Nagyböjti gondolatok 6. hét - Az üdvösség kelyhe

Hogyan igyuk ki az üdvösség kelyhét?

 

Lassan kell kiürítenünk, minden kortyot ízlelgetve – az utolsó cseppig! Teljes életet élni annyi, mint kiüríteni kelyhünket az utolsó cseppig, bízva abban, hogy az Úr megtölti azt az örök élettel.

Három fegyelmi gyakorlatra van szükségünk ahhoz, hogy teljes mértékben megbecsüljük és magunkévá tegyük örömeinket és bánatainkat, és megtaláljuk bennük a lelki szabadsághoz vezető egyéni utunkat. Ezek: a csend fegyelme, a szó fegyelme és a tett fegyelme.

 

A csendben szembesülünk saját énünkkel. Ki kell mondanunk, hogy mi van a kelyhünkben. A tettek segíthetnek, hogy vállaljuk és ünnepeljük igaz énünket.

 

Embertársaink teljesen ismernek és tiszta szívből szeretnek minket Isten nevében. Ez adja meg azt a bátorságot, hogy a kelyhünket az utolsó cseppig kiürítsük, tudván, hogy ez az üdvösségünk kelyhe.

A hallgatás az első módja annak, hogy megtanuljuk kiinni a kelyhünket. A csend segít abban, hogy életünket az egyszerű szórakozásnál magasabb szintre emeljük. Megtalálhatjuk a természetben, az otthonunkban, a templomban. De bárhol találjuk is meg, nagy becsben kell tartanunk, mert a csendben tudjuk valóban méltányolni, kik vagyunk, és fokozatosan felismerni azt mint Isten ajándékát.

 

A csendben elkezdjük hallani a sötétség hangjait, de ha nem hagyjuk, hogy ezek megfélemlítsenek bennünket, akkor helyet adnak a fény gyengédebb, finomabb hangjainak. Ezek a hangok a békéről, szelídségről, megbocsátásról és a szeretetről beszélnek. Kicsiknek és jelentékteleneknek tűnhetnek, viszont felerősödnek, ha figyelünk rájuk. Már azelőtt is beszéltek hozzánk, mielőtt megszülettünk volna, és feltárják nekünk, hogy nincs sötétség Abban, aki a világba küldött minket, csak fény. Ezek Isten hangjához tartoznak, ami az örökkévalóságból szólít minket: „Szeretett, legkedvesebb gyermekem, szemem fénye!”

 

Kelyhünk kiivásának második módját a szavak kínálják. Lelki életet nem lehet titokban élni: szükségünk van szerető barátokra, akikkel szívünk mélyéről merünk beszélni. Ők bátorítást és szeretet nyújtanak.

 

Isten csodálatos barátokat küld azok számára, akiknek Ő a legfontosabb az életükben. Jézus azt mondja, hogy amikor az ő kedvéért és az evangélium kedvéért elhagyjuk azokat, akik közel állnak hozzánk, százannyi emberi támogatást kapunk (lásd Mk 10,29 -30).

 

A kehely kiürítésének harmadik módját a tettek jelentik. Inni a kelyhünkből magában foglalja azoknak a tetteknek a megfontolt kiválasztását, melyek közelebb visznek kelyhünk teljes kiürítéséhez. Azáltal teljesítjük be az életünket, hogy kiüresítjük. Jézus szavaival: „Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja” (Mt 10,39).

Amikor a csendben Isten hangjára hallgatunk, és bizalommal beszélgetünk barátainkkal, tudni fogjuk, milyen feladatra kaptunk meghívást, és azt hálás szívvel fogjuk elvégezni. Ha újra meg újra a csendet, a megbízható barátok körét és azokat a tetteket választjuk, amelyek meghívásunkból fakadnak, végül apránként fenékig ürítjük kelyhünket. A csend, a szó és a tett fegyelme segít, hogy lépésről lépésre haladjunk a cél felé.

 

„Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” – kérdezi tőlünk Jézus.

 

Képesek vagyunk arra, hogy teljesen magunkhoz öleljük fájdalmainkat és örömeinket, amelyek nap nap után érnek bennünket?

 

Jánosnak és Jakabnak halvány fogalma sem volt arról, hogy mit mondanak, amikor igent válaszoltak. A kehely kiürítése az önzetlen szeretet cselekedete, az óriási bizalomból fakadó cselekedet, önátadás az Atyának, aki megadja azt, amire szükségünk van, amikor valóban szükségünk van rá. Jézus meghívása Istenbe vetett feltétlen bizalmat kér tőlünk, ugyanazt a bizalmat, amellyel Jézus is kész volt az utolsó cseppig kiüríteni a kelyhet. Kiinni azt a kelyhet, amelyet Jézus kiivott, olyan élet, amelyet Jézus lelkületében és lelkületével élünk, azaz a feltétlen szeretet lelkületével. A Jézus és Atyja közötti meghittség adta az erőt Jézusnak, hogy kiürítse a kelyhet. Jézus ugyanezt a bizalmat akarja adni nekünk, hogy képesek legyünk kiüríteni saját kelyhünket. Ennek a meghittségnek Isteni Neve: Szentlélek. A Szentlélek vezet minket, erőt és bátorságot ad nekünk, hogy újra meg újra igent mondjunk a kérdésre.

 

A kehely sok mindent megtestesít, ami az életünkben végbemegy: győzelmet, sikert, bátorságot és halált is.

 

A kehely, amelyről Jézus beszél, az élet jelképe, mely szomorúsággal és örömmel teli, s melyet tarthatunk, felemelhetünk és kiüríthetünk mint áldást és mint az üdvösséghez vezető utat.

 

Amikor iszunk a kehelyből, abból a kehelyből iszunk, amelyből Jézus is ivott, de a saját kelyhünkből is iszunk. Ez az Eucharisztia titka. Jézus kelyhe, teletöltve az életével, amely kiöntetett értünk és minden emberért, és a mi kelyhünk, amely a saját vérünkkel van tele, egy kehellyé vált. Amikor együtt kiürítjük ezt a kelyhet, amint Jézus kiürítette, az élő Krisztus egy testévé válunk, újra meg újra meghalva és feltámadva a világ üdvösségéért.

 

Igen, ki tudjuk üríteni életünk kelyhét az utolsó cseppig, és miközben isszuk, megértjük, hogy Az, aki „a szeretettnek” nevezett minket, mielőtt megszülettünk volna, örök élettel tölti meg azt. Ő az Örökkévalóság óta vár ránk, hogy hazafogadjon bennünket.

 

Ezzel a lelki tartalommal kívánunk a kedves testvéreknek tartalmas nagyheti készületet és áldott húsvéti ünnepet.

 

A szavad legyen józan, megcáfolhatatlan, hogy az ellenfél megszégyenüljön, mivel semmi rosszat nem tud mondani rólunk.