Plébániai piknik Bogárzón

Nem esküvő és nem búcsú miatt szólt a harag a Bogárzói templom tornyában. Plébániánk közössége piknikezett a templom hűvösében.

 

Tavaly a SZIGNUM elsősei Fidelis nővér vezetésével piknikeztek először a bogárzói templomnál, idén már ez a csapat kiegészült plébániánk közösségének több tagjával, sőt a cserkészekkel is. Istenünknek hála csodálatos napot tölthettünk együtt ezen a nagyszerű helyen. A több mint 100 éves templom egy letűnt kor egyetlen mementója, de a hely "szelleme" azonnal magával ragad mindenkit, ki egyszer felkeresi. 

A szervezés nehéz feladatát idén is Fidelis nővér válltva fel, de sok lelkes segítője is akadt, akinek a közreműködése nélkül nem sikerülhetett volna ilyen jól ez a nap. Plébániánk elől a reggeli órákban többen kerékpárral indultak útnak. A 20 km-es utat minden megerőltetés nélkül teljesítették a kerékpárosok. A fáradtság jelei tényleg nem látszott senkin, mert nagy elánnal vágott neki a lelkes csapat a terület csinosításának. A szülők és gyerekek közösen nyírták le a füvet a templom környékén és készítették elő a terepet a focipályának is.

 

 Nagyszerű volt a hangulat. mosolygós arcokat lehetett látni mindenfelé.

Gőzerővel zajlott a munka.Épült a focipálya, ahol később az apa-fia focimeccs is zajlott.

A hűvösben táborozott a csapat. 

 Móninak köszönhetően nagyon finom paprikáskrumpli főtt, kolbásszal, virslivel, sőt galuskával is megspékelve.

 Nagy volt a nyüzsgés. Lengőteke, foci, méta és sok sok játék várta még a kicsiket és a felnőtteket is.

 

 Megkondultak a harangok is, amelyek mindig a templomba hívtak minket.

 Elkészült az ebéd. Imával adtunk érte hálát az Úrnak.

 Szépen sorba a finom falatokért.

 Jól jött a komoly tábori felszerelés.

 Családi ebéd a fák árnyékában.

Cserkészek a kertben talált régi zászlóval.

 Cserkészgenerációk.

Akrobatikus foci 

Zoltán atya is bekapcsolódott a játékba. 

 Benépesült a játéktér és mindkét oldalon potyogtak a gólok.

 Tanyasi Jenga. A rekord 47 emelet volt. 

 A gondos kezek és a gépek a templom előtt is lenyírták a füvet.

Hedvig nővér vezetésével a templomban új énekeket is tanultunk. 

Később ezeket énekeltük el a napot záró szentmisén.

 Mindenki mosolygott.

 Megfáradt a csapat

A mise után a cserkészek a cserkészhimnusszal búcsúztak tőlünk. 

Nagyszerű nap volt. Jövőre ugyan itt. :-) 

További képek a Facebook oldalunkon és a képek menüpontbab! 

 

 

Szent István Király Plébánia Makó Belváros, 6900 Makó Szent István tér 22.