Isteni Irgalmasság Országos Konferencia

2017. április 22-én plébános atyánkkal együtt 9-en indultunk Szegedre, az Isteni Irgalmasság konferenciájára.

A program fél 9-kor templomismertetéssel és orgonabemutatóval kezdődött, majd Dr. Kiss-Rigó László püspök atya köszöntőjével és előadásával folytatódott.  Ezt követően dr. Katona István ny. egri segédpüspök atya előadása az irgalmasság anyjáról, Máriáról szólt. Az utolsó előadást egy lengyel atya, az irgalmasság misszionáriusa tartotta. Megtudhattuk, hogy őt és másik négy társát László püspök atya hívta Szegedre a Fausztina szándéka szerinti, férfi szerzetesrend megalapítása céljából. Az 50. zsoltár imádkozása után gyónási lehetőséget biztosítottak, és 12 órakor szentmisén vettünk részt. Ezután a látogató központban ebéddel látták vendégül a résztvevőket. 14 órától egy órás szentségimádás kezdődött, mellyel véget ért a lelki nap. Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a szép napon, és Isten irgalmát kérhettük magunk és felebarátaink számára.

Írta: Kun Antalné

JÉZUSOM, BÍZOM BENNED!

 

Szent István Király Plébánia Makó Belváros, 6900 Makó Szent István tér 22.