt elég ideje, sokszor egyedül

díszítettem az oltárt. Egy nap letörtem a legszebb rózsákat, hogy

egy bizonyos személy szobáját díszítsem velük. Midőn a bejárathoz

értem, megpillantottam az Úr Jézust, aki ott állt, és

barátságosan megkérdezte: ,,Leányom, kinek viszed ezeket a

virágokat?'' Hallgatás volt a válaszom, mert abban a pillanatban

felismertem, hogy ahhoz a személyhez gyengéd vonzalom kötött,

amit azelőtt észre sem vettem. Jézus azonnal eltűnt. Mindjárt

ledobtam a rózsákat a földre és a Legméltóságosabb Oltáriszentség

elé siettem hálatelt szívvel az önmegismerés kegyelméért.

Ó, Isten Napja, sugaraidban meglátja az ember a legkisebb

porszemet is, ami nem tetszik Neked.

 

72 (30) Ó, Jézus, örök Igazság, Életünk, könyörgöm és koldulom

irgalmadat a szegény bűnösök számára. Uramnak szíve,

könyörülettel és kimeríthetetlen irgalommal teljes drága Szív,

könyörgök Hozzád az árva bűnösökért. Ó, Legszentebb Szív, irgalom

forrása, amelyből felfoghatatlan kegyelmek sugarai áradnak az

egész emberiségre, könyörgök Hozzád a bűnösök megvilágosodásáért.

Ó, Jézusom, keserves kínszenvedésed emlékére ne engedd elveszni a

lelkeket, melyeket legszentebb véred árán váltottál meg. Ó,

Jézusom, ha véred hatalmas értékére gondolok, örömmel tölt el

annak nagysága, hiszen egyetlen cseppje elég lenne valamennyi

bűnösért. Bár a bűn a gonoszság és hálátlanság tátongó mélységét

jelenti, az értünk lerótt ár összehasonlíthatatlanul magasabb –

ezért bízzon minden lélek az Úr szenvedésében, reménykedjen

irgalmában. Isten senkitől sem tagadja meg irgalmát. Ég és föld

megváltozhat, de Isten irgalma soha ki nem merül. Ó, mily öröm ég

lelkemben, ha felfoghatatlan jóságodat szemlélem, ó, Jézusom.

Minden bűnöst lábaidhoz akarok vezetni, hogy örök időkön

keresztül dicsőítsék a Te irgalmadat.

 

73 Jézusom! Bár sötét éj vesz körül, és sötét felhők takarják a

horizontot, tudom, hogy a nap nem huny ki. Ó, Istenem, bár nem

tudlak felfogni, s nem értem cselekedeteidet – mégis bízom

irgalmadban. Ha az az akaratod, Uram, hogy mindig ilyen

sötétségben éljek – légy áldott! Egyet kérek, Jézusom, ne

engedd, hogy bármivel is megbántsalak. Ó, Jézus, egyedül csak Te

ismered szívem vágyait és fájdalmait. Örülök, ha egy kicsit is

szenvedhetek Érted. Ha érzem, hogy a szenvedés meghaladja erőmet,

a Legméltóságosabb Oltáriszentségben lakozó Úrhoz menekülök, és

mélységes hallgatásommal szólok Hozzá.

 

74 (31) Egy növendékünk gyónása.

Mióta valamilyen erő siettet, hogy intézzem el ezt az ünnepet,

és foglalkozzam a kép megfestésével, nem tudok megnyugodni.

Valami átjár, mégis félelem fog el, nem képzelődöm-e?Bár ezek a

bizonytalanságok mindig kívülről jöttek, a lelkem mélyén éreztem,

hogy az Úr az, aki áthatja lelkemet. Az akkori gyóntatóm azt

mondta, hogy vannak képzelgések, és az volt az érzésem, mintha

félt volna meghallgatni a gyónásaimat. Ez nagyon gyötört. Amikor

észrevettem, hogy nem sok segítséget kapok az emberektől, még

inkább Jézushoz, a legjobb Mesterhez menekültem. Egyszer, mikor

bizonytalanságot éreztem, hogy az Úr hangját hallom-e, bensőmben

szó nélkül beszéltem Vele. Az egyik pillanatban lelkemet erő

járta át, s azt mondtam: ,,Ha Te, aki velem érintkezel, s

beszélsz hozzám, valóban az én Istenem vagy, kérlek, ez a

bizonyos tanuló[64] még ma gyónjék meg. Ez a jel megerősít

engem.'' Még abban a percben kérte a leányka, hogy gyónhasson.

 

75 Az osztályt vezető anya csodálkozott ezen a hirtelen

változáson, de azonnal gondoskodott gyóntatóról. A leányka nagy

bűnbánattal meggyónt. Lelkemben a következő hangot hallottam:

,,Most már hiszel nekem?'' – Lelkem újra átjárta valami különös

erő, s biztonsággal és erővel töltött el, annyira, hogy magam is

csodálkoztam, hogyan is kételkedhettem eddig, akár csak egy

pillanatig is. A kétségek azonban kívülről mindig jönnek, s ez

arra ösztönzött, hogy mélyebben zárkózzam magamba. Ha lelkem

valamelyik gyóntatónál bizonytalanságot vesz észre, nem tárom fel

előtte lelkemet mélyebben, hanem csak a bűneimmel vádolom

magamat. Nem ad a léleknek békességet az a pap, aki maga sincs

annak birtokában.

Ó, papok, ti világító gyertyák, kik megvilágítjátok a lelkeket,

fényetek sohase homályosuljon el! Megértettem: hogy Istennek

akkor nem az volt az akarata, hogy egész mélységében feltárjam a

lelkem. Ezt a kegyelmet Isten csak később adta meg.

 

76 (32) Jézusom, vezesd értelmemet, vedd birtokodba egész

lényemet, zárj Szíved mélyébe, s oltalmazz az ellenség

támadásaitól! Benned van egyedüli reményem. Te beszélj ajkaimmal,

ha befolyásos és tanult emberekkel leszek, én, a legnagyobb

nyomorúság, hogy felismerjék, a Te ügyedről van szó, s Tőled

származik, amit mondok.

 

Sötétség és kísértések.

 

77 Értelmem annyira elsötétült, hogy egyetlen igazság sem volt

világos előttem. Ha Istenről beszéltek nekem, szívem mintha

sziklából lett volna. Egyetlen szeretetteljes érzést sem tudtam

szívemből előcsalni iránta. Ha akarattal igyekeztem kitartani

Isten mellett, nagy szenvedés kerített hatalmába, és úgy éreztem,

Istent még nagyobb haragra ingerlem ezzel. Elmélkedni egyáltalán

nem tudtam úgy, mint azelőtt. Lelkemben nagy üresség ébredt, amit

semmivel sem voltam képes kitölteni. Éhséget és vágyakozást

kezdtem érezni Isten után, de ugyanakkor láttam teljes

erőtlenségemet.Megpróbáltam lassan olvasni, mondatot mondat

után, s így elmélkedni, de hiába. Semmit sem értettem abból, amit

olvastam. Lelki szemeim előtt állandóan nyomorúságom mélysége

tátongott. Ha valamilyen áhítatgyakorlat alkalmával beléptem a

kápolnába, mind nagyobb kínok és kísértések fogtak el. Néha az

egész szentmise alatt istenkáromló gondolatokkal küszködtem,

melyek ajkamra szöktek. Idegenkedtem a szentségektől, s úgy tűnt,

semmi hasznot nem nyerek általuk. Csak gyóntatóm iránti

engedelmességből járultam a szentségekhez, és ez a vak

engedelmesség volt az egyetlen út, amelyen haladhattam, ez volt

egyetlen mentőövem. Gyóntatóm elmagyarázta, hogy mindez a sok

kísértés Isten próbatétele, és hogy – ,,abban a helyzetben,

amelyben most vagy, nemcsak hogy nem bántod meg Istent, de épp

ellenkezőleg, nagyon kedves vagy előtte.(33) Ez annak a jele,

hogy Isten határtalanul szeret, s nagyon bízik benned. Ezért

érnek ezek a megpróbáltatások.'' – Szavai azonban nem

vigasztaltak meg, úgy véltem, egyáltalán nem illenek rám. Egy

dolgon csodálkoztam, hogy amint nagy kínjaim közepette a

gyóntatószékhez közeledtem, a kínok hirtelen eltűntek; de amint

eltávolodtam onnan, még dühösebben törtek rám. A földre borultam

az Oltáriszentség előtt e szavakat ismételve: ,,Ha meg is ölnél,

én bízom Benned!''[65] Úgy éreztem, haldoklom fájdalmaimban. Az

volt a legszörnyűbb gondolatom, hogy Isten eltaszított magától.

Erre még más gondolatok is következtek: Mért törekedjem az

erényekre és jó cselekedetekre? Miért kell megtagadnom és

sanyargatnom magam? Miért tegyek fogadalmat? Miért imádkozzam?

Miért áldozzam fel, és tegyem tönkre magam? Miért hozzak

áldozatot minden alkalommal? Miért – ha már Isten úgyis

eltaszított? Mire jók ezek az erőfeszítések? – Csak Isten tudja,

mi zajlott le a szívemben.

 

78 Midőn a szenvedések már egészen összetörtek, bementem a

kápolnába, s lelkem mélyéből ezeket a szavakat mondtam:

,,Jézusom, tégy velem, amit csak akarsz. Én mindenhol imádni

foglak. Valósuljon meg bennem teljesen a Te akaratod, én Uram és

Istenem, én pedig hirdetni fogom végtelen irgalmadat.'' Ezzel az

Istenre hagyatkozással megszűntek szörnyű kínjaim.

Megpillantottam Jézust, aki így szólt hozzám: ,,Én mindig a

szívedben vagyok.'' Felfoghatatlan öröm árasztotta el a lelkemet,

s nagy istenszeretet töltötte be, melytől fellángolt árva szívem.

Tudom, hogy Isten sohasem enged többet szenvednünk, mint amennyit

el bírunk viselni. Ó, semmitől sem félek: ha Isten a lélekre nagy

fájdalmat küld, még nagyobb kegyelemmel segíti, bár egyáltalán

nem érezzük ezt. Egy ilyen pillanatban tanúsított bizalmi

megnyilvánulás nagyobb dicsőítést jelent Istennek, mint többórás

vigasszal teli ima.Most látom, hogy ha Isten egy lelket

sötétségben akar tartani, akkor semmilyen könyv, sem a lelkiatya

nem tud világosságot adni neki.

 

79 (34) Mária, Anyám és Úrnőm! Odaadom Neked lelkemet és

testemet, életemet és halálomat, s azt, ami aztán következik.

Mindent kezedbe helyezek, ó, Anyám; takard be lelkemet szűzi

palástoddal, és részesíts a szív, a lélek és a test tisztaságának

kegyelmeiben. Oltalmazz meg hatalmaddal minden ellenségtől, főleg

azoktól, akik az erények álarca mögé rejtik el gonoszságukat. Ó,

csodálatos Liliom, Te vagy a tükör számomra, ó, Anyám.

 

80 Ó, Jézusom, a szeretet isteni Foglya! Ha az irántam való

szeretetedre és önmegsemmisítésedre gondolok, érzékeim elállnak.

Elrejted felfoghatatlan méltóságodat, és lehajolsz hozzám,

nyomorulthoz, ó, dicsőség Királya! Elrejted ugyan szépségedet, de

lelkem pillantása széttépi a függönyt. Látom az angyalok karát,

akik szünet nélkül dicsőítenek Téged, s minden égi Hatalmat, akik

szünet nélkül imádnak, és szünet nélkül mondják: Szent, Szent,

Szent!

Ó, ki érti meg irántunk való szeretetedet és végtelen

irgalmadat? Ó, Szeretet Foglya! Bezárom ebbe a tabernákulumba

árva szívemet, hogy éjjel és nappal szünet nélkül Téged imádjon.

Nem ismerek akadályt imádásodban, s bár testileg távol leszek

Tőled, de szívem mindig Veled van. Semmi sem állíthat gátat

Irántad érzett szeretetem elé. Nem létezik számomra akadály. Ó,

Jézusom, vigasztalni foglak Téged minden hálátlanságért,

istenkáromlásért, közönyért, az istentelenek gyűlöletéért, a

szentségtörésekért. Ó, Jézusom, mint tiszta, megsemmisülő áldozat

akarok égni a Te rejtettséged trónja előtt. Szünet nélkül

könyörgök Hozzád a haldokló bűnösökért.

 

81 Ó, Szentséges Háromság, áldott légy – oszthatatlan,

egyedüli Isten – az irgalmasság eme hatalmas adományáért és

testamentumáért! Jézusom, engesztelésül a káromlókért, hallgatni

fogok, amikor ártatlanul vádolnak, hogy legalább így, részben

kárpótoljalak Téged. Lelkemben szünet nélkül zengem dicséreted

himnuszát. Senki sem sejti és érti ezt. Lelkem dalát csak Te

ismered, ó, Teremtőm és Uram!

 

82 (35) Nem hagyom, hogy a munka forgataga úgy elragadjon, hogy

megfeledkezzem Istenről. Minden szabad pillanatomat az

Oltáriszentségben rejtőző Mester lábainál fogom tölteni. Ő tanít

engem egészen fiatal korom óta.

 

83 ,,Írd a következőket: Mielőtt igazságos Bíróként

megjelennék, először eljövök mint az irgalmasság Királya. Mielőtt

az igazság napja elérkezik, az embereknek a következő jel adatik

az égen:

Kialszik minden fény az égen, és nagy sötétség lesz az egész

földön. Akkor megjelenik az égen a kereszt jele, és az Üdvözítő

kezeinek és lábainak sebhelyeiből hatalmas fénysugarak áradnak

ki, melyek egy ideig bevilágítják a földet. Ez röviddel a végső

nap előtt történik.''

 

84 Ó, Jézus Szívéből előtörő Vér és Víz, irgalmunk forrása,

bízom Benned.

 

Vilnius, 1934.8.2.

 

85 Pénteken a Szentáldozás után lélekben elragadtattam Isten

trónja elé. Az Isten trónja előtt az égi Hatalmak szünet nélkül

dicsérik Istent. Az égi trónuson kívül nagy fényességet láttam,

amely hozzáférhetetlen a teremtmények részére; csak a

Megtestesült Ige mehet át oda, mint közvetítő. Midőn Jézus

belépett ebbe a fényességbe, ezeket a szavakat hallottam: ,,Írd

le azonnal, amit hallasz: létezésemből eredően Úr vagyok, és nem

ismerek sem parancsot, sem szükséget. Ha teremtményeket hívok

életre – ez irgalmam mélysége.'' Ebben a pillanatban

kápolnánkban láttam magamat. Imazsámolyomon térdeltem, mint

azelőtt. A szentmise véget ért. A szavakat már felírtam.

 

86 + Midőn megpillantottam a gyóntatómat,[66] s láttam, mennyit

kell szenvednie a műért, melyet Isten általa kíván megvalósítani,

egy pillanatig félelmet éreztem, s azt mondtam az Úrnak:

,,Jézusom, hiszen ez a Te ügyed, (36) miért bánsz hát úgy vele,

mintha nehezíteni akarnád a dolgát, ha azt akarod, hogy elvégezze

azt?''

,,Írd le, hogy éjjel-nappal rajta tartom a szememet, és hogy

megengedem ezeket a nehézségeket, ez azért van, mert meg akarom

sokszorozni az érdemeit.Nem a jó eredményt jutalmazom, hanem az

értem vállalt türelmet és fáradságot.''

 

Vilnius, 1934.10.26.

 

87 Pénteken, amikor a növendékekkel[67] a kertből vacsorázni

mentem, hat óra előtt tíz perccel a kápolnánk felett megláttam

Jézust olyan alakban, ahogyan először láttam Őt. Úgy, ahogy ezen

a képen látható. A Szívéből előtörő két sugár beragyogta a

kápolnát meg a betegszobát, aztán az egész várost, végül

szétterült az egész világra. Ez kb. négy percig tarthatott, aztán

eltűnt. Az egyik gyermek [lány], aki velem együtt jött a többiek

mögött, szintén látta a sugarakat, azonban Jézust nem látta, és

azt sem, honnan jönnek a sugarak. Nagyon izgatott lett, s

elmondta a többi kislánynak, amit látott. A lányok nevetni

kezdtek rajta, és azt mondták, képzelődik, vagy hogy egy

repülőgép fényeit látta. De a kislány kitartott állítása mellett,

és azt mondta, soha életében még nem látott ilyen sugarakat.

Mikor a lányok azt akarták neki bebizonyítani, hogy csak

valamilyen reflektorfény volt, azt válaszolta, hogy ismeri a

reflektor fényét, de ilyen sugarakat még nem látott. A kislány

vacsora után hozzám jött, s elmesélte, mennyire hatása alatt áll

ezeknek a sugaraknak, és nem tud megnyugodni, állandóan erről

beszélne – Jézust azonban nem látta. Állandóan emlékeztetett

azokra a sugarakra, s ezzel némi nehézséget okozott nekem, mert

nem mondhattam meg neki, hogy én Jézust is láttam. Imádkoztam

ezért a kis lélekért, s kértem az Urat, részesítse azon

kegyelmekben, melyekre oly nagy szüksége volt. A szívem

örvendett, hogy Jézus maga nyilatkozik meg művében. Emiatt ugyan

sok kellemetlenségem támadt, de Jézusért mindent el lehet

viselni.

 

88 (37) + Midőn a szentségimádásra mentem, megéreztem Jézus

közelségét. Hamarosan megpillantottam Jézust és Máriát. A látomás

örömmel töltötte el lelkemet, s megkérdeztem az Urat: ,,Mi az

akaratod, Jézus, abban az ügyben, mellyel kapcsolatban gyóntatóm

utasítására érdeklődnöm kell?'' – Jézus válasza: ,,Azt akarom,

hogy maradjon itt, ne hagyja el a helyét.'' – Még azt is

megkérdeztem, lehet-e ez a kép felirata: ,,Krisztus az

Irgalmasság Királya?'' – Jézus válasza: ,,Én vagyok az

Irgalmasság Királya.'' De nem mondta hozzá, hogy – ,,Krisztus''.

,,Kívánom, hogy ez a kép a Húsvét utáni első vasárnap legyen

kiállítva nyilvánosan! Ez a vasárnap az Irgalmasság ünnepe. A

Megtestesült Ige által ismertetem meg irgalmam mélységét.''

 

89 + Különös, de minden úgy következett be, ahogy az Úr

kívánta. A hívők seregének első nyilvános tiszteletadása a kép

előtt[68] Húsvét utáni első vasárnap történt. Három napig volt a

kép a nyilvánosság részére kiállítva. Nyilvános helyen az Ostra

Braman (,,Éles Kapu''-ban) volt elhelyezve az ablakban, így

távolról is lehetett látni. Ez alatt a három nap alatt a Világ

Megváltásának Jubileumát, az Úr szenvedésének 1900. évfordulóját,

ill. annak lezárását ünnepelték Ostra Bramaban. Most látom csak,

hogy a megváltás és az Úr által kívánt irgalmasság műve

összekapcsolódik.

 

90 Egyik napon megpillantottam gyóntatómat, s láttam bensőmben,

mennyit fog szenvedni. – Barátaid elhagynak, mindenki ellened

lesz, s fizikai erőnléted megfogyatkozik. Úgy láttalak Téged,

mint egy szőlőfürtöt, melyet az Úr kiválaszt, és a szenvedések

présébe vet. Lelked, atyám, bizonyos pillanatokban kétellyel

telik meg a műre és rám vonatkozólag.

Úgy láttam, mintha Isten maga is ellened lenne, s megkérdeztem

az Úrtól, miért jár így el veled, mintha meg akarná nehezíteni

azt, amit ő rendelt el. Az Úr azt válaszolta: ,,Azért bánok így

vele, hogy tanúsítsam, ez a mű az én művem. Mondd meg neki, hogy

(38) ne féljen semmitől, szemem éjjel-nappal rajta tartom. Annyi

diadém ékesíti majd koronáját, ahány lélek e mű révén megmenekül.

Nem az eredményes munkát jutalmazom, hanem a szenvedést.''

 

91 Jézusom, Te magad is tudod, mennyi üldözést szenvedek csak

azért, mert hű vagyok Hozzád, és szilárdan tartom magam

követeléseidhez. Te vagy az én erőm – támogass, hogy mindig

hűségesen teljesítsem, amit kérsz tőlem. Magamtól nem tudok

semmit sem tenni, de ha Te támogatsz, minden nehézség semmivé

válik. Ó, Uram, jól látom, hogy egész életem állandó harc attól a

pillanattól fogva, midőn lelkem képessé lett felismerni Téged, és

ez a harc mind keservesebb lesz. Minden reggel az elmélkedéskor

felkészülök az egész napi harcra, a Szentáldozás pedig a

biztosíték, hogy győzni fogok, és ez így is szokott lenni.

Félelem tölt el azokon a napokon, amikor nincs Szentáldozás. Ez a

Kenyér, az erősek Kenyere ad meg nekem minden erőt a mű

végrehajtásához, és bátorságot ahhoz, hogy mindent megtegyek,

amit az Úr kíván tőlem. Az erő és bátorság, mely bennem van, nem

az enyém, hanem Azé, aki bennem lakik – az Eucharisztia által.

Jézusom! Mily nagyok a meg nem értések; Ha nem lenne az

Oltáriszentség, gyakran nem lenne bátorságom továbbhaladni azon

az úton, melyet Te jelöltél ki nekem.

 

92 A megaláztatás mindennapi táplálék. Megértem, hogy a

menyasszony részese Jegyese sorsának, így az Ő gyalázatának

ruháját nekem is magamra kell vennem. Ha nagyon szenvedek,

igyekszem hallgatni, mert nem bízom a nyelvemben, ami hajlamos

ilyenkor saját magáról beszélni, pedig csak Isten dicsőítésére

hivatott a sok jótettért és adományért, melyeket nekem juttatott.

Mikor Jézust a Szentáldozásban magamhoz veszem, bensőségesen

kérem Őt, gyógyítsa meg a nyelvemet, hogy vele sem az Istent, sem

az embereket meg ne bántsam. Azt szeretném, hogy a nyelvem

állandóan csak Istent dicsőítse. Egy lélek sem jut el a

szentségre, ha nem vigyáz a nyelvére.

 

93 (39)

+ A szerzetesi fogadalmakról szóló katekézis rövid

összefoglalása[69]

 

K: (Kérdés) Mi a fogadalom?

F: (Felelet) A fogadalom Istennek önként tett ígéret egy

tökéletesebb tett véghezvitelére.

K: A fogadalom kötelez-e a parancsolt dolgok esetében is?

F: Igen. A parancsolatoknak megfelelő cselekedet dupla érdemű,

elmulasztása viszont dupla vétséget és gonoszságot jelent, mert

vétünk a parancsolat ellen, s ehhez járul még a fogadalom

megszegése következtében a szentségtörés bűne.

K: Miért van ilyen nagy értéke a szerzetesi fogadalomnak?

F: Mert a fogadalom a szerzetesi élet alapját képezi, amit az

Egyház megerősített, s amelyben a szerzetesi közösséghez tartozó

tagok kötelezik magukat, hogy szünet nélkül törekednek a

tökéletességre, a szabályzat szerint a három szerzetesi

fogadalom: a szegénység, tisztaság és az engedelmesség által.

K: Mit jelent tökéletességre törekedni?

F: A tökéletességre való törekvés azt jelenti, hogy a rendi

állapot önmagában nem kívánja meg a már elért tökéletességet,

viszont bűn terhe mellett kötelez a tökéletesség megszerzéséért

végzett mindennapi munkára. Az a szerzetes tehát, aki nem akar

tökéletesedni, elhanyagolja legfőbb állapotbeli kötelességét.

K: Mi az (ünnepélyes) szerzetesi fogadalomtétel?

F: Ez a fogadalomtétel abszolút dolog. Csak a Szentatya

oldhatja fel, különleges esetekben.

K: Mi az egyszerű fogadalom?

F: Kevésbé abszolút értékű: Az egyéveset, s az örökre szólót is

a Szentszék oldhatja fel.

(40) K: Mi a különbség fogadalom és erény közt?

F: A fogadalom csak arra terjed ki, ami a bűn terhe alatt

kötelez, az erény nagyobb értékű, megkönnyíti a fogadalom

véghezvitelét, aki viszont megszegi a fogadalmat, összeütközésbe

kerül az erénnyel is, megsérti azt.

K: Mire köteleznek a szerzetesi fogadalmak?

F: A szerzetesi fogadalmak az erények utáni törekvésre

köteleznek, és teljes alárendeltségre az elöljárókkal és a

szabályokkal szemben, minek értelmében a szerzetes átadja

személyét a rendnek, s lemond minden személyes jogáról és

cselekedetéről, s Isten szolgálatára rendeli őket.

 

A szegénységi fogadalomról

 

A szegénységi fogadalom a saját tulajdonról vagy annak

használati jogáról való önkéntes lemondást jelent Isten kedvéért.

K: Milyen tárgyakra vonatkozik a szegénységi fogadalom?

F: A Kongregáció minden tárgyára és javára. Mindahhoz, amit a

tagok beadtak, tárgyakat és pénzeket egyaránt – ha azokat

elfogadták – nincs többé joguk a tagoknak. Minden adomány és

ajándék, amit hálából vagy más célból kapnak, jog szerint a

Kongregációt illeti meg. Munkadíjat, sőt nyugdíjat sem

használhatnak a fogadalom megszegése nélkül.

K: Ki szegi meg a fogadalmat a hetedik parancs szellemében?

F: Aki engedély nélkül elvesz egy dolgot, ami a házé, saját

vagy más részére. Aki valamit engedély nélkül megtart,

eltulajdonít. Aki meghatalmazás nélkül a Kongregáció valamely

tárgyát eladja vagy elcseréli. Aki másra használ egy tárgyat,

mint amire az elöljáró engedélyezte. Aki engedély nélkül ad vagy

elfogad valamit. Aki figyelmetlenségből tönkretesz vagy elront

valamit. Aki egy másik házba való átköltözéskor engedély nélkül

elvisz valamit. A szegénységi fogadalom megsértése esetén (41)

köteles a szerzetes a Kongregációt kártalanítani.

 

A szegénység erényéről

 

A szegénység evangéliumi erény, mely arra készteti a szívet,

hogy a földi javakhoz való ragaszkodástól megszabaduljon, amire a

szerzetes fogadalma alapján szigorúan kötelezi magát.

K: Mikor vétünk a szegénység erénye ellen?

F: Ha olyan dolgot kívánunk, ami ennek az erénynek ellentmond.

Ha ragaszkodunk valamely dologhoz, s ha fölösleges dolgokat

használunk.

K: Hányféle, és milyen fokozatai vannak a szegénységnek?

F: Gyakorlatilag a fogadalomban a szegénységnek négy fokozata

van: az elöljáróktól függetlenül nem rendelkezni semmivel. (A

fogadalom szigorúan vett tárgya.) Kerülni a felesleget, beérni

azzal, ami nélkülözhetetlen, már az erényhez tartozik; belső

megelégedéssel vonzódni a legszerényebb dolgokhoz, mint például a

cella, ruházat, étkezés stb. tekintetében; örülni a

nélkülözésnek.

 

A tisztaság fogadalmáról

 

K: Mire kötelez ez a fogadalom?

F: A házasságról való lemondásra, és mindannak kerülésére, amit

a hatodik és a kilencedik parancs tilt.

K: A tisztaság erénye elleni vétség sérti-e magát a fogadalmat?

F: Minden hiba ezen erény ellen a fogadalom megsértése is

egyben, mert itt nincs különbség az erény és a fogadalom között,

mint a szegénység és engedelmesség esetében.

(42) K: Bűnös-e minden rossz gondolat?

F: Nem minden rossz gondolat bűnös, csak akkor lesz azzá, ha az

értelem döntése összekapcsolódik az akarat tetszésével és

hozzájárulásával.

K: A tisztaság ellen fellépő bűnökön kívül van-e valami, ami az

erényt csorbítja?

F: A tisztaság erényét csorbítják az érzékek, a képzelet és az

érzelmek szabadsága, bizalmaskodás és a gyengéd barátkozások.

K: Hogyan őrizhető meg ez az erény?

F: A belső kísértéseket Isten jelenlétével, félelem nélküli

harccal le kell győzni. A külső kísértéseket ellenben – a bűnre

vezető alkalmak kerülésével. Általánosságban hét fő módszer

létezik. Az első az érzékek őrsége, a bűnös alkalmak kerülése, a

tunyaság, a kísértések kerülése, azonnali eltávolítása, az örömet

okozó személyes barátságok kerülése, az önmegtagadás lelkületének

ápolása, a kísértések közlése a gyóntatóval.

Ezenkívül van még öt mód az erény biztosítására: az alázat, az

imádságos lelkület, a szerénység megtartása, a kolostori

szabályokhoz való hűség, a Szűzanya őszinte tisztelete.

 

Az engedelmesség fogadalmáról

 

Ez a fogadalom magasabb szintű, mint a két előző, mert ez

jelenti a tulajdonképpeni égő áldozatot. Ez a legszükségesebb

fogadalom is, mert ez alakítja ki és élteti az egész szerzetesi

közösséget.

K: Mire kötelez az engedelmesség fogadalma?

F: Ezzel a fogadalommal a szerzetes megígéri Istennek, hogy jog

szerinti elöljáróinak mindenben engedelmeskedik, amit a rendi

szabályok alapján parancsolnak neki. Az engedelmességi fogadalom

a szerzetest függővé teszi elöljáróitól a szabályok értelmében

egész életében és mindenféle ügyében. – A szerzetes súlyosan

vétkezik fogadalma ellen minden egyes alkalommal, ha a szabályzat

értelmében vagy az engedelmesség nevében (43) kiadott parancsnak

nem engedelmeskedik.

 

Az engedelmesség erényéről

 

Az engedelmesség erénye több, mint a fogadalom. Magában foglalja

a szabályokat, törvényeket, sőt az elöljárók tanácsait is.

K: Nélkülözhetetlen-e a szerzetesek számára az engedelmesség

erénye?

F: Ez az erény a szerzetesek részére olyannyira

nélkülözhetetlen, hogy még a jó cselekedet is, ha

engedetlenséggel párosul, rosszá változik, vagy érdemtelen lesz.

K: Lehet-e súlyosan vétkezni az engedelmesség erénye ellen?

F: Súlyosan vétkezünk, ha az elöljáró hatalmát és parancsát

semmibe vesszük; ha engedetlenségünk a Kongregációnak szellemi

vagy egyéb kárt okoz.

K: Milyen vétségek veszélyeztetik a fogadalmat?

F: Az elöljárók iránti fenntartás, ellenszenv, zúgolódás,

kritika, hanyagság és figyelmetlenség.

 

Az engedelmesség fokozatai

 

A parancs gyors és hiánytalan teljesítése. – Az akarat

engedelmessége, mivel az akarat bírja rá az értelmet, hogy

rendelje alá magát az elöljáró véleményének. Szent Ignác három

segédeszközt ajánl az engedelmességhez: az elöljárókban, mindegy

milyenek, mindig Istent lássuk; parancsukat, véleményüket

igazoljuk önmagunkban; minden parancsukat úgy fogadjuk mintha

Istentől származna, gondolkozás, mérlegelés nélkül. A fő tényező

azonban – az alázat. Az alázatosaknak semmi sem nehéz.

 

94 (44) Ó, Uram, gyújtsd lángra szeretetemet Irántad, hogy a

viharok, szenvedések és megpróbáltatások közepette ne fáradjon el

a lelkem. Látod, milyen gyenge vagyok. De a szeretet mindent

megtehet.

 

95

+ Isten mélyebb megismerése és a lélek rémülete

 

Kezdetben Isten úgy ismerteti meg magát, mint a szentség,

igazságosság, jóság, vagyis, mint az irgalmasság. A lélek azonban

nem egyszerre ismeri fel mindezt, hanem külön-külön

felvillanásokban, vagyis Isten közeledéseiben. Ez nem tart

sokáig, mert ezt a fényt nem lehetne elviselni. Az imádság alatt

tapasztalja meg a lélek ennek a fénynek egy-egy villanását, mely

képtelenné teszi úgy imádkozni, mint azelőtt. Erőlködhet, ahogyan

csak akar, és rákényszerítheti magára az egykori imamódot, mindez

hiábavaló és felesleges. Lehetetlen dolog továbbra is úgy

imádkoznia, mint a fény megtapasztalása előtt. A fény, mely

megérintette a lelket, benne él, nem tudja sem elhomályosítani,

sem elsötétíteni. Isten felismerésének ez a fénye vonzza a

lelket, és fellobbantja benne az Isten iránti szeretetet. De

ugyanez a villanás egyúttal azt is megismerteti a lélekkel, hogy

mi is ő valójában; egész bensejét magasabb megvilágításban látja

általa, s ez félelemmel és rémülettel tölti el. Nem marad meg

azonban ebben a félelemben, hanem elkezdi megtisztítani magát,

megalázkodik és lealacsonyodik az Úr előtt, ezek a fények pedig

egyre erősebbek és gyakoribbak lesznek; minél jobban

kikristályosodik a lélek, annál áthatóbbak lesznek ezek a fények.

Ha a lélek mégis bátran és hűségesen válaszolt az első

kegyelmekre, Isten eltölti vigasszal, s érezhető módon érintkezik

vele. Egyes pillanatokban a lélek rendkívül örül, mert mintegy

bensőséges érintkezésbe lép Istennel; úgy gondolja, hogy már

elérte a tökéletesség megadott fokát, mert hibái és hiányosságai

elszunnyadtak, és azt hiszi, már nincsenek is benne. Mindenre

kész, semmi sem tűnik számára nehéznek. Kezd elmerülni Istenben,

s belekóstol az isteni gyönyörűségbe. Hordozza őt a kegyelem, s

egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy még elkövetkezhet a

próbatétel és a megpróbáltatások ideje. S valóban, ez az állapot

nem tart sokáig. Jönnek más pillanatok is, de meg kell említenem,

hogy a lélek hűségesebben tud válaszolni Isten kegyelmére, ha van

egy intelligens gyóntatója, akire mindent rábízhat.

 

96 (45) + Isten próbatételei az Isten által különösen szeretett

lélekben. Kísértések és sötétség, a sátán.

A lélek szeretete még nem olyan, amit Isten kíván. A lélek

hirtelen elveszíti Isten jelenlétét. Különféle hibák és

hiányosságok keletkeznek benne, melyek ellen keserves harcot kell

folytatnia. Minden hiba felüti benne a fejét, de a lélek ébersége

nagy. Isten egykori jelenlétének helyét a szárazság és lelki

aszály foglalja el. A lélek nem talál kedvet a

lelkigyakorlatokban, nem tud imádkozni sem, mint korábban, sem

mint utoljára. Mindenfelé vergődik, nem lel sehol megelégedést.

Isten elrejtőzött előle, a teremtményekben nem talál vigaszt, és

semmilyen teremtmény sem tudja megvígasztalni. A lélek

szenvedélyesen vágyik Istenre, de látja saját nyomorúságát, s

érezni kezdi Isten igazságosságát. Úgy látja, elvesztette Isten

összes kegyelmét, értelme mintha elhomályosult volna, lelkét

sötétség borítja, s felfoghatatlan kínt érez. A lélek megpróbál

beszámolni lelkiatyjának állapotáról, de nem értik meg. Így még

nagyobb nyugtalanság fogja el. A sátán elkezdi működését.

 

97 A hit tűzbe jut, nagy itt a harc, a lélek erőfeszítéseket

tesz, akarata erejével tart ki Isten mellett. A sátán Isten

engedélyével még közelebb merészkedik, a remény és szeretet

próbatétele következik. Ezek a kísértések rémesek, Isten mintegy

titokban támogatja a lelket. Ő azonban mit sem tud erről, mivel

másképp nem állhatná ki a próbatételt. Isten tudja, mennyit

bocsáthat a lélekre. A lelket hitetlenség kísérti meg a

kinyilatkoztatott igazságokat illetően, és a gyóntató iránti

őszinteségben. A sátán így szól hozzá: ,,Látod, senki sem ért

meg. Miért beszélnél erről mindenkinek?'' Olyan szavakat hall

füleiben, melyek megrémítik, s úgy érzi, mintha ő mondta volna ki

Isten ellen azokat. Azt hallja, amit nem akar hallani, azt látja,

amit nem szeretne látni. Szörnyű, ha ilyen pillanatokban nincs az

embernek tapasztalt lelki vezetője. Egyedül viseli az egész

terhet. Mégis, amennyire erejéből telik, mindenképpen keresnie

kell egy világosan ítélő lelki vezetőt, különben összeroppanhat

terhe alatt a szakadék felett. (46) Ezek a megpróbáltatások

nehezek és fárasztóak. Isten egy lélekre sem engedi gyakran

rászakadni azokat, ha előtte nem tapasztaltatta meg a lélekkel a

Vele való mélységes egyesülést, éreztetve vele az isteni

örömöket. Istennek mindezekkel a megpróbáltatásokkal számunkra

ismeretlen célja van. Sokszor Isten így készíti fel a lelket

jövendő terveire és nagy művekre.Isten meg akarja próbálni a

lelket, mint a tiszta aranyat, de ez még nem a próba vége. Hátra

van még a próbák próbája – az Istentől való teljes

eltaszítottság.

 

98

+ A próbák próbája,

a teljes elhagyatottság – kétségbeesés

 

Amikor az előző megpróbáltatásokból győztesen kerül ki a lélek,

bár talán botladozva, mégis eltökélten harcol. Mélységes

alázattal kiált az Úrhoz: ,,Ments meg, mert elveszek!'' – Ekkor

még képes harcolni.

Most aztán rettentő sötétség borítja el a lelket. Csak bűnöket

lát magában. Borzalmasak az érzései. Istentől teljesen elhagyva

látja magát, úgy érzi, mintha Isten gyűlöletének tárgya lenne, s

csak egy lépés választja el a kétségbeeséstől. Védekezik ahogy

tud, próbál bízni, de az ima még nagyobb kínt jelent neki. Azt

hiszi, hogy Istent még nagyobb haragra ingerli, égig érő csúcson

áll, mely alatt mély szakadék tátong.

A lélek Isten felé tör, de úgy érzi, eltaszítják. A föld minden

szenvedése és kínja sem hasonlítható össze ezzel az érzéssel,

amelybe most elmerült a lélek – ez az érzés az Istentől való

eltaszítottság érzése. Senki sem tud enyhet adni neki. Látja,

hogy egyes-egyedül van, senki sincs, aki megvédje. Feltekint az

égre, de tudja, hogy az nem neki rendeltetett – minden elveszett

számára. Sötétségből még nagyobb sötétségbe jut, úgy érzi, örökre

elvesztette Istent, azt az Istent, akit annyira szeretett. Ez az

érzés leírhatatlan kínt jelent számára. Nem akar ebbe

beletörődni, megpróbál felnézni az égre, de hiába – ez még

nagyobb szenvedést okoz neki.

 

99 (47) Senki sem tud világosságot deríteni ebbe a lélekbe, ha

Isten sötétségben akarja tartani. A lélek ezt az Istentől való

eltaszítottságot elevenen és borzalmasan érzi. Szívéből fájdalmas

kiáltások szakadnak fel, oly kínosak, hogy egyetlen pap sem tudja

megérteni őket, hacsak saját maga át nem élte ugyanezt. Ekkor még

a gonosz lélek is okoz szenvedéseket. Gúnyolódik: ,,Látod, mi

lett veled? Továbbra is hűséges leszel? Megkaptad fizetséged,

hatalmunkban vagy.'' – Bár a sátánnak csak annyi hatalma van a

lélek felett, amennyit Isten megenged; Isten tudja, mennyit

bírunk ki. – ,,Mi hasznod származott neked abból, ha megtagadtad

magadat? S abból, hogy hűségesen megtartottad a szabályokat? Mire

jó a sok erőfeszítésed? Isten eltaszított magától.'' – Az

,,eltaszított'' szó olyanná válik, mint a tűz, mely minden ideget

átjár, áthatja az ember egész lényét csontja velejéig. Elérkezik

a próba legnagyobb pillanata. A lélek már sehol sem keres

segítséget, önmagába zárkózik, mindent elveszít a szeme elől,

mintha beleegyezne az eltaszítottság kínjába. Ez az a pillanat,

amelyre nem találok szavakat. A lélek agóniája. Midőn ez az

állapot először közeledett felém, a szent engedelmesség erejével

szakadtam ki belőle. Az újoncmesternő annyira megrettent

állapotomtól, hogy azonnal gyónni küldött, a gyóntató azonban nem

értett meg, s egy hajszálnyi enyhülésben sem volt részem. Ó,

Jézus, adj nekünk tapasztalt gyóntatókat!

Amikor elmondtam, hogy pokoli kínokat állok ki lelkemben, az

atya azt felelte, hogy ő nem nyugtalan a lelkem felől, mert Isten

nagy kegyelmét látja benne. Én azonban nem értettem ebből semmit,

s a legcsekélyebb fénysugár sem hatolt a lelkembe.

 

100 Most már kezdem érezni a fizikai erő hiányát, és már nem

tudom kötelességeimet sem elvégezni. Szenvedéseimet képtelen

vagyok elrejteni, s bár szót sem szólok arról, amit szenvedek,

mégis, a fájdalom, ami tükröződik az arcomon, elárul. A főnöknő

azt mondta, hogy a nővérek jelentették neki: a kápolnában puszta

látványom részvétet keltett bennük, oly rémesen néztem ki. Minden

erőfeszítés ellenére a lélek nem tudja kínjait elrejteni.

========================================================================

Napló – 1. füzet 101–200

 

 

101 Jézusom, Te tudod egyedül, hogyan jajgat a lelkem e kínok

között, sötétségbe merülten, mégis vágyódik Isten után, s úgy

eped érte, mint a megégetett ajak a víz után. Haldoklik és

kiszárad. Halál nélküli halállal haldoklik, ami azt jelenti, hogy

nem tud meghalni. Erőfeszítései semmit sem érnek, egy hatalmas

kéz tartja fogva. (48) A lélek most az Igazságos hatalmába kerül.

Minden külső kísértés megszűnik, körülötte minden elhallgat; akár

egy haldokló, elveszít mindent maga körül – egész lelke az

igazságos, háromszor szent Isten hatalma alatt összpontosul. –

Örökre eltaszítva. Ez a legnagyobb pillanat, és csak Isten tudja

ily módon próbára tenni a lelket, mert csak Ő tudja egyedül, hogy

kibírja-e ezt a lélek. Midőn a lélek átitatódott e pokoli tűzzel,

szinte kétségbeesik. Az én lelkem akkor élte át ezt a pillanatot,

mikor egyes-egyedül voltam a cellámban. Amint a lelkem kezdett a

kétségbeesésbe süllyedni, éreztem hogy haldoklom, mégis

megragadtam a keresztet, és görcsösen szorongattam kezemben; most

azt érzem, hogy testem elválik a lelkemtől, s bár az

elöljáróimhoz akartam menni, nem volt hozzá erőm. Még utoljára

kimondtam e szavakat: ,,Bízom irgalmadban!'' Úgy tűnt, ezzel még

nagyobb haragra ingereltem Istent, magam pedig kétségbeestem, és

már csak időről-időre szakadt fel egy fájdalmas jajszó a

lelkemből. A lélek halálküzdelmet vív. Már azt hittem, ebben az

állapotban maradok, mert saját erőmből nem tudtam volna

kiszabadulni belőle. Bár minden Istenre irányuló gondolat a

szenvedés leírhatatlan tengerét jelenti, mégis van valami a

lélekben, ami Isten felé törekedik, noha úgy tűnik, mindez csak

arra jó, hogy még többet szenvedjen. Mindarra a szeretetre való

visszaemlékezés, mellyel azelőtt Isten körülvette a lelket, a

szenvedés újabb formáját jelenti. Isten szeme áthatol a lelken,

és pillantására minden elég benne.

 

102 Ez az állapot elég sokáig tartott, amikor is az egyik nővér

belépett a cellámba, és szinte halva talált. Megrémült, s az

újoncmesternőhöz sietett, aki a szent engedelmesség nevében

megparancsolta nekem, hogy keljek fel a földről. Azonnal erő

szállt belém, s egész testemben reszketve felálltam. Mesternőm

azonnal felismerte lelkiállapotomat, és Isten felfoghatatlan

irgalmáról kezdett beszélni. Azt mondta: ,,Ne aggódjon, nővér!

Megparancsolom önnek az engedelmesség nevében!'' – Majd

hozzátette: ,,Most látom, hogy Isten nagy életszentségre hívta

önt, azt akarja az Úr, hogy az Ő közelében legyen, ha ilyen

dolgokat, és ilyen korán megenged. Maradjon csak hűséges Hozzá,

mert ez annak a jele, hogy Isten magasra akarja Önt állítani az

égben.'' – Én azonban semmit nem fogtam fel szavaiból.

 

103 (49) Midőn beléptem a kápolnába, úgy éreztem, mintha minden

lehullott volna lelkemről, mintha most léptem volna ki Isten

kezéből. Érzem lelkem érintetlenségét, érzem, hogy kisgyermek

vagyok. Bensőmben megláttam Jézust, aki így szólt hozzám: ,,Ne

félj, leányom, én veled vagyok.'' Ebben a pillanatban minden kín

és sötétség eloszlott a lelkemből, érzékeimet felfoghatatlan öröm

járta át, lelkem erővel és fénnyel telt meg.

 

104 Még meg akarom említeni azt, hogy bár lelkem már Isten

szeretetének sugaraiban fürdött, testemen még két napig

megmaradtak az átélt kínok nyomai. Arcomat halálos sápadtság

borította, szemeim véraláfutásosak maradtak. Csak Jézus tudja,

mennyit szenvedtem. Leírásom elhalványul a valóság mellett. Nem

is tudom kifejezni mindezt, úgy tűnik, mintha a másvilágból tértem

volna vissza. Minden teremtmény iránt ellenszenvet éreztem. Isten

Szívéhez simulok, akár a gyermek anyja melléhez. Mindent más

szemmel nézek. Tudatában vagyok annak, mit tett lelkemben az

Isten egyetlen szavával – ez éltet. Elborzadok, ha

visszaemlékezem átélt kínjaimra. Ha magam nem éltem volna át

mindezt, el se hinném, hogy így lehet szenvedni. – Van teljesen

lelki szenvedés.

 

105 Mindezen szenvedés és harc közepette sem mulasztottam el a

Szentáldozást. Midőn úgy gondoltam, hogy nem kellene áldoznom,

odamentem mesternőmhöz, s megmondtam, hogy úgy érzem, nem

járulhatok a Szentáldozáshoz. Ő azonban nem engedte meg, hogy

elmulasszam a Szentáldozást, így megáldoztam, s felismertem, hogy

csak az engedelmesség mentett meg akkor.

Maga az újoncmesternő később azt mondta nekem, hogy ezek a

megpróbáltatások csak azért múltak el viszonylag gyorsan, mert

engedelmes voltam. ,,Az engedelmesség erejével tudott ilyen

bátran kitartani, nővér!'' Igaz, hogy az Úr maga vezetett ki

ezekből a kínokból, viszont az engedelmességhez való hűségem

tetszett Neki.

 

106 Ezek rémísztő dolgok, de ne rémítsenek el egyetlen lelket

sem, mert Isten nem ró ránk többet, mint amennyit el bírunk

viselni. Másrészt talán sohase bocsát hasonló szenvedéseket

ránk. Csak azért írom le mindezt, mert ha Istennek úgy tetszene,

hogy valamely lelket ilyen szenvedéseken átvezessen, (50) ne

féljen ez a lélek, hanem amennyiben tőle telik, maradjon hűséges

Istenhez. Isten egy lélekben sem okoz kárt, hiszen Ő maga a

szeretet, és ebben a felfoghatatlan szeretetében hívta életre a

lelket. Bár, mikor ezek között a kínok között vergődtem, nem

értettem ezt.

 

107 Ó, Istenem, felismertem, hogy nem erről a földről való

vagyok, ezt erősen a lelkembe vésted. Több kapcsolatom van az

éggel, mint a földdel, annak ellenére, hogy kötelességeimet

semmiben sem hanyagolom el.

 

108 Ebben az időben nem volt lelki vezetőm, semmiféle lelki

vezetést nem kaptam. Kértem az Urat – de Ő nem adott vezetőt.

Gyermekkorom óta mostanáig Jézus a Mesterem. Ő vezetett át minden

rengetegen és veszélyen; tisztán látom, hogy csak Isten tudott

engem ezeken a nagy veszélyeken átsegíteni minden baj nélkül úgy,

hogy lelkem érintetlen maradt, s mindig győztesen került ki a

felfoghatatlan nehézségek közül. Kijött [...][70] Aztán mégis

adott az Úr egy lelkiatyát, de csak később.

 

109 Ezen szenvedések után a lélek nagy szellemi tisztaságban,

egészen Isten közelében érzi magát, bár hozzá kell tennem, hogy a

lelki szenvedések idején is közel van Istenhez, de akkor egészen

vak. Tekintetét sötétség árnyékolja be. Isten közel van a

szenvedő lélekhez, de – s ebben éppen ez a titok – a lélek nem

tud róla. Azt állítja, hogy Isten nemcsak elhagyta őt, de

haragszik is rá. Mily súlyos szembaja ez a léleknek, aki Isten

világosságától elvakítva azt állítja, nincs is fény, pedig ez a

fény oly erős, hogy egészen elvakítja. Később mégis felismertem,

hogy Isten ezekben a pillanatokban közelebb van a lélekhez, mint

egyébként, mert a kegyelem különleges segítsége nélkül a lélek

nem tudná kiállni ezt a próbatételt. Isten Mindenhatósága működik

itt, és rendkívüli kegyelme, különben a lélek már az első csapás

súlya alatt összeroppanna.

 

110 Ó, Isteni Mester! Egyedül a Te műved mindez a lelkemben!

Te, Uram, nem félsz a lelket a rettenetes szakadék szélére

állítani, ahol megijed, félelem járja át. Aztán újra visszahívod

magadhoz őt. Ezek a Te felfoghatatlan titkaid.

 

111 (51) Mikor nagy lelki kínjaim közepette gyónásom alkalmával

megpróbáltam magam a legkisebb hibákkal is vádolni, az atya

csodálkozott, hogy nagyobb vétséget nem követtem el, és ezt

mondta: ,,Ha ön, nővér, ezen kínok között ilyen hűséges Istenhez,

már ez is tanúsítja számomra, hogy Isten különleges kegyelemmel

támogatja önt, s talán jó is, hogy ön nem érti ezt.'' Különös,

hogy ebben a helyzetben a gyóntatók se megérteni, se megnyugtatni

nem tudtak egészen addig, amíg nem találkoztam P. Andrasz-sal,

majd később Sopocko atyával.

 

112 + Néhány szó a gyónásról és a gyóntatókról. Csak arról

akarok beszélni, amit saját lelkemben éltem át, és tapasztaltam.

 

Ezek között a különleges körülmények között három esetben nem

segít a gyónás a léleknek:

Először – ha a gyóntató nem nagyon ismeri a rendkívüli utakat,

s a nagy titkok feltárásánál, melyet az Isten a lélekben

végbevisz, csodálkozást mutat. Ez a csodálkozás megijeszti az

érzékeny lelket, s ha a lélek észreveszi, hogy a lelkiatya

habozik elmondani véleményét, nem talál megnyugvást, hanem még

több kétsége marad gyónás után, mint amennyi azelőtt volt, mert

megérzi: a lelkiatya, aki meg akarja nyugtatni, maga sem biztos a

dolgában. Vagy – ahogy az velem megesett – lelkem néhány titkát

nem tudta megérteni gyóntatóm, s megtagadta a gyóntatásomat, mert

bizonyos félelmet érzett egy ilyen lélekkel való találkozásnál.

Hogyan találhatna ilyen helyzetben megnyugvást a lélek a

gyóntatószékben, hiszen a pap minden szavára különös finomsággal

reagál? Véleményem szerint az a pap, aki nem érti meg a lelket

Isten látogatásának különleges pillanataiban, köteles lenne ezt a

lelket egy tapasztalt, világosan látó lelki vezetőhöz irányítani,

vagy saját magában világosságot teremteni, hogy meg tudja adni

azt a léleknek, amire szüksége van, és nem lenne szabad

megtagadnia a gyónást, mert ezzel nagy veszélynek teszi ki a

lelket, aki így némely esetben elhagyhatja azt az utat, amit

Isten kijelölt számára. Komoly dolog ez, mert magam is átéltem,

hogy Isten rendkívüli kegyelmei ellenére már-már habozni kezdtem,

s bár Isten maga nyugtatott meg, mindig vágytam az Egyház

megerősítésére is.

 

(52) Másodszor – ha a gyóntató nem hagyja a lelket nyíltan

kitárulkozni, ha türelmetlenséget mutat. A lélek ekkor elnémul,

nem mond el mindent, s nem merít hasznot a gyónásból, még

kevésbé, ha a gyóntató, aki – nem ismerve gyónója lelkét –

próbának akarja alávetni, így inkább árt, mint segít neki. Ez

azért van, mert a lélek tudja, hogy a gyóntató nem ismeri őt,

mivel nem engedte meg, hogy teljesen megnyíljon a kapott

kegyelmek és nyomorúsága terén. Vagyis a próbatétel nem lesz

megfelelő. Olyan próbáim is voltak, melyeken nevetnem kellett.

Szemléletesebb a dolog, ha azt mondom, hogy a gyóntató a lélek

orvosa. Hogy tud egy orvos a betegség ismerete nélkül megfelelő

orvosságot rendelni? Soha. Mert vagy nem következik be a kívánt

hatás, vagy ha túl erős a gyógyszer, rosszabbodást. vagy, amitől

Isten óvjon, halált okoz. Ezt tapasztalatból mondom, hogy

bizonyos esetekben maga az Úr tartott vissza engem.

 

Harmadszor – előfordul, hogy a gyóntató a csekély dolgokat nem

veszi figyelembe. A lelki életben azonban nincs csekélység. Néha

a láthatólag kis dolgok igen fontosakat takarnak, a lelkiatya

részére pedig ezek fénysugarakat jelentenek a lélek

megismeréséhez. Sok lelki színárnyalat rejlik az apró dolgokban.

Sohasem épül fel egy csodálatos épület, ha a kis téglákat

eldobjuk. Isten egyes lelkektől nagy tisztaságot kíván, ezért

adja nekik nyomorúságuk mélyebb felismerését. Az égi fényben

jobban fel lehet ismerni, mi tetszik Istennek, s mi nem. A bűn és

a gyarlóságok felismeréséhez szükséges a lélek világossága, bár a

lélek tudja, hogy konkrétan a bűn az, ami a gyóntatószékbe

tartozik, de a kisebb dolgok megemlítése is fontos, mert ezek

nagy szerepet játszanak a szentségre való törekvésben. Nem szabad

tehát a lelkiatyának ezeket figyelmen kívül hagynia. A lelkiatya

türelme és kedvessége megnyitja az utat a lélek legmélyebb

titkaihoz. A lélek szinte öntudatlanul feltárja a benne tátongó

mélységeket, s a gyónás után erősebbnek, ellenállóbbnak érzi

magát, bátrabban harcol, jobban igyekszik, mert tudja, hogy

mindenről számot kell adnia.

 

(53) Még valamit megemlítek a gyóntatóról. Néha próbára kell

tennie a gyónóját, gyakoroltatni szükséges, fel kell ismernie,

hogy szalmával, vassal vagy színtiszta arannyal van-e dolga.

Mindhárom lélek más elbánást igényel. A gyóntatónak minden

lélekről feltétlenül tiszta képet kell alkotnia, hogy tudja, a

lélek mit bír ki egyes pillanatokban, bizonyos körülmények

között, és adott esetekben. Ami engem illet, később, több

tapasztalat után, mikor felismertem, hogy nem értenek meg, akkor

nem tártam fel lelkem, és így békém zavartalan maradt. De csak

azóta van így, mióta ezeket a kegyelmeket egy okos, művelt és

tapasztalt gyóntató elbírálta. Most tudom, némely esetben hogyan

kell eljárni.

 

113 És még szeretnék három szót mondani annak a léleknek, aki

elhatározta, hogy életszentségre törekszik, és azt akarja, hogy a

gyónásai gyümölcsözőek, vagyis hasznosak legyenek számára.

Első a teljes őszinteség és nyíltság. A legszentebb és

legbölcsebb lelkiatya sem adhatja a léleknek erőszakkal azt, amit

akar, ha a lélek nem nyílt és őszinte. Az őszinteség hiánya és a

lelki elzárkózás nagy veszélybe sodorhatja a lelket. Az ilyen

lélekkel maga Jézus sem érintkezik magasabb szinten, mert tudja,

hogy ez a lélek ezekből a különleges kegyelmekből semmi hasznot

sem merítene.

Második szavam – az alázat. A gyónás szentsége nem használ

kellőképp a léleknek, ha nem alázatos. A gőg sötétségben tartja a

lelket. Nem tud és nem akar alaposan elmélyedni nyomorúságos

voltában, álarcot ölt, s elkerüli mindazt, ami meggyógyíthatná.

A harmadik szavam – az engedelmesség. Semmilyen győzelmet nem

arathat az engedetlen lélek, még ha közvetlenül Jézus maga

gyóntatná is. A legtapasztaltabb gyóntató sem tud segíteni az

ilyen léleknek. Az engedetlen lélek vesztébe rohan, nem halad

előre a tökéletesedés útján, s nem igazodik el a lelki életben.

Isten bőségesen elárasztja kegyelmeivel a lelket, de csak akkor,

ha engedelmes.

 

114 (54) + Ó, milyen kedvesek a szenvedő lélekből felszálló

himnuszok! Az ilyen lélek ámulatba ejti az egész eget, különösen

akkor, ha Isten érinti meg őt. Énekli az Úr után vágyódó panaszos

dalait. Az ilyen lélek szépsége leírhatatlan, mert Istenből

fakad. A lélek megy az élet vadonán keresztül, Isten szeretetétől

megsebzetten. A földet csak fél lábbal érinti.

 

115 + Mély alázat jellemzi azt a lelket, amely átélte ezt a

szenvedést. Nagy az ő lelkének tisztasága. Adott pillanatokban

töprengés nélkül jobban tudja, mit kell tennie, és mit elhagynia.

Megérzi a kegyelem legfinomabb érintését, s nagyon hűséges

Istenhez. Messziről felismeri Istent, és szüntelenül örvendezik

Neki. Mások lelkében s általában a környezetében nagyon hamar

felfedezi Istent. Maga Isten tisztította meg őt. Isten, aki

tisztán Lélek, a lelket elvezeti a tiszta lelki életre. Előzőleg

maga Isten készítette fel és tisztította meg ezt a lelket, vagyis

tette képessé a Vele való bensőséges érintkezésre. Lélekben

egyesül az Úrral szerető megnyugvásban. Érzékelhető kifejezések

nélkül beszél az Úrral. Isten eltölti világosságával a lelket.

Megvilágosult értelme tisztán lát, és megkülönbözteti ennek a

lelki életnek fokozatait. Látja, mikor egyesült tökéletlen módon

Istennel, amikor az érzékek még jelen voltak, és a lelkiség össze

volt kapcsolva az érzékekkel, bár már magasabb szinten,

különleges módon – de még nem tökéletesen. Az Istennel való

egyesülésnek van egy magasabb és tökéletesebb módja – a szellemi

egyesülés.A lélek itt már kevésbé van kitéve a képzelgések

veszélyének, lelkisége mélyebb és tisztább. Az olyan lélekben,

ahol az érzékek is jelen vannak, nagyobb a képzelgés veszélye. A

lélek- és a gyóntató elővigyázatosságának is nagyobbnak kell

lennie. Vannak olyan pillanatok, amikor Isten tisztán lelki

állapotba vezeti a lelket. Az érzékek elalszanak, mintha halottak

lennének. A lélek a lehető legszorosabban egyesül Istennel,

elmerül az Istenségben, ismerete teljes és tökéletes, nem

részleges, mint azelőtt, hanem általános és teljes. Örül ennek,

de – szeretnék még a próbák pillanatairól szólni. Ilyenkor

szükséges, hogy a gyóntató türelmes legyen az ilyen lélekkel. De

a legnagyobb türelmet magának a léleknek kell tanúsítania.

 

116 (55) Jézusom, Te tudod, mit érez a lelkem, mikor ezekre a

szenvedésekre emlékezik. Nemegyszer csodálkoztam azon, hogy az

angyalok és szentek csendben ülnek ilyen lelki szenvedés láttán.

Mégis, ők ezekben a pillanatokban különösen is szeretnek minket.

Lelkem néha teljes erőből sírt Isten után, mint egy kisgyermek,

aki elől az anyja eltakarta arcát, s így a gyermek nem ismeri fel

őt, és teljes erőből kiabál. Jézusom, tisztelet és dicsőség Néked

a szeretet ezen megpróbáltatásaiért. Hatalmas és felfoghatatlan a

Te irgalmad. Mindent áthat irgalmad, amit lelkemmel kapcsolatban

cselekszel.

 

117 Itt említem meg, hogy a környezetnek nem kellene ezekhez a

szenvedésekhez külső szenvedéseket hozzátennie. A léleknek

ugyanis, akinek kelyhe már csordultig telt, néha az az egy csepp,

amit mi teszünk hozzá, túl sok lesz, és kicsordul a keserűség

kelyhe. Ki felel majd az ilyen lélekért? Őrizkedjünk attól, hogy

fájdalmat okozzunk másnak, mert ez nem tetszik az Úrnak. Ha az

elöljárók és a nővérek tudnák, vagy gyanítanák, hogy a lélek

próbát áll ki, s maguk mégis szenvedéssel terhelnék, halálos bűnt

követnének el, és maga Isten kérné ezt számon a lélekért. Most

nem azokról az esetekről beszélek, amelyek önmagukban is bűnnek

számítanak, hanem azokról, melyek más esetekben nem számítanának

annak. Vigyázzunk, hogy ne terhelje ilyesmi a lelkiismeretünket.

Nagy és elterjedt hibája a kolostori életnek, hogy a szenvedő

lelkekre még több szenvedést akar mérni. Nem állítom mindenkiről

ezt, de akadnak ilyen személyek. Megengedjük magunknak, hogy

különbözőképpen ítélkezzünk, s néha éppen ott nyilatkozunk meg,

ahol a legkevésbé kellene.

 

118 Kicsiny szerv a nyelv, de nagy dolgokra képes. Az az apáca,

aki nem tud hallgatni, sohase fog szent életet élni, vagyis soha

nem lesz szent. Ne áltassa magát – hacsak nem Isten Lelke szól

általa, akkor viszont nem hallgathat. De ahhoz, hogy Isten szavát

meghallhassuk magunkban, csendnek kell uralkodni a lelkünkben,

hallgatni kell, de nem szomorúan, hanem a lélek csendjével

Istenre összpontosítva, összeszedettségben. Beszélhetünk sokat

anélkül, hogy megtörnénk a csendet, ugyanakkor lehet keveset

mondani és mégis folyton megtörni a csendet. Ó, milyen

jóvátehetetlen károkat okozhat, ha nem tartjuk be a (56) csendet.

Sok sérelem érheti ezáltal felebarátainkat, de a legtöbb kárt a

saját lelkünknek okozzuk.

 

119 Véleményem és tapasztalatom alapján a hallgatásról szóló

szabályzatnak az első helyen kellene szerepelnie. Isten nem

nyilatkoztatja ki magát a fecsegő lelkeknek. Olyanok ezek, mint a

herék a méhkasban, akik sokat zümmögnek, de mézet nem termelnek.

A fecsegő lélek üres saját bensőjében. Nincsenek meg az alapvető

erények benne, sem az Istennel való bizalmasság. Szóba sem jöhet

nála a mélyebb élet, az édes béke és csend, amelyben Isten

lakozik. Az a lélek, aki nem tapasztalta meg a belső csend

édességét, nyugtalan szellem, aki zavarja mások csendjét is. A

pokol torkában sok olyan lelket láttam, akik nem tudták

megtartani a csendet. Ők maguk mondták el ezt, amikor

megkérdeztem tőlük, mi az oka elkárhozásuknak. Ezek szerzetesi

lelkek voltak. Ó, Jézusom, micsoda fájdalom, hiszen ezek a lelkek

nemcsak az égben lehetnének, de akár szentekké is formálódhattak

volna. Ó, irgalmas Jézusom, remegek, ha arra gondolok, hogy

számot kell adnom nyelvemről. A nyelvben élet rejtőzik, de halál

is; nemegyszer ölünk is a nyelvvel, valódi gyilkosságot követünk

el vele. Tarthatjuk-e hát kis dolognak a nyelv szerepét? Igazán

nem értem az ilyen lelkiismeretet. Ismertem valakit, aki

megtudván, mit beszélnek róla a többiek, súlyosan megbetegedett,

nagy vérveszteséget szenvedett, és sok könnyet ejtett, majd pedig

elérkezett a szomorú következmény. Mindezt pedig nem kard, hanem

a nyelv okozta. Ó, hallgatag Jézusom, légy irgalmas hozzánk!

 

120 Rátértem a hallgatás témájára, pedig nem erről akartam

beszélni, hanem a lélek életéről Istennel, s a kegyelemmel való

együttműködéséről. Amikor a lélek megtisztult, s az Úr bizalmasan érintkezik vele, elkezd minden erejével Isten felé törekedni. De saját magától semmit sem tud tenni. Itt Isten rendez mindent, és a lélek tudatában van ennek. Számkivetésben él még, és jól tudja: jöhetnek még borús, esős napok, de másképpen kell látnia ezeket, mint eddig. Nem ringatja magát hamis nyugalomban, hanem felkészül a harcra. Tudja, hogy lovagi ágból származik. Most már jobban tisztában van mindennel. Tudja, hogy királyi módon él; és minden érinti, ami csak nagy és szent.

 

121 (57) + Isten a kegyelem áradatát árasztja azokra, akik

kiállták ezt a tűzpróbát. A lélek Istennel való bensőséges

egyesülésnek örvend. Sok érzéki és szellemi látomásban részesül,

sok természetfeletti hangot hall, s néhányszor világos parancsot

is, de mindezen kegyelmek ellenére nem elég önmagának. Annál

kevésbé, mert amikor Isten megajándékozza őt ezekkel a

kegyelmekkel, nagy veszélyeknek is ki van téve, és nagyon könnyen

káprázat áldozata lehet. – Ezért kérnie kell Istentől egy lelki

vezetőt, de nem elég, ha csak imádkozik érte, magának is

fáradoznia kell a keresésén. Olyan vezetőt kell keresnie, aki jól

kiismeri magát a lelkek területén, mint a vezérnek is ismernie

kell az utat, amelyen harcba vezeti a seregét. Azt a lelket, aki

Istennel egyesült, nagy és elkeseredett küzdelmekre kell

felkészíteni.

+ Ezen tisztítások és próbatételek után Isten különleges

kapcsolatba lép a lélekkel, de az nem mindig működik együtt

ezekkel a kegyelmekkel. Nem mintha magától nem akarna a lélek

dolgozni, de olyan nagy külső és belső akadályokba ütközik, hogy

valóban csodára van szüksége ahhoz, hogy ilyen magasságokban meg

tudjon maradni. Itt mindenképpen szüksége van lelki vezetőre. Az

én lelkemet is sokszor töltötték el kétségekkel, néha magam is

féltem, mert azt gondoltam, hogy tudatlan vagyok, és sok dologban

nem ismerem ki magamat, főleg lelki dolgokban. Ha kétségeim igen

elszaporodtak, a gyóntatómnál vagy elöljáróimnál kerestem

megvilágosodást. De amit kívántam, nem kaptam meg.

 

122 Amikor elöljáróim előtt feltártam lelkemet, egyik

főnöknőm[71] felismerte lelkem állapotát és azt az utat, amelyen

Isten szándékozott vezetni engem. Útmutatásai alapján gyorsan

megindultam a tökéletesség útján. Ez azonban nem tartott sokáig.

Midőn még mélyebben feltártam a lelkemet, már nem kaptam meg azt,

amit óhajtottam. A főnöknő valószínűtlennek tartotta ezeket a

kegyelmeket, ezért nem számíthattam segítségére. Azt mondta,

lehetetlen, hogy Isten egy teremtménnyel ilyen kapcsolatban

legyen. – ,,Féltem magát, nővér, nem valamiféle képzelgés-e

mindez? (58) Kérjen tanácsot egy paptól!'' – De a gyóntatóm sem

értett meg, s azt mondta: ,,Jobb lenne, ha a főnöknőjével

beszélné meg ezeket a dolgokat.'' Így járkáltam elöljáróimtól a

gyóntatómig, gyóntatómtól meg az elöljáróimig, és nem találtam

nyugalmat. Isten kegyelmei nagy kínná váltak számomra. Néha

egyenesen azt mondtam az Úrnak: ,,Jézus, félek Tőled, nem vagy Te

kísértet?'' Jézus minden alkalommal megnyugtatott, de én soha nem hittem Neki. Különös volt, hogy minél kevésbé hittem, Jézus annál több bizonyítékát adta, hogy ezeknek a dolgoknak ő a szerzője.

 

123 + Midőn felismertem, hogy a főnöknőimnél semmi megnyugvást

nem találok, elhatároztam, hogy benső dolgaimról hallgatni fogok.

Kifelé arra törekedtem, hogy mint egy jó apáca, mindenről

beszélgessek főnöknőimmel, de lelki szükségleteimről csak a

gyóntatószékben beszéltem. Sok és jogos ok miatt rájöttem: a nők

nem hivatottak arra, hogy ilyesfajta titkokat fel tudjanak

ismerni. Fölösleges szenvedéseken kellett keresztülmennem. Hosszú

ideig azzal gyanúsítottak, hogy a gonosz lélek szállt meg.

Részvéttel néztek rám, a főnöknő pedig néhány óvintézkedést is

tett velem kapcsolatban. Fülembe jutott, hogy a nővérek is így

gondolkodtak rólam. Elsötétült körülöttem a látóhatár. Kerülni

kezdtem Isten kegyelmeit, de hát ez nem tőlem függött. Váratlanul

törtek rám azok az elmélyült percek, mikor akaratom ellenére

elmerültem Istenben és az Úr magánál tartott ilyenkor.

 

124 Az első pillanatokban lelkemet mindig elfogja valamilyen

aggodalom, de aztán sajátságos béke és erő tölt el.

 

125 + Mindez még elviselhető volt így. De amikor az Úr azt

kívánta, hogy fessem meg ezt a képet, akkor már tényleg úgy

kezdtek beszélni rólam, úgy néztek rám, mint valami hisztériás,

fantáziáló személyre, és ez már egy hangosabb ügy lett. Egyik

nővér odajött, hogy bizalmasan beszéljen velem. Kezdett

sajnálkozni felettem. Azt mondta: ,,Hallom, azt beszélik önről,

hogy fantáziál, hogy valamiféle látomásai vannak. Szegény nővér!

Óvakodjon ezektől!'' – (59) Őszinte volt ez a lélek, és őszintén

elmondta, amit hallott. Hasonló dolgokat naponta kellett

hallgatnom.

 

126 Csak Isten tudja, mennyire meggyötört ez engem.

Elhatároztam mégis, hogy mindent csendben elviselek, a feltett

kérdésekkel kapcsolatban nem fogok magyarázkodni. Egyeseket

bosszantott hallgatásom, különösen a kíváncsiabbakat. Mások, akik

mélyebben gondolkodtak, azt mondták: ,,Fausztina nővér mégiscsak

nagyon közel állhat Istenhez, különben nem lenne ereje annyi

szenvedést elviselni.'' Így mintha két bíráló csoportot láttam

volna magam előtt. Külső és belső csendre törekedtem. Magamról

nem mondtam semmit, bár néhány nővér egyenesen engem kérdezett.

Ajkaim nem szólaltak meg. Szenvedtem, mint a galamb, panasz

nélkül. Néhány nővér azonban mintha jól mulatott volna azon, hogy

engem valami módon gyötörhet. Bosszantotta őket türelmem, Isten

azonban annyi benső erőt adott, hogy mindezt nyugodtan

elviseltem.

 

127 + Felismertem, hogy ebben a helyzetben senkitől sem

várhatok segítséget, és elkezdtem imádkozni, s kértem az Úrtól

egy gyóntatót. Szerettem volna, ha legalább egy szóval hallom egy

paptól, hogy ,,Légy nyugodt, jó úton vagy!'' – vagy pedig:

,,Mindez nem Istentől van, utasítsd el!'' De nem találtam olyan

határozott papra, aki Isten nevében kimondta volna ezeket az

egyértelmű szavakat. Maradt tehát továbbra is a bizonytalanság.

Ó, Jézus, ha az az akaratod, hogy ilyen kétségek között éljek,

légy áldott! Kérlek, Uram, Te magad vezesd a lelkemet, maradj

velem, mert magamtól semmi vagyok.

 

128 Most már minden oldalról elítéltek, semmi sincs bennem, ami

elkerülte volna a nővérek bírálatát; de lassanként minden

elcsendesült, s kezdtek békében hagyni. Megkínzott lelkem

valamennyire megpihenhetett, de rájöttem, hogy az üldözések alatt

volt az Úr legközelebb hozzám. Ez rövid ideig tartott. Újra

fellángolt a heves vihar. Most az előző gyanúsítások

bizonyossággá értek, s újból a régi nótát kell hallgatnom. Így

tetszik ez az Úrnak. Különös, hogy külső dolgokban is (60)

különböző sikertelenségek[72] értek. Mindez sok szenvedéssel

járt, melyekről csak Isten tudott. Minden erőmből igyekeztem

mégis a legtisztább szándékkal végezni a dolgaimat. Észrevettem,

hogy mint valami tolvajt, állandóan ellenőriznek. Figyelnek a

kápolnában, a kötelességteljesítés alatt és a cellámban[73] is.

Most már tudom, hogy az isteni jelenlét mellett mindenhol ott van

az emberi jelenlét is, mely gyakran megkínzott. Voltak

pillanatok, hogy azon gondolkodtam, levetkőzzem-e a mosakodáshoz,

vagy ne. Igazán, még szegény ágyamat is sokszor ellenőrizték.

Sokszor már igazán nevetnem kellett, hogy még az ágyat sem

hagyják békén. Egyik nővér maga mondta nekem, hogy minden este

benézett a cellámba, hogy lássa, miként viselem magamat.

Az elöljárók azonban mégiscsak mindig elöljárók maradnak. Bár

személy szerint gyakran megaláztak, s különböző kétségeket

ébresztettek bennem, mégis mindig megengedték, amit az Úr kívánt,

bár nem úgy, ahogyan kértem, hanem más módon, de teljesítették

utasításait, és engedélyezték részemre a bűnbánat és önmegtagadás

gyakorlását.

 

129 Egy alkalommal úgy megharagudott rám az egyik anya, s

annyira megalázott, hogy azt gondoltam, ezt nem bírom már

elviselni. Így szólt hozzám: ,,Te különc, hisztérika, te

képzelgő, tűnj el a szobából, nem akarok tudni önről!'' – Minden

lehetséges dolgot a fejemhez vágott. Mikor a cellámba értem,

arcra borultam a kereszt előtt, felnéztem Jézusra, s egy szót sem

tudtam mondani. Mások előtt mégis titokban tartottam a dolgot, s

úgy tettem, mintha mi sem történt volna közöttünk. A sátán mindig

kihasználja az ilyen pillanatokat. Kiábrándító gondolatok kezdtek

keringeni a fejemben. ,,Lám, hűséged és őszinteséged megkapta a

jutalmát.'' Hogy maradhat valaki őszinte, ha ennyire nem értik

meg? Jézus, Jézus! Nem bírom tovább! E nagy teher alatt újra a

földre estem, kivert az izzadság, s valamilyen félelem fogott el.

Nincs senkim, akire támaszkodhatnék lélekben. Ebben a pillanatban

lelkemben egy hangot hallottam: ,,Ne félj, én veled vagyok'' –

és valami különleges fény világította meg értelmemet, és

megértettem, hogy nem szabad ilyen szomorúságoknak átadni

magamat. Erő töltött el, a szenvedéshez szükséges új bátorsággal

eltelve hagytam el a cellámat.

 

130 (61) Mindezek ellenére elkezdtem hanyagolni[74] az Úr

ügyeit. Nem figyeltem a benső sugallatokra, igyekeztem szétszórt

lenni. A lárma és szétszórtság ellenére mégis láttam, mi megy

végbe a lelkemben. Isten szava világos, és semmi sem nyomhatja

el. Kezdtem kerülni lelkemben a találkozást az Úrral, mert nem

akartam képzelődés áldozata lenni. De Isten nyomon követ

adományaival, s valóban váltakozva éltem át örömet és szenvedést.

A különféle látomásokat és kegyelmeket, melyeknek ebben az időben

részese lehettem Isten akaratából, nem akarom itt megemlíteni,

mert ezeket más helyen[75] már feljegyeztem, de el kell mondanom,

hogy a különféle szenvedésekben elértem már a csúcspontot, és

elhatároztam: még az örök fogadalmam előtt minden kétségtől

megszabadulok. Egész próbaidőm alatt világosságért imádkoztam a pap részére, aki előtt fenntartás nélkül ki fogom tárni egészen a

lelkemet. Kértem Istent, segítsen, s adja kegyelmét, hogy

világosan ki tudjam fejezni a legrejtettebb dolgokat, melyek

Isten és közöttem fennállnak, s tegyen készségessé, hogy a pap

döntését Jézus döntéseként tudjam fogadni, bármi legyen is az.

Teljesen mindegy, milyen lesz az ítélet, amit rólam mond,csak az

igazságra vágyom, és egyértelmű válaszra bizonyos kérdésekben.

Teljesen Istenre hagyatkozom, és lelkem az igazságra vágyik. Nem

élhetek tovább kétségek között; bár lelkemben teljesen bizonyos

voltam afelől, hogy mindezek a dolgok Istentől valók, olyannyira,

hogy életemet is kész lennék feláldozni értük, mégis

elhatároztam, hogy elfogadom a gyóntató véleményét, és utasítása

szerint fogok cselekedni. Úgy látom ezt a percet, mint ami

eldönti egész életemet, mit kell tennem. Tudom, hogy minden ettől

függ majd. Lényegtelen, hogy döntése egyezik-e benső

sugallataimmal vagy nem, ez már nem érdekel. Az igazságot akarom megismerni és követni.

 

131 Jézusom, Te segíthetsz nekem. Ettől a pillanattól kezdve

lelkemben elrejtettem minden kegyelmet, s vártam arra, akit az Úr

elküld nekem. Minden kétség nélkül kértem az Urat szívemben, hogy

Ő maga álljon mellettem ebben az időben, s bizonyos bátorság

fogta el a lelkemet.

 

132 (62) Meg kell még említenem, hogy vannak gyóntatók, akik

segítenek a lelkeknek, és látszólag jó lelkiatyák, de csak addig,

amíg minden jól megy. Amikor azonban a lélek szorult helyzetbe

kerül, tanácstalanokká válnak, s nem tudnak, vagy nem akarnak

megértést tanúsítani. Azon fáradoznak, hogy minél előbb

megszabaduljanak ettől a lélektől, de ha alázatos a lélek, valami

kis hasznot mégis nyer tőlük. Maga Isten küld időnként a lélek

mélyére világosságot jutalmul alázatáért és hitéért. Néha olyat

mond a gyóntató, amit nem is akart mondani, s ő maga nincs is

tudatában. Ó, a léleknek hinnie kell, hogy ezek Isten szavai.

Egyébként is hinnünk kell, hogy a gyóntatószékben minden szó az

Úr szava, de amit itt fenn említettem, valami olyan, ami

egyenesen Istentől jön. A lélek érzi, hogy itt nem maga a pap

nyilatkozik, hanem olyat mond, amit maga nem mondana. Így

jutalmazza Isten a hitet. Ezt sokszor tapasztaltam magamon. Egy

nagyon becsült és tanult pap – néha úgy esett, hogy nála gyóntam

– mindig nagyon szigorú volt, és ellentmondott a dolgaimra.

Egyszer mégis azt mondta: ,,Tudnod kell, nővér, ha Isten azt

kívánja, hogy ezt tedd meg, akkor nem szabad ellenkezned. Az Úr

néha azt akarja, hogy ily módon dicsőítsék Őt. Légy nyugodt, amit

Isten megkezdett – azt be is fejezi, de mondom neked: a

legfontosabb a hűség Istenhez, és az alázat, és még egyszer az

alázat. Jegyezd meg jól, amit ma mondtam neked.'' Megörültem, s

azt gondoltam, hogy ez az atya talán megértett engem. A

körülmények azonban úgy alakultak, hogy többé nem gyónhattam

nála.

 

133 + Egy alkalommal egyik idősebb anya magához hívatott, és

úgy támadt rám, mint a derült égből jött villámcsapás. Hirtelen

azt sem tudtam, miről van szó. Később rájöttem, olyan dologról

volt szó, ami nem is függött tőlem. Azt mondta nekem: ,,Verje ki

a fejéből, nővér, hogy Isten ilyen bizalmasan érintkezik magával,

egy ilyen nyomorúságos és tökéletlen teremtéssel! Isten csak

szent lelkekkel társalog – jól jegyezze ezt meg magának!'' –

Elismertem, hogy tökéletesen igaza van, mert nyomorult vagyok,

mégis bízom Isten irgalmasságában. Mikor újra találkoztam az

Úrral, alázatosan így szóltam Hozzá: ,,Jézusom, állítólag nem

szoktál ilyen nyomorúságos lelkekkel érintkezni.'' – ,,Légy

nyugodt, leányom, éppen egy ilyen nyomorúságos lélek által akarom

kinyilatkoztatni irgalmam erejét.'' Megértettem, hogy az anya

inkább csak meg akart alázni.

 

134 (63) + Ó, Jézusom, rövid életem során sok megpróbáltatásban

részesítettél, sok dolgot megértettem, még olyanokat is, amin

most magam is csodálkozom. Ó, milyen jó is mindenben Istenre

hagyatkozni, s engedni, hogy teljesen Ő működjék lelkünkben.

 

135 A harmadik próbaidőben Isten értésemre adta, hogy neki kell

szentelnem magamat azért, hogy azt tehesse velem, ami Neki

tetszik. Mindig áldozatként kell Előtte állnom. Először

megrémültem, mivel végtelenül nyomorúságosnak éreztem magam, s

jól ismerve magamat, újra azt válaszoltam az Úrnak: ,,Teljes

nyomorúság vagyok, hogy lehetnék a túszod?'' – ,,Ma nem érted

még ezt. Holnap a szentségimádás alatt megértetem veled.''

Szívem, lelkem reszketett, oly mélyen hatoltak lelkembe ezek a

szavak. Isten szava eleven. Midőn beléptem a kápolnába imádásra,

úgy éreztem, hogy az élő Isten templomába lépek, akinek nagy és

felfoghatatlan a hatalma. Isten tudomásomra hozta, hogy Hozzá

képest mennyit érnek még a legtisztább lelkek is. Bár látni

semmit nem láttam, egészen áthatott Isten jelenléte. Ebben a

pillanatban értelmem sajátságos módon megvilágosodott. Lelki

szemeim előtt megjelent egy látomás, mint Jézusnál az Olajfák

hegyén. Először a testi szenvedések jelentek meg előttem, s

minden olyan körülmény, mely növeli azokat: azután a lelki

szenvedések egész terjedelmükben és azok, amelyekről senki sem

fog tudni. Ez a látomás mindent átfogott: az ártatlanul viselt

gyanúsítgatásokat, a jó hírnév elvesztését. Röviden írtam le

mindezt, de felismerésem oly világos volt, hogy amit később

átéltem, semmiben sem különbözött attól, amit akkor láttam. A

nevem ,,áldozat” lesz. Midőn a látomás véget ért, hideg verejték

folyt a homlokomról.

 

136 Jézus tudomásomra hozta, hogy üdvösségemet akkor is

elérhetem, ha az áldozatra nemet mondok, és nem csökkenti a

kegyelmeket, melyeket eddig kaptam, sőt ugyanolyan bizalommal fog

viseltetni irántam, vagyis ha nem vállalom az áldozatot, ettől

nem lesz kisebb isteni nagylelkűsége irántam. Azt is tudtomra

adta Isten, hogy az egész titok tőlem függ, attól, hogy értelmem

teljes tudatában, önszántamból beleegyezek-e ebbe az áldozatba.

Ebben, az önkéntes és tudatos vállalásban rejlik minden erő és

érték az Ő szent Fölsége előtt. Ha azt, amiért magamat

felajánlottam, nem is érném el, az Úr előtt (64) úgy számít,

mintha mindent teljesítettem volna. Ebben a pillanatban

megértettem, hogy felfoghatatlan Felséggel lépek kapcsolatba.

Érzem, hogy Isten vár a válaszomra, a beleegyezésemre. Lelkem

elmerült az Úrban, s azt mondtam: ,,Tégy velem, ahogy Neked

tetszik, átadom magam a Te szent akaratodnak A mai naptól a Te

Szent akaratod az én eledelem. Hű leszek kívánságaidhoz a Te

kegyelmed segítségével. Tégy velem tetszésed szerint. Könyörgök

Hozzád, ó, Uram, légy velem életem minden pillanatában.''

 

137 Ekkor – midőn akaratommal és szívemmel beleegyeztem az

áldozatba – átjárt Isten jelenléte. Lelkem elmerült Istenben, s

oly nagy boldogsággal telt el, hogy ezt még részben sem tudom

leírni. Éreztem, hogy átölel az Ő fensége, és sajátságosan

egyesültem Vele. Láttam Isten nagy tetszését irántam, s az én

lelkem pedig teljesen elmerült Benne. Az Istennel való egyesülés

tudatában érzem, hogy Isten különösen szeret engem, és viszont –

én is lelkem teljes erejével szeretem. Nagy titok járta át ezt az

imádást; nagy titok Isten és közöttem; s úgy éreztem, hogy az Ő

tekintete előtt haldoklom a szeretettől. Bár sokat beszéltem az

Úrral, de szavak nélkül. Az Úr ezt mondta: ,,Szívem gyönyörűsége

vagy, mától minden tettedben, még a legapróbban is tetszésemet

lelem.'' Ebben a percben úgy éreztem, átlényegültem. Testem

burkolata nem változott, de más lett a lelkem, benne lakik Isten

teljes szeretetével. Nem puszta érzés volt ez, hanem tudatos

valóság, amit semmi sem képes beárnyékolni. Nagy titok szövődött

köztem és Isten között. Bátorság és erő maradt a lelkemben. Mikor

kijöttem a szentségimádásról, nyugodtan néztem szembe mindazzal,

ami máskor oly sok félelmet keltett bennem.

 

138 Midőn kiléptem a folyosóra, máris nagy szenvedést és

megaláztatást okozott egy személy. Ezt egy magasabb akaratnak

való alárendeléssel fogadtam, szorosan az Úr Jézus Szentséges

Szívéhez simultam, tudtára adva, hogy kész vagyok mindarra,

amiért felajánlottam magamat. A szenvedések szinte a földből

nőttek ki, maga Margit anya is csodálkozott ezen. Másoktól sok

mindent eltűrtek, mert valóban nem érdemes figyelmet szentelni

bizonyos dolgokra, de nálam nem így volt; minden szavamat

elemezték, minden lépésemet figyelték. Az egyik nővér azt mondta

nekem: (65) ,,Készüljön fel arra a megpróbáltatásra, ami vár

magára a főnöknőnél. Nagyon sajnálom önt, nővér!'' – Én azonban

lelkemben örültem ennek, és már régen felkészültem rá. Midőn a

nővér látta bátorságomat, elcsodálkozott. Most látom, hogy a

lélek magától nem sokra képes, de Istennel mindent kibír. Íme,

erre képes az isteni kegyelem. Kevés olyan lélek van, aki mindig

éberen ügyel Isten sugallataira, és még kevesebb, aki hűségesen követné is azokat.

 

139 Egy Istenhez hű lélek sem képes azonban maga megítélni

sugallatait, alá kell rendelnie azokat egy okos és képzett pap

ítéletének, s míg bizonyosságot nem nyer, legyen bizalmatlan.

Saját megítélése alapján sem sugallataiban, sem a kapott magasabb

kegyelmekben ne bízzon, mert nagy veszteség érheti.

Bár a lélek azonnal különbséget tud tenni a hamis és az isteni

sugallatok közt, mégis óvatosnak kell lennie, mert sok

bizonytalan dolog van. Az Isten szereti és örül annak, ha a lélek

Isten miatt még Istennek sem hisz; mivel szereti Istent, azért óvatos, kérdez, és segítség után néz, hogy megállapítsa, valóban Isten működik-e benne. Megnyugodhat, ha egy világos értelmű gyóntató által bizonyosságot nyer, s a gyóntató utasítása szerint átadhatja magát Isten akaratának.

 

140 A tiszta szeretet nagy tettekre képes, és sem a nehézségek,

sem az ellenállások nem törik meg. Amennyire erős a szeretet a

nagy nehézségekben, annyira állhatatos a szürke, mindennapi nehéz

életben is. Tudja, hogy egy dolog szükséges ahhoz, hogy Isten

szeretetét elnyerjük, mégpedig az, hogy a legapróbb dolgokat is

nagy szeretettel végezzük – szeretet, mindig csak szeretet.

A tiszta szeretet nem téved, különösen sok fény van benne, és

nem tesz semmi olyat, ami Istennek nem tetszene. Találékony annak

felismerésében, mely tettek kedvesebbek Isten előtt, és senki sem

tudja ebben felülmúlni. Boldog, ha felemésztheti magát, s ha

tiszta áldozatként éghet el. Minél jobban elemészti magát, annál

boldogabb, és senki sem tudja megérezni a veszélyt olyan

távolról, mint ő. Képes lerántani az álarcokat, s mindig tudja,

kivel van dolga.

 

141 (66) + De kínlódásaim végük felé jártak. Az Úr megadja

nekem a megígért segítséget. Két papban látom ezt – Andrasz

atyában és Sopocko atyában. Az örök fogadalmam[76] előtti

lelkigyakorlaton először nyugtattak meg teljesen.[77] Később

Sopocko atya ugyanebben az irányban vezetett – itt valósult meg

az Úr ígérete.

 

142 Midőn megnyugtattak és megtanítottak arra, hogyan kell

járnom Istennek ezen útjain, örvendezett a lelkem Istenben, és

úgy éreztem, hogy már nem is járok, hanem futok; szárnyaim

kibontva a repüléshez, és egyenesen a Nap izzása felé kezdtem

szállni; addig nem is ereszkedem le, míg meg nem pihenek abban,

akiben elmerült a lelkem örökre. Teljesen átadtam magamat a

kegyelem hatásának; Isten mélységesen leereszkedik lelkemhez. Nem

húzódok el ettől, s nem magyarázkodom, hanem elmerülök Benne,

mint egyedüli kincsemben. Egy vagyok az Úrral, eltűnik a szakadék

közöttünk, Teremtő és a teremtmény között. Néhány napig lelkem

mintha állandó extázisban lett volna. Isten jelenléte egy

pillanatra sem hagyott el. Lelkem állandó szeretetteljes

egyesülésben élt az Úrral. Mindez nem akadályozott kötelességeim

teljesítésében. Éreztem, hogy átváltoztam szeretetté, egész

testem lángolt, de nem ért [kár]. Szünet nélkül Istenbe merültem,

Isten oly erősen és olyan hatalommal vonzott magához, hogy

időnként annak sem voltam tudatában, hogy a földön vagyok. Annyi

ideig elnyomtam magamban Isten kegyelmét, és féltem Tőle, most,

P. Andrasz révén maga Isten távolította el előlem a nehézségeket.

Lelkem a Nap felé fordult, s kivirágzott az Ő sugaraiban, egyedül

az Ő részére, már nem ért – [félbeszakítja a gondolatot, és új

sorral új gondolatot kezd]...

 

143 + A képzelgéstől való félelmemben Isten sok kegyelmét

elfecséreltem. Bár Isten annyira erőteljesen vonzott magához,

hogy sokszor nem volt hatalmam ellenállni kegyelmének, amikor

hirtelen elmerültem Benne. Jézus ekkor annyira eltöltött

békéjével, hogy utána, bár akartam nyugtalankodni, mégsem tudtam.

Lelkemben pedig e szavakat hallottam: ,,Azért, hogy nyugodt légy

afelől, hogy Tőlem származnak a hozzád intézett parancsok, olyan mélységes békességgel töltelek el, (67) hogy ha akarnál is aggályoskodni és nyugtalankodni, ma nem leszel rá képes. Ehelyett megtelik a lelked szeretettel olyannyira, hogy elfeledkezel önmagadról is.''

 

144 Később Jézus egy másik papot[78] is adott nekem, aki előtt

fel kellett tárnom a lelkem. Először némi habozással tettem ezt,

de Jézus szigorú figyelmeztetésére mély alázat járta át a

bensőmet. Ennek a papnak vezetésével lelkem gyors fejlődésnek

indult Isten szeretetében, s az Úr sok kívánsága teljesült

külsőleg is.[79] Sokszor elgondolkodtam az atya bátorságán és

mély alázatosságán.

 

145 Ó, mily nyomorúságos a lelkem, s mennyi sok kegyelmet

elfecsérelt! Futottam Isten elől, Ő azonban követett

kegyelmeivel. Leggyakrabban olyankor tapasztaltam meg az isteni

kegyelmeket, amikor a legkevésbé vártam őket. Attól a perctől

kezdve, hogy Isten lelki vezetőt adott nekem, hűségesebb vagyok a

kegyelem iránt. Ezt ennek a vezetőnek, az ő lelkem feletti

éberségének köszönhetem, megértettem, mi is a lelki vezetés, és

mit jelent Jézus szemében. Jézus a legkisebb hibáimat is szóvá

tette, és hangsúlyozta, hogy Ő maga bírál el minden ügyet, melyet

gyóntatómnak elmondok – ,,és minden, a gyóntató ellen elkövetett

hiba engem érint személyesen.''

Midőn vezetése alatt lelkem mély összpontosítást és békét

kezdett élvezni, sokszor hallottam lelkemben ezeket a szavakat:

,,Erősítsd meg magad a harcra!''Ez többször is megismétlődött.

+ Jézus sokszor tudtomra adja, mi nem tetszik Neki a lelkemben.

Néha látszólag csekélységekért dorgált meg, de ezeknek valójában

nagy jelentőségük volt. Úgy figyelmeztetett, és oktatott, mint

Mesterem. Éveken át maga nevelt egészen addig, amíg lelki vezetőt

nem adott nekem. Régebben maga értette meg velem, amit nem tudtam

felfogni, most pedig arra utasít, hogy mindenben kérdezzem meg a

lelkiatyámat. Gyakran mondja nekem: ,,Én fogok felelni neked a

lelkiatya szájával. Légy nyugodt!'' (68) Még soha nem történt meg

velem, hogy tiltó választ kaptam volna vezetőmtől[80] arra, amit

Isten kért tőlem. Néha megesik, hogy Jézus elrendel nekem

valamit, amiről persze nem tud senki, s aztán, amikor gyónni

megyek, a lelkiatyám ugyanazt mondja, de ez nem gyakori eset.

+ Ha a lélek hosszú időn keresztül sok megvilágosodásban

részesült, és sok sugallatot kapott, s mikor a gyóntatók

megerősítették a lélek nyugalmát, s a kapott adományok eredetét,

és ha a szeretete is nagy, Jézus tudtul adja neki, hogy itt az

idő a kapott kegyelmeket tettre változtatni. A lélek felismeri,

hogy az Úr számít rá, ez a tudat erőt ad neki. Tisztában van

azzal, hogy ha hű akar maradni, különböző nehézséget kell

vállalnia, de ő bízik Istenben, s hála ennek a bizalomnak, eljut

oda, ahová Isten szólítja. A nehézségektől nem fél, olyanok ezek

számára, mint a mindennapi kenyér – nem ijesztik és nem rémítik

meg, olyan mint egy lovag, aki szüntelenül csatában van, az ágyúk

dörgésétől nem fél, távol áll a rettegéstől, viszont éberen

figyel arra, honnan támad az ellenség, hogy győzni tudjon. Semmit

sem tesz vaktában, hanem megfontoltan, behatóan átgondolja a

dolgokat, és nem hagyatkozik saját magára, hanem bensőségesen

imádkozik, s az okos, tapasztalt lovagoktól kér tanácsot, s ily

módon majdnem mindig győz.

Vannak támadások, amikor a léleknek nincs ideje a

fontolgatásra, tanácskérésre, egyáltalán semmire; ilyenkor életre-

halálra kell harcolni. Időnként ajánlatos Jézus Szívének Szent

sebéhez menekülni úgy, hogy egy szót sem szólunk – ezzel már le

is győztük az ellenséget.

A lélek béke idején is megteszi ugyanazokat az erőfeszítéseket,

mint a harc idején. Gyakorolnia kell, éspedig erősen, mert

máskülönben szó sem lehet a győzelemről. A béke idejét a

győzelemre való felkészülés idejének tartom. A léleknek mindig

résen kell lennie – éberség és újra csak éberség. Az a lélek,

aki átgondolja a dolgokat, nagy világosságot nyer. A szétszórt

lélek vesztébe sodorja magát, s ne csodálkozzék, ha elesik. Ó,

Isten Lelke, lelkek vezetője! Bölcs az, akit Te nevelsz. De Isten

Lelke csak akkor működik a lélekben, ha csendre és

összeszedettségre talál.

 

146 (69) Az imádság. A lélek az ima által vértezi fel magát

mindenféle küzdelemre. A léleknek mindig imádkoznia kell,

bármilyen állapotban is legyen. Egy szép és tiszta léleknek, aki

tisztává akar válni, azért kell imádkoznia, hogy ne veszítse el

szépségét; mert másképp nem érné ezt el. Imádkozni kell az épp

megtért léleknek, mert másképp visszaesne bűnébe. A bűnökben

elmerült, bűnös léleknek is imádkozni kell, hogy fel tudjon

állni. Nincs olyan lélek, aki ne lenne imára kötelezve, mert

minden kegyelem csak az imán keresztül áramlik.

 

147 Emlékszem, hogy a legtöbb fényt azon imádások alatt kaptam,

amikor Nagyböjt idején naponta fél órát az Oltáriszentség előtt

leborulva fekve töltöttem. Ebben az időben mélyebben megismertem

magamat és Istent. Annak ellenére, hogy sok nehézségbe ütközött

ezt az imát elvégeznem, noha elöljáróimtól engedélyt kaptam rá. A

léleknek tudnia kell, hogy ahhoz, hogy imádkozni tudjon, és

kitartson az imádságban, türelmesnek kell lennie, s bátran le

kell győznie a külső és belső nehézségeket – belső nehézségek:

kedvetlenség, érzéketlenség, nehézkesség, kísértések; külső

nehézségek: az emberek véleménye – és tisztelni kell az imára

szánt pillanatokat. Saját tapasztalatomból tudom, hogy ha az imát

a kijelölt időben nem mondtam el, később már nem tudtam

elmondani, mert egyéb kötelességeim megakadályoztak benne, a ha

el is végeztem, nagy nehézségek árán, mert gondolataim állandóan

kötelességeimen jártak. Történt olyan nehézség velem, hogy lelkem

jól imádkozott, s bensőmben mélyen tudtam összpontosítani, s

ekkor mások elkezdtek ellenkezni vele. Ilyenkor türelemre van

szüksége a léleknek, hogy ki tudjon tartani a lelkületében.

Megtörtént velem nemegyszer, hogy lelkem mélyebben merült el

Istenben, és az imádságom így gyümölcsözőbb volt, s Isten

jelenléte egész nap elkísért, a munkában pedig jobban tudtam

összpontosítani és pontosabban dolgoztam. –Mégis megtörtént

velem, hogy éppen ilyenkor kaptam a legtöbb figyelmeztetést, hogy

nem vagyok kötelességtudó, hogy minden iránt közömbös vagyok,

mert a kevésbé összpontosító lelkek azt akarják, hogy mások

hasonlóak legyenek hozzájuk, mivel azok állandó szemrehányást

jelentenek számukra.

 

148 (70) + A legegyszerűbb lélek is lehet nemes, gyengéd

érzésű, ha finom érzésekkel rendelkezik. Az ilyen lélek mindenben

Istent látja, mindenütt megtalálja Őt, még a legelrejtettebb

dolgokban is felfedezi Istent. Mindennek meglátja a jelentőségét,

mindent magasra értékel, mindenért hálát ad Istennek. Mindenből

hasznot merít lelke számára, s minden tiszteletet, dicsőséget

megad Istennek.Benne bízik, s nem zavarodik össze, ha elérkezik

a megpróbáltatások ideje. Tudja, hogy Isten mindig a legjobb

Atya, s az emberi szempontokra nem sokat ad. Követi a Szentlélek

legkisebb sugallatát is. Örvend a Lélek látogatásának, erősen

ragaszkodik Hozzá, mint a gyermek az anyjához. Ahol más lelkek

fennakadnak és aggodalmaskodnak, ott ő minden félelem és nehézség

nélkül továbbhalad.

 

149 Ha az Úr maga kíván ügyelni a lélekre, s Ő akarja vezetni,

eltávolít mindent, ami külsődleges. Mikor megbetegedtem, s

áthelyeztek a betegszobába, sok kellemetlenségem adódott ebből.

Ketten feküdtünk ott. N... nővérhez sorban jöttek a látogatók,

hozzám senki sem nézett be. Igaz, hogy egy betegszoba van, de

mindenkinek van külön cellája. A téli esték hosszúak voltak. N...

nővérnél volt világítás és rádió. Én a sötétben sokszor még az

elmélkedésemet sem tudtam elvégezni.

Midőn majd két hét telt el így, egy este panaszkodtam az Úrnak,

hogy sokat szenvedek és a világosság hiánya miatt nem tudom

elkészíteni még az elmélkedéseimet sem – az Úr azt válaszolta,

hogy minden este eljön, s megadja a pontokat a másnapi

elmélkedésemhez. Ezek a pontok mindig az Ő fájdalmas

szenvedéséről szóltak. Így szólt: ,,Elmélkedd át szenvedéseimet

Pilátus előtt.'' – Így sorjában, egész héten fájdalmas

szenvedésein elmélkedtem. Ettől fogva lelkemet öröm árasztotta

el, s már nem kívánkoztam sem a látogatók, sem a világosság után,

Jézus elég volt nekem minden más helyett. Az elöljáróknak nagy

gondjuk volt a betegekre, mégis úgy rendelte az Úr, hogy én

elhagyatottnak érezzem magam. De Ő, a legjobb Mester, hogy maga

működhessen, eltávolít minden teremtményt.Néha oly sok

szenvedést és félelmet éltem át, hogy maga M.[81] anya azt

mondta: ,,Nővér, az ön útján a szenvedések valósággal kinőnek a

földből.'' Azt is mondta: ,,Úgy nézek önre, (71) mint egy

keresztre feszítettre, de mégis megfigyeltem, hogy az Úr Jézusnak

valami szándéka van önnel. Legyen hűséges az Úrhoz.''

 

150 + Le szeretném írni egy álmomat, amelyet a Kisded Jézusról

nevezett Szent Terézről álmodtam. Még újonc voltam, s olyan

nehézségeim voltak, amelyekkel nem bírtam megbirkózni. Ezek

benső, lelki természetű nehézségek voltak, és külső nehézségekhez

kapcsolódtak. Sok kilencedet mondtam el különböző szentekhez, de

a helyzet mind nehezebbé vált. Szenvedéseim emiatt oly nagyok

voltak, hogy már nem tudtam, hogyan éljek tovább; de hirtelen az

jutott eszembe, hogy Kis Szent Terézhez kell imádkoznom.

Elkezdtem egy kilencedet ehhez a szenthez, akit már a kolostorba

lépésem előtt nagyon tiszteltem. Időközben kissé lecsökkent ez a

lelkesedésem, de most a szükségben újra nagy buzgalommal kezdtem

imádkozni hozzá. A kilenced ötödik napján álmomban megláttam

Szent Terézt úgy, mintha még a földön élne. Elrejtette előttem

szentségét, s vigasztalni kezdett, hogy ne szomorkodjam annyit

ezeken a dolgokon, inkább hagyatkozzam jobban Istenre. Azt mondta

nekem: ,,Én is sokat szenvedtem.'' – De én nem nagyon hittem el

neki, hogy sokat szenvedett, s így szóltam: ,,Véleményem szerint

te egyáltalán nem szenvedtél.'' De szent Teréz meggyőzött arról,

hogy valóban sokat szenvedett.Még hozzátette: ,,Tudja meg,

nővér, három nap múlva az a dolog, ami most bántja, szerencsésen

fog végződni.'' Mikor ebben kételkedtem, tudomásomra hozta, hogy

ő egy szent. Ebben a pillanatban lelkemet öröm töltötte el: ,,Te

szent vagy?!'' Azt válaszolta: ,,Igen, szent vagyok. Bízzál

benne, hogy ügyed három nap múlva jóra fordul.'' Még azt is

megkérdeztem: ,,Szent Terézke, mondd meg, az égbe jutok-e?'' Azt

felelte: ,,Igen, nővér, a mennybe jutsz.'' – ,,Szent leszek-e?''

,,Igen, nővér, szent leszel!'' – ,,De Terézke, olyan szent

leszek-e, mint te? Felkerülök-e az oltárokra?'' Ő pedig így

válaszolt: ,,Igen, szent leszel, mint én, de bíznod kell

Jézusban.'' Még megkérdeztem, hogy az apám, anyám is a mennybe

jut-e, és (72) [befejezetlen mondat] – ,,Oda jutnak.'' – ,,Hát

a testvéreim az égben lesznek-e?'' – ,,Nagyon sokat kell

imádkoznod értük'' – de nem adott határozott választ.

Megértettem, hogy sok imára van szükségük.

Mindez csak álom volt, s ahogy a közmondás tartja: ,,Az álom –

csalfa kép, de Isten – hit.'' Harmadnapra mégis, ahogy Szent

Teréz megmondta, megoldódott – és pedig nagyon könnyen – ez a

nehéz ügyem. Minden szóról-szóra úgy teljesült, ahogy megmondta.

Bár álom volt az egész, de jelentőségteljes.

 

151 + Egyszer, mikor N.[82] nővérrel a konyhába voltam

beosztva, valamiért megharagudott rám, s megparancsolta, hogy

vezeklésül üljek az asztalra, ezalatt ő maga keményen dolgozott,

takarított és súrolt, én pedig csak ott ültem. A konyhába jövő

nővérek csodálkoztak azon, hogy én ott ülök az asztalon.

Mindegyik mondta a magáét. Az egyik, hogy lusta vagyok, mások,

hogy különc. Akkoriban még jelölt voltam, némelyek azt

kérdezgették – micsoda nővér lesz ebből? Azonban nem szállhattam

le, mert a nővér az engedelmesség nevében[83] tartott ott

mindaddig, amíg azt nem mondja, hogy leszállhatok. Csak Isten

tudja, mennyi önmegtagadást gyakoroltam azon az asztalon. Úgy

éreztem, elégek a szégyentől. Isten néha maga is megengedett

ilyesmit, hogy alakítsa lelkemet, de ezt a megaláztatást nagy

vigasszal jutalmazta az Úr. Az esti áldásnál nagy szépségben

megláttam Jézust. Rám nézett, s azt mondta: ,,Leányom, ne félj a

szenvedésektől, én Veled vagyok.''

 

152 Midőn egy alkalommal éjjeli szolgálatban[84] voltam, lelkem

a kép megfestése miatt annyira elkínzott volt, hogy már azt sem

tudtam, mitévő legyek. Egyrészt hallgatnom kellett az örökös

győzködést, hogy csak képzelődöm, másrészt egy pap azt mondta,

lehet, hogy Isten a kép révén akar tiszteletben részesülni, tehát

törődnöm kell a megfestésével. Kimerült a lelkem ezekben a

tépelődésekben. Mikor bementem a kápolnába, fejem a

tabernákulumhoz hajtottam, bekopogtam, s ezt mondtam: (73)

,,Jézus, nézd, milyen nagy nehézségeim vannak ennek a képnek a

festése miatt.'' A tabernákulumból hangot hallottam: ,,Leányom,

szenvedéseid nem tartanak már sokáig.''

 

153 Az egyik nap két utat láttam: az egyik széles, homokkal és

virágokkal teleszórva, tele örömmel, zenével, s más kellemes

dolgokkal. Az emberek táncolva, szórakozva mentek ezen az úton –

úgy értek az Út végére, hogy észre sem vették. De ott egy

rémséges mélység tátongott előttük, nevezetesen a pokol torka. A

lelkek vakon hullottak a mélységbe; ahogyan mentek, úgy estek is

bele. Oly sokan voltak, hogy nem lehetett megszámlálni őket.

Láttam egy másik utat is, vagy inkább ösvényt, mert keskeny volt.

Tövisek és kövek borították, az emberek könnyes szemmel haladtak

rajta, sok szenvedésben volt részük. Egyesek megbotlottak a

köveken, de rögtön felkeltek és tovább mentek. Az út végén csodás

kert virult, mely a boldogság minden fajtájával volt beterítve.

Minden ide igyekvő lélek bejutott a kertbe. Már az első

pillanatban elfelejtették minden szenvedésüket.

 

154 Mikor a ferences nővéreknél[85] szentségimádási óra volt,

este az egyik nővérrel elmentem erre az ájtatosságra. Amint

beléptem a kápolnába, lelkemet azonnal betöltötte Isten

jelenléte. Szavak nélkül imádkoztam, mint néha máskor is.

Hirtelen megpillantottam az Urat, aki így szólt hozzám: ,,Tudd

meg, hogy ha ennek a képnek a megfestését, s az irgalmasság egész

művét elhanyagolod, az ítélet napján nagyszámú lélekért kell

felelned.'' Lelkemet az Úr e szavai után nagy félelem és

aggodalom fogta el. Nem tudtam megnyugodni. Fülemben csengtek a

szavak, hogy az isteni ítélet napján nemcsak magamról, hanem más

lelkekről is számot kell adnom. Ezek a szavak mélyen a szívembe

vésődtek. Amint hazaértem, bementem a kis kápolnába[86] Jézushoz,

arcra borultam a Legméltóságosabb Oltáriszentség előtt, s így

szóltam az Úrhoz: ,,Mindent megteszek, ami erőmből telik, de

kérlek, maradj mindig velem, és adj erőt, hogy a Te szent

akaratodat teljesíteni tudjam, mert Te mindent megtehetsz, de én

semmit sem magamtól.

 

155 (74) + Egy idő óta megesik velem, hogy azonnal megérzem

lelkemben, ha valaki imádkozik értem, s ugyanúgy megérzem azt is,

ha valamilyen lélek tőlem kér imát, annak ellenére, hogy nem mond

erről semmit, úgy érzem meg, hogy elfog valamilyen nyugtalanság,

mintha valaki hívna; s ha imádkozom, nyugalom száll rám.

 

156 + Egy alkalommal nagyon vágytam a Szentáldozásra, de

kétségem támadt, s ezért nem mentem áldozni. Emiatt nagyon

szenvedtem. Azt hittem, megszakad a szívem a bánattól. Mikor

keserű szívvel dolgozni kezdtem, hirtelen megállt mellettem

Jézus, s így szólt: ,,Lányom, ne hagyd el a Szentáldozást,

esetleg akkor, ha tudod, hogy komolyan vétkeztél. Ezenkívül

semmilyen kétség ne tartson vissza a velem való egyesüléstől

szeretetem titkában. Szeretetemben apró kis hibáid úgy

elenyésznek, mint a nagy tűzbe dobott szalmaszál. Tudd meg,

nagyon megszomorítasz, mikor elhagysz engem Szentáldozáskor.''

 

157 + Este, ahogy betértem a kis kápolnába, lelkemben a

következő szavakat hallottam: ,,Leányom, gondolkozz el ezeken a

szavakon: a bajban hosszabban imádkozott.'' Mikor jobban

elgondolkodtam ezen, nagy világosság gyúlt a lelkemben.

Megértettem, hogy az imádságban milyen nagy szükségünk van a

kitartásra, s nemegyszer az ilyen fáradságos imától függ az

üdvösségünk.

 

158 + Midőn Kiekrzben[87] voltam, hogy egy nővért[88] rövid

ideig helyettesítsek, egy délután átmentem a kerten, s megálltam

a tó partján. Hosszabb ideig eltűnődtem a vízen, mint éltető

elemen. Hirtelen megláttam magam mellett Jézust, aki nagy

szeretettel így szólt: ,,Jegyesem, mindezt neked teremtettem, s

tudnod kell, hogy mindez a szépség nem hasonlítható ahhoz, amit

részedre az örökkévalóságban készítettem elő.'' Lelkem oly nagy

örömmel telt el, hogy ott maradtam egészen estig, s mégis úgy

tűnt, mintha csak egy pillanatot töltöttem volna ott. Ez a napom

szabad volt, s egynapos lelkigyakorlatot[89] jelöltek ki

számomra, (75) tehát szabadon átadhattam magam az imának. Ó,

milyen végtelenül jó az Isten; jóságával minduntalan követ

minket. Legtöbbször akkor ajándékoz meg a legnagyobb kegyelemmel,

mikor egyáltalán nem várom.

 

159

Ó, Szent Ostya, ki értem vagy bezárva aranyos kehelybe,

Adja meg nekem a Te szereteted ereje,

Hogy a száműzetés nagy vadonán

Tisztán, szeplőtlenül, érintetlenül jussak át.

 

Ó, Szent Ostya! Lakj lelkemben,

Szívemnek legtisztább szeretete,

S a Te fényességed űzze el a sötétséget –

Te nem utasítod el az alázatos szívtől kegyelmed.

 

Ó, Szent Ostya – ég gyönyöre,

Bár elrejted előttem szépséged,

S kis kenyérmorzsában jelensz meg,

De az erős hit áthatol e leplen.

 

160 + Engesztelő napom[90] a hónap ötödik napja, ami első

péntekre esett. Nekem kell ma díszőrséget állnom az Úr előtt.

Ezen a napon elégtételt kell adnom minden megbántásért,

megvetésért, s imádkoznom kell, hogy ezen a napon ne történjék

semmiféle szentségtörés. Ezen a napon lelkem különleges

szeretettől izzott az Oltáriszentség iránt. Úgy éreztem, parázzsá

váltam. Midőn a Szentáldozáshoz járultam, észrevettem, hogy a

pap, aki az Úr Jézust adta nekem, ruhája ujjához odaragadt egy

másik Ostya. Nem tudtam, melyiket vegyem el. Mikor így egy

pillanatig fontolgattam, a pap türelmetlen lett, s intett a

kezével, áldozzam már. Amikor a kezéből magamhoz vettem az Urat -

- ugyanakkor a másik Ostya leesett a kezembe. A pap a korlát

végéhez ment áldoztatni, én pedig ezalatt végig a kezemben

tartottam az Úr Jézust. Midőn a pap újra közeledett felém,

odaadtam neki az Ostyát, hogy visszatehesse a kehelybe, hiszen

amíg áldoztam, nem szólhattam neki, hogy kiesett az Ostya, csak

most, hogy már megáldoztam. Az alatt az idő alatt, amíg a Szent

Ostyát (76) a kezemben tartottam, a szeretet oly nagy erejét

éreztem, hogy egész nap semmit sem tudtam enni, s nem tudtam

magamhoz térni. A Szent Ostyából ezeket a szavakat hallottam:

,,Kezedben akartam pihenni, nemcsak a szívedben.'' Ebben a

pillanatban megláttam a kis Jézust. Később, ahogy a pap

közeledett – újból az Ostyát láttam.

 

161

Ó, Szeplőtelen Szűz Mária!

Tiszta kristály szívem számára.

Ó, erős horgony, az én erőm Te vagy,

Gyenge szívek oltalma és pajzsa.

 

Ó, Mária, Te felülmúlhatatlan és tiszta vagy,

Szűz és Anya egy személyben.

Szeplőtlen vagy, szép mint a Nap,

És semmi sem hasonlítható a Te lelked képéhez.

 

Szépséged elbűvölte a háromszor Szent tekintetét,

Hogy leszállott az égből – elhagyta örök birodalmát.

A Te Szívedből öltött magára testet és vért,

És szűzi Szívedben rejtőzött kilenc hónapon át.

 

Ó, Anya és Szűz! Senki se érti meg,

Hogy a végtelen Isten emberré lesz.

Ez szeretetének és végtelen irgalmának jele.

Ó, Anyánk, általad élhetünk örökké Vele.

 

Ó, Mária, Szűzanya, égi Kapu,

Általad jött el hozzánk a megváltás.

Minden kegyelmet kezeidből kapunk,

S a Te hűséges követésed tesz szentté egyedül.

 

Ó, Szűz Mária – leggyönyörűbb Liliom!

Szíved volt Jézus számára az első tabernákulum.

Mert a Te alázatod volt legnagyobb az emberek között,

Kijelölték a helyed szentek és angyalok fölött.

 

Ó Mária, drága jó Anyám,

Odaadom Neked lelkem, testem és szegény szívem.

Légy életem oltalmazója,

Legfőképp halálom óráján, a végső küzdelemben.

 

162 (77) JMJ Jézusom, bízom Benned. 1937.1.hónap 1. nap

 

A lélek belső ellenőrzésének lapja. Részletes lelkiismeret-

vizsgálat – egyesülni az irgalmas Jézussal. Gyakorlat – belső

csend, a hallgatás szigorú megtartása.

 

A lelkiismeret

 

Január: Isten és a lélek. Hallgatás. Győzelem – 41, vereség – 4.

Fohász: ,,De Jézus hallgatott.''

Február: Isten és a lélek. Hallgatás. Győzelem – 36, vereség – 3.

Fohász: ,,Jézusom, bízom Benned!''

Március: Isten és a lélek. Hallgatás. Győzelem – 51, vereség – 2.

Fohász: ,,Jézus, gyújtsd szeretetre szívemet!''

Április: Isten és a lélek. Hallgatás. Győzelem – 61, vereség – 4.

Fohász: ,,Mindent elbírok Istennel.''

Május: Isten és a lélek. Hallgatás. Győzelem – 92, vereség – 3.

Fohász: ,,Az Ő nevében van az én erőm.''

Június: Isten és a lélek. Hallgatás. Győzelem – 64, vereség – 1.

Fohász: ,,Mindent Jézusért!''

Július: Isten és a lélek. Hallgatás. Győzelem – 62, vereség – 8.

Fohász: ,,Jézus, pihenj meg szívemben!''

Augusztus: Isten és a lélek. Hallgatás. Győzelem – 88, vereség – 7.

Fohász: ,,Jézus, Te tudod...''

Szeptember: Isten és a lélek. Hallgatás. Győzelem – 99, vereség – 1.

Fohász: ,,Jézus, rejts el Szívedben!''

Október: Isten és a lélek. Hallgatás. Győzelem – 41, vereség – 3.

Fohász: ,,Mária, egyesíts Jézussal!''

November: Isten és a lélek. Hallgatás. Győzelem, vereség.

Fohász: ,,Ó, Jézusom, irgalom!''

December: Isten és a lélek. Hallgatás. Győzelem, vereség.

Fohász: ,,Üdvöz légy, élő Ostya!''

 

 

163 (78) JMJ 1937.

 

Általános gyakorlat

 

+ Ahányszor lélegzik a keblem, ahányszor dobban a szívem,

ahányszor lüktet a vérem testemben, annyi ezerszer kívánom

dicsérni a Te irgalmadat, ó, Legszentebb Szentháromság!

+ Szeretnék egészen irgalmaddá változni, s élő képmásod lenni,

Uram; Isten e legfelségesebb tulajdonsága, végtelen irgalma

jusson el szívemen és lelkemen keresztül embertársaimhoz.

Segíts meg, Uram abban, hogy szemeim irgalmasan nézzenek, hogy

sohase gyanakodjak, s ne ítéljek külső látszat alapján, hanem

lássam meg azt, ami felebarátaim lelkében szép, és legyek

segítségükre.

Segíts meg, hogy irgalmas legyen a hallásom, hogy figyeljek

mindig felebarátaim szükségleteire, hogy füleim ne legyenek

közömbösek szenvedéseik és panaszaik hallatán.

Segíts meg, Uram, hogy irgalmas legyen a nyelvem, hogy sohase

szóljak felebarátaimról lenézően, s negatívan, de mindenki

számára legyen vigasztaló és megbocsátó szavam.

Segíts meg, Uram, hogy irgalmasak legyenek a kezeim, telve jó

cselekedetekkel, hogy felebarátaimnak csak jót tegyek, s a nehéz,

fáradságos munkákat magamra vállaljam.

Segíts, hogy lábaim is irgalmasak legyenek, hogy siessek mindig

felebarátaim segítségére, legyőzve saját kimerültségemet és

fáradtságomat. Valódi pihenésem a felebarátaim szolgálata legyen.

Segíts meg, Uram, hogy irgalmas legyen a szívem, hogy együtt

érezzek felebarátaim minden szenvedésével. Szívem nem zárom el

senki elől. Őszintén fogok barátkozni, még azokkal is, akikről

tudom, hogy jóságommal vissza fognak élni, én pedig bezárkózom

Jézus legirgalmasabb Szívébe. Hallgatok saját szenvedéseimről.

Irgalmad pihenjen bennem, ó, Uram!

+ Magad parancsolod meg nekem, hogy az irgalom három fokozatát

gyakoroljam; első: irgalmas tett – bármilyen módon; második:

irgalmas szó – amit nem tudok cselekedettel elérni, azt

szavakkal fejezzem ki; harmadik: az ima. Amit sem tettel, sem

szavakkal nem tudok elérni, azt mindig megtehetem még imádsággal.

Imám elér oda is, ahova testileg nem juthatok el.

Ó, Jézus, alakíts magaddá, hiszen Te mindent megtehetsz!

 

164 (83) + JMJ Varsó, 1933.

 

Örök fogadalom előtti próbaidő (Probáció)[91]

 

Midőn megtudtam, hogy probációra kell mennem, arra gondolva,

mily felfoghatatlan kegyelem is az örök fogadalom, szívem megtelt

örömmel. A Legszentebb Oltáriszentség elé siettem, s amint

hálaadásba merültem, lelkemben a következő szavakat hallottam:

,,Gyermekem, te vagy az én örömem, enyhülés vagy te szívem

számára. Annyi kegyelmet kapsz, amennyit csak el tudsz viselni.

Valahányszor örömet akarsz nekem szerezni, hirdesd a világnak

nagy és felfoghatatlan irgalmamat.''

 

165 Néhány héttel a próba kihirdetése előtt, midőn egy

pillanatra betértem a kápolnába, Jézus azt mondta nekem: ,,Ebben

a pillanatban jelentik be elöljáróid, kik tehetnek örök

fogadalmat a nővérek közül. Nem mind nyeri el ezt a kegyelmet, de

ezért ők a hibásak. Aki a kis kegyelmeket nem használja fel –

nem nyer nagyobbakat. De te, gyermekem, megkapod ezt a

kegyelmet.'' Örömteli csodálkozás töltötte el a lelkemet, mert

még néhány napja az egyik nővér azt mondta, hogy nem mehetek

harmadik próbára. Azt mondta, maga fog arról gondoskodni, hogy ne

tehessem le a fogadalmat. – Nem feleltem semmit, pedig nagyon

rosszul esett, amit mondott, mégis mindent elkövettem, hogy

elrejtsem fájdalmamat.

Ó, Jézusom, milyen különösek a Te szándékaid! Most látom, hogy

önmaguktól az emberek nem sokat tehetnek, hiszen meglett a

próbatétel, ahogy Jézus megmondotta.

 

166 Az imában mindig világosságra és lelkierőre találok, még ha

néha nehéz és kellemetlen pillanatokat élek is át, olyannyira,

hogy az ember alig tudja elhinni: ilyesmi megtörténhet egy

kolostorban. Isten megenged néha egészen különös dolgokat is, de

ezek azzal a céllal történnek, hogy a lélekben megnyilvánuljon az

erény, vagy pedig az kifejlődjön. Ezért vannak a

kellemetlenségek.

 

167 (84) Ma [1932. november] Varsóba jöttem, a harmadik

próbára. A kedves anyák szívélyes köszöntése után bementem egy

időre a kis kápolnába. Hirtelen elöntötte lelkem Isten jelenléte,

s e szavakat hallottam: ,,Leányom, az a kívánságom, hogy szíved

az én irgalmas szívem képmásává alakuljon. Itasson át teljesen

irgalmam.''

A kedves mesternő anya[92] azonnal megkérdezte tőlem, tartottam-

e ebben az évben lelkigyakorlatot. – Azt válaszoltam, hogy nem -

- ,,Akkor előbb legkevesebb háromnapi lelkigyakorlatot kell

tartania.''

Istennek hála, Walendówban[93] épp nyolcnapos lelkigyakorlat

volt, s részt vehettem rajta. Odautazásommal kapcsolatban viszont

nehézségek merültek fel. Egy illető nagyon ellene volt a

dolognak, s már úgy volt, hogy nem utazhatok. Ebéd után ötperces

szentségimádásra mentem. Ekkor megpillantottam Jézust, aki azt

mondta: ,,Leányom, sok kegyelmet készítek elő számodra a holnap

kezdődő lelkigyakorlatodon.'' – Azt feleltem: ,,Jézusom, hiszen

a lelkigyakorlatot már megkezdték, s én nem mehetek oda.'' – De

Jézus megnyugtatott: ,,Készülj fel rá, hogy holnap elkezded a

lelkigyakorlatot, én rendezem el odautazásodat elöljáróiddal.''

Aztán hirtelen eltűnt. Fontolgatni kezdtem, miként is lehetséges

ez? A következő pillanatban félresöpörtem ezeket a gondolatokat,

s csak az imával foglalkoztam. A Szentlélektől megvilágosítást

kértem, hogy felismerjem saját nyomorúságomat, s azt: milyen

nyomorult is vagyok valójában. Ezután kimentem a kápolnából, s

munkám elvégzéséhez láttam. Hamarosan hívatott az általános

főnöknő,[94] s közölte: ,,Nővér, még ma elutazik Walendówba

Valéria anyával, hogy mindjárt holnap megkezdhesse a

lelkigyakorlatot. Jó, hogy itt van Valéria anya, így együtt

utazhatnak.'' –Rövid két óra múlva már Walendówban voltam. Egy

pillanatra magamba szálltam, s megértettem, hogy egy ügyet így

csak Jézus tud elintézni.

 

168 (85) Midőn az a személy, aki oly erősen ellenezte

részvételemet a lelkigyakorlaton, megpillantott, csodálkozott, s

elégedetlenség tükröződött az arcán. Én azonban ezt figyelembe

sem véve szívélyesen üdvözöltem, és elmentem az Úrhoz, hogy

utasításokat kérjek Tőle, miképpen viselkedjem a lelkigyakorlat

alatt.

 

169

Beszélgetésem az Úrral a lelkigyakorlat megkezdése előtt.

 

Jézus azt mondta nekem, hogy ez a lelkigyakorlat a többitől

valamelyest különbözni fog. ,,Igyekezz, hogy mély békében légy

együtt velem. E tekintetben minden bizonytalanságot eltávolítok

előled. Tudom, hogy most, míg veled beszélek, nyugodt vagy, de ha

hallgatok, elkezdesz kétségeket keresni. De tudd: hogy úgy

megerősítem a lelkedet, hogy nem leszel képes nyugtalankodni, még

ha akarnál sem. Annak igazolására, hogy én beszélek veled, a

lelkigyakorlat második napján meg fogsz gyónni annál a papnál,

aki a lelkigyakorlatot vezeti. Mindjárt az elmélkedés után menj

oda hozzá, és számolj be neki félelmeidről, melyeket velem

szemben érzel. Akkor majd én fogok neked feleletet adni az ő

szájával, s megszűnnek félelmeid. A lelkigyakorlat alatt őrizd

meg a szigorú hallgatást, mintha semmi sem létezne körülötted.

Beszélni csak velem és a gyóntatóval fogsz, elöljáróiddal csak

azért, hogy vezeklési feladatokat kérj.'' Rendkívül örültem, hogy

Jézus ennyire jó, s ilyen mélyen lehajol hozzám.

 

170 Első lelkigyakorlatos nap: Reggel arra törekedtem, hogy

első legyek a kápolnában, s így az elmélkedés előtt volt egy kis

időm, hogy imádkozzam a Szentlélekhez és a Szentséges

Szűzanyához. Buzgón kértem az Istenanyát, esdje ki részemre a

hűség kegyelmét ezekben a benső sugallatokban, s arra, hogy Isten

minden akaratát hűen teljesítsem. Különleges bátorsággal kezdtem

meg ezt a lelkigyakorlatot.

 

171 (86) Harc a hallgatás megtartásáért. A lelkigyakorlatra,

mint mindig, különböző házakból érkeznek a nővérek. Az egyik

nővér, akit már rég nem láttam, bejött a cellámba, s azt mondja,

hogy valamit el kell nekem mondania. Nem válaszoltam, mire ő

észrevette, hogy nem akarom megtörni a hallgatást. Azt mondta:

,,Nem is tudtam, hogy ön ilyen különc, nővér'' – s kiment.

Megértettem, hogy ennek a személynek semmi más szándéka nem volt,

mint kíváncsi önszeretetét kielégíteni. Ó, Istenem, tarts meg a

hűségben!

 

172 A lelkigyakorlatot vezető pap[95] Amerikából jött. Rövid

ideig tartózkodott Lengyelországban, s épp úgy adódott, hogy

lelkigyakorlatot tartott nálunk. Ebben az emberben mély benső

élet tükröződött. Lénye lelki nagyságról árulkodott; önmegtagadás

és összeszedettség jellemezte. Nagy erényei ellenére, melyekkel

ez a pap rendelkezett, nagyon nehezemre esett kitárni előtte a

lelkemet. Főleg, ami a kegyelmeket illeti. A vétkeket mindig

egyszerű bevallani, de beszámolni a kegyelmekről mindig nagy

erőfeszítésembe kerül, s nem is mondok el mindent.

 

173–174 A sátán kísértései zavarták elmélkedéseimet. Különös

félelem fogott el, hogy a pap nem fog megérteni, vagy hogy nem

lesz ideje mindent meghallgatni. Hogyan számoljak be neki

mindenről? Bukowski atyánál sokkal könnyebben menne minden, de

ezt a jezsuitát csak most látom először. Ekkor eszembe jutott

Bukowski[96] atya tanácsa, aki azt javasolta, hogy mindazokat a

fénysugarakat, melyeket Istentől kapok a lelkigyakorlat alatt,

jegyezzem fel, s így számoljak be neki róluk, ha röviden is.

Istenem, a másfél nap oly könnyen eltelt. – Most kezdődik a

harc, életre, halálra. Fél óra múlva kezdődnek az elmélkedések, s

utána gyónnom kell. A sátán bebeszéli nekem, hogy ha az

elöljáróim szerint a benső életem csak képzelődés, miért

kérdezzem a gyóntatómat, (87) miért fárasszam ezzel őt? – X.

anya[97] megmondta már neked: Jézus nem érintkezik ily módon egy

olyan nyomorúságos lélekkel, mint te. Ugyanezt fogja mondani a

gyóntató atya is. Miért akarsz ezekről a dolgokról beszélni,

hiszen ezek nem bűnök. X. anya világosan megmondta neked, hogy

beszélgetéseid az Úr Jézussal csak álmodozások, tiszta hisztéria,

miért is kellene ezt elmondani ennek a gyóntatónak? Okosabban

teszed, ha mind elveted, mint képzelgéseket. Nézd, mennyi

megaláztatást kellett már elviselned, s még sok vár rád, s a

nővérek is tudják, hogy te egy hisztérika vagy.'' – ,,Jézus!'' -

-kiáltottam lelkem teljes erejével. Ebben a pillanatban jött be a

páter, s megkezdte az előadást. Röviden beszélt, mintha sietős

lett volna a dolga. Az előadás végeztével beült a gyóntatószékbe.

Odanéztem – egy nővér se ment be. Gyorsan felkeltem a

térdeplőmről, s máris a rácsnál voltam. Nem volt időm

gondolkodni. Ahelyett, hogy kételyeimet felsoroltam volna, melyek

az Úr Jézussal kapcsolatban zaklattak, elkezdtem felsorolni a

fent leírt kísértéseket. A gyóntató azonnal felfogta helyzetemet,

s azt mondta: ,,Ön azért táplál kételyt Jézus iránt, mert oly

jóságosan társalog önnel. De legyen tökéletesen nyugodt, nővér.

Jézus az ön Mestere, s a Vele való érintkezése nem hisztéria, nem

álmodozás, s nem is képzelődés. Tudja meg, hogy helyes úton jár.

Legyen hű ezekhez a kegyelmekhez. Nem szabad kitérnie előlük. Az

elöljáróknak egyáltalán nem kell ezekről a kegyelmekről szólnia,

csak abban az esetben, ha Jézus ezt kifejezetten megparancsolja,

de akkor is előre beszélje meg a gyóntatójával. Ám ha az Úr

valami olyat kíván, ami a kívülállókra vonatkozik, miután

lelkiatyjával megbeszélte a dolgot, meg kell tennie, amit az Úr

kíván, még ha oly nehezére is esne önnek. Mindenről be kell

azonban számolnia gyóntatójának. Semmilyen más út nem áll ön

előtt. Imádkozzék (88) lelki vezetőért, különben Isten nagy

adományait elpazarolja. Újra ismétlem, legyen nyugodt – jó úton

halad. Kérem, ne törődjék semmi mással, maradjon mindig hűséges

az Úr Jézushoz. Nem fontos, mit beszélnek önről. Éppen ilyen

esendő lelkekkel tart fenn Jézus ilyen kapcsolatot, s minél

jobban megalázza magát, nővér, annál bensőségesebben egyesül

önnel az Úr.''

 

175 Midőn elhagytam a gyóntatószéket, kimondhatatlan öröm

szállt a lelkembe. Kinn a kertben kerestem egy elhagyott helyet,

hogy elrejtőzzem a nővérek elől, s hogy egész szívemet

zavartalanul kiönthessem Isten előtt. Isten jelenléte át- meg

átjárt, semmiségem egyetlen pillanat alatt elmerült Istenben, s

ebben a pillanatban megértettem, vagyis megkülönböztettem a

bennem lakozó Három Isteni Személyt, lelki békém pedig oly nagy

volt, hogy magam is csodálkoztam azon, hogyan tudtam azelőtt

annyira nyugtalankodni.

 

176 + E l h a t á r o z á s: Hűség a benső sugallatokhoz,

bármibe is fog kerülni. Semmit sem kezdek el önkényesen anélkül,

hogy meg ne beszélném előbb a gyóntatómmal.

 

177 + A fogadalmak megújítása. Reggel, rögtön a felébredés után

egész lelkem elmerült Istenben – a szeretetnek ebben az

óceánjában. Éreztem, hogy teljesen elveszek Benne. A szentmise

alatt iránta érzett szeretetem eluralkodott rajtam. A fogadalmak

megújítása és a Szentáldozás után hirtelen megpillantottam

Jézust, aki jóságosan azt mondta nékem: ,,Leányom, tekints

irgalmas szívembe!'' Midőn bepillantottam ebbe a Szentséges

Szívbe, ugyanazok a sugarak törtek elő belőle, mint amelyek a

képen lefestve láthatók. Ezek a sugarak a vér és víz jelei.

Megértettem, milyen nagy az Úr irgalma. Jézus jóságosan újra azt

mondta: ,,Leányom, beszélj a papoknak felfoghatatlan irgalmamról.

Irgalmam sugarai égetnek, ki akarom árasztani őket a lelkekre, ám

a lelkek nem akarnak hinni jóságomban.'' Jézus hirtelen eltűnt.

Mégis egész nap megmaradt lelkemben (89) Isten érezhető

közelsége, még a lelkigyakorlatot követő lárma és beszélgetés

ellenére is. Mindez cseppet sem zavart, lelkem Istenben volt

annak ellenére, hogy külsőleg részt vettem a beszélgetésekben,

sőt ellátogattam még Derdybe is.[98]

 

178 Ma kezdjük el a harmadik próbaidőt.[99] Malgorzata anyánál

gyűltünk össze hárman, mert a többi nővér novíciátusban volt

próbán. Malgorzata anya imával kezdte, és annak elmagyarázásával,

mi a harmadik próba lényege, majd emlékeztetett rá, milyen nagy

kegyelem az örök fogadalom. Hirtelen hangos sírásban törtem ki.

Abban a pillanatban lelki szemeim előtt megjelent Isten minden

kegyelme, nyomorúságosnak és hálátlannak éreztem magam Istennel

szemben. A nővérek elkezdtek korholni, amiért sírva fakadtam, de

a mesternő pártomat fogta, mondván, nem csodálkozik rajtam.

Az óra elteltével bementem a Legméltóságosabb

Oltáriszentséghez, és mint a legnagyobb nyomorúság és semmiség,

kértem az Úr irgalmát, gyógyítsa és tisztítsa meg szegény

lelkemet. Mindjárt meghallottam a választ is: ,,Leányom,

valamennyi nyomorúságod elégett szeretetem tüzében, mint egy

szalmaszál, melyet leírhatatlan izzásba vetettek.

Megalázkodásoddal irgalmasságom egész tengerét vonzod le magad és

más lelkek számára.'' Azt válaszoltam: ,,Jézusom, alakítsd

szegény szívemet a Te isteni tetszésed szerint.''

 

179 Az egész próbaidő alatt az volt a feladatom, hogy segítsek

a nővérnek a ruhatárban.[100] Ez a tevékenység sok alkalmat adott

az erények gyakorlására. Néha háromszor is el kellett mennem

egyes nővérekhez a fehérneművel, s így sem tudtam kedvükre tenni.

De megismerhettem egyes nővérek nagy erényeit is, akik mindig

arra kértek, hogy a legszegényesebb dolgokat adjam nekik (90) a

ruhatárból. Csodáltam az alázatnak és önmegtagadásnak ezt a

szellemét.

 

180 +Advent idején lelkemben nagy vágy támadt Isten után.

Lelkem minden létező erejével sóvárgott Isten után. Ebben az

időben Isten sok megvilágosítást adott tulajdonságainak

megismeréséhez.

 

Első tulajdonsága, amelyet az Úr megismertetett velem – az Ő

szentsége. Szentsége oly nagy, hogy remegnek előtte az összes

mennyei Erők és Hatalmasságok. A tiszta lelkek eltakarják Előtte

arcukat, s szünet nélkül imádják Őt, végtelen tiszteletük

kifejezésére egyetlen szavuk van – ,,Szent!''... Isten Szentsége

kiárad az Egyházra, s minden benne élő lélekre – bár nem egyenlő

mértékben. Vannak egészen megistenült lelkek, s olyanok is, akik

alig élnek.

 

Isten második megismert tulajdonsága – az Ő igazságossága.

Igazságossága oly nagy és átható, hogy a dolgok lényegének

mélyéig hatol, minden a leplezetlen valóságában áll Előtte, és

semmi sem kerülheti el.

 

Harmadik tulajdonsága a szeretet és az irgalmasság.

Megértettem, hogy ez a kettő a legfőbb tulajdonsága. Ezek kötik

össze a teremtményeket Teremtőjükkel. A legnagyobb szeretetet és

az irgalom legnagyobb mélységét az Ige Megtestesülésében és a

Megváltásban ismerem fel. Felismertem, hogy ez a tulajdonság a

legnagyobb Istenben.

 

181 Ma az egyik nővér szobáját takarítottam. Bár igyekeztem ezt

a lehető leggondosabban végezni, a nővér állandóan a sarkamban

volt, s mondogatta: ,,Itt még van egy kis por, ott meg egy

foltocska a padlón.'' Megjegyzéseire mindent kijavítottam, néha

tízszer is (91) ugyanazt, hogy megelégedjék. Nem a munka esik

nehezemre, hanem a mértéktelen beszéd, és elvárások. Egész napi

kínzásom nem volt neki elég, még panasszal is járult az

újoncmesternő elé: –,,Anyám, micsoda felületes nővér ez, nem tud

sietni.'' – Másnap egyetlen mentegetődző szó nélkül ugyanezt a

munkát végeztem. Midőn újra szekírozni kezdett, azt gondoltam:

,,Jézusom, lehet csendes mártírnak lenni – nem magától a

munkától fogy el az ember ereje, hanem ettől a mártíromságtól.''

 

182 Rájöttem, hogy némelyik ember rendkívüli képességgel

rendelkezik mások gyötrésére. Ott gyakorolnak, ahol csak tudnak.

Szegény lélek, aki kezeik közé kerül! Semmi nem segít. A legjobb

dolgokat is visszájukra fordítják.

 

+ Szenteste

 

Ma bensőségesen egyesültem az Istenanyával, átéltem benső

pillanatait. Este ostyatörés előtt bementem a kápolnába, hogy

lélekben a hozzám közel álló személyekkel megosszam az ostyát, s

kértem részükre a Szűzanya kegyelmét. Egész lelkem elmélyedt

Istenben. Az éjféli misén megláttam az ostyában a kisded Jézust,

s lelkem elmélyedt Benne. Bár kis Gyermek, de fensége átjárta

lelkemet. Mélyen megérintett ez a titok, Istennek ez a nagy

leereszkedése, megfoghatatlan önkifosztása. Mindez az egész Ünnep

alatt elevenen élt bennem. Ó, mi sohasem fogjuk megérteni

Istennek ezt a nagy leereszkedését – minél jobban elgondolkozom

ezen [itt megszakad a gondolat.]

 

183 Egy nap a Szentáldozás után a következőket hallottam:

,,Szeretném, ha elkísérnél, amikor a betegekhez megyek!''

Beleegyeztem, ám kis gondolkodás után azt kérdeztem: hogyan is

fogom ezt megtenni, hiszen a második kar[101] nővérei nem szokták

kísérni az Oltáriszentséget, csak az igazgató nővérek. (92) Azt

gondoltam, Jézus majd talál megoldást. Kis idő múltán értem

küldött Rafaela anya, s közölte: ,,Nővér, ön fogja kísérni az Úr

Jézust, mikor a pap a betegekhez megy.'' Egész próbaidőm alatt én

kísértem gyertyával az Urat, s mint Jézus lovagja, igyekeztem

mindig vasövet[102] viselni, hiszen nem lenne illendő csak úgy

egyszerűen vonulni a Király mellett. Ezt az önmegtagadást

felajánlottam a betegekért.

 

184 + Szent óra. Ez alatt az idő alatt az Úr szenvedéséről

próbáltam elmélkedni. De lelkemet elöntötte az öröm, s hirtelen

megpillantottam a kis Jézust. Fensége annyira átjárt, hogy ezt

mondtam: ,,Jézus, oly pici vagy, de én tudom, hogy Te vagy az én

Teremtőm és Uram.'' – Jézus azt felelte: ,,Az vagyok, de mint

gyermek beszélek veled, hogy megtanítsalak az alázatra és az

egyszerűségre.''

Örökös egybekelésünk napjára minden szenvedést és nehézséget

koszorúba fontam Jézus számára. Semmi sem esett nehezemre, ha

arra gondoltam, hogy Jegyesemért teszem ezt, Iránta való

szeretetem jeléül.

 

185 A csendem Jézusért. Nagy csendességre törekedtem Jézusért.

A legnagyobb lármában is mindig csendre talált szívemben Jézus,

bár ez néha sokba került nekem. De mi is lehet sok Jézusért,

Azért, akit lelkem minden erejével szeretek?

 

186 + Ma azt mondta nekem Jézus: ,,Azt akarom, hogy ismerd meg

mélyebben szeretetemet, mellyel szívem a lelkekért lángol, s

mindezt akkor érted majd meg, amikor szenvedésemen elmélkedsz.

Kérd irgalmasságomat a bűnösök számára; (93) vágyom az ő

üdvösségükre. Ha egy bűnösért megtört szívvel és hittel elmondod

ezt az imát, megadom neki a megtérés kegyelmét. Így szól ez a

rövid kis ima:

 

187 Ó, Vér és Víz, mely Jézus Szívéből törtél elő, mint

irgalmunk forrása – bízom Benned.''

 

188 Midőn a karnevál utolsó napjaiban szent órát tartottam,

megpillantottam az Úr Jézust, amint ostorozták. Ó, felfoghatatlan

ez a kínzás! Milyen borzalmasan szenvedett Jézus az ostorozás

alatt. Ó, ti szegény bűnösök, hogyan fogtok majd az ítélet napján

ezzel a Jézussal találkozni, akit most úgy kínoztok? Vére lefolyt

a földre, s néhány helyen kiszakadt a teste. A hátán több helyen

a hústól lecsupaszított csontját láttam ... Jézus halkan

jajgatott és sóhajtott.

 

189 Egy alkalommal Jézus tudomásomra hozta, mennyire kedves

neki az a lélek, aki hűen betartja a szabályzatot. Nagyobb

jutalmat kap a lélek a szabályzat betartásáért, mint a

vezeklésekért és nagy önmegtagadásokért. De ha az

önmegtagadásokat a szabályzaton túl vállalja a lélek, melyek

elégtételt nyújtanak Istennek, ezek is elnyerik ugyan jutalmukat

– de mégsem helyezhetők semmiképpen a szabályzat fölé.

 

190 Egy imádás alatt azt kívánta tőlem az Úr, hogy ajánljam fel

magam áldozatul bizonyos szenvedések elviselésével, nemcsak

általában a világ bűneiért, hanem főleg ennek a háznak a

mulasztásaiért. Erre azt mondtam, jól van, készen vagyok. Jézus

azonban azt is tudtomra adta, mit kell szenvednem. Lelki szemeim

előtt megjelent az egész szenvedés, minden elvonult előttem

sorban. Először nem ismerik el jó szándékaimat, különböző vádak,

bizalmatlanságok, sokféle megalázás és ellenségeskedés ér majd –

itt most nem is sorolok fel mindent. (94) Mindez sötét

viharfelhőként tornyosult lelki szemeim előtt, melyből rögtön

kitörni készültek a villámok, csak az én beleegyezésemet várták.

Kis ideig félelem fogta el egész lényemet. Ekkor megszólalt az

ebédre hívó csengő. Reszketve és bizonytalanul hagytam el a

kápolnát. Az egész áldozat szünet nélkül előttem lebegett, mert

még nem adtam beleegyezésemet az Úrnak, ugyanakkor nem is

utasítottam vissza. Az Ő akaratára akartam hagyatkozni. Ha Jézus

maga méri rám ezt az áldozatvállalást, már most kész vagyok rá.

De Jézus tudomásomra hozta, hogy önként, teljes tudattal kell ezt

az áldozatot vállalnom, különben ebben az esetben semmi értelme

sem lenne. Az áldozat egész ereje az én önkéntes döntésemben

rejlik, de egyúttal azt is tudatta velem az Úr, hogy képes vagyok

az áldozatra. Vállalhatom azt, de vissza is utasíthatom. Azonnal

válaszoltam: ,,Jézus, mindent elfogadok, amit rám mérsz: bízom a

Te jóságodban.'' Azonnal éreztem, hogy ezzel az elhatározásommal

nagy dicsőséget szereztem Istennek. Türelemmel vérteztem fel

magam. Amint elhagytam a kápolnát, szembe találtam magam a

valósággal. Nem akarom egyenként ecsetelni ezt, de épp annyi

dolog történt velem, amennyit el tudtam viselni. Ha egy cseppel

több lett volna, már nem bírtam volna ki.

 

191 Egy reggel lelkemben a következő szavakat hallottam: ,,Menj

az általános főnöknőhöz,[103] és mondd meg neki, hogy ez a dolog

ebben és ebben a házatokban nem tetszik nekem.'' Ezt az ügyet és

az illető házat nem nevezhetem meg, de akkor az általános

főnöknőnek megmondtam, bár nagyon nehezemre esett.

 

192 Egy alkalommal magamra vállaltam egy szörnyű kísértést,

mely miatt varsói házunk egyik növendéke szenvedett. Ez

öngyilkosságra késztető sugalmazás volt. Hét napig szenvedtem

tőle. Hét nap múlva Jézus kegyelemben részesítette a növendéket,

s én sem kínlódtam többé. Ez igen nagy szenvedés. Gyakran

vállalom magamra a növendékek gyötrelmeit. Jézus megengedi ezt

nekem – és a gyóntatóim is.[104]

 

193 (95) Szívem Jézus állandó lakhelye. Rajta kívül senki sem

léphet be oda. Minden ellenkezés és nehézség elleni harcban

Belőle merítek erőt. Az a vágyam, hogy beleolvadjak Jézusba, hogy

teljesen oda tudjam adni magam a lelkeknek. Nélküle nem is

közelednék hozzájuk, mert tudom, mi vagyok magamban. Magamba

iszom Istent, hogy oda tudjam adni a lelkeknek.

 

194 + 3.27. Dolgozni akarok, erőfeszítéseket tenni, s

elemészteni magam a művünkért – a halhatatlan lelkek

megmentéséért. Nem fontos, ha megrövidíti is ez az erőfeszítés az

életemet, hiszen ez már nem a sajátom, hanem Közösségünk

tulajdona. A Kongregációhoz való hűség által az egész Egyház

hasznára akarok válni.

 

195 Ó, Jézus, ma a szenvedés sötétségbe borítja lelkemet. Nincs

körülöttem egyetlen fénysugár sem. A vihar tombol, Jézus pedig

alszik. Ó, Mesterem, nem akarlak felkelteni, édes álmod nem

akarom zavarni. Hiszem, hogy tudtomon kívül is megerősítesz

engem.

Van úgy, hogy órákon keresztül imádlak – ó, élő kenyér – nagy

lelki szárazságban. Ó, Jézusom, tiszta szeretet, nincs szükségem

semmiféle vigaszra, akaratoddal táplálkozom – ó, Hatalmas. A Te

akaratod létezésem célja. Úgy érzem, az egész világ engem

szolgál, s tőlem függ. Te, Uram, megérted lelkemet, s annak

minden igyekezetét.

Jézusom, mikor magam nem is tudok szerelmi himnuszt énekelni

Neked, csodálom a Szeráfok dalát – akiket Te annyira szeretsz.

Ahogyan ők, úgy szeretnék én is elmerülni Benned. Ilyen

szeretetet semmi sem akadályozhat meg, mert semmilyen erőnek

nincs fölötte hatalma. Villámhoz hasonló, mely megvilágítja a

sötétséget, (96) de nem marad meg benne. Ó, Mesterem, Te formáld

lelkemet akaratod és örök szándékaid szerint!

 

196 Egy illető mintha azt tűzte volna ki feladatául, hogy

gyakoroltassa velem különböző módon az erényeket. Egy alkalommal

megállított a folyosón, s azzal kezdte, hogy nincs semmi alapja,

hogy figyelmeztessen, mégis megparancsolja, hogy félóra hosszat

álljak a kis kápolna[105] előtt a folyosón, és várjam meg a

főnöknőt, és amikor jön a rekreációról,[106] álljak elébe, és

vádoljam magam különböző dolgokkal, melyeket nekem megparancsolt.

Bár lelkemben sejtelmem sem volt ilyenféle mulasztásokról,

engedelmeskedtem, és félóra hosszat vártam a főnöknőre. Minden

arra haladó nővér mosolygott rajtam. Mikor a főnöknő előtt[107]

vádoltam magam, ő elküldött a gyóntatóhoz; mikor a gyónáshoz

járultam, a pap azonnal észrevette, hogy mindez nem az én

lelkemből fakadt, s nekem sejtelmem sincs ezekről a dolgokról.

Nagyon csodálkozott, hogy merészelt ez a személy ilyen parancsot

adni.

 

197 Ó, Isten Egyháza, te vagy a legjobb Anya. Egyedül te tudod

nevelni, s te tudod elősegíteni a lelkek gyarapodását. Ó,

mennyire szeretem és tisztelem az Egyházat, ezt a legjobb Anyát!

 

198 Egyszer azt mondta nekem az Úr: ,,Leányom, bizalmad és

szereteted megköti igazságosságomat, és nem tudok büntetni, mert

megakadályozol ebben.'' Lám, mily nagy az ereje a bizalomteljes

léleknek.

 

199 Ha az örök fogadalomra gondolok, s Arra, aki egyesülni akar

velem, gondolataim órákon át Rá irányulnak. Hogyan történhet meg

ez? Hiszen Te Isten vagy, én pedig a Te teremtményed, Te

halhatatlan Király vagy, én pedig egy koldus, csupa nyomorúság.

De most már minden világos előttem. – Uram, ezt a szakadékot a

Te kegyelmed és szereteted tölti ki. A szakadékot, Jézusom, amely

Közted, s köztem tátong, ez a szeretet tölti ki.

 

200 Ó, Jézus! Mennyire megsebzi a lelket, ha állandóan őszinteségre törekszik, de minduntalan képmutatással vádolják, s bizalmatlansággal nézik. Jézusom, Te is kiálltad ezt a szenvedést, hogy engesztelést nyújts Atyádnak.

========================================================================

Napló – 1. füzet 201–300

 

 

201 Úgy szeretnék elrejtőzni, hogy senki se ismerje a szívemet.

Jézus, egyedül Te ismered szívemet, s Tiéd egészen. Titkunkat

senki sem ismeri; egyetlen pillantással megértjük egymást. Boldog

vagyok egymásra találásunk első pillanatától kezdve. Nagyságod az

én teljességem. Ó, Jézusom, ha a legutolsó helyen vagyok, a

legfiatalabb jelöltjeink alatt, akkor érzem igazán magamat a

helyemen. Nem sejtettem, hogy Isten ezekbe a kis szürke zugokba

ennyi boldogságot rejtett el. Most látom csak, hogy egy tiszta

kebelből még a börtönben is előtörhet az Irántad való szeretetnek

egész teljessége. A tiszta szeretet számára nincs jelentősége a

külső dolgoknak, a tiszta szeretet mindent áthat. Sem a fogság

kapujának, sem az ég kapujának nincs hatalma felette. Eljut

magához Istenhez, és semmi sem tudja megszüntetni. Számára nem

léteznek korlátok, s szabad, mint egy királynő, mindenhová

beléphet. Előtte még a halálnak is fejet kell hajtania...

 

202 Ma meglátogatott a húgom.[108] Midőn elmondta szándékát,

elborzadtam a rémülettől, hogy lehetséges ilyesmi. Ez a kis lélek

bár Isten előtt gyönyörű, de olyan nagy sötétség borította el,

hogy nem tudott magán segíteni. Mindent sötéten látott. A Jó

Isten oltalmamba helyezte, két hétig dolgozhattam rajta. Hogy

mennyi áldozatomba került ez a lélek, azt csak Isten tudja.

Egyetlen más lélekért sem vittem Isten trónja elé annyi

áldozatot, szenvedést és imát, mint érte. (98) Úgy éreztem, hogy

szinte kikényszerítettem Istentől számára a kegyelmet. Ha

végiggondolom az egészet, valódi csodának érzem. Most látom,

milyen nagy ereje van Istennél a közbenjáró imának.

 

203 Most, a Böjti időben, gyakran érzem testemben az Úr Jézus

szenvedéseit; szívemben mélyen átélem mindazt, amit Jézus

szenvedett, bár kívülről semmi sem árulja el a szenvedéseimet –

csak a gyóntatóm tud róluk.

 

204 Rövid beszélgetés az újoncmesternővel.[109] – Ha

megkérdeztem bizonyos részletek felől, hogyan viselkedjem a benső

életben, ez a szent életű anya mindenre világos választ adott.

Azt mondta nekem: ,,Ha továbbra is így működik együtt Isten

kegyelmével, csak egy lépés választja már el az Istennel való

tökéletes egyesüléstől. Nővér, bizonyára érti, milyen értelemben

mondom ezt. Fő tulajdonsága a hűség legyen Isten kegyelméhez.

Isten nem vezet minden lelket ezen az úton.''

 

205 + A feltámadás ünnepe. Ma a feltámadási mise alatt nagy

fényben láttam Jézust, aki felém közeledett, s így szólt: ,,Béke

veletek, gyermekeim!'' Felemelte kezét és áldást adott. A sebek

kezén, lábán és oldalán nem voltak letörölve, de fénylettek.

Amint ily jóságosan és szeretettel nézett rám, hogy lelkem

egészen elmerült Benne, ezt mondta: ,,Szenvedéseimből nagy részt

vállaltál, ezért adom neked ezt a nagy részt dicsőségemből és

örömemből.'' Az egész feltámadási ünnep egyetlen pillanatnak tűnt

fel nekem. Különös elmélyültség járta át a lelkemet, s ez az

egész ünnep alatt megmaradt bennem. Jézus kegyelme oly nagy, hogy

le sem lehet írni.

 

206 (99) Második nap, a Szentáldozás után hallottam ezt a

hangot: ,,Leányom – tekints irgalmam mélységébe, dicsérd és

tiszteld, és ezt a következőképpen tedd: gyűjtsd össze a világ

valamennyi bűnösét, s merítsd mind irgalmam mélységébe. Oda

akarom adni magamat a lelkeknek; lelkekre vágyódom, leányom.

Ünnepemen – az Irgalom Ünnepén – végigjárod az egész világot, s

a béna lelkeket irgalmasságom forrásához vezeted. Én meggyógyítom

és megerősítem őket.''

 

207 Ma egy haldokló lélekért imádkoztam, aki szentségek nélkül

várta a halált, pedig ezeket forrón óhajtotta. De már késő volt.

Ez egy rokonom volt, egy nagynéném. Lelke kedves volt Isten

előtt. Ebben a pillanatban nem volt köztünk távolság.

 

208 Ó, napi apró áldozatok, olyanok vagytok nekem, mint a mezei

virágok, melyeket szeretett Jézusom lábaira hintek. Néha ezeket a

kicsi dolgokat a hősies erényekhez hasonlónak látom, állandó

gyakorlásuk kíván hősiességet.

 

209 Szenvedéseimben nem keresek a teremtményeknél vigaszt,

Isten a mindenem, bár néha úgy tűnik, mintha az Úr sem hallgatna

meg; ekkor türelemmel és hallgatással vértezem fel magam, mint

egy galamb, amely se nem panaszkodik, se nem gyászol, ha egy

fiókáját elveszti. A nap tüzéhez akarok felemelkedni, és nem

akarok lenn maradni a ködben. Nem fáradok el, mert Rád

támaszkodom – ó, én Erősségem.

 

210 Buzgón kérem az Urat, erősítse meg hitemet, hogy a szürke

hétköznapokon ne az emberi hangulatok vezessenek, hanem a lélek.

Ó, mennyire a földre húzza minden az embert, de az élő hit a

lelket magasabb szférákban tartja, s az önszeretetet az őt

megillető helyre teszi – ez pedig a legutolsó hely.

 

211 (100) + Lelkemre újra szörnyű sötétség borult. Úgy érzem,

képzelődöm. Amikor gyónni mentem, hogy világosságot, s békét

találjak – egyikre se leltem. A gyóntató[110] több kétséget

keltett bennem, mint amennyi azelőtt volt bennem. Azt mondta:

,,Nem látom, miféle erő működik önben – talán Isten, de lehet,

hogy a gonosz lélek.'' – Midőn kijöttem a gyóntatószékből,

elkezdtem szavain gondolkodni. Minél jobban fontolgattam őket,

annál mélyebb sötétségbe merült a lelkem. ,,Mit tegyek, Jézus?''

Féltem, amikor Jézus jóságosan közeledett felém. ,,Te vagy,

Jézus, valóban?'' Egyrészt vonzott a szeretet, másrészt megmaradt

bennem a félelem. Nem tudom leírni, milyen nagy kín ez.

 

212 Más alkalommal gyónásomban ezt a választ kaptam: ,,Nem

értem meg magát, jobb lenne, ha nem nálam gyónna.'' – Ó,

Istenem, mennyire kényszerítenem kell magam, hogy valamit is

elmondjak benső életemből, s erre azt kell hallanom: ,,Nem értem

önt.''

 

213 A gyóntatószékből kilépve teljesen hatalmába ejtett a

kínlódás. A Legméltóságosabb Oltáriszentséghez mentem, és így

szóltam: ,,Jézusom, ments meg! – Hiszen látod, milyen gyenge

vagyok!'' Azonnal hallottam a választ: ,,A fogadalmad előtti

lelkigyakorlaton megadom neked a segítséget.'' Felbátorodva

ezektől a szavaktól, megindultam előre, senkitől sem kérve többé

tanácsot. Azonban annyira nem bíztam önmagamban, hogy

elhatároztam: egyszer s mindenkorra kiirtom magamból ezeket a

kételkedéseket. Különösen vártam tehát az örök fogadalom előtti

lelkigyakorlatra. Már előtte néhány nappal kértem Istent,

világosítsa meg a papot, akinél gyónni fogok, hogy határozottan

eldöntse – igen vagy nem – s gondoltam, akkor végre

megnyugszom. De kételyeim tovább is kínoztak, egyáltalán meg

akarja-e hallgatni valaki ezeket a dolgokat. De elhatároztam,

hogy nem gondolok többé erre, teljesen rábízom magamat az Úrra.

Állandóan a fülemben csengtek ezek a szavak: ,,a

lelkigyakorlaton.''

 

214 (101) Minden előkészítve. Holnap reggel utazunk Krakkóba a

lelkigyakorlatra. Ma bementem a kápolnába, hogy megköszönjem

Istennek számtalan kegyelmét, melyeket az utolsó öt hónapban

adott nekem. Szívem nagyon meghatódott ennyi kegyelem és az

elöljárók gondossága láttán.

 

215 ,,Légy nyugodt, leányom, minden ügyedet magamra vállalom.

Magam fogok elintézni mindent elöljáróiddal és a gyóntatóval. P.

Andrasz-sal éppoly egyszerűen és őszintén beszélj, mint velem.''

 

216 Ma [1933.4.18.] érkeztünk meg Krakkóba. Milyen öröm újra

itt lenni, ahol a lelki élet első lépéseit tanulta az ember. A

kedves újoncmesternő[111] még mindig ugyanolyan vidám, telve

felebaráti szeretettel. Rövid időre a kápolnába siettem, s öröm

árasztotta el a lelkemet. Eszembe jutott a kegyelmek egész

tengere, melyeket mint novícia kaptam itt.

 

217 Ma mindannyian összegyűltünk, hogy egy órára a novíciátusba

menjünk. Józefa anya, az újoncmesternő szólt hozzánk néhány

szóval, és előkészítette a lelkigyakorlat menetét. Mialatt

beszélt, minden lepergett lelki szemeim előtt, amit értünk tett.

Nagy hálát éreztem lelkemben iránta. Fájdalom szorította össze a

szívemet, hogy utoljára vagyok a novíciátusban. Most már Jézussal

kell harcolnom, Jézussal kell dolgoznom, és Jézussal kell

szenvednem, egyszóval – élnem, s halnom kell Jézussal. Az

újoncmesternő már nem kísérheti tovább lépteimet, hogy tanítson,

óvjon, figyelmeztessen, bátorítson vagy feddjen. Olyan furcsán

félek egyedül. Jézusom, találj ki valamit ez ellen! Lesz ugyan

elöljáróm, ez igaz, de az ember most már jobban egyedül lesz.

 

(102) Krakkó, 1933.4.21.

 

218

+ Isten nagyobb dicsőségére!

Az örök fogadalom előtti nyolcnapos lelkigyakorlat

 

Ma kezdem el a lelkigyakorlatot. ,,Jézus, Mesterem, vezess

engem, tégy velem akaratod szerint, tisztítsd meg szeretetemet,

hogy méltó legyen Hozzád, tedd velem, amit irgalmas Szíved kíván!

Jézusom, ezekben a napokban négyszemközt maradunk, egészen az

egyesülés pillanatáig – tarts meg, Jézus, a lélek

összeszedettségében!''

 

219 Este azt mondta az Úr: ,,Leányom, semmi se rémítsen el, és

meg se zavarjon, őrizd meg mély békédet, minden az én kezemben

van, P. Andrasz szavai által értésedre adok mindent. Légy hozzá

gyermeki bizalommal!''

 

220 Egy pillanat az Oltáriszentség előtt

,,Ó, Uram és örök Teremtőm, milyen hálával tartozom Neked azért

a hatalmas kegyelemért, hogy engem, nyomorultat, menyasszonyodnak

választottál, s örök kötelékkel magadhoz fűzöl. Szívem legdrágább

Kincse, leteszem eléd a szent lelkek, s valamennyi angyali kar

minden háláját és imádatát, különösen egyesülve Édesanyáddal. –

Ó, Mária, Édesanyám, alázatosan kérlek, takard be lelkemet szűzi

palástoddal életemnek ebben a fontos pillanatában, hogy így

kedvesebb legyek Fiad előtt, s hogy méltóképpen dicsérhessem

Szent Fiad irgalmasságát az egész világ előtt és a teljes

örökkévalóságon át.''

 

221 (103) Ma nem értettem meg az elmélkedést. Lelkem különös

módon elmerült Istenben. Nem tudtam rákényszeríteni magam, hogy a

lelkigyakorlaton odafigyeljek a pap szavára. Gyakran képtelen

vagyok pontokban gondolkodni. Lelkem az Úrral van, és ez az én

elmélkedésem.

 

222 Néhány szó a beszélgetésünkből M. Józefa újoncmesternő

anyával. Az anya sok mindent megmagyarázott, s megnyugtatott

benső életemről, mondván, hogy helyes úton járok. Hálát adtam

Jézusnak ezért a nagy kegyelemért, mert főnöknőim közül ő volt az

első, aki ebből a szempontból semmi kétséget nem támasztott

bennem. Ó, mily végtelenül jó az Isten!

 

223 Élő Ostya, egyetlen Erőm, szeretet és irgalom Forrása, fogd

át az egész világot, erősítsd meg az erőtlen lelkeket. Ó, áldott

az a pillanat és perc, amikor Jézus itt hagyta legirgalmasabb

Szívét!

 

224 Szenvedni – panasz nélkül, másokat vigasztalni, a saját

szenvedéseket pedig Jézus Szentséges Szívébe zárni.

Minden szabad pillanatomat kötelességeimen túl az

Oltáriszentség lábainál fogom eltölteni. Az Úr lábainál keresek

majd fényt, vigaszt és erőt. Szüntelenül hálás leszek Istennek

hozzám való nagy irgalmáért, nem feledkezve meg jótéteményeiről,

[melyekben] részesített, legfőképpen hivatásom kegyelméért.

Elrejtőzöm a nővérek közt, mint egy kis ibolya a liliomok közt.

Teremtőm, Uram számára akarok nyílni, s el akarok feledkezni

önmagamról, majd egészen elemésztődni a halhatatlan lelkek javára

– ez jelent számomra gyönyörűséget.

 

225 (104)

+ Néhány gondolatom.

 

Ami a szentgyónást illeti, azt fogom választani, ami a legtöbbe

kerül nekem, és ami a legjobban megaláz. Néha többe kerül egy

apróság, mint valami nagyobb dolog. Minden gyónásban az Úr Jézus

szenvedésére gondolok, s ezzel felébresztem szívemben a

bűnbánatot. Amennyire Isten kegyelmével lehetséges – mindig

tökéletes bánatot akarok gyakorolni. Erre a bűnbánatra több időt

fogok fordítani. Mielőtt a gyóntatószékbe lépnék, belépek a

Megváltó kitárt és irgalmas Szívébe. Mikor elhagyom a

gyóntatószéket, felébresztem lelkemben a Szentháromság iránt

érzett nagy hálámat mindazért a felfoghatatlan csodáért, amely

végbemegy a lélekben. Minél nyomorúságosabb a lelkem, annál

inkább érzem, hogy elnyel az Isteni Irgalom tengere, s nagy erőt

önt belém.

 

226 Szabályok, melyekben leggyakrabban elbukom: néha megtöröm a

hallgatást, engedetlenség a figyelmeztető csengőszó iránt, néha

beleavatkozom mások kötelességébe – a legnagyobb erőfeszítést

fogom kifejteni, hogy megjavuljak.

Ki kell térni a morgolódó nővérek elől, ha pedig ez nem

lehetséges, akkor hallgatással kell válaszolni, mellyel

tudomásukra hozzuk, mily nehezünkre esik őket hallgatni.

Nem kell figyelembe venni az emberek véleményét, hanem saját

lelkiismeretünkre kell hallgatni, hogy milyen tanácsot ad, Isten

legyen a tanúja minden cselekedetünknek. Úgy kell viselkedni, s

minden ügyet úgy kell intézni, ahogy azt halálom pillanatában

tenném. Ezért mindenben figyeljünk Istenre.

Kerülni kell a feltételezett engedélyeket.[112] A főnöknőket

kis dolgokról lehetőleg részletesen kell tájékoztatni. Hűségesen

kövessük a gyakorlatokat. Ne kérjünk könnyedén felmentést a

gyakorlatok alól. Pihenőidőn kívül hallgatni kell. Kerülni kell a

vicceket és mulatságos szavakat, melyek másokat nevetésre

ingerelnek, és megtörik a csendet. (105) A legkisebb előírásokat

is rendkívüli becsben tartsuk. Ne hagyjuk magunkat elmerülni a

munka forgatagában, hanem szakítsuk azt félbe egy-egy pillanatra,

és tekintsünk az égre; kevesebbet beszéljünk az emberekkel –

annál többet Istennel. Bizalmaskodást kerülni; nem kell azzal

törődni, ki van velünk, ki ellenünk. Benső élményeinkről ne

beszéljünk. Kerüljük munka közben a hangos beszélgetést. A

szenvedésekben őrizzük meg a nyugalmat és az egyensúlyt. Nehéz

órákban meneküljünk Jézus sebeihez – Jézus sebeiben keressünk

vigaszt, világosságot, könnyebbséget, megerősítést.

 

227 + Megpróbáltatásokban igyekezni fogok meglátni Isten

szerető kezének érintését. Semmi sem olyan állandó, mint a

szenvedés – hűséges társa ez a léleknek. Ó, Jézus, nem engedem,

hogy bárki is felülmúlja Irántad érzett szeretetemet.

 

228 + Jézus, ki elrejtőzöl az Oltáriszentségben, látod,

elhagyom ma a novíciátust,[113] és leteszem az örök fogadalmat.

Jézus, Te ismered gyengeségemet és törékenységemet, így mától

kezdve különösképpen átlépek a Te novíciátusodba. Továbbra is

újonc maradok, de a Te újoncod, s Te leszel az én Mesterem életem

utolsó napjáig. Mindennap lábaidnál fogom hallgatni előadásaidat.

A legkisebb dolgot se teszem anélkül, hogy kikérném tanácsodat. -

- Mesterem! Úgy örülök, Jézusom, hogy magad vonzottál, s

felvettél novíciátusodba, ami nem más, mint a tabernákulum. Az

örök fogadalom letételével még egyáltalán nem vagyok tökéletes

apáca – nem, nem. – Én továbbra is Jézus kis és gyenge

novíciája vagyok, és úgy fogok törekedni a tökéletességre, mint

újoncidőm első napjaiban, s olyan lelkiállapotra fogok törekedni,

amilyenben azon a napon voltam, mikor először nyílt meg előttem a

kolostor kapuja.

Gyermeki bizalommal és egyszerűséggel Néked adom ma magam,

Jézusom – Mesterem; teljes szabadságot adok Neked lelkem

vezetését illetően. Vezess olyan utakon, amilyenen akarsz, nem

fogom azokat kutatni. Bizalommal követlek. Irgalmas Szíved

mindent megtehet.

 

Jézus kis novíciája – Fausztina nővér

 

229 (106) + A lelkigyakorlat kezdetén mondta nekem Jézus: ,,A

lelkigyakorlat alatt én magam fogom vezetni a lelked; meg akarlak

erősíteni a békében és a szeretetben.'' – Így múltak el az első

napok. A negyedik napon azonban bizonytalanságok kezdtek kínozni,

hogy nem valami hamis béke van-e bennem. – Ekkor ezeket a

szavakat hallottam: ,,Leányom, képzeld azt, hogy az egész világ

uralkodónője vagy, és módodban áll, hogy mindent akaratod szerint

intézz; minden hatalmad megvan, hogy annyi jót tégy, amennyit

csak akarsz, és ekkor bekopogtat ajtódon könnyes szemmel

reszketve egy kisgyermek, aki jóságodban bízva egy kis kenyeret

kér, hogy éhen ne haljon. – Mit tennél ezzel a gyermekkel? –

Válaszolj, leányom!'' – Azt feleltem: ,,Jézus, mindent megadnék

neki, amit csak kér, de még ezerszer is többet.'' – Az Úr erre

azt mondta: ,,Így teszek én is a lelkeddel. Ezen a

lelkigyakorlaton nemcsak békét adok neked, de olyan

lelkiállapotot, hogy nem tudsz majd nyugtalankodni, még ha

akarnál sem. Szeretetem hatalmába kerítette lelkedet, és azt

akarom, hogy erősödj meg benne. Hajtsd füled a Szívemre, felejts

el mindent, s elmélkedj felfoghatatlan irgalmamon. Szeretetem

eltölt azzal az erővel és bátorsággal, amire ezekben az ügyekben

szükséged van.''

 

230 Jézus – élő Ostya, Te vagy az én Anyám és a mindenem.

Egyszerűen, szeretettel, hittel és bizalommal fogok jönni Hozzád.

Mindent megosztok Veled, mint gyermek az őt szerető anyjával –

örömet, szenvedést, egyszóval – mindent.

 

231 Ha arra gondolok, hogy Isten a fogadalmon keresztül egyesül

velem, vagyis én Ővele, senki sem képes megérteni, mit érez a

szívem. Már most megismerteti velem Isten hallatlan szeretetének

nagyságát, mellyel az örökkévalóság óta szeretett engem, s én Őt

szeretni kezdtem később, az időben. Szeretete nagy, tiszta és

önzetlen volt, az én szeretetem pedig az Ő megismeréséből

származik. Minél jobban megismerem Őt, (107) annál erősebben és

bensőségesebben szeretem, s cselekedeteim annál tökéletesebbek.

Ha azonban elgondolom, hogy néhány nap múlva örök fogadalmam

által egy leszek az Úrral, lelkemet olyan felfoghatatlan öröm

tölti el, amit sehogy sem tudok leírni. Az Úrral való első

találkozásomkor lelkem tekintete örökre elmerült Benne. Az Urat

minden közeledésével mélyebben megismerhetem, s ezáltal mind

tökéletesebb szeretet növekszik lelkemben.

 

232 + Gyónás előtt lelkemben a következő szavakat hallottam:

,,Leányom, mindent mondj el neki, tárd fel előtte a lelked, ahogy

előttem. Ne félj semmitől; megnyugtatásodra ezt a papot közém és

a lelked közé helyezem, s a szavak, amelyekkel válaszol, az én

szavaim lesznek. Lelked legtitkosabb gondolatait is tárd fel

előtte. Én világosságot adok neki lelked helyes megítéléséhez.''

 

233 Midőn a gyóntatószékhez közeledtem, lelkemet oly könnyűnek

éreztem, hogy semmi nehézséget nem jelentett mindenről

tájékoztatnom az atyát, olyannyira, hogy később magam is

csodálkoztam ezen. Válaszai mély békét teremtettek lelkemben.

Szavai tűzoszlopok voltak, ahogyan most is azok, és lesznek is

mindörökre, melyek megvilágosították és megvilágosítják lelkemet

a legnagyobb szentségre való törekvéseiben.

Azokat az utasításokat, melyeket P. Andrasztól kaptam, ennek a

füzetnek egy másik lapjára jegyeztem fel.[114]

 

234 A gyónás után lelkem elmerült Istenben, s a három óra,

melyet imában töltöttem, csak pár percnek tűnt fel előttem. Ettől

kezdve semmi akadályt sem gördítek a lelkemben működő kegyelem

útjába. Jézus tudta, hogy miért féltem a Vele való

találkozástól,[115] s ez egyáltalán nem bántotta Őt. Attól a

pillanattól kezdve, amikor a páter biztosított, hogy mindez nem

képzelődés, hanem Isten kegyelme, igyekszem Istenhez mindenben

hűségesnek lenni. Most látom, mennyire kevés az olyan pap, aki

teljes mélységében megérti Isten működését a lelkekben. Ettől

kezdve kibontakoztak szárnyaim a repüléshez, (108) hogy

felemelkedjek a Nap izzásához. Szárnyalásom meg nem szűnik, amíg

örökre meg nem pihenek Benne. Ha magasan szárnyalunk, akkor

minden pára, köd és felhő lábunk alatt van, s egész érzéki

lényünknek alá kell rendelnie magát a szellemnek.

 

235 Ó, Jézusom, vágyódom a halhatatlan lelkek megmentésére.

Szabad utat adok szívemnek áldozatomban, melyet senki sem sejt.

Elemésztem magam, s elégek észrevétlenül az Istenszeretet szent

izzásában. Isten jelenléte segít, hogy áldozatom tökéletes és

tiszta legyen.

 

236 Ó, mily megtévesztők a látszatok és az emberek igazságtalan

ítéletei. Ó, mily gyakran szenved az erény elnyomást, mert

csendben van. Nagy önuralom szükséges ahhoz, hogy őszintén

tudjunk érintkezni azokkal, akik állandóan megsebeznek bennünket.

Az ember érzi, hogy fogy a vére, pedig nincsenek rajta látható

sebek. Ó, Jézus, mennyi minden van, amire majd csak az utolsó

ítéletkor derül fény. Mily öröm – törekvéseinkből semmi nem vész

el!

 

237 Szent óra. Ebben az órában felismertem nyomorúságom egész

mélységét. Tiéd, Uram, minden, ami jó bennem, de mivel ennyire

kicsiny és nyomorult vagyok, jogom van a Te végtelen irgalmadra

számítani.

 

238 E s t e. Jézusom, holnap reggel kell letennem az örök

fogadalmat.[116] Kértem az egész eget és földet, s mindent, ami

él, hogy adjanak hálát Istennek nagy és felfoghatatlan

kegyelméért – ekkor meghallottam e szavakat: ,,Leányom, szíved

mennyország számomra.'' Még egy kis ima, és el kell mennem,

mindenhonnan elzavarják ilyenkor az embert, mivel a holnapi napra

készítenek elő mindent – a kápolnát, az ebédlőt, a nagytermet és

a konyhát, nekünk pedig (109) le kell feküdnünk aludni.

Elalvásról azonban szó sem lehet. Az öröm elűzte az álmot. Arra

gondoltam, mi lesz az égben, ha már itt, ebben a száműzetésben

Isten ennyire betölti a lelkemet.

 

239 Ima a szentmisén örök fogadalmam napján. Ma ráteszem szívem

a paténára, melyen ott a Te Szíved, Jézus – és Veled együtt

ajánlom fel magamat Istennek, a Te Atyádnak és az én Atyámnak,

mint a szeretet és imádás áldozatát. Irgalom Atyja, nézz le Jézus

Szívének sebein keresztül az én szívem áldozatára!

 

1933.5.1.

 

Egyesülés Jézussal örök fogadalmam napján. Jézusom, Szíved

mától az én tulajdonom, az én szívem pedig a Te kizárólagos

tulajdonod. Neved puszta említése, Jézusom, gyönyör a szívemnek.

Igazán, egyetlen percig nem tudnék élni Nélküled, Jézusom. Ma

lelkem elmerült Benned, mint egyedüli kincsemben. Nem ismerek

akadályt, hogy szeretetem bizonyítson előtted, Szeretett Jézusom!

Jézus szavai az örök fogadalomkor: ,,Jegyesem, szívünk örökre

egyesült. Emlékezz arra, hogy kinek tettél fogadalmat!''...Nem

lehet mindent szavakkal kifejezni.

Kérésem, míg leborulva feküdtem a szemfedő[117] alatt. Kértem

az Urat, adja meg azt a kegyelmet, hogy sohase bántsam meg Őt

önszántamból és tudatosan még a legcsekélyebb bűnnel sem, még

gyarlósággal sem.

Jézusom, bízom Benned. Jézusom, egész szívemből szeretlek

Téged. Legnehezebb pillanataimban anyám vagy.

Irántad való szeretetből, Jézus, ma teljesen meghalok magamnak,

s elkezdek élni a Te szent neved nagyobb dicsőítésére.

(110) + Szeretet! Ó, Szentháromság! Szeretetből áldozatul adom

magam Neked, mint az imádat áldozatát, a teljes önmegsemmisítés

égő áldozatát, s ezáltal az önmegsemmisítés által akarom

magasztalni nevedet, Uram! Kis rózsabimbóként vetem lábaidhoz

magamat, melynek illatát csak Te ismerheted.

 

240 Három kérés az örök fogadalom napján. Jézus, tudom, hogy a

mai napon nem tagadsz meg tőlem semmit.

Első kérésem: Jézus, szeretett Jegyesem, kérem Tőled az Egyház

győzelmét, főleg Oroszországban és Spanyolországban; áldásodat a

Szentatyára, XI. Piusra és az egész papságra; kérem a megrögzött

bűnösök megtérését, és különös áldásodat és világosságodat,

Jézusom, azoknak a papoknak, akiknél életem során gyónni fogok!

Második kérésem: Kongregációnk részére áldást, s nagy

buzgóságot kérek. Áldd meg, Jézus, az általános főnöknőt, az

újoncmesternőt, az egész novíciátust és minden elöljárót, áldd

meg legdrágább szüleimet; áraszd kegyelmedet növendékeinkre,

erősítsd meg őket kegyelmeddel oly mértékben, hogy azok, akik

elhagyják házainkat, soha többé bűnnel ne bántsanak meg Téged.

Jézus, kérlek oltalmazd Hazánkat, óvd meg ellenségeitől!

Harmadik kérésem: Azokért a lelkekért esedezem Hozzád, akiknek

a legtöbb imára van szükségük. Kérlek a haldoklókért, légy

irgalmas hozzájuk! Könyörgök, Jézus, szabadítsd ki a

tisztítótűzben szenvedő lelkeket!

Jézus, külön gondjaidra bízom a következő személyeket:

gyóntatóimat, azokat, akik imáimba ajánlották magukat, egy

bizonyos személyt ... P.Andraszt, Czaputa lelkészt, s azt a

papot, akit Vilniusban megismertem,[118] s aki majd gyóntatóm

lesz, egy lelket... (111) és még egy bizonyos papot, s egy

szerzetest, akinek – Te tudod, Jézusom – mennyit köszönhetek.

Jézusom, ezen a napon mindent megtehetsz azokért, akikért most

imádkozom. Magam részére azt kérem, Uram, formálj át egészen

magadhoz hasonlóvá, őrizz meg engem a Te dicsőségedért égő szent

buzgóságban, add meg a kegyelmet és a lelkierőt ahhoz, hogy

mindenben szent akaratod szerint cselekedjem. Köszönöm Neked,

Legkedvesebb Jegyesem, a nekem adott méltóságot, főleg királyi

címereimet, melyek mától ékesítenek, s melyekkel még az angyalok

sem rendelkeznek; a keresztet, a kardot és a töviskoronát. De

mindenekelőtt Szentséges Szívedet köszönöm Neked, Jézusom. Ez

mindennel felér számomra.

Isten Anyja, legszentebb Szűz Mária, Édesanyám! Most

különösképpen Anyám vagy nekem, éspedig azért, mert szeretett

Fiad az én jegyesem, így mind a ketten gyermekeid vagyunk. Fiadra

való tekintettel szeretned kell engem. Mária, legdrágább Anyám,

irányítsd benső életem, hogy az kedves legyen Fiad előtt.

+ Szent, mindenható Isten! A nagy kegyelmek ezen pillanatában,

melyekkel örökre egyesítesz engem Magaddal – én, kis senki, a

legnagyobb hálával lábaidhoz vetem magam, mint valami kis

ismeretlen virág, s a szeretet eme virágának illata felszáll

trónodhoz nap mint nap.

A nehéz megpróbáltatások óráján, a sötétség, viharok, vágyódás és

szomorúság idején, amikor semmilyen teremtmény sem ért majd meg,

sőt mindenki elítél és megvet, rágondolok majd örök fogadalmam

napjára, Isten felfoghatatlan kegyelmének napjára.

 

(112) 1933.5.1.

+

241 JMJ

A lelkigyakorlat különleges elhatározásai.

 

Felebaráti szeretet. – Először: szolgálatkészség a nővérek

iránt; másodszor: a távollévőkről nem beszélek, felebarátom

becsületét megvédem; harmadszor: felebarátaim eredményeinek

örülök.

 

242 + Ó, Istenem, mennyire szeretnék kisgyermek lenni! Te,

Atyám, tudod, mily kicsiny és gyenge vagyok. Ezért könyörgök,

tarts magadnál engem életem minden pillanatában, főleg halálom

óráján! Jézusom, tudom, hogy jóságod felülmúlja a leggyengédebb

anya jóságát.

 

243 Minden megaláztatást megköszönök az Úr Jézusnak, különösen

is fogok azokért a személyekért imádkozni, akik alkalmat adtak

megaláztatásomra. El akarok emésztődni a lelkek javára. Semmilyen

áldozattal sem törődve, mint egy kis szőnyeg, szeretnék a nővérek

lába elé terülni, amelyen nemcsak járhatnak, de lábaikat is

beletörölhetik. Nővértársaim lába alatt van a helyem. Emberi

szemek előtt észrevétlenül fogok törekedni a gyakorlatban erre a

helyre. Elég, ha Isten látja, mit teszek.

 

244 Ma egy szürke hétköznap kezdődött. Elmúltak az örök

fogadalom ünnepélyes pillanatai, lelkemben azonban megmaradt az

Isten nagy kegyelme. Érzem, hogy egészen Hozzá tartozom, érzem,

hogy a gyermeke vagyok, érzem, hogy az Ő tulajdona vagyok. Ezt

fizikailag is érezhetően tapasztalom. Minden szempontból nyugodt

vagyok, mert tudom, hogy Jegyesem dolga törődni velem. Magamat

teljesen elfelejtettem. Határtalanul bízom irgalmas Szívében.

Állandó egyesülésben vagyok Vele. Úgy látom, mintha Jézus sem

tudna boldog lenni nélkülem, s én sem Nélküle. Bár jól tudom,

hogy Ő, mint Isten, önmagában boldog, s boldogságához egyetlen

teremtményre sincs szüksége, jósága mégis rákényszeríti, hogy

érintkezzék a teremtményekkel – és hozzá ily bőkezűséggel.

 

245 (113) Jézusom, íme most Neved tiszteletére és dicsőségére

fogok törekedni, s küzdeni addig a napig, amíg Te magad azt nem

mondod – elég. Minden lelket, akit rám bíztál, imával és

áldozattal igyekszem majd támogatni, hogy kegyelmed működhessen

bennük. Ó, lelkek nagy barátja, Jézusom, köszönöm nagy bizalmad,

mellyel e lelkeket oltalmunk alá helyezted. Ó, ti munkás, szürke

napok! Egyáltalán nem vagytok egyhangúak, mert minden pillanat új

kegyelmet teremt számomra, s új lehetőséget nyújt jót cselekedni.

 

+ 1933.4.25.

 

246

A hónap engedélyei[119]

 

A kápolna mellett elhaladva beléphetek oda.

Szabadidőmben imádkozhatom.

Valami csekélységet elfogadhatok, odaadhatok, kölcsönözhetek.

Engedély tízóraira és uzsonnára.

Néha nem vehetek majd részt a rekreáción.

A közös gyakorlatokon sem vehetek mindig részt.

Néha a reggeli ill. esti imán sem tudok részt venni.

Esetenként 9 óra után még egy kis ideig a kötelességeim mellett

maradhatok, és 9 óra után elvégezhetem az imagyakorlatokat.

Amennyiben van szabad időm, írhatok vagy jegyzetelhetek.

Telefonbeszélgetések.

Távozás a házból.

Városi tartózkodás alatt betérhetek a templomba.

Beteg nővéreket látogathatok.

Ha szükséges, más nővérek cellájába léphetek.

Néha, rendkívüli időben vizet inni.

 

Kis önmegtagadások

 

Az Isteni Irgalmasság rózsafüzérét széttárt karral imádkozni.

Szombaton egy tized rózsafüzért széttárt karral elmondani.

Néha egy ima földön fekve.

Csütörtökön szent óra.

Pénteken nagyobb önmegtagadás haldokló bűnösökért.

 

247 (114) Jézus, magányos Szívek Barátja, Te vagy az én

felüdülésem, Te vagy a békém, Te vagy egyedüli megmentőm, Te vagy

a harc és kétségbeesések tengerén a megnyugvás. Te vagy a

fénysugár, mely életutamat megvilágítja. A magányos lelkeknek Te

vagy mindene. Megérted a lelket, még ha hallgat is. Ismered

gyengeségünket, s mint jó orvos – vigasztalsz és gyógyítasz,

óvsz a sok szenvedéstől – mint az igazi szakértő.

 

248 A püspök[120] szavai az örök fogadalmasokhoz a szertartás

alatt: ,,Vedd ezt a gyertyát a kezedbe az égi megvilágosodás és a

fellángoló szeretet jeleként.''

A gyűrű átnyújtásakor: ,,Eljegyezlek Jézus Krisztussal, a

Fenséges Atya Fiával. Ő tartson meg téged tisztán. Vedd e gyűrűt,

mint az örök szövetség jelét, melyet Krisztussal a szüzek

Jegyesével megkötsz. Legyen részedre a hit gyűrűje, a Szentlélek

jele, hogy Krisztus jegyesének nevezzenek. Szolgáld hűséggel,

hogy örök koronádat elnyerhesd."

 

249 + Jézusom, bízom Benned. Bízom irgalmad tengerében. Mint

anyám, olyan vagy nékem.

 

250 + Számomra ez az 1933-as év különösen ünnepélyes, mert az

Úr szenvedésének ebben a jubileumi évében tettem le az örök

fogadalmat ma. Áldozatomat különleges módon egyesítettem a

keresztre feszített Jézuséval, hogy így kedvesebb legyek Isten

előtt. Minden ügyemet Jézussal, Jézus által, Jézusban intézem.

 

251 Az örök fogadalom után még egész májusban Krakkóban

maradtam, mert nem döntötték el, Rabkába vagy Vilniusba kerülök-

e. Egy nap megkérdezett az általános főnöknő[121]: ,,Miért ül itt

olyan csendesen, nővér, miért nem készülődik?'' – Azt feleltem:

,,Tisztán szeretném látni és követni Isten akaratát. Ahová ön

irányít, anyám, ott lesz a helyem. Tudni fogom, ez Isten akarata

saját kívánságom nélkül.''

(115) Az általános főnöknő azt válaszolta erre: ,,Nagyon

helyes.'' – A következő napon magához hívott, s azt mondta:

,,Mivel Isten tiszta akaratát akarta tudni, közlöm önnel, hogy

Vilniusba utazik.'' – Megköszöntem, s várok, melyik napra

rendelik el az utazásomat. Valamiféle öröm, de félelem is átjárta

a lelkem. Éreztem, hogy Isten ott nagy kegyelmeket, de nagy

szenvedéseket is előkészített lelkemnek. Május 27-ig azonban még

Krakkóban maradtam. Mivel itt nem volt állandó kötelességem, a

kertben segítettem csak, s mivel úgy adódott, hogy egyedül

dolgoztam, módom volt elvégezni egész hónapban a Szent Ignác-i

lelkigyakorlatot. A közösen töltött rekreációkon ugyan részt

vettem, ennek ellenére is el tudtam végezni a jezsuita

lelkigyakorlatot. Ezáltal sok isteni megvilágosítást nyertem.

 

252 + Négy nap múlt el a fogadalomtétel óta. Igyekeztem

megtartani a szent órát. Ez volt a hó első csütörtökje. Ahogy

beléptem a kápolnába, azonnal átjárt Isten jelenléte. Egész

határozottan éreztem, hogy Isten velem van. Kis idő múlva

megpillantottam a sebekkel borított Urat – aki azt mondta:

,,Nézd, kivel jegyezted el magad!'' Megértettem e szavak

jelentését, s azt válaszoltam: ,,Jézusom, ahogy így sebesen és

elgyötörve látlak, jobban szeretlek, mintha dicsőségben

látnálak.'' – Jézus azt kérdezi: ,,Miért?'' – Azt válaszoltam:

,,A nagy dicsőség megrémít engem, a kis semmiséget, de sebeid

Szívedhez vonzanak, s az irántam érzett nagy szeretetedről

beszélnek.'' E beszélgetés után hallgatás következett. Néztem

szent sebeit, s boldognak éreztem magam, hogy Vele szenvedhetek.

Ez a szenvedés nem is jelentett számomra valódi szenvedést,

mert boldoggá tett, hogy megismerhettem az Ő szeretetének

mélységét, s az óra oly gyorsan elszaladt, mintha csak egy perc

lett volna.

 

253 + Soha, senkit sem szabad elítélni. Másokra elnéző szemmel

kell nézni, magunkra azonban szigorúan. Mindent Istenhez kell

viszonyítani. Saját szememben annak lássam magam, ami valóban

vagyok. – Nagy nyomorúság, a legteljesebb semmiség. A szenvedést

nyugodtan és türelmesen fogadjuk, abban a biztos tudatban, hogy

idővel minden elmúlik.

 

254 (116) + Azokról a pillanatokról, melyeket a fogadalomkor

éltem át – nem illik beszélni.

Én Őbenne vagyok, Ő pedig énbennem. Abban a pillanatban, amikor

a püspök az ujjamra húzta a gyűrűt, Isten átjárta egész lényemet,

s mivel ezt kifejezni nem tudom, inkább hallgatok erről a

pillanatról. Fogadalmam óta oly bensőséges kapcsolatom az

Istennel, mint soha azelőtt. Érzem, hogy szeretem Istent, s

érzem, hogy Ő is szeret engem. Miután lelkem megízlelte Istent,

nem tudna Nélküle élni. Az oltár előtt eltöltött óra a legnagyobb

lelki szárazságban kedvesebb nekem, mint százévi földi

gyönyörűség. Inkább akarok egy zárda jelentéktelen hamupipőkéje

lenni, mint királynő kinn a világban.

 

255 + Az emberek szeme elől el fogok rejtőzni, bármilyen jót is

teszek majd, hogyIsten legyen egyedüli jutalmam. Olyan leszek

majd, mint a fűben megbúvó kis ibolya, amely nem sérti meg azt a

lábat, mely eltapossa, hanem önfeledten árasztja illatát, hogy az

őt taposó személy kellemesen érezze magát. Bár az emberi

természet számára nehéz ez, de Isten segítségünkre siet.

 

256 + Köszönöm neked, Jézus, azt a hatalmas kegyelmet, hogy

felismertetted velem nyomorúságom mélységét. Tudom, a semmiség

mélysége vagyok, s ha nem oltalmazna a Te szent kegyelmed,

egyetlen pillanat alatt visszahullanék a semmibe. Ezért szívem

minden dobbanásával köszönöm Neked, Istenem, irántam való nagy

irgalmadat.

 

257 Holnap kell Vilniusba utaznom. Ma P. Andrasznál gyóntam,

annál a papnál, aki nagy isteni szellem birtokosa, aki

szárnyaimat kibontotta, s megtanított nagy magasságok felé

szárnyalni. Mindenben megnyugtatott, s azt mondta, higgyek az

Isteni Gondviselésben. – ,,Bízz, és haladj bátor léptekkel!'' –

Ezután a gyónás után eltöltött Isten sajátságos ereje. (117) Az

atya hangsúlyozta, hogy hűnek kell maradnom az isteni

kegyelemhez, és ezt mondta: ,,Ha továbbra is megőrzöd ezt az

egyszerűséget és engedelmességet, nem történik semmi rossz veled.

Bízz Istenben, jó úton vagy, és jó kezekben vagy – Isten

kezeiben.''

 

258 + Este kissé tovább maradtam a kápolnában. Egy bizonyos

lélekről beszéltem az Úrral. Felbátorított az Úr jósága, s azt

mondtam: ,,Jézusom, Te adtad nekem ezt az atyát, aki megértette

sugallataimat, s most újra elveszed tőlem. Mit fogok kezdeni

Vilniusban? Nem ismerek ott senkit, még az ottaniak beszédét sem

értem.'' Az Úr ezt válaszolta: ,,Ne aggódj, nem hagylak

egyedül.'' Lelkem hálaimába merült minden kegyelemért, amit az Úr

P. Andrasz révén adott.

Hirtelen eszembe jutott a látomás, amelyben láttam azt a

bizonyos papot a gyóntatószék és az oltár között, bízva abban,

hogy egyszer megismerem őt, és füleimben csengtek ezek a szavak:

,,Ő fog segíteni neked teljesíteni akaratomat a földön.''

 

259 Ma, 27-én [1933. május] utazom Vilniusba. Midőn a ház elé

értem, s rátekintettem a ház és kert együttesére, s ránéztem a

novíciátusra, hirtelen előtörtek a könnyeim. Rágondoltam minden

jóra és kegyelemre, amiben Isten itt részesített. Akkor hirtelen

megláttam az Urat egy virágágynál. ,,Ne sírj! Én mindig veled

vagyok.'' Míg Jézus beszélt, körülvett Isten jelenléte, és ez az

érzés egész utazásom alatt elkísért.

 

260 Engedélyt kaptam, hogy Czestochowába is betérjek. Most

láttam meg először itt az Istenanyát, midőn reggel 5 órakor

felfedték a képet. Szünet nélkül imádkoztam 11 óráig, s úgy

éreztem, mintha csak akkor érkeztem volna. Az ottani főnöknő[122]

elküldött értem egy nővért, hogy reggelizni hívjon, (118) s fél,

hogy lekésem a vonatot. Az Isten Anyja sok mindent mondott nekem.

Felajánlottam Neki örök fogadalmam; úgy éreztem, Ő az én Anyám,

én pedig az Ő gyermeke vagyok. Semmit sem tagadott meg tőlem,

amire kértem Őt.

 

261 + Ma már Vilniusban vagyok. Kis szétszórt házak alkotják a

zárdát. Furcsának tűnt a Józefów-i nagy épületek után. Csak 18

nővér él itt. Kis ház, de erős a közösségi élet. Minden nővér

nagyon szívélyesen fogadott, ami részemre nagy bátorítást

jelentett a terhek elviselésére vonatkozólag, melyek itt várnak

rám. Jusztina nővér[123] még a padlót is felmosta fogadásomra.

 

262 + Mikor áldásért mentem, Jézus felvilágosított, hogyan

viselkedjem bizonyos személyekkel. Minden erőmmel odasimultam

Jézus legédesebb Szívéhez, mert éreztem, milyen nagy külső

veszély fenyeget a kerti munkánál a szétszórtság terén, valamint

amiatt, hogy világi személyekkel is érintkeznem kell.

 

263 + Elérkezett a gyónás hete, és örömömre azt a papot láttam

meg, akit már azelőtt megismertem, hogy Vilniusba jöttem volna.

Látomásban ismertem meg először. Hirtelen ezeket a szavakat

hallottam lelkemben: ,,Ez az én hűséges szolgám, ő segít majd,

hogy akaratomat teljesítsd itt a földön.'' Magamat azonban nem

ismertettem meg vele, úgy ahogy azt az Úr kívánta. Egy ideig

harcoltam a kegyelem ellen. Minden gyónáskor furcsamód átjárt

Isten kegyelme, de nem nyitottam meg lelkemet ez előtt a pap

előtt, s nem akartam nála gyónni. Ez után a döntés után aggasztó

nyugtalanság fogott el. Isten erősen megrótt. Miután viszont

teljesen feltártam a lelkemet ez előtt az atya előtt, Jézus a

kegyelem egész tengerét árasztotta rám. Most értettem meg, milyen

fontos az egyes kegyelmekhez való hűség is, mert ez egész sor

további kegyelmet hoz maga után.

 

264 (119) + Ó, Jézusom, maradj velem, nézd, mily gyenge vagyok,

egyedül egyetlen lépést sem tudok előre tenni. Így hát mindig

velem kell maradnod, Jézusom, mint egy anyának a gyenge gyermeke

mellett – vagy még jobban.

 

265 Megkezdődtek a munka, a harc és a szenvedés napjai, a

zárdai élet mindennapjai. Az ember mindig novícia marad, sok

dolgot meg kell ismernie, és sokat kell tanulnia, mert bár a

szabályzat mindenhol ugyanaz, mégis minden háznak megvannak a

maga sajátos szokásai is, így hát minden változás egy új

novíciátust is jelent egyben.

 

266

1933.8.5. Az Irgalmasság Anyjának ünnepe[124]

 

Ma egy nagy, felfoghatatlan kegyelmet kaptam, tisztán benső

kegyelmet, amelyért hálás vagyok Istennek ebben az életben és az

egész örökkévalóságban...

 

267 Jézus azt mondta nekem, hogy leginkább akkor tetszem neki, ha fájdalmas kínszenvedéseiről elmélkedem, s ez által az

elmélkedés által nagy megvilágosodást kap a lelkem. Aki igazi

alázatot akar tanulni, az elmélkedjen Jézus szenvedésein. Ha

szemlélem Jézus szenvedéseit, világossá válik előttem sok dolog, amelyeket azelőtt nem tudtam megérteni. Hasonló akarok lenni Hozzád, Jézus. Hozzád, a megfeszítetthez, a megkínzotthoz, a megalázotthoz. Jézus, vésd szívembe és lelkembe alázatodat! Őrülten szeretlek, Jézusom. Téged, akit halálra kínoztak, olyannak szeretlek, ahogy a próféta[125] (Iz 53 2-9) lefest, aki szinte képtelen volt felismerni Benned az emberi alakot végtelen szenvedésed láttán. Ebben az állapotban szeretlek ily őrülten. Örök, mérhetetlen Isten! Mit tett Veled a szeretet...?

 

268 1933.10.11. – Csütörtök. Igyekeztem megtartani a szent

órát, de ez nagy nehézségekkel kezdődött. Valami különös sóvárgás

zavarta meg szívemet. Értelmem úgy elhomályosult, hogy az egészen

egyszerű imaformákat sem értettem meg. Így múlt el az imádság –

vagy inkább harc egy egész órája.

 

Elhatároztam, hogy egy további órán át imádkozom, de a benső szenvedések csak fokozódtak. – Nagy (120) érzéketlenség és kedvetlenség.

 

Eldöntöttem, hogy még egy harmadik órán át is imádkozom. Úgy döntöttem, hogy ezt a

harmadik órát térdepelve, támasz nélkül fogom végigimádkozni.

Testem lankadni kezdett. Mégsem adtam fel. Széttártam karjaimat,

s bár nem szóltam egy szót sem, akaratom segítségével

kitartottam. Kis idő múlva lehúztam ujjamról a gyűrűmet, s kértem

Jézust, nézzen erre a gyűrűre, mely örök egyesülésünk jele.

Felajánlottam Neki mindazokat az érzéseket, melyeket az örök

fogadalom alatt éreztem. Nemsokára érzem, hogy szívemet átjárja a

szeretet hulláma, lelkembe hirtelen áhítat költözött, érzékeim

elnémulnak, s Isten jelenléte tölti el a lelkemet. Csak annyit

tudok, hogy Jézus van itt és én. Olyan alakban láttam meg őt,

mint az örök fogadalom utáni első pillanatban, amikor szintén

szent órát tartottam. Hirtelen előttem állt Jézus megfosztva

ruhájától, teste sebekkel fedve, szemei vérrel és könnyel telve,

egész arca eltorzulva, köpésekkel fedve. Ezt mondta az Úr: ,,A

menyasszony legyen hasonló Vőlegényéhez". Egész mélységükben

megértettem ezeket a szavakat. Itt nincs helye semmiféle

kételynek. Jézushoz való hasonlóságomat a szenvedés és az alázat

adja. ,,Nézd, mit tett velem az emberi lelkek iránti szeretet,

leányom; a te szívedben találok meg mindent, amit a lelkek nagy

sokasága megtagad tőlem. Szívedben megpihenek; sokszor őrzök meg

nagy kegyelmeket az ima végére.''

 

269 Midőn egy alkalommal kilencedet imádkoztam a Szentlélekhez,

a gyóntatómat illetően az Úr így felelt: ,,Megismertettem veled

őt,[126] mielőtt még elöljáróid ideküldtek volna; ahogy

gyóntatóddal fogsz viselkedni, úgy fogok én is viselkedni veled.

Ha elrejted előtte akár a legkisebb tőlem kapott kegyelmet is, én

is elrejtőzöm előled, s egyedül maradsz.'' Isten kívánsága

szerint cselekedtem, s mély béke járta át lelkemet. Most már

értem, mennyire védi Isten a gyóntató atyákat, s hogy mindig

mögöttük áll.

 

270 (121)

Dr. Sopocko atya tanácsa.

 

Alázat nélkül nem tetszhetünk Istennek. Gyakorold az alázat

harmadik fokozatát! Azaz ne csupán a magyarázkodástól tartózkodj,

de ne bizonygasd ártatlanságodat sem, ha valamit szemedre vetnek,

hanem örülj a megaláztatásoknak.

 

Ha valóban Istentől származnak azok a dolgok, amelyekről

beszélsz nekem, akkor készítsd fel lelked nagy szenvedésekre. Nem

ismernek el majd, és üldözni fognak, úgy néznek majd rád, mint

egy hisztérikus, különc személyre, de Isten nem szűkölködik

kegyelmével. Isten valódi művei mindig nehézségekbe ütköznek, és

szenvedés az ismertetőjelük. Ha Isten keresztül akar vinni

valamit, a nehézségek ellenére is előbb vagy utóbb véghezviszi

azt. Te azonban csak páncélozd fel magad nagy türelemmel.

 

271 Midőn Sopocko atya elutazott a Szentföldre, páter Dabrowski

S.J.[127] vette át itt a Kongregációban egy időre a gyóntatás

feladatát. Egyik gyónásomban megkérdezte tőlem, tudatában vagyok-

e annak a magasabb rendű életnek, mely a lelkemben rendkívül nagy

mértékben van jelen. Azt feleltem, hogy tudatában vagyok, és

tudom, mi történik a bensőmben. Erre azt mondta az atya: ,,Nővér,

nem szabad ezt tönkretennie a lelkében, sem megváltoztatnia. Nem

minden lélekben jelentkezik a magasabb rendű élet e nagy

boldogsága, mely az ön esetében szemmel látható, mivel hatalmas

mértékben van jelen. Ügyeljen arra, hogy Istennek ezt a nagy

kegyelmeit el ne fecsérelje, [egy nagy félbeszakadt gondolat]

 

272 Ez az atya azelőtt gyakran próbára tett engem. Mikor

elmondtam neki, hogy az Úr ezeket a dolgokat[128] kívánja tőlem,

egyszerűen kinevetett, majd este 8 órára hívott gyónni. Midőn

nyolcra odaértem, a testvér éppen bezárni készült a templomot.

Mondtam neki, értesítse a pátert, hogy megjöttem, (122) mert ő

hívott mostanra. A becsületes fráter szólt is, de az atya azt

üzente vissza, hogy a páterek ebben az órában nem gyóntatnak.

Hazamentem hát, és többé nem gyóntam nála, viszont felajánlottam

érte egy teljes óra imádást, és önmegtagadásokat is gyakoroltam

érte, hogy kiesdjem számára Isten világosságát a lelkek

megismerésében. Midőn Sopocko atya elutazott, s ő

helyettesítette, kénytelen voltam újra hozzá menni gyónni. Amit

azelőtt el sem ismert, arra most már kötelez engem, vagyis, hogy

kövessem hűségesen azokat a benső sugallatokat. Néha megenged

Isten ilyen dolgokat, de mindenben dicsőítés illeti Őt. Mégis

nagy kegyelmekre van szükségünk, hogy el ne bizonytalanodjunk.

 

273

Évi lelkigyakorlat 1934.1.10.

 

Jézusom, közeledik újra az az idő, amikor egészen egyedül

lehetek Veled. Teljes szívemből kérlek, Jézusom, add felismernem,

mi az, ami nem tetszik Neked bennem! Ugyanakkor add, hogy

felismerjem, mit kell tennem, hogy kedvesebb legyek Előtted! Ne

tagadd meg tőlem ezt a kegyelmet, és maradj velem! Tudom, Uram,

hogy erőfeszítésem nélküled nem sokat ér. Ó, hogy örülök

nagyságodnak, Uram! Minél jobban megismerlek, annál

bensőségesebben sóvárgok utánad, s kívánlak Téged.

 

274 Jézus önmegismerésben részesített. Ebben az isteni fényben

látom fő hibámat – ez a gőg, s annak árnyalata – a

zárkózottság, a főnöknővel[129] szembeni egyszerűség hiánya.

Második fénysugár – a beszédet illetően. Néha túl sokat

beszélek. Néha 2-3 szóval el lehetne mondani a dolgokat, én erre

mégis túl sok időt használok fel. Jézus azt kívánja, hogy ezt az

időt kis bűnbocsánati fohászokkal töltsem ki a tisztítótűzben

szenvedő lelkekért. Az Úr azt is elmondja, mennyire megmérettetik

majd minden szó az utolsó ítélet napján.

 

(123) A harmadik világító sugár szabályzatunkat érinti. Nem

eléggé kerülöm azokat az alkalmakat, amelyek a szabályzattal való

összeütközéshez vezetnek, főleg a hallgatásra vonatkozóan. Úgy

fogok ezentúl viselkedni, mintha a szabályt csak az én számomra

írták volna. Nem érdekel, hogy mások hogyan viselkednek, csak én

úgy viselkedjem, ahogy azt Isten kívánja.

Elhatározás. Teljesen mindegy, mit kíván tőlem Jézus, ha külső

dolgokról van szó, mindjárt az elöljárók tudomására kell hoznom;

a főnöknővel való viselkedésemben gyermeki nyíltságra, s

őszinteségre törekszem.

 

275 Jézus szereti az elrejtőzött lelkeket. Az elrejtett

virágoknak van a legjobb illatuk. Bensőmben igyekszem készíteni

egy csendes zugot Jézus Szívének. Nehéz, fájdalmas órákban a

bizalom himnuszát dúdolom Neked, ó, Teremtőm, mivel mélységes az

Irántad és Irgalmasságod iránt érzett bizalmam.

 

276 Attól a pillanattól fogva, hogy megszerettem a szenvedést,

megszűnt számomra a szenvedés. A szenvedés lelkem állandó

tápláléka.

 

277 Egy bizonyos illetővel nem fogok beszélni, mert tudom, hogy

ez nem tetszik Jézusnak, s ennek a személynek úgysincs haszna

belőle.

 

278 Az Úr lábánál. Ó, rejtőző Jézus, örök Szeretet, Életünk,

Isteni Mértéktelenség, ki megfeledkeztél saját magadról, s csak

minket látsz. Mielőtt megteremtetted az eget és a földet, már

Szívedben hordoztál minket. Ó, Szeretet! Ó, Alázatod mélysége!

Boldogság titka! Miért csak oly kevesen ismernek Téged? Miért nem

találsz viszonzást? Ó, Isteni Szeretet, miért rejted el

szépségedet? Ó, Megfoghatatlan! Ó, Mérhetetlen! Minél jobban

megismerlek – annál kevésbé tudlak felfogni, de mivel nem tudlak

felfogni – annál jobban érzékelem nagyságodat. Nem irigyelem a

szeráfokat, mert lángjuknál nagyobb ajándékot adtál szívemnek.

(124) Ők elragadtatva csodálnak Téged, de véred az enyémmel

egyesül. Szeretet – ez önmaga már itt a földön a nekünk

ajándékozott mennyország. Miért burkolódzol be a hitbe? A

szeretet széttépi a fátylat. Lelkem tekintete előtt nincs fátyol,

mert magad vontál örökre titokzatos szereteted ölébe. Tisztelet

és dicsőség Neked, oszthatatlan Szentháromság – egyedüli Isten,

örökkön-örökké!

 

279 Isten tudatta velem, min alapszik az igaz szeretet, és

megvilágosított, miként mutassam ki ezt Istennek a gyakorlatban.

Az Isten iránti igaz szeretet az Ő akaratának teljesítésén

nyugszik. Hogy Isten iránti szeretetünket tettekkel bizonyítsuk,

minden, még a legkisebb cselekedetünknek is az Isten iránti

szeretetből kell fakadnia. Azt mondta nekem az Úr: ,,Gyermekem,

legjobban szenvedéseidben tetszel nekem. Fizikai vagy erkölcsi

szenvedéseidben ne keresd a teremtmények részvétét, leányom. Azt

akarom, hogy szenvedéseid illata tiszta maradjon, ne vegyüljön

bele semmi más. Azt akarom, hogy ne csak a teremtményektől

szakadj el, de saját magadtól is. Leányom, gyönyörködni akarok

szíved szeretetében – abban a tiszta, szűzi, sértetlen

szeretetben, melyet semmi sem homályosít el. Leányom, minél

jobban megszereted a szenvedést, annál tisztább lesz szereteted

irántam.''

 

280 Jézus azt kívánja, hogy a Húsvét utáni első vasárnap

tartsuk meg Isten Irgalmasságának ünnepét benső áhítattal, s

külső önmegtagadásokkal. Három óra hosszáig hordtam a vezeklő

övet, közben állandóan a bűnösökért imádkoztam, s az egész világ

számára irgalomért esedeztem. Jézus azt mondta: ,,Tekintetem

megelégedettséggel pihen ma ezen a házon.''

 

281 Érzem, hogy halálommal nem ér véget küldetésem, hanem az akkor fog kezdődni.

 

Ó, ti kétkedő lelkek! Meglibbentem előttetek

az ég függönyét, hogy meggyőzzelek benneteket Isten jóságáról, s

hogy ne sértsétek tovább bizalmatlanságotokkal Jézus legédesebb

Szívét. Isten Szeretet és Irgalom.

 

282 (125) Egyszer így szólt hozzám az Úr: ,,Szívemben nagy

irgalom ébredt irántad, legdrágább gyermekem, amikor megláttalak

darabokra tépetten a nagy fájdalomtól, amellyel vétkeidet

sirattad. Oly tisztának s őszintének látom szenvedésed, hogy

megadom néked a szüzek közti elsőséget. Te vagy szenvedésem

megtiszteltetése és dicsősége. Látom lelked minden megalázását,

semmi sem kerüli el figyelmemet. – Az alázatosokat felemelem

egészen a trónomig, mert így akarom.''

 

283 Szentháromság Egy Isten, úgy akarlak szeretni, ahogy még

egyetlen emberi lélek sem szeretett Téged, és bár szokatlanul

kicsi és nyomorúságos vagyok, mégis mélyen leeresztettem

irgalmasságod mélyébe bizalmam horgonyát – Istenem és Teremtőm!

Nagy nyomorúságom ellenére sem félek semmitől, de reménykedem,

hogy örökké hálaéneket énekelhetek Neked. Egy lélek se

kételkedjék, még ha mindenkinél nyomorultabb is lenne, amíg csak

él – nagy szent válhat mindegyikből, mert nagy az Isten

kegyelmeinek ereje. Rajtunk csak az múlik, hogy ne álljunk ellen

Isten működésének.

 

284 Ó, Jézus, bárcsak köddé válhatnék Előtted, hogy befedjem a

földet, hogy ne lássa tekinteted a szörnyű vétkeket. Ó, Jézusom,

ha a világ Veled szembeni közömbösségére nézek, szünet nélkül

ömlenek a könnyeim, de ha egy hűvös zárdai lélekre nézek – a

szívem vérzik.

 

285 1934. Midőn egy alkalommal beléptem a cellámba, annyira

kimerült voltam, hogy mielőtt levetkőztem volna, egy kicsit

pihennem kellett. Már levetkőztem, amikor megkért egy nővér,

hozzak neki meleg vizet. Kimerültségem ellenére gyorsan

felöltöztem, s meghoztam a vizet, amit kért, (126) bár a

konyhától a celláig jó darab utat kellett megtennem, a sár pedig

egészen a bokámig ért. Midőn a cellámba értem, megpillantottam

egy dobozt a legszentebb Oltáriszentséggel, s ezt a hangot

hallottam: ,,Fogd a cibóriumot, s vidd a tabernákulumba!'' Az

első pillanatban haboztam, de ahogy megérintettem a cibóriumot, e

szavakat hallottam: ,,Olyan szeretettel közelíts minden nővérhez,

amilyennel hozzám közeledsz! Minden, amit nekik teszel – nekem

teszed.'' Ezután magam maradtam.

 

286 + Egy alkalommal az imádási órán, amikor a Hazáért

könyörögtünk, lelkemet fájdalmak fogták el, s így fohászkodtam:

,,Legirgalmasabb Jézusom, szentjeid közbenjárására, főleg azonban

legkedvesebb Édesanyád közbenjárására, aki kisgyermekkorodtól

nevelt Téged, könyörgök Hozzád, áldd meg Hazámat! Jézusom, ne

nézd bűneinket, hanem tekints a kisgyermekek könnyeire, éhségére,

s a hidegre, amelytől szenvednek! Uram, ezek miatt az ártatlanok

miatt részesíts a kegyelemben, melyet a Hazámnak kérek.'' Erre

megpillantottam Jézust könnyben ázó szemekkel, aki ezt mondta:

,,Látod, leányom, mennyire sajnálom őket. Tudnod kell, hogy ők

tartják fenn a világot.''

 

287 + Jézusom, ha a lelkek életét nézem, látom, hogy közülük

sokan bizalmatlansággal szolgálnak Téged. Néha, éppen amikor

alkalmuk lenne kimutatni Isten iránt érzett szeretetüket, látom,

miként menekülnek ezek a lelkek a csatatérről. – Jézus azt

mondta: ,,Gyermekem, Te is így akarsz viselkedni?'' – Azt

válaszoltam: ,,Ó, nem, Jézusom, én nem menekülök el a

harcmezőről. Ha halálos verejték borítja is homlokom, akkor sem

adom ki kezemből a kardot, mindaddig, míg a Szentháromság

lábainál meg nem pihenek." – Mindabban, amit teszek, nem saját

erőmre, hanem Isten kegyelmére számítok. Isten kegyelmével a

legnagyobb nehézségeken is győzelmesen tud áthaladni a lélek.

 

288 (127) + Midőn egy alkalommal hosszasan beszélgettem

Jézussal növendékeinkről, jóságától felbátorodva megkérdeztem

Tőle: vannak-e növendékeink között olyan lelkek, akik Szívének

örömet okoznak? S ezt választotta az Úr: ,,Igen, de szeretetük

gyenge, ezért különösen is oltalmadba helyezem őket. Imádkozz

értük!''

Ó, nagy Isten, csodálom jóságodat! Te az égi seregek Ura vagy,

mégis leereszkedsz egy nyomorúságos teremtményhez. Ó, mily

bensőségesen akarlak szívem minden dobbanásával szeretni! Nem

elég nekem a földkerekség, az ég is túl kicsi, s a tér semmi.

Egyedül Te elégítesz ki engem – örök Isten! Egyedül Te tudod

kitölteni lelkem mélységét.

 

289 Legboldogabb pillanataim azok, amikor egyedül maradok az

Úrral. Ezekben a pillanatokban felismerem Isten nagyságát és az

én nyomorúságomat.

Egyszer azt mondta nekem Jézus: ,,Ne csodálkozz, ha néha

ártatlanul meggyanúsítanak. Irántad való szeretetből én ittam ki

először az ártatlanul szenvedők kelyhét.''

 

290 Egy alkalommal, amikor az örökkévalósággal és annak

titkaival foglalkoztam, lelkemet félelem fogta el, majd tovább

gondolkodva, különféle bizonytalanságok kezdtek kínozni. Ekkor

így szólt hozzám Jézus: ,,Gyermekem, ne félj Atyád házától. A

hiábavaló kutatásokat hagyd a világ bölcseire, én téged mindig

kisgyermeknek akarlak látni. Egyszerűen tedd fel kérdéseidet a

gyóntatódnak, szájával majd én válaszolok rájuk.''

 

291 Egyszer megismertem egy személyt, aki súlyos bűnt készült

elkövetni. Kértem az Urat, bocsássa rám a legnagyobb kínokat,

hogy megmeneküljön ez a lélek. (128) Hirtelen megéreztem a

fejemen a töviskorona szörnyű fájdalmát. Ez elég sokáig tartott,

de az illető személy megmaradt Isten kegyelmében. Ó, Istenem,

milyen könnyű szentnek lenni – csak egy kis jóakarat kell hozzá.

Ha Jézus egy lélekben észreveszi a jóakaratnak ezt a kis

szikráját, siet, hogy odaadja magát a léleknek, és semmi sem

tudja visszatartani Őt; sem a hibák, sem a bukások, semmi sem.

Jézus segítségére siet az ilyen léleknek, s ha ez a lélek hű

marad Isten kegyelméhez, rövid időn belül eljut a legnagyobb

szentségre, melyre egy teremtmény eljutni képes itt a földön.

Isten nagyon adakozó, s kegyelmét senkitől sem vonja meg –

többet is ad, mint amire kérjük. A Szentlélek sugalmazásának hű

követése – ez a legrövidebb út Istenhez.

 

292 + Ha egy lélek őszintén szereti Istent, nem kellene félnie

a lelki életben semmitől. Rendelje csak alá magát a kegyelemnek,

s ne szabjon korlátokat az Úrral való egyesülésben.

 

293 + Midőn Jézus szépségével fellelkesített, s magához vont,

megláttam, mi az, ami nem tetszik Neki a lelkemben, s

elhatároztam, hogy mindenáron legyőzöm ezt. Isten kegyelmével

azonnal sikerült is. Tetszett Istennek ez a nagylelkűség, s ettől

fogva kezdett magasabb rendű kegyelmekkel is megajándékozni.

Benső életemre vonatkozólag nem értelmezem, nem elemzem az

utakat, amelyeken Isten Lelke vezet – elég nekem az, hogy tudom:

szeretnek, és én is szeretek. A tiszta szeretet lehetővé teszi

Isten megismerését és sok titok megértését. Lelkiismeretem

részére a gyóntató a mérvadó, s a szava szent – itt a lelki

vezetőmről beszélek[130].

 

294 + Egy alkalommal ezt mondta az Úr: ,,Viselkedj úgy, mint a

koldus, aki nem mentegetőzik, ha nagyobb alamizsnát kap, hanem

azt annál szívélyesebben megköszöni; így te is, ha nagyobb

kegyelmet kapsz tőlem, ne magyarázkodj, hogy nem vagy méltó rá.

Ezt úgyis tudom. Hanem örülj és örvendezz, s végy szívemből (129)

oly sok kincset, amennyit csak el tudsz viselni, mert így jobban

tetszel nekem. Még valamit akarok mondani neked. – Ezeket a

kegyelmeket ne csak a magad részére vedd, hanem felebarátaid

részére is, ami azt jelenti, hogy bátorítsd a veled találkozó

lelkeket az én végtelen irgalmamban való bizalomra.Ó, mennyire

szeretem azokat a lelkeket, akik tökéletesen bíznak bennem, mindent megteszek nekik.''

 

295 + Ekkor azt kérdezte tőlem Jézus: ,,Gyermekem, hogy megy a

lelkigyakorlat?'' Azt válaszoltam: ,,De hát tudod, Jézus, hogy

megy.'' ,,Igen, tudom, de a te szádból és szívedből akarom

hallani.'' – ,,Ó, Mesterem, ha Te vezetsz engem, minden

egyszerű. Kérlek, Uram, soha ne hagyj el engem.'' – Jézus azt

mondta: ,,Igen, mindig veled leszek, ha mindig kisgyermek

maradsz. És ne félj semmitől. Ahogy itt a kezdet voltam részedre,

úgy leszek a befejezés is.A legkisebb dolgokban se támaszkodj

teremtményekre, mert ez nem tetszik nekem. Lelkedben én magam

akarok lakni. Lelkierőt és világosságot adok neked. Helyettesem

ajkáról megtudod, hogy én vagyok benned, s minden félelmed

eloszlik, mint a köd a nap sugarainak hatására.''

 

296 + Legfőbb Jó! Úgy akarlak szeretni, mint még senki a

világon. Éltem minden pillanatával dicsérni akarlak Téged, s

akaratomat tökéletesen egyesíteni a Te szent akaratoddal.

 

Életem nem egyhangú és szürke, hanem sokszínű, mint egy illatos virágoskert, melyből nem tudom, melyik virágot szakítsam le elsőnek: a szenvedés liliomát, a felebaráti szeretet rózsáját vagy az alázatosság ibolyáját? Nem fogom felsorolni összes kincsemet, melyekkel mindennap özönnel rendelkezem. Nagy dolog az adott pillanatot kihasználni.

 

 

297 + Jézus, legfőbb Világosság, add, hogy megismerjem önmagam,

s hatolj világosságoddal sötét lelkembe. Töltsd be magaddal

lelkem mélységét, mert Te vagy egyedül [...]

 

298 Ó, Jézusom! Élet, Út, Igazság! Kérlek, tarts magadnál, mint

édesanya tartja keblén csecsemőjét, mert én nemcsak gyámoltalan

gyermek, hanem egy halom nyomorúság és semmiség vagyok.

 

299 (130) + A lélek titka Vilnius, 1934.

 

Midőn egy alkalommal a gyóntatóm megparancsolta, hogy kérdezzem

meg Jézustól, mit jelent az a két sugár, melyek a képen

láthatók,[131] – megígértem, hogy megkérdezem.

Imám alatt ezeket a szavakat hallottam bensőmben: ,,A két sugár

a vért és a vizet jelenti. – A halvány sugár a vizet, mely a

lelkeket tisztítja meg; a piros a vért, ami a lelkek élete...

E két sugár irgalmam bensejéből tört elő, midőn a lándzsa

haldokló szívemet megnyitotta a kereszten.

Ezen sugarak elrejtik a lelkeket Atyám haragja elől. Boldog,

aki ezek árnyékában fog élni, mert Isten igazságos keze nem éri

el. Azt kívánom, hogy a Húsvét utáni első vasárnap az Irgalmasság

ünnepe legyen.

 

300 + Kérd meg hűséges szolgámat,[132] hogy ezen a napon

hirdesse az egész világnak ama nagy irgalmasságomat, hogy aki

ezen a napon az Élet Forrásához járul, bűnei és az értük járó

büntetés teljes elengedését nyeri el.

+ Az emberiség mindaddig nem talál békét, míg nem fordul

bizalommal irgalmamhoz.

+ Ó, hogy megsebez a lélek bizalmatlansága! Az ilyen lélek

megvallja ugyan, hogy szent és igazságos vagyok, de nem hiszi el,

hogy én vagyok az irgalom, nem bízik jóságomban. A gonosz lelkek

is dicsérik igazságosságomat, de nem hisznek jóságomban.

Szívem örül az irgalmasság címének.

 

Oh, how much I am hurt by a soul's distrust! Such a soul professes (megvall) that I am Holy and Just, but does not believe that I am Mercy and does not trust in My Goodness. Even the devils glorify My Justice but do not believe in My Goodness.

My Heart rejoices in this title of Mercy.

 

========================================================================

Napló – 1. füzet 301–400

 

 

301 Hirdesd, hogy Isten legfőbb tulajdonsága az irgalom. Kezem

minden művét irgalmasságom koronázza meg.''

 

302 (131) + Ó, örök Szeretet! Azt kívánom, hogy minden

teremtett lélek ismerjen meg Téged. Szeretnék pap lenni, s a

kétségbeesett, bűnös lelkeknek szünet nélkül hirdetném

irgalmadat. Szívesen lennék misszionárius, és elvinném vad

országokba a hit fényét, hogy ott is megismerjenek Téged a

lelkek, s értük elemésztődve mártírhalált halhassak, mellyel Te

is meghaltál értem és értük. Ó, Jézus, tudom jól, hogy pap,

misszionárius, prédikátor is lehetek, smint mártír halhatok

önmagam kiüresítése és az önmegtagadás által, az Irántad és a

halhatatlan lelkek iránti szeretetből.

 

A nagy szeretet a kis dolgokat is naggyá tudja változtatni, és csak a szeretet teszi

értékessé cselekedeteinket. Minél tisztább lesz szeretetünk,

annál kevesebb marad bennünk, amit elégethet a szenvedés tüze, s

így a szenvedés nem is lesz már számunkra szenvedés. A szenvedés

gyönyörűségünkké válik. Isten kegyelme által most elértem egy

olyan szívbéli állapotot, melyben érzem, soha boldogabb nem

vagyok, mint amikor Jézusért szenvedek, akit szívem minden

rezdülésével szeretek.

 

303 Midőn egy nap nagy szenvedést kellett elviselnem,

kötelességeimtől Jézushoz menekültem, s kértem, adjon erejéből.

Rövid ima után örömmel és buzgalommal telve tértem vissza

munkámhoz. Egyik nővértársam ekkor megjegyezte: ,,Nővér, ma

biztosan sok öröm érte, mert csak úgy ragyog. Isten bizonyára nem

is ad semmilyen szenvedést önnek, csak örömet.'' Azt válaszoltam:

,,Téved, nővér, éppen akkor, amikor sokat szenvedek, nagyobb az

örömem is – s ha kevesebbet szenvedek, örömem is csekélyebb.''

Ez a lélek azonban elárulta, hogy nem ért engem. Próbáltam

megmagyarázni neki: ,,Ha sokat szenvedünk, sok alkalmunk van

bebizonyítani Istennek, mennyire szeretjük Őt. Ha kevesebb a

szenvedés, kevesebb alkalmunk van erre. Ha pedig egyáltalán nem

szenvedünk szeretetünk se nem nagy, se nem tiszta. Isten

kegyelmével eljuthatunk aztán odáig, hogy a szenvedés gyönyörré

változik részünkre, mert a szeretet előidézheti ezt a tiszta

lelkekben.''

 

304 (132) + Jézusom, egyetlen reményem! Köszönöm Neked ezt a

könyvet, melyet felnyitottál lelki szemeim előtt. Ez a könyv a Te

irántam való szeretetedből származó szenvedésed. Ebből a könyvből

tanultam meg, hogyan kell szeretni Istent és a lelkeket. Ebben a

könyvben mérhetetlen kincsek rejlenek számunkra. Ó, Jézus, mily

kevés lélek ért meg Téged szeretetből fakadó szenvedésedben! Mily

nagy a Te Szentséges Szívedben égő legtisztább szeretet tüze!

Boldog az a lélek, amely megértette Jézus Szívének szeretetét!

 

305 Legfőbb kívánságom, hogy a lelkek mint örök boldogságukat

ismerjenek fel Téged. Higgyenek jóságodban, s magasztalják

végtelen irgalmadat.

 

306 Kértem Istent, részesítsen abban a kegyelemben, hogy

természetem ellenálló és erős legyen azokkal a hatásokkal

szemben, melyek néha el akarnak téríteni a szabályzat szellemétől

és az apróbb rendelkezésektől. Kis molyok ezek, amelyek lelki

életünket szét akarják rágni, és ez biztosan sikerül is nekik, ha

a lélek, bár tudatában van ezeknek az apró vétségeknek, ennek

ellenére elhanyagolja, mert jelentéktelen dolgoknak tartja őket.

A szerzetesrendben én semmit sem tartok csekélységnek. Nem

fontos, hogy néha kellemetlenségekbe és megjegyzésekbe ütközöm,

fontos az, hogy lelkem harmonikus egységben éljen a szabályzat,

fogadalmaim és a rendi előírások szellemével.

Ó, Jézusom! Szívem gyönyörűsége, Te ismered vágyaimat. El

szeretnék rejtőzni az emberi tekintetek elől. Úgy élni, mintha

nem élnék. Tisztán szeretnék élni, mint a mező virágai. Azt

akarom, hogy szeretetem mindig Feléd irányuljon, mint egy virág,

mely mindig a nap felé fordul. Azt akarom, hogy szívem virágának

illatát és üdeségét Neked őrizzem. Isteni tekinteted előtt akarok

élni, mert Te egyedül elég vagy nekem. Ha Veled vagyok, Jézus,

semmitől sem félek, mert semmi sem árthat nekem.

 

307 (133) + 1934. Nagyböjt idején házunk és kápolnánk felett

nagy világosságot és nagy sötétséget pillantottam meg. Láttam e

két hatalom harcát.

 

308 1934. Nagycsütörtök. Jézus ezt mondta: ,,Azt akarom, hogy

áldozatul ajánld fel magad a bűnösökért, különösen azokért, akik

elvesztették reményüket Isten irgalmában.''

 

Isten és a lelkek – A felajánlás aktusa

 

309 Az ég és föld jelenlétében, az angyalok minden kara, a

Szentséges Szűz Mária és minden égi Hatalom előtt kijelentem a

Szentháromság Egy Istennek, hogy ma egyesülve Jézus Krisztussal,

a lelkek Megváltójával, önként áldozatul ajánlom fel magam a

bűnösök megtéréséért, különösen azokért, akik elvesztették

reményüket Isten irgalmában.

 

Ez az áldozat abban áll, hogy

tökéletesen alárendelem magamat Isten akaratának, s magamra

vállalom a bűnösök lelkében élő összes szenvedést, félelmet és

aggodalmat; viszonzásul átengedem nekik lelkem minden vigaszát,

melyet az Istennel való érintkezésből nyerek. Egyszóval mindent

felajánlok értük: a szentmiséket, a Szentáldozásokat, a

bűnbánatot, az önmegtagadásokat és imákat. Nem félek a

csapásoktól – az isteni igazságosság büntetéseitől – mert

egyesültem Jézussal. Ó, Istenem, elégtételt akarok adni Néked ily

módon azokért a lelkekért, akik nem bíznak jóságodban.

 

Teljes reménnyel bízom irgalmad tengerében. Uram, Istenem, ki részem

vagy örökre, ezt a felajánlást nem saját erőmre támaszkodva

teszem, hanem Jézus Krisztus érdemeire alapozva. Ezt a

felajánlást mindennap meg fogom ismételni azzal az imádsággal,

melyet Te magad tanítottál nekem, Jézusom:

,,Ó, Jézus Szívéből az irgalom forrásaként fakadó Vér és Víz,

bízom Benned.''

A Legszentebb Oltáriszentségről nevezett Fausztina nővér

Nagycsütörtökön, a szentmise alatt. [1934. Március 29.]

 

310 (134) – ,,Részt adok neked az emberi nem megváltásából.

Enyhülésem vagy haláltusám percében.''

 

311 Midőn megkaptam gyóntatómtól[133] az engedélyt, hogy a

fenti felajánlást megtegyem, hamarosan felismertem, hogy Istennek

kedves volt ez az aktus, mert mindjárt érezni kezdtem

következményeit. Egy pillanat alatt lelkem mintha sziklává vált

volna: közömbös lett, tele kínnal és nyugtalansággal. Különböző

káromlások és átkozódások hatoltak fülembe. Szívemben

kétségbeesés és bizalmatlanság vert tanyát. Ez azoknak a

szegényeknek a lelkiállapota, amelyet magamra vettem. Az első

pillanatban nagyon megrémültem ezektől a szörnyűségektől, de az

első szentgyónásnál megnyugodtam.

 

312 + Midőn egy nap a kolostoron kívülre mentem gyónni, úgy

adódott, hogy éppen a lelkiatyám[134] mondta a szentmisét. Kis

idő múlva megláttam az oltáron a kis Jézust, aki kedvesen és

örömmel nyújtotta kezecskéjét a pap felé, de a pap kezeibe vette

ezt a bájos Gyermeket, összetörte, és elevenen megette. Az első

pillanatban ellenérzés támadt bennem a pappal szemben. Hogy

bánhat így a kis Jézussal? De ugyanebben a pillanatban világossá

vált előttem, hogy ez a pap igen kedves Isten előtt.

 

313 + Midőn a képet festő művésznél[135] voltam, és láttam,

hogy Jézus képe nem olyan szép, mint amilyen Ő a valóságban, ez

nagyon elszomorított, de bánatomat mélyen elrejtettem a szívembe.

Amikor eljöttünk a festőtől, a főnöknő anya[136] benn maradt a

városban, hogy elintézzen néhány dolgot. Én pedig hazamentem

egyedül. Otthon azonnal bementem a kápolnába, és keserves sírásra

fakadtam. Azt mondtam az Úrnak: ,,Ki tud Téged olyan szépre

lefesteni, mint amilyen vagy?'' Erre ezeket a szavakat hallottam:

,,Nem a színek és az ecsetvonások szépségében van ennek a képnek

a nagysága, hanem az én kegyelmemben.''

 

314 + Midőn egy délután kinn jártam a kertben, ezt mondta az

Őrangyalom: ,,Imádkozz a haldoklókért!'' Rögtön elkezdtem a

kertésznővérekkel együtt a rózsafüzért imádkozni. Aztán egyéb

imákat mondtunk a haldoklókért. Ima után a tanulók vidáman

beszélgetni kezdtek egymás közt. (135) Hangos szavaik ellenére

lelkemben a következőket hallottam: ,,Imádkozz értem!'' A

szavakat nem értettem pontosan, ezért néhány lépéssel odébb

mentem a tanulóktól, s elgondolkodtam, ki kéri az imámat?

Hirtelen meghallottam: ,,Én vagyok ... nővér.''[137] Ez a nővér

Varsóban volt, én pedig jelenleg Vilniusban vagyok. ,,Imádkozz

értem, míg csak azt nem mondom, hagyd abba. Haldoklom.'' Azonnal

elkezdtem bensőségesen imádkozni érte a haldokló Jézus Szívéhez.

Háromtól ötig egyfolytában imádkoztam érte. Ötkor hallottam, hogy

így szól: ,,Köszönöm'' – Megértettem, hogy meghalt. A következő

nap a szentmisén is buzgón imádkoztam a lelkéért. Délután kaptunk

egy lapot, amelyen közölték, hogy ...nővér meghalt ebben és ebben

az órában. Megértettem, hogy ez volt az az idő, amikor kérte,

hogy imádkozzam érte.

 

315 + Szűzanyám! A Te lelked elmerült a keserűség tengerében.

Nézz gyermekedre, taníts meg szenvedni és szeretni a

szenvedésben. Erősítsd meg a lelkemet, ne törje meg a fájdalom.

Kegyelmek Anyja – taníts meg engem Istennel élni.

 

316 Egy alkalommal meglátogatott a Szűzanya. Szomorú volt,

szemeit a földre szegezte. Megértette velem, hogy valami

mondanivalója lenne számomra, ugyanakkor azt is értésemre adta,

hogy nem szívesen beszél erről. Mikor ezt megértettem, kértem a

Szűzanyát, mondja csak amit akar, és nézzen rám. Jóságos

mosollyal rám nézett, s ezt mondta: ,,Szenvedésben lesz részed

betegséged és az orvosok miatt. A képpel kapcsolatban is sok

szenvedés ér majd, de ne aggódj!'' Másnap megbetegedtem, és sokat

szenvedtem, ahogy a Szűzanya megmondta, de lelkem felkészült a

szenvedésre. A szenvedés életem állandó kísérője.

 

317 Ó, Istenem, egyetlen reményem! Beléd helyeztem minden

bizodalmamat, s tudom, nem fogok csalódni.

 

318 (136) Szentáldozás után néha különös módon érzem Isten

jelenlétét. Érzem, hogy Isten a szívemben van. De ez az érzés nem

akadályoz kötelességeim teljesítésében. Még akkor is, ha fontos,

több figyelmet igénylő munkát végzek, megmarad ez a bensőséges

kapcsolatom Istennel. Vele megyek dolgozni, vele a rekreációra,

vele szenvedek, vele osztom meg örömömet, Benne élek, és Ő pedig

bennem. Sohase vagyok egyedül, mert Ő állandó társam. Minden

pillanatban jelen van bennem. Bizalmasságunk szoros, vér- és

életkapcsolatunkból fakad.

 

319 1934.8.9. A csütörtöki éjszakai imádás.[138] 23 órától 24

óráig végeztem imádási órámat. E szentségimádást a megrögzött

bűnösök megtéréséért ajánlottam fel, főleg azokért, akik

elvesztették reményüket Isten irgalmasságában. Azon elmélkedtem,

mily sokat szenvedett értünk Isten, mily sok szeretetet mutatott

irántunk, s mi mégsem hisszük el, hogy ennyire szeret minket. Ó,

Jézus, ki érti ezt? Mily fájdalmat jelent ez az Üdvözítőnek!

Mivel győzzön meg minket szeretetéről, ha maga a halála sem tud

meggyőzni? Az egész mennyországot hívtam, hogy velem együtt

nyújtsanak elégtételt a hálátlan lelkekért az Úrnak.

 

320 Jézus tudatta velem, milyen kedves Előtte az engesztelő

ima. Azt mondta: ,,Egy alázatos és szerető lélek imája

lefegyverzi Atyám haragját, s levonja az áldások tengerét.'' Az

imaóra után a cellámba vezető út felénél körülvett egy sereg

óriási fekete kutya. Ugráltak, üvöltöttek, s darabokra akartak

szaggatni. Észrevettem, hogy ezek nem kutyák, hanem ördögök. Egy

közülük dühösen ezt mondta: ,,Amiért ezen az éjszakán annyi

lelket elvettél tőlünk, darabokra fogunk szaggatni.'' – Azt

válaszoltam: ,,Ha ez a legirgalmasabb Isten akarata, szaggassatok

darabokra, megérdemlem, mert minden bűnös közül a legnyomorultabb

vagyok, Isten pedig minden időben szent, igazságos és végtelenül

irgalmas.'' E szavakra így kiáltottak: ,,Meneküljünk innen, mert

nincs egyedül! Vele van a Mindenható!'' Eltűntek, mint a por és

az utcazaj. Én pedig nyugodtan bementem a cellámba, Te Deumot

mondtam, s elgondolkodtam Isten végtelen és mélységes irgalmán.

 

(137) 1934.8.12.

 

321 Hirtelen gyengeség – halálkín. Ez még nem az igazi halál

volt, a valódi életbe való távozás, csak kínjának

megtapasztalása. Borzalmas a halál, bár az örök életet adja

nekünk. Hirtelen rosszul lettem, nem kaptam levegőt, minden

elfeketedett a szemem előtt, s éreztem, elhalnak a tagjaim. A

fulladás érzése szörnyű. Ennek az érzésnek egyetlen pillanata is

mérhetetlenül hosszú... A bizalom ellenére egy különös félelem is

társul vele. A végső szentségekhez akartam járulni. De a

vágyakozás ellenére a szentgyónás most nehezemre esik. Nem tudja

az ember, mit mond, valamit elkezd, mást meg nem tud befejezni. -

- Ó, Isten őrizzen meg minden lelket attól, hogy a gyónást az

utolsó órára halassza. Felismertem a pap szavainak nagy erejét,

mely ilyenkor a beteg lelkére hat. Midőn lelkiatyámtól

megkérdeztem, hogy kész vagyok-e Isten elé állni, és nyugodt

lehetek-e, azt felelte: ,,Tökéletesen nyugodt lehetsz, nemcsak

most, de minden heti gyónás után is.'' – Isten kegyelme, mely a

papnak e szavait kíséri, óriási. A lélek erőt és bátorságot érez

a harcra.

 

322 Ó, anyám, te rendi közösség! – Mily édes benned élni, de

még jobb itt meghalni.

 

323 Miután részesültem a végső szentségekben, tökéletes javulás

következett be állapotomban. Egyedül maradtam. Fél óra múlva

megismétlődött a roham, de már nem olyan erősen, mivel az orvosi

beavatkozás enyhítette.

Szenvedéseimet összekötöttem Jézus szenvedéseivel, s

felajánlottam magamért s azon lelkek megtéréséért, akik

kételkednek Isten jóságában. Hirtelen megtelt a cellám fekete

alakokkal, akik telve voltak irántam dühös indulattal és

gyűlölettel. Egyikük azt mondta: ,,Átkozott vagy, s Az is, aki

benned van, mert már kezdesz kínozni bennünket a pokolban is.''

Amint kimondtam: ,,És az Ige testté lett, és miköztünk lakozik''

– a sötét alakok nagy zaj közepette eltűntek.

 

324 Következő napon nagyon gyengének éreztem magamat, de

fájdalmakat nem éreztem. A Szentáldozás után megpillantottam az

Úr Jézust úgy, ahogy egyik imádási órán láttam. Tekintete átjárta

lelkemet, a legkisebb porszem sem maradt rejtve Előtte. Azt

mondtam: ,,Azt hittem, Jézus, hogy magadhoz veszel.'' Jézus azt

válaszolta: ,,Akaratom még nem teljesült benned egészen, még a

földön kell maradnod, de már nem sokáig. Bizalmad nagyon tetszik

nekem, de szereteted legyen erősebb. (138) A tiszta szeretet erőt

ad a léleknek a haláltusában is. Mikor a kereszten haldokoltam,

nem magamra gondoltam, hanem a szegény bűnösökre, s értük az

Atyához imádkoztam. Azt akarom, hogy az utolsó pillanataid is

teljesen hasonlóak legyenek az én utolsó pillanataimhoz a

kereszten. Egyetlen ár van, amiért megvehetjük a lelkeket – ez

az ár: az én kereszthalálom szenvedéseivel egyesített szenvedés.

A tiszta szeretet megérti ezeket a szavakat, a testi szeretet nem

fogja fel őket soha.''

 

 

325 1934. Mária Mennybevételének ünnepén nem voltam szentmisén.

Nem engedte meg a doktornő.[139] Így a cellámban imádkoztam

bensőségesen. Kis idő múlva megpillantottam a Szűzanyát

kimondhatatlan szépségben. – Azt mondta: ,,Leányom, imát, imát

és újra csak imát kérek tőled a világért és főleg Hazádért.

Kilenc napig végezz engesztelő Szentáldozást, s kapcsolódj

bensőségesen a szentmise áldozatba. A kilenc nap alatt

áldozatként fogsz állni Isten előtt. Mindenhol, mindig és minden

időben, akár nappal, akár éjjel, ahányszor felébredsz, imádkozz

lelkedben. Lélekben mindig lehet imádkozni.''

 

326 Egyszer azt mondta nekem Jézus: ,,Tekintetem ezen a képen

olyan, mint tekintetem a kereszten.''

 

327 A gyóntatóm[140] egyszer megkérdezte, hogyan legyen

elhelyezve a felirat a képen? A teljes szöveg ugyanis nem fér el

rajta. Azt válaszoltam, hogy imádkozom, és a következő héten

válaszolok. Midőn kiléptem a gyóntatószékből, s elhaladtam a

Legszentebb Oltáriszentség mellett, bensőleg megvilágosodott

előttem, mi legyen a felirat. Jézus emlékeztetett arra, amit az

első alkalommal mondott; hogy ennek a három szónak kell

szerepelnie: ,,Jézusom, bízom Benned.'' Megértettem, hogy Jézus

szeretné, ha az egész szöveg szerepelne a képen, de nem kívánja

kifejezetten ezt az említett szavakon kívül.

,,Átadok az embereknek egy edényt, mellyel az irgalmasság

forrásához jöhetnek kegyelmet meríteni. Ez az edény nem más, mint

ez a kép a következő felírással: ‘Jézusom, bízom Benned.’''

 

328 Ó, legtisztább Szeretet, tölts el, s teljességgel uralkodj

szívemben és segíts a lehető leghűségesebben teljesíteni szent

akaratodat.

 

329 (139) A háromnapos lelkigyakorlat vége előtt láttam egyszer

magam, amint botladozva, göröngyös úton járok. Látom, hogy jön

mögöttem egy alak, aki állandóan támogat, én azonban nem örülök

ennek, és kérem, hogy menjen el, mert egyedül akarok menni. De ez

az alak nem hagyott el egyetlen pillanatra sem. Nem tudtam

felismerni. Türelmetlen lettem, megfordultam, és eltoltam

magamtól. Akkor láttam meg, hogy ez a főnöknő anya.[141]

Ugyanekkor felismertem hogy nem is ő, hanem maga Jézus az. Az Úr

mélyen a szemembe nézett, s tudtomra adta, milyen fájdalmat okoz

neki, ha akár a legcsekélyebb dologban is nem követem a főnöknő

anya akaratát. – ,,Az ő akarata az én akaratom.'' Nagyon kértem,

bocsásson meg, s igen szívemre vettem ezt az intelmet.

 

330 + Egyszer megkért a gyóntatóm, imádkozzam a szándékáért. –

Elkezdtem a Szűzanyához egy kilencedet. Ez kilencszer elmondott

Üdvöz légy, Királynőből állt. A kilenced végén megpillantottam a

Szűzanyát a kis Jézussal a karján s a gyóntatómat, aki a Szűzanya

előtt térdelt, s beszélt Vele. Nem tudtam megérteni, mit [miről]

beszél a Szűzanyával, mert ezalatt a kis Jézussal beszéltem, aki

Anyja karjából lejött hozzám, s közeledett felém. Szépsége

csodálatba ejtett. Ekkor meghallottam a Szűzanya néhány szavát,

melyet a paphoz intézett. Valamennyit azonban nem hallhattam.

Amit hallottam: ,,Én nemcsak a mennyország Királynője vagyok,

hanem az Irgalom Anyja, és a te Édesanyád is.'' Kinyújtotta jobb

kezét, mellyel a palástját fogta, s betakarta vele ezt a papot.

Ezután eltűnt a jelenés.

 

331 Mily nagy kegyelem, ha az embernek van lelki vezetője!

Gyorsabban haladhatunk előre az erényekben, világosabban

felismerjük Isten akaratát, s hűségesebben követhetjük azt. Így

biztosan, veszélytelen úton haladunk. A lelkiatya átsegít a

zátonyokon, amelyeken a lélek szétzúzódnék. Isten, bár elég

későn, de megadta nekem ezt a kegyelmet, melynek nagyon örülök,

mert látom, hogy támogatja Isten a lelki vezető kívánságát.

Elmondok egy példát a számtalan esetből, melyek velem történtek

meg. Minden este kérni szoktam az Úrtól a másnapi elmélkedési

pontokat.[142] Most azt mondta: ,,Gondolkozz el Jónás prófétán és

küldetésén.'' Megköszöntem az Úrnak, de lelkemben gondolkodni

kezdtem: (140) ,,Mi ez a szokatlan, az eddigiektől oly eltérő

elmélkedés?'' Lelkem egész buzgóságával kezdtem elmélkedni, s

rájöttem, hogy ebben a prófétában magamra ismerhetek. Én is

gyakran igyekszem kibújni a feladat alól, mint ő, mondván, hogy

más jobban tudná teljesíteni Isten akaratát, és nem értem meg,

hogy Ő mindent megtehet, s Mindenhatósága annál szembetűnőbb

lesz, minél hitványabb eszközt használ fel. Ezt Isten tette ilyen

világossá előttem. Délután gyónás volt a Kongregációban. Midőn

előadtam lelkiatyámnak a küldetésre[143] vonatkozó aggodalmamat,

aminek véghezviteléhez Isten engem, mint alkalmatlan eszközt akar

felhasználni, az atya azt mondta, hogy akár akarjuk, akár nem,

teljesítenünk kell Isten akaratát, és példának Jónás prófétát

hozta fel. Gyónás után arra gondoltam, vajon honnan tudhatta a

gyóntató atya, hogy Isten épp azt mondta, hogy Jónás prófétáról

elmélkedjem, hiszen nem említettem ezt a gyónásomban. Azonnal

meghallottam a hangot: ,,Amikor a pap engem helyettesít, nem ő

működik, hanem én működöm általa. Az ő kívánságai az enyémek.''

Látom, miként védi Jézus helyetteseit. Maga működik bennük.

 

332 + Csütörtök. Mikor elkezdtem a szent órát, el akartam

mélyedni Jézus szenvedéseiben az Olajfák hegyén. De meghallottam

lelkemben: ,,Elmélkedj a Megtestesülés titkain!'' Hirtelen

megjelent előttem sugárzó szépségében a kis Jézus, aki arról

beszélt, mennyire tetszik Istennek a lélek egyszerűsége. ,,Bár

felfoghatatlan a nagyságom, mégis csak a kicsinyekkel érintkezem

tőled is a lelki gyermekséget kívánom.''

 

333 Most látom világosan, hogyan működik Isten a lelkiatyán

keresztül, és milyen hű az ígéreteihez. Két hete utasított a

lelkiatyám, hogy gondolkozzam el erről a lelki gyermekségről.

Eleinte nehezemre esett, de a lelkiatya nem volt tekintettel

nehézségeimre, s utasított, hogy a továbbiakban is gondolkozzam

ezen. ,,A gyakorlatban ez a gyermekség a következőkben

nyilvánuljon meg: egy gyermek nem foglalkozik sem a múlttal, sem

a jövővel, csak a jelen pillanatban él. Önnél, nővér, ki akarom

emelni ezt a lelki gyermekséget, de nagyon nyomatékosan.''

 

334 S látom, hogy a gyóntatóm véleményét támogatja az Úr Jézus,

azáltal, hogy ebben az időben nem tanítóként, felnőtt férfiként

jelenik meg előttem, hanem kisgyermek képében. A felfoghatatlan

Isten leereszkedik hozzám egy kisgyermek alakjában. Lelki szemeim

azonban nem maradnak meg ezen a felszíni síkon. Bár kisgyermek

alakját vetted fel, én mégis a halhatatlan, határtalan Urat, az

urak Urát látom Benned, akit a tiszta lelkek (141) éjjel-nappal

dicsérnek, akiért a szeráfok szíve a legtisztább szeretet

izzásában ég. Ó, Jézus Krisztusom! Az Irántad való szeretetben

szeretném túlszárnyalni őket. Kérlek benneteket, tiszta lelkek,

bocsássátok meg nekem a bátorságot, hogy veletek hasonlítom össze

magamat. Én – a nyomorúság mélysége vagyok, de Te, Istenem, aki

az irgalom felfoghatatlan mélysége vagy, szívj fel engem, mint

ahogyan a nap tüze felszívja a csepp harmatot. Szerető

pillantásod betölt minden szakadékot. Kimondhatatlan boldognak

érzem magam Isten nagyságának láttán. Isten nagyságát látni – ez

tökéletesen elég nekem ahhoz, hogy az egész örökkévalóságon át

boldog legyek.

 

335 Egyszer, amikor Jézust kisgyermek alakjában láttam meg, ezt

kérdeztem: ,,Jézus, miért kisgyermek alakjában beszélsz most

velem? Hiszen én Benned mégis csak a határtalan Istent látom,

Teremtőmet és Uramat.'' Jézus azt válaszolta, hogy amíg meg nem

tanulom az egyszerűséget és alázatosságot, kisgyermekként fog

velem beszélni.

 

336 + 1934. Az egyik szentmise alatt, melyen az Úr Jézus ki

volt helyezve a Szentségtartóban, a Szentáldozás előtt

megpillantottam a Legszentebb Ostyából sugárzó két sugarat, úgy,

ahogyan az a képen látható: az egyik piros, a másik halvány.

Visszatükröződtek minden nővéren és tanulón, de nem mindegyiken

egyformán. Néhányukon alig lehetett látni. Ez a gyermekek

lelkigyakorlatának utolsó napján történt.

 

337 + 1934.11.22. Egyszer azt mondta a lelkiatyám,[144] hogy

jól gondolkodjam el magamról, s vizsgáljam meg, nincs-e bennem

kötődés valamely tárgyhoz, teremtményhez, esetleg magamhoz, s

nincs-e bennem haszontalan fecsegés – mivel mindez zavarja Jézus

háboríthatatlan működését lelkemben. Isten féltékeny a szívünkre,

s azt akarja, hogy egyedül csak Őt szeressük.

 

338 Midőn utánagondoltam ennek a dolognak, megállapítottam,

hogy nincs olyan, amihez túlzottan ragaszkodnék. De mint minden

másban, itt is félek önmagamtól, és nem bízom magamban. Az

aprólékos vizsgálódástól kimerülve bementem a Legméltóságosabb

Oltáriszentséghez, s lelkem egész erejével kértem Jézust:

,,Jézusom, Jegyesem, szívem Kincse, (142) Te tudod, hogy csak

Téged ismerlek, és Rajtad kívül nem ismerek más szeretetet, de ha

bármihez is kötődnék Rajtad kívül, kérlek, könyörgök Hozzád,

Jézus, irgalmad hatalma küldje rám a halált azonnal, mert

ezerszer inkább meghalnék, mintsem hogy egyszer a legkisebb

dologban is hűtlen legyek Hozzád.''

 

339 Akkor nem tudom honnan, elém állt Jézus, túlvilági

szépségben, fehér ruhában, felemelt kezekkel – s a következő

szavakat intézte hozzám: ,,Leányom, szívedben megpihenek, benne

tetszésem találom. Mindent megtalálok benne, amit sok lélek

megtagad tőlem. Mondd meg ezt helyettesemnek.'' – S ekkor semmit

sem láttam – de lelkemet elárasztotta a vigasztalás tengere.

 

340 Megértettem, Jézus, hogy Irántad való szeretetemet semmi

sem tudja megakadályozni, se szenvedés, se kellemetlenségek, se

tűz, se kard, de még a halál sem. Erősebbnek érzem magam, mint

ezek valamennyien. Semmi sem hasonlítható a szeretethez. Látom,

hogy a legkisebb dolgok is, amelyeket az Istent őszintén szerető

lélek teljesít, nagy értékkel bírnak az Ő szent szemeiben.

 

341 1934.5.11. Egyik napon kora reggel, amikor kinyitottam

embereink[145] előtt a kaput, hogy kiengedjem őket, rövid időre

betértem a kápolnába, hogy egyperces látogatást tegyek Jézusnál,

s megújítsam napi szándékaimat. ,,Jézusom, ma felajánlom Neked

minden fájdalmamat, önmegtagadásomat és imámat a Szentatya

szándékára, hogy jóváhagyja az Irgalmasság ünnepét. Szeretnék még

egy dolgot is szóvá tenni. Nagyon csodálkozom, hogy nekem az

Irgalmasság ünnepéről kell beszélnem, hiszen azt mondják, hogy

van már ilyen ünnep.[146] Miért kell akkor erről szólni?''

Jézus válasza: ,,Ki tud az emberek közül erről? – Senki.

Sokszor még azok se, akiknek ezt az irgalmat hirdetni és tanítani

kellene az embereknek. Ezért akarom, hogy ezt a képet Húsvét

utáni első vasárnapon ünnepélyesen megáldják, és nyilvánosan

tiszteljék, hogy minden lélek ismerje.

Mondj el a Szentatyáért egy kilencedet. Ez 33 részből álljon.

Ennyiszer ismételd meg azt az imát az Irgalmassághoz, amit neked

tanítottam.''

 

342 (143) A szenvedés a legnagyobb kincs a földön. – Ez

tisztítja meg a lelket. A szenvedésben ismerjük meg az igaz

barátot. Az igazi szeretetet a szenvedés hőmérőjével mérik.

 

343 Jézusom, köszönöm Neked a napi apró kereszteket, szándékaim

megakadályozását, a közösségi élet terhét, szándékaim rossz

értelmezését, a mások által okozott megaláztatásokat, az

elszenvedett rideg bánásmódot, az alaptalan vádaskodást, a gyenge

egészséget és a kimerültséget, a saját akaratomról való

lemondást, az énem megtagadását, az elismerés hiányát mindenben,

s minden tervem megakadályozását.

Köszönöm Neked, Jézus, a benső kínokat, a lélek

érzéketlenségét, a félelmet és bizonytalanságot, a sötétséget és

belső homályt, a kísértéseket és különféle megpróbáltatásokat,

azokat a kínokat, amelyeket nehéz kifejezni, főleg azokat,

melyeket senki sem ért meg, a halál óráját, benne a harc

nehézségét és keserűségét.

Köszönöm, Jézusom, hogy Te ittad ki először a keserűség

kelyhét, mielőtt azt enyhébb formában nekem nyújtottad. Ezt a

kelyhet most a Te szent akaratodból emelem ajkaimhoz. Legyen meg

a Te akaratod. Történjék meg velem, amit bölcsességed még az idők

kezdete előtt elhatározott. A rendelésed kelyhét utolsó cseppig

ki akarom inni, anélkül, hogy keresném az okokat. Örömöm a

keserűségben lelem, s reménytelenségben van a bizalmam. Benned,

Uram, jó minden, amit atyai szíved ad; nem helyezem a vigaszt a

keserűség fölé, sem a keserűséget a vigasz fölé. Köszönet Néked

mindenért, Jézus. Gyönyörűség szemlélni Téged, felfoghatatlan

Isten! Lelkem ebben a titokzatos létben él, itt érzem otthon

magam. Jól ismerem Jegyesem lakását. Érzem, hogy nincs egyetlen

csepp vérem sem, mely ne lángolna a szeretettől Érted!

Ó, teremtetlen Szépség! Aki egyszer Téged megismert, nem tud

mást szeretni. Érzem lelkem feneketlen mélységét – és semmi sem

tudja kitölteni azt, egyedül csak Isten. Érzem, hogy elmerülök

Benne, mint egyetlen homokszem a feneketlen tengerben.

 

(144) 1934.12.20.

 

344 Egy este, amint bementem a cellámba, megláttam az Úr Jézust

mintegy a szabad ég alatt kitéve a monstranciában. Lábainál ott

volt a gyóntatóm, mögötte meg sok magas rangú pap, akiknek

öltözékét még sohasem láttam, csak látomásban. Távolabb különböző

rangú papok s áttekinthetetlen embertömeg állt, amit szemeim nem

tudtak befogadni. Az Ostyából előtört a két sugár, ahogy a képen

látni. Szorosan összekapcsolódtak, de nem vegyültek össze.

Gyóntatóm kezeibe áramlottak, majd a többi pap kezeibe, s onnan

az emberekhez, majd vissza az Ostyába. Végül újra a cellámban

találtam magam, amint oda bementem.

 

345 1934.12.22. Midőn a heti gyónásra mentem, lelkiatyámat

misézés közben találtam. A mise harmadik részében megpillantottam

a kis Jézust, aki valamivel kisebb volt, mint általában, és azzal

a különbséggel, hogy violaszínű ruhában volt, és nem fehérben

mint máskor.

 

346 1934.12.24. Szenteste. Reggel a szentmisén éreztem Isten

közelségét. Lelkem öntudatlanul elmerült Benne. Ezt hallottam:

,,Kedves lakhely vagy számomra. Benned pihen az én Lelkem.'' E

szavaknál Isten pillantása szívem legmélyéig hatolt. S látván

saját nyomorúságomat, lélekben megalázkodtam, s csodáltam Isten

nagy irgalmát, hogy egy ilyen nyomorúsághoz közeledik a

leghatalmasabb Úr.

A Szentáldozás alatt öröm árasztotta el a lelkemet. Éreztem

bensőséges egyesülésemet az Istenséggel. Mindenhatósága átjárta

teljes lényemet. Egész nap különös módon éreztem Isten

közelségét, s bár kötelességeim a nap folyamán nem engedték, hogy

akár csak egy percre is betérjek a kápolnába, mégsem volt

egyetlen pillanatom sem, amikor ne lettem volna együtt Istennel.

Jelenlétét erősebben éreztem, mint bármikor. (145) Szüntelen

köszöntöttem a Szűzanyát beleélve magam az Ő lelkületébe, és

kértem, tanítson meg az Isten iránt igaz szeretetre. Hallottam

válaszát: ,,Éjjel a szentmisén megosztom veled boldogságom

titkát.''

A vacsora hat óra előtt volt; a közös örvendezés és ostyatörés

közben a jellemző külső zaj ellenére, mely a jókívánságokat

kíséri, egy pillanatra sem vesztettem el Isten jelenlétét.

Vacsora után gyorsan elvégeztük a munkákat, s kilencre már az

imádáson lehettem a kápolnában. Engedélyt kaptam, hogy ébren

várhassam meg az éjféli misét. Kimondhatatlanul örültem: kilenc

órától tizenkét óráig volt szabad időm. 9 órától 10-ig szent órát

tartottam a szüleimért és az egész család szándékára. 10-től 11-

ig imádást tartottam lelki vezetőm szándékára. Először is hálát

adok, hogy ezt a látható segítséget megkaptam Istentől ígérete

szerint. Ezután világosságot kértem Istentől lelkiatyám részére,

hogy tisztán lássa lelkiállapotomat, s így vezessen Isten akarata

szerint. 11-től 12-ig az Anyaszentegyházért imádkoztam, a

papságért, a bűnösökért, a missziókért és házainkért. A búcsúkat

felajánlottam a tisztítótűzben szenvedő lelkekért.

 

347 1934.12.24. 12 óra.

Éjféli mise. Midőn elkezdődött a szentmise, benső áhítat fogott

el. Lelkemben túláradt az öröm. A felajánláskor megláttam Jézust

az oltáron. Kimondhatatlanul szép volt. A kisgyermek egész idő

alatt nézett minket. Kiterjesztette karocskáit. Átváltozáskor –

nem a kápolnára nézett, hanem fel az égre. Átváltozás után újra

ránk pillantott, de már nem sokáig, mert a pap, mint mindig,

megtörte és lenyelte. De a ruhácskája most már fehér volt. A

második és harmadik napon ugyanígy láttam. Nehéz a lelkemben

uralkodó örömet kifejezni. (146) Ez a látomás ezenkívül még három

misén megismétlődött.

 

348 1934.

Karácsony utáni első csütörtök. Teljesen elfelejtkeztem róla,

hogy ma csütörtök van, s így nem végeztem el az imádási órát. A

többi nővérrel együtt 9 órakor a hálóterembe mentem. Különös, de

sehogy sem tudtam elaludni. Úgy éreztem, mintha valamit még nem

teljesítettem volna. Gondolatban végigfutottam a kötelességeimen,

de nem tudtam rájönni, mi az. Ez eltartott 10 óráig. Akkor

megpillantottam Jézus elgyötört arcát, aki így szólt: ,,Vártalak,

hogy megosszam veled szenvedésemet, mert ki értheti meg ezt

jobban, mint a menyasszonyom.'' Bocsánatot kértem ridegségemért.

Szégyenkeztem, s nem mertem az Úrra nézni. Megtört szívvel arra

kértem Jézust, adjon egy tövist a koronájából. Jézus azt felelte,

hogy megosztja ezt a kegyelmet, de csak holnap, és a látomás

azonnal eltűnt.

 

349 Másnap reggel az elmélkedés alatt megéreztem fejem bal

oldalán a fájdalmas tövist; a fájdalom egész nap tartott.

Szüntelenül arra gondoltam, hogyan bírhatta ki Jézus az egész

töviskoszorú sok kínját. Szenvedésemet egyesítettem Jézuséval, s

felajánlottam a bűnösökért. Négy órakor, amikor imádkozni jöttem,

láttam egyik növendékünket, aki tisztátalan gondolatok bűnével

szörnyen megbántotta Istent. Láttam azt a személyt is, aki miatt

vétkezett. Aggodalom járta át a lelkemet, s kértem Istent, Jézus

fájdalmáért szakítsa ki ezt a lelket szörnyű nyomorúságából.

Jézus azt felelte, hogy megadja neki ezt a kegyelmet, nem miatta,

hanem énmiattam; most értettem meg, mennyire fontos a bűnösökért

imádkozni, főleg növendékeinkért.

 

350 Életünk valódi apostoli élet. Nem tudok elképzelni

házunkban, vagyis Kongregációnkban olyan apácát, akiben nem volna

meg ez a lelkület. A lélekmentés buzgalmának kellene égni

szívünkben.

 

351 (147) Ó, Istenem, mily édes Érted szenvedni. Szenvedni a

szív legtitkosabb zugában, a legrejtettebb helyen. Rejtve égni,

mint észrevétlen áldozat, mely tiszta, mint a kristály, vigasz és

részvét nélkül. Lelkem tevékeny szeretetben ég, időmet nem

tékozlom el álmodozásokkal. Minden pillanatot kihasználok, mert

ez hatalmamban áll. A múlt már nem tartozik hozzám, a jövő nem az

enyém. Egész lelkemmel a jelent akarom kihasználni.

 

352

1935.1.4. Borgia anya első rendi káptalanja[147]

 

Ezen a káptalanon az anya[148] a hitéletet és a kis dolgokban

való hűséget hangsúlyozta. A káptalan felénél a következő

szavakat hallottam: ,,Kívánom, hogy nagyobb legyen a hitetek az

adott pillanatokban. Menyasszonyomnak a legkisebb dolgokban való

hűsége nagy örömömre szolgál!'' Ránéztem a keresztre, s láttam,

hogy Jézus fejét a refektórium felé fordította, s ajkai mozogtak.

 

353 Elmondtam ezeket a főnöknőnek, aki így felelt: ,,Látja,

nővér, Jézus mennyire akarja, hogy életünk a hitből fakadjon.'' -

- Amikor a főnöknő elment a kápolnába, s én magamra maradtam,

hogy kitakarítsam a szobát, ezeket a szavakat hallottam: ,,Mondd

meg minden nővérnek: azt kívánom, hogy az elöljárókhoz való

viszonyukat a hit szellemében éljék.'' Megkértem gyóntatómat,

oldjon fel e kötelesség alól.

 

354 Midőn egy személlyel beszéltem, akinek a képet kellett

volna megfestenie, de bizonyos okok miatt mégsem tette – ezt

hallottam a lelkemben: ,,Azt kívánom, hogy ez az illető legyen

engedelmesebb!'' Megértettem, hogy ha a legnagyobbak is az

erőfeszítéseink, de nincs rajtuk az engedelmesség pecsétje, nem

tetszenek Istennek – a szerzetesi lélekről beszélek. Ó, Istenem,

mily könnyű a szerzetben felismerni akaratodat! Nekünk,

szerzetesi lelkeknek reggeltől éjszakáig világosan elő van írva

Isten akarata. Azokban a percekben pedig, amikor bizonytalanok

vagyunk, ott vannak elöljáróink, akik által Isten szól hozzánk.

 

355 (148) 1934–1935. Az újév vigíliája. Engedélyt kaptam a

virrasztásra és a kápolnában való imára. Egyik nővér megkért,

hogy egy óra szentségimádást ajánljak fel érte. – Megígértem

neki, s egy álló óráig érte imádkoztam. Az imaóra alatt Isten

tudomásomra adta, mily kedves Előtte ez a lélek.

A második órát a bűnösök megtéréséért ajánlottam fel,

különösképpen engeszteltem Istent az épp most történt

megbántásokért. Mennyi sértés éri Istent!

A harmadik órát lelkiatyám szándékára ajánlottam fel, buzgón

fohászkodtam, hogy kapjon megvilágosodást egy bizonyos ügyben.

Végül ütött a tizenkettedik óra, az év utolsó órája. – A

Szentháromság nevében fejeztem be, s az újév első óráját is a

Szentháromság nevében kezdtem el. Mindhárom Személytől áldást

kértem, s bizalommal néztem az új esztendő elé, amely bizonyosan

nem fog szűkölködni a szenvedésekben.

 

356 Szent Ostya! Melyben benne foglaltatik az Isteni Irgalom

testamentuma számunkra, de különösen a szegény bűnösök számára.

Szent Ostya! [Melyben] jelen van Jézus Teste és Vére, mint

végtelen irgalmad jele irántunk, de legfőképpen a szegény bűnösök

iránt.

Szent Ostya! Örök élet forrása, melyet végtelen irgalmad

bőségesen áraszt ránk, de különösen a szegény bűnösökre.

Szent Ostya! Mely magában rejti az Atya, a Fiú és a Szentlélek

irgalmasságát irántunk, de legfőképpen a szegény bűnösök iránt.

(149) Szent Ostya! Benned van az irgalom végtelen ára, mely

lerója minden tartozásunkat, de legfőképpen a szegény bűnösök

tartozásait.

Szent Ostya! Az élővizek forrása, mely végtelen irgalmadból

fakad számunkra, de különösen a szegény bűnösök számára.

Szent Ostya! Mely magában rejti a legtisztább szeretet tüzét,

amely az Örök Atya ölén, az irgalom végtelen mélységében ég

érettünk, de főleg a szegény bűnösökért.

Szent Ostya! Melyben rejtve van minden gyengeségünk gyógyszere,

[a gyógyszer], amely végtelen irgalmadból, mint éltető forrásból

fakad értünk, de főként a szegény bűnösökért.

Szent Ostya! Melyben elrejtve van az Isten és köztünk lévő

kapcsolat – az Isten végtelen irgalma irántunk, de különösen a

szegény bűnösök iránt.

Szent Ostya! Melyben rejtve van Jézus legédesebb Szívének

minden érzése irántunk, de különösen a szegény bűnösök iránt.

Szent Ostya! Egyetlen reményünk, az élet minden szenvedésében

és viszontagságában.

Szent Ostya! Egyetlen reményünk a sötétségben, benső és külső

harcainkban.

Szent Ostya! Egyetlen reményünk életünkben és halálunk óráján.

Szent Ostya! Egyetlen reményünk a sikertelenség és a kétségek

örvényében.

Szent Ostya! Egyetlen reményünk a hamisságok és árulások

között.

Szent Ostya! Egyetlen reményünk a földet elárasztó sötétségben

és istentelenségben.

Szent Ostya! Egyetlen reményünk, senki által meg nem értett

vágyódásunkban és fájdalmunkban.

(150) Szent Ostya! Egyetlen reményünk a hétköznapok

fáradozásaiban és szürkeségében.

Szent Ostya! Egyetlen reményünk reményeink és törekvéseink

összeomlásakor.

Szent Ostya! Egyetlen reményünk ellenséges nyilak és a pokol

erőfeszítései ellen.

Szent Ostya! Bízom Benned, ha a nehézségek meghaladják erőimet,

s ha látom, hogy erőfeszítéseim eredménytelenek.

Szent Ostya! Bízom Benned, ha szívemet viharok ide-oda tépik, s

aggódó lelkem már a kétségek felé hajlik.

Szent Ostya! Bízom Benned, ha szívem reszket, s homlokom

halálverítékben fürdik.

Szent Ostya! Bízom Benned, ha minden összeesküszik is ellenem,

is sötét kétségbeesés hatol a lelkembe.

Szent Ostya! Bízom benned, ha szemeim világa kihuny minden

földi dolog látására, s lelkem először pillantja meg az

ismeretlen világokat.

Szent Ostya! Bízom Benned, ha a munka meghaladja erőimet, és a

sikertelenség lesz állandó osztályrészem.

Szent Ostya! Bízom Benned, amikor nehezemre esik az erények

gyakorlása, s emberi természetem fellázad ellenük.

Szent Ostya! Bízom Benned, ha ellenséges csapások sújtanak.

Szent Ostya! Bízom Benned, ha az emberek elítélik

fáradozásaimat és erőfeszítéseimet.

Szent Ostya! Bízom Benned, ha elhangzik felettem az ítéleted.

Akkor majd irgalmasságod tengerében fogok bízni.

 

357 + Ó, Szentséges Háromság! Bízom végtelen irgalmadban. Mivel

Isten nekem Atyám, gyermeke lévén jogom van Isteni Szívére, s

minél nagyobb sötétség vesz körül bennünket, annál

tökéletesebbnek kell lenni bizodalmunknak.

 

358 Nem értem meg, hogyan nem lehet bízni Benne, aki mindent

megtehet? Vele mindent megtehetünk, Nélküle semmit. Ő, az Úr, nem

engedi meg, hogy megszégyenüljön az, aki minden bizodalmát Beléje

helyezi.

 

359 (151) 1935.1.10. + Csütörtök. Az esti áldás[149] alatt a

következő gondolatok kezdtek kínozni: ,,Vajon mindaz, amit Isten

nagy irgalmasságáról mondok, nem hazugság vagy képzelgés-e?'' Egy

darabig el akartam gondolkozni ezen, amikor lelkemben egy erős,

világos hangot hallottam: ,,Igaz minden, amit jóságomról mondasz,

és nincs elég szó jóságom dicséretére.'' Ezek a szavak oly erősek

és világosak voltak, hogy életemet adtam volna, hogy Istentől

erednek. Arról a békéről ismerem fel Isten szavait, melyek azokat

kísérik és bennem maradnak. Ez a béke olyan nagy erőt ad, hogy

minden nehézség, kellemetlenség és szenvedés, s maga a halál is

semmiségnek tűnik. Ez a világosság feltárta előttem, hogy a

lelkekért vállalt valamennyi erőfeszítésem Isten irgalmának

megismertetésére nagyon kedves Isten előtt. Lelkemben olyan nagy

öröm él, hogy nem is tudom, lehetséges-e ennél nagyobb öröm a

Mennyországban? Bárcsak hallgatnának – akár csak egy kicsit is -

- az emberek lelkiismeretük hangjára, és a Szentlélek hangjára,

azaz sugalmazására! Azt mondom: egy kicsit is – hiszen ha Isten

Lelkének működésére bízzuk magunkat egyszer, Ő maga fejezi be

mindazt, amire mi nem vagyunk képesek.

 

360

+ 1935. Újév

 

Jézus szereti, ha életünk legkisebb dolgaiban is részt vehet,

és néha még a legtitkosabb kívánságaimat is teljesíti, melyeket

még Előtte is rejtegetek, pedig tudom, hogy Előle nem lehet

semmit sem eltitkolni.

Szokásban van nálunk, hogy Újévkor egy különleges

védőszentet[150] sorsolunk magunknak egész évre. Reggel a

szemlélődéskor feltámadt bennem a titkolt vágy, bárcsak az

Eucharisztikus Jézus lenne ez évi különleges patrónusom, akár az

előző évben. Elrejtettem Jegyesem elől ezt a vágyamat, mindenről

beszéltem Vele, csak arról nem, hogy Őt akarom oltalmazómnak.

Amikor reggelizni mentünk az étterembe, az áldás után mindjárt

elkezdtük kihúzogatni a védőszentek képecskéit. Amint közeledtem

a képekhez, melyeken fel voltak tüntetve a patrónusok, habozás

nélkül kihúztam egyet, (152) de önmegtagadásból nem olvastam el

rögtön a feliratot. Ekkor már hallottam is lelkemben: ,,Én vagyok

a védőszented, olvasd!'' Rögtön megnéztem a feliratot:

,,Védőszent az 1935. évre: – A Legszentebb Oltáriszentség.''

Szívem megremegett az örömtől. Észrevétlenül eltávolodtam a

nővérek csoportjától, s rövid időre az Oltáriszentséghez mentem,

hogy szabad folyást engedjek szívem érzelmeinek. Jézus azonban

gyengéden figyelmeztetett, hogy most a nővérek közt van a helyem.

Azonnal visszamentem a szabályzatnak megfelelően.

 

361 Szentháromság Egy Isten, felfoghatatlan irgalmad nagysága a

teremtmények, de különösen a szegény bűnösök iránt. Feltártad

irgalmad mélységét, mely sem emberi, sem angyali értelemmel fel

nem fogható. Semmiségünk és nyomorúságunk egészen elmerül a Te

nagyságodban, ó, végtelen Jóság! Ki tud Téged méltón dicsérni?

Van-e olyan lélek, aki megért Téged szeretetedben? Ó, Jézusom,

akadnak ilyen lelkek, de nagyon kevesen.

 

362 + Egy nap a reggeli elmélkedésnél a következő szavakat

hallottam: ,,Én magam vagyok lelki vezetőd, én voltam, én vagyok,

és én leszek; mivel látható segítséget kértél tőlem – megadtam

néked és kiválasztottam őt, még mielőtt kérted volna, mert ezt

követeli meg ügyem. Tudd meg, ha vétesz ellene, az én szívemet

sérted meg. Különösen óvakodj saját önfejűségedtől. Legyen az

engedelmesség pecsétje a legkisebb dolgodon is.''

Összetört, megalázott szívvel kértem bocsánatot Jézustól

ezekért a hibáimért. Lelkiatyámat is megkövettem. Elhatároztam,

hogy inkább semmit sem fogok tenni, mintsem hogy sok dolgot

műveljek, de rosszul.

 

363 Ó, jóságos Jézus! Köszönöm azt a nagy kegyelmet, hogy

felismerteted velem, mi vagyok magamtól – nyomorúság és bűn,

semmi több. Magamtól csak egyet tudok: Téged megbántani, ó,

Istenem, mert nyomorúság magától nem tud mást tenni, csak

megsérteni Téged, ó, végtelen Jóság!

 

364 (153) + Egy nap imámat kérték egy bizonyos lélekért.

Azonnal elhatároztam, hogy tartok érte egy kilencedet az Isteni

Irgalmassághoz, és hozzátettem még egy önmegtagadást, hogy a

szentmise alatt mindkét lábamon láncot viselek.[151] Három napig

gyakoroltam már az önmegtagadásnak ezt a formáját, mikor is

gyónni mentem, és megmondtam lelkiatyámnak, hogy feltételezett

beleegyezésével kezdtem el azt gondolva, nem lesz ellenére. De

épp az ellenkezőjét hallottam meg, hogy engedély nélkül semmit se

tegyek magamtól. Ó, Jézusom! Megint csak az önfejűségem! De nem

hagyom elbátortalanítani magam bukásaim miatt. Tudom jól, hogy

csak egy nyomorúság vagyok. Egészségem miatt nem kaphattam meg az

engedélyt, és lelkiatyám nagyon csodálkozott, hogy beleegyezése

nélkül hogy vállalkozhattam ilyen nagy önmegtagadásra.

Önfejűségemért bocsánatot kértem, illetve azért, hogy egy

feltételezett engedélyre kezdtem el a vezeklést. Kértem tőle,

adjon ehelyett valami mást. Lelkiatyám ezt a külső önmegtagadást

egy bensőre változtatta. Arra, hogy az egész szentmise alatt azon

elmélkedjem, miért keresztelkedett meg Jézus? Ez az elmélkedés

nem volt önmegtagadás számomra, mert Istenre gondolni

gyönyörűség, és nem önmegtagadás. De ebben az önmegtagadás az

akarat megtagadása volt: nem azt tettem, ami nekem tetszett,

hanem, amire utasítottak, s ezen alapszik a benső önmegtagadás.

 

365 Elhagyva a gyóntatószéket elkezdtem a bánatimát, s ekkor

Jézus így szólt hozzám: ,,Az illető léleknek megadtam a

kegyelmet, amit kértél tőlem. Nem az általad választott vezeklés

miatt, hanem helyettesemhez való tökéletes engedelmességed miatt

adtam kegyelmet annak a léleknek, akiért imádkoztál hozzám, s

akinek irgalmat koldultál. Tudj róla, hogy ha saját akaratodat

megtagadod, az én akaratom uralkodik benned.''

 

366 Ó, Jézusom, légy velem türelmes, a jövőben figyelmesebb

leszek. Nem akarok magamra támaszkodni, hanem a Te kegyelmedre és

jóságodra, amely hozzám, nyomorulthoz, oly nagy.

 

367 (154) + Egyszer Jézus tudatta velem, hogy Ő mindig kész

kegyelmeket adni, ha a rám bízott szándékokra kérem, de ezek a

lelkek nem mindig akarják elfogadni a kegyelmet. Jézus szavai:

,,Szívem telve van irgalommal a lelkek iránt, de főleg a szegény

bűnösök iránt. Bárcsak megértenék, hogy én az ő legjobb Atyjuk

vagyok, értük ömlött szívemből mint irgalommal teli forrásból a

vér és víz; értük lakom a tabernákulumban. Az Irgalmasság

Királyaként kegyelmekkel akarom megajándékozni a lelkeket, de nem

akarják elfogadni azokat. Legalább te jöjj hozzám oly gyakran,

ahogy csak lehetséges. Fogadd el a kegyelmeket, melyeket mások

nem akarnak elfogadni, s ezzel megvigasztalod a szívemet. Mily

közömbösek a lelkek ennyi jósággal s a szeretet ennyi

bizonyítékával szemben; szívemet mérhetetlenül sérti a világban

élő lelkek hálátlansága és feledékenysége: akik mindenre találnak

időt, csak arra nem, hogy hozzám jöjjenek, és kegyelmet kérjenek.

Így hozzátok fordulok, kiválasztott lelkek – vagy ti sem

értitek meg szívem szeretetét? Szívem itt is csalódott. Nem

találok szeretetem iránti tökéletes odaadást. Mennyi elővigyázat,

mennyi óvatosság, mennyi bizalmatlanság! Vigasztalásodra

elmondom, élnek a világban lelkek, akik őszintén szeretnek engem.

Örömmel lakozom szívükben. De ezek nincsenek sokan. A zárdákban

is vannak lelkek, akik örömmel töltik el szívemet, mert vonásaim

beléjük vésődtek. Ezért a mennyei Atya különös tetszéssel néz

rájuk. Csodálni fogják őket az angyalok és az emberek. Nagyon

kevesen vannak. Ők védik meg a világot az Égi Atya

igazságszolgáltatásától.Ők fogják kérni az irgalmasságot a világ

számára. Az ő szeretetük és áldozatuk tartja fenn a világot.

Legfájóbb, ha egy általam különösképpen kiválasztott lélek sebzi

meg szívemet hűtlenségével. Ezek a hűtlenségek pengeként

hasítanak szívembe.''

 

368 (155) 1935.1.29. Ezen a kedden a reggeli elmélkedésen

lelkemben megpillantottam a Szentatyát, amint épp a szentmisét

mondta. A Pater noster után az Úr Jézussal beszélt arról az

ügyről, melyet Jézus megparancsolt nekem, hogy tudassam vele. Bár

nem személyesen beszéltem neki erről, de másvalaki[152] révén

tudomást szerzett róla. Egy benső sugallatnak köszönhetően

azonban tudom, hogy a Szentatya gondolkodik ezen a dolgon, amely

rövidesen Jézus kívánsága szerint rendeződik el.

 

369 A nyolcnapos lelkigyakorlatom előtt lelki vezetőmhöz

mentem, s kértem bizonyos önmegtagadások engedélyezését a

lelkigyakorlat alatt – de nem kaptam engedélyt mindarra, amire

kértem, csak egypárra. Engedélyt kaptam egyórás elmélkedésre az

Úr Jézus szenvedéseiről, valamint bizonyos megaláztatásokra.

Kissé elégedetlen voltam, hogy nem kaptam engedélyt mindenre,

amit kértem. Mikor hazajöttünk, bementem egy pillanatra a

kápolnába, ahol meghallottam a választ lelkemben: ,,Egy órán át

szenvedéseimről elmélkedni nagyobb érdem, mint ha egy éven át

véresre ostoroznád magadat. A fájdalmas sebeimről való elmélkedés

részedre nagy haszonnal jár, s nekem nagy örömet okoz. Csodálom,

hogy még mindig nem mondtál le teljesen saját akaratodról, de

rendkívül örülök annak, hogy ez a fordulat a lelkigyakorlaton

bekövetkezik.

 

370 Még aznap, amikor a templomban a gyónásra várakoztam,

megpillantottam ugyanazokat a sugarakat, melyek a monstranciából

törtek elő, s az egész templomban szétosztódtak. Ez eltartott az

egész áhítat ideje alatt. Az áldás után visszahúzódtak a

monstranciába. Világosak és olyan átlátszóak voltak, mint a

kristály. Kértem Jézust, gyújtsa fel szeretetének tüzét az

elhidegült lelkekben. E sugarak alatt felmelegszik a szív, még ha

oly hideg is volt, mint a jég, és ha oly kemény is volt, mint a

szikla, porrá válik.

 

+

371 (156) JMJ Vilnius, 1935.2.4.

 

Nyolcnapos lelkigyakorlat

 

Jézus, irgalom Királya! Újra egy kis idő, amikor egyedül

lehetek Veled. Isteni Szívedben égő szeretetedre kérlek,