Milyen szerepet játszik keresztény életünkben Mária? Milyen helyet foglal el Isten üdvösségtervében? A szétszakadt keresztények ökumenikus közeledésének évtizedes történetével a hátunk mögött ezeket a kérdéseket szabadabban tudjuk feltenni magunknak – az összes kereszténnyel együtt – anélkül, hogy túl gyorsan visszahúzódnánk tanbeli határvonalaink mögé.
Augusztus 15. alkalmat nyújt e kérdések felvetésére. Szűz Mária mennybevételének ünnepét – vagy ahogy a keleti egyház mondja, „Mária elszenderülését” – már a VI. században ünnepelték. Keletről, valószínűleg Jeruzsálemből származik.
„Istennek semmi sem lehetetlen”: Mária megértette, hogy Istennek szüksége volt rá ahhoz, hogy eljöjjön a földre, s hitt az angyal szavának (Lk 1,26-38).
Még nem volt gyermekük Józseffel, amikor az angyal azt mondta neki, hogy a Messiásnak, Isten Fölkentjének anyja lesz. Amit az angyal hírül adott, emberileg nézve lehetetlen volt számára. Minden alapja meglett volna, hogy nemet mondjon. Ennek ellenére igennel válaszolt. Mint ahogy Ábrahám esetében – aki bízott anélkül, hogy tudta volna, hová megy, s aki hitte, hogy Istennél nincs lehetetlen – Isten újra teljesen meglepő módon működik. Az angyali üdvözlet leírásával Lukács evangélista azt akarja üzenni, hogy Máriában Isten valami teljesen újat, valami egészen egyedülállót kezd el.
Az evangélium Máriát „kegyelemmel teljesnek” nevezi (Lk 1,28): Isten már kezdettől fogva szerette és előkészítette őt arra, amit várt tőle. Egyik szomszédja sem sejthette a titkot, amit a názáreti Mária a szívében hordozott. A legnagyobb titkok nem éppen mélységes csöndben születnek? A történelem arról tanúskodik, hogy olykor elég mindössze néhány ember, hogy az események menetét megváltoztassa. A Máriában megszületett bizalom, s az ő bátorsága elegendő volt ahhoz, hogy Isten beléphessen az emberiség történetébe.
Isten azt akarta, hogy ez a fiatal lány szabadon mondja ki igenjét. S ő meg is teszi: „ Íme az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38). Ugyanakkor hite újra és újra kemény próbának van kitéve: Jézus születése alkalmával előre nem látható, nehéz körülményekkel kell megküzdenie; a tizenkét éves gyermeket szülei nem találják Jeruzsálemben; a kemény szavak, melyekkel Jézus anyja értésére adja, hogy erősebb kötelékek is léteznek számára, mint a rokonság – mindezek nem törték meg Mária bizalmát.
Kánában másokat is meghív ugyanerre a bizalomra: „Tegyétek, amit mond” (Jn 2,1-12), majd megújítja igenjét, amikor a dolgok felfoghatatlanná, sőt abszurddá válnak. Jelen van, amikor Jézus meghal a kereszten. És Jézus őt tanítványára, Jánosra bízza. (Jn 19,25-27).
Isten ezt az életre szóló igent mindannyiunktól várja. Mintha azt mondaná nekünk: „Szükségem van rád, hogy az evangélium minden emberhez eljuthasson. Ne félj, ha úgy érzed, határaidhoz érkeztél, ne félj, ha szenvedések várnak rád, én nem hagylak cserben”.
Sok Mária-ikon és kép ábrázolja úgy az Istenanyát, mint aki Fiára mutat. Ahogy Keresztelő János is Jézusra mutat. A taizéi templomban található Mária-ikont 1962-ben, az orosz ortodox metropolita, Nikodim áldotta meg.
Krisztussal egyesülni, s rá mutatni: mindebben Szűz Mária az Egyház lényegét tárja fel. Mint egy édesanyával, szorosan összekapcsolódunk vele a szentek közösségében. Számos hívő fordult már hozzá, s talált vigasztalást és bátorságot abban a bizalomban, hogy ő Istennél van. Segítségre szoruló emberek sokasága lel nála sebeire enyhülést, szívének gyógyulást.
Kiváltképpen gondolok itt azokra a szerzetesnővérekre, akiket két másik testvérrel Kínában látogattam meg. Szecsuán tartományban telepedtek le, ahol 2008-ban egy súlyos földrengés pusztított. A nővérek a szenvedő lakosság segítségére siettek, de nem volt szabad hitükről beszélniük. Mindössze csendben jelen voltak, s visszatükrözték a gyermek Jézus tekintetét, aki Betlehem titokkal teljes csöndjében született meg. Egyikük azt mondta nekünk: „Az emberek között végzett néhány hónapi munka után többen közülünk kétségeken mentek keresztül: miért van ilyen sok szenvedés?” Egy másik így szólt: „Ha az emberekért vállalt segítségnyújtásban tehetetlenségünket tapasztalom, úgy érzem magam, mint Mária a kereszt alatt.”
A Mária-tisztelet Isten iránti hódolatunk része: ha arról elmélkedünk, hogyan lett Isten emberré, Krisztust imádjuk, de ugyanakkor Máriát is csodáljuk.
A Mária-tiszteletnek helytől és időtől függetlenül különböző formái vannak. Már Lukács evangélista Mária ajkára adja a szót: „Boldognak hirdet engem minden nemzedék” (Lk 1,48). Évszázados himnuszok költői szépséggel köszöntik őt: „Üdvözlégy, aki hordoztad azt, aki mindeneket fenntart; üdvözlégy, Csillag, aki a felkelő Napot köszöntöd; üdvözlégy, aki méhedben hordoztad gyermekedet és Istenedet; üdvözlégy, az új teremtés elsőszülöttje” (az Istenanya „akathisztosz” himnuszából).
Mária mennybevételének napja zarándokútjának beteljesedését ünnepli. Ő már Krisztusnál van, aki magához vette őt, akit a Szentlélek által arra készített elő, hogy neki a földön életet ajándékozzon. A hívő szemlélővé vált. Mindaz, ami Máriával történt, megerősíti, hogy a kiengesztelődés műve, melyet Krisztus vitt végbe, valóban a beteljesedéséhez érkezett.
A keleti keresztények nem a Szent Szűz mennybevételéről, hanem „elszenderüléséről” beszélnek. Ők a titokra figyelnek, mely felé haladva úgymond megállnak a küszöbön. A katolikus egyház nyomatékosabban állítja, hogy Mária „testével és lelkével a mennyei dicsőségbe vétetett” (II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium 59.), s ezzel azt akarja kifejezni, hogy Szűz Mária a maga teljes létével, mindazzal, ami életében lényeges volt, Istennél van.
A reformáció korában gondosan ügyeltek arra, hogy a bibliai szövegre támaszkodjanak. E Mária ünnepről szóló egyik prédikációjában mondta Luther: „Abból az örömhírből, hogy Mária a mennyben van, semmit sem hagyhatunk ki, mint ahogy az sem szükséges, hogy el tudjuk mondani, mi és hogyan történik a mennyben a szentekkel. Elég azt tudnunk, hogy ők Krisztussal élnek.” Mindez nem akadályozta őt abban, hogy ezt írja: „Mint Istenanya különleges módon tekint minden emberre, s egyszerűen, békésen mellettünk marad.”
Mária mindig a hitből való élet előképe marad. Ha Mária igenjét, s az ő útját szemléljük egészen mennybevételéig, akkor beigazolódik, hogy „Istennél semmi sem lehetetlen”. Ez vezessen minket, hogy merjünk kockázatot vállalni, s a hitben teljesen Krisztusra hagyatkozni.
Szeretet Istene, áldott légy Szűz Máriáért.
Egészen fiatalon megértette,
hogy szükséged van rá ahhoz, hogy eljöjj a földre.
Teljes mértékben bízott Krisztusban, még a kereszt lábánál is.
A mai napon azt az utat szemléljük,
melyet az örök életbe való felvételéig bejárt.
Ővele hisszük, hogy „Istennél semmi sem lehetetlen”,
s vállaljuk azt a kockázatot,
hogy a hitben teljesen Krisztusra hagyatkozunk.
(frére Alois, Taizé: Glauben wagen – Die christlichen Feste im Jahr, Herder, Freiburg-Basel-Wien, 2010, 95-101.o.)
fordította Pálfai Zoltán