A kétségbeeséstől nem óv meg az értelem. Hitre, belső biztonságra van szükség. Bizalomra abban, hogy vannak erők, amelyek fölött nem rendelkezünk. Magasabb rendű erők, amelyek segítségünkre vannak. Bennünk s körülöttünk. Rájuk hagyatkozhatunk. Egzisztenciális kiszolgáltatottságunkban nem várt válaszokat kaphatunk. Ezek a válaszok olyan megoldást hozhatnak, amelyekre talán nem is számítunk. Ezért a hívő számára hite nagyobb biztonságot jelent, mint ismeretei, tudása. Vagy „technikái”, amelyek fölött ő maga rendelkezik.
A hívő keresztény azt a bizalmat, amelyet a magasabb rendű erőkbe helyez, Istenbe vetett bizalomnak nevezi. Van Isten, akivel egzisztenciális döntéseiben számol. Istennél van megoldás. Van megváltás. Aki hisz, az végső soron nem tudja igazolni hitének jogosultságát. Istenérvei kísérletek, hogy megindokolja, megmagyarázza, miért hisz. Hitigazságokat lehet ismerni, kívülről megtanulni. De a hit ismerete nem jelent hitet. A hívő bízik az élet erejében. Elfogadja, hogy léte adott. Nem ő találta ki önmagát. Ráhagyatkozik a létezés teremtő képességére. És személyes, egyedi módon viszonyul sorsához, amelyet nem ő választott magának. A hit azonban ajándék. A hívő kapja a hitét, de beleegyezést igényel részéről.
(Mustó Péter SJ)