Folytatjuk!

A filmsorozatok egy-egy epizódjának általában úgy lesz vége, hogy a legizgalmasabb résznél mintegy félbe szakad a történés, s a képernyőn megjelenik a felirat: „folytatjuk”. Ilyenkor általában hosszú napokat várhat a néző feszülten és türelmetlenül, amíg megtudja az újabb fejleményeket. Nos, plébániánk közösségeinek életében, a programok tekintetében is volt némi megállás a nyáron, de most nekilendülünk az új lelkipásztori évnek, s folytatjuk a megkezdett utat, mégpedig tovább a Hit évében.

E tematikus év – mint tudjuk – azt a célt szolgálja, hogy a keresztények jobban elmélyedjenek hitükben, törődjenek lelki életükkel, fejlődjenek istenkapcsolatukban, a nem keresztényekhez, keresőkhöz pedig mind közelebb kerüljön az evangélium üzenete. Mert a hit – ahogy a II. Vatikáni Zsinat oly szépen tanítja – az az egyszerű bizalom, amivel „az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, értelmével és akaratával meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt” (Dei verbum 5.). Saját felelősségünk, hogyan bánunk a Hit éve által felkínált lehetőséggel! Mert hit nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes. Ezt sokan még nem tudatosították. S mivel a hit nem magánügy, nem tarthatjuk meg pusztán önmagunknak, hanem szeretnénk folyamatosan megosztani
másokkal, vagyis a hit közösségi dimenziójára is figyelni, abban is fejlődni. Ezért folytatjuk a kétheti rendszerességű, diákoknak, gyerekeknek szóló szentbeszédeket a vasárnap 9 órai szentmisén, ezért folytatjuk a „miseovit” mindazoknak a kis gyermekeknek, akiket a szülők elengednek, hogy így maguk nyugodtabban, tudatosabban részt vehessenek a misén.
Folytatjuk természetesen a hittanos alkalmakat plébániai keretek közt (gyermekmisszió, gyermekénekkar, felsős hittan, ministráns foglalkozás, ifjúsági csoport, szeretnénk a volt bérmálkozók csoportját is megtartani), mert hisszük, hogy nemcsak hitismeretet kell átadni, hanem szükséges a templommal, plébániával, közösségi élettel, imádsággal is barátkozni. Nagyjából ezt hívja az egyház hittan óra helyett katekézisnek, vagyis a hit fejlődés olyan útjának, amely közösségben történik. A XXI- században a katekézis elsődleges célcsoportjai pedig – bármily hihetetlennek tűnik is – nem a gyerekek, nem is a fiatalok, hanem a felnőttek. Ezért folytatjuk a lelki napokat, az idősekkel, szegényekkel való foglalkozást (Szent Mónika közösség, induló Caritas csoport, kórházlátogatás), a szentségek felvételére készülők katekézisét (katekumen csoport), a leendő elsőáldozók szüleivel való foglalkozást, valamint az újonnan átvett, immár második éve katolikus intézmények (két óvoda és egy iskola) pedagógusaival való rendszeres törődést. Sok makói lakost persze ilyen csoportok által nem tudunk megszólítani, mert bátortalanok, mert túlhajszoltak vagy mert elegendőnek látják pusztán a felszínes istenkapcsolatot, s az egyházat
mint „szolgáltatóházat” keresik meg. Ezért folytatjuk a templomi kulturális programokat (hangversenyek, múzeumok éjszakája), a plébánián zajló, mindenki számára nyitott, színes alkalmakat (adventi koszorúkészítés), hogy olyanok is eljöjjenek, akikkel a miséken nem feltétlenül
találkozunk. Ehhez persze megszólító és befogadó emberekre van szükségünk, s ebben feltétlenül számítok a hívek önbizalmára, bátorságára és segítőkészségére. Egyúttal hálásan köszönöm azt a sok segítséget, amit eddig nyújtottak plébániai életünk felvirágoztatása érdekében. A 2011-es népszámlálási adatok szerint Makó lakosságának felét teszik ki azok, akik vallási közösséghez nem tartoznak vagy nem válaszoltak az egyházi hovatartozást firtató kérdésre. Ezek alapján tehát teljesen egyértelmű: az aratnivaló sok! Mindenkire szükség van! Folytassuk hát a megkezdett
munkát!

Zoltán atya

Szent István Király Plébánia Makó Belváros, 6900 Makó Szent István tér 22.