Szent István király Plébánia

Isten hozta!

Kedves Látogató! Szeretettel köszöntöm plébániánk honlapján.

A jelen a jövő múltja

Nemrégiben egy rádióműsorban ütötte meg a fülemet ez a Karinthynak tulajdonított mondat, mely templomunk fölszentelésének 250. évfordulóján meghív minket arra, hogy elgondolkodjunk múltunkról, s a jelen valóságában megmaradva erőt merítsünk a jövőbe vetett reményhez.

Nem hiszem, hogy bárki vitatkozna azzal a megállapítással, hogy egy hosszabb-rövidebb történelmi időszakra visszatekintve a ziláltság, a megtörtség, a hiányok és a rendezetlenség mozzanatai sokkal erőteljesebben jelennek meg, mint mondjuk az alkotás, a szépség, a szelídség vagy az irgalmasság feltárulásai. Valószínűleg sokakban a 2022-es év is úgy fog megmaradni, mint az orosz-ukrán háború kirobbanásának, s a vele járó gazdasági válságnak az éve, s nem úgy, mint a belvárosi Szent István Király Plébániatemplom fölszentelésének 250. évfordulója.

A keresztények azonban azt vallják, hogy a történelem hatalmas folyamának valódi és lényegi áramlása nem a mégoly sokakat megmozgató és sodró erejű felszíni eseményekben, hanem bizony a mélyben zajló, rejtett áramlatokban hömpölyög. Keresztény szóhasználattal élve ezt nevezzük üdvtörténetnek. E szerint minden egyes folyamat és esemény vagy az üdvösség vagy a kárhozat történetének részét alkotja. A „történelmi szem” nem mindig látja tisztán, hogy mi miért történik, a negatív vagy pozitív előjeleket hajlamosak vagyunk elhamarkodottan kitenni az egyes események elé. Visszatekintve azonban már sokkal tisztábban látunk, s fel tudunk fedezni olyan mozgatórugókat és íveket, amikben Isten gondviselésének eszközeit látjuk meg. Így rajzolódik ki a kronosz mögött a kairosznak, vagyis Isten és a lélek szent és rejtett idejének története. Ezért van igazuk az első századok nagy keresztény gondolkodói közül mindazoknak, akik Isten türelmére és alkotóművészetére hívták fel kortársaik figyelmét. Közülük talán a legjelentősebb, Szent Iréneusz, már a II. században arról beszél, hogy a történelem előrehaladásának rendje, azaz Isten „áramlásának mélysége” mindenestől gyengéd, finom, békés és türelmes rend. Iréneusz szerint „Isten országa gyengéd és nyugvó békébe merül, a Szentlélek hozzászokik ahhoz, hogy az emberek között lakozzék és bennük nyugodjék. Isten irgalma csendben és lassan érvényesül a világban. Az embernek minden időben puha és készséges szívet kell felajánlania Istennek, s türelmesen bele kell helyezkednie az időbeli kibontakozás folyamatába, ki kell várnia a fejlődés idejét.” Már a Jézus Krisztusig tartó folyamatban is minden egyes mozzanat Isten végtelen türelméről, s egyben szinte művészi módon való elrendezéséről tanúskodik. Iréneusszal szólva: az üdvtörténetnek egyfajta zenei ritmusa van, vagyis az örök Karmester bölcs szabályozottsággal, nagyvonalú tágassággal és kiváró nagylelkűséggel irányítja zenekarának muzsikusait és alkotja meg a nagy művet. Az isteni terv és irgalom csendes és lassú érvényesülését az ókorban Isten türelmes rendjeként írták le. A teremtő Isten alkotóművészi szándéka tehát sosem fogyatkozik meg. Jubileumi évünkben elsősorban azokért adunk hálát, akik bátrak voltak e szent Alkotóművész munkatársaivá szegődni, s akik Makó-Belváros katolikus templomát 250 évvel ezelőtt felépítették. Ők hitték, hogy szándékaik és elhatározásaik a történelem Ura kezében vannak. Hitték, hogy nemcsak pénzből, hanem reményből is születhet valami új, valami érték. Igazuk lett!

Ennek a reménynek, ennek a kitartó, erőteljes, de rejtett és csöndes folyamatnak a mozgatója, a tengelye pedig nem más, mint Jézus Krisztus, aki föltámadása és mennybemenetele óta új módon van jelen a történelemben. Krisztus halálon aratott győzelme miatt a történelem ezentúl mindenekelőtt szent történelem, ahol Ő fizikai szemeink számára észrevétlenül és titokzatosan, mégis valóságosan munkálkodik. Legyünk eszközei e műben a következő 250 évben is!

Pálfai Zoltán plébános