KERESZTSÉGI KÉSZÜLET

Urunk föltámadásának ünnepére való készület, a nagyböjti szent időszak több hangsúlyt kap az egyházban. A megtérés, a bűnbánat, a böjt és a jó cselekedetek mellett az egyik ilyen hangsúly keresztségünk tudatosítása. Már az első keresztények úgy fogták föl a szent negyven napot, mint keresztségükre való felkészülést. Akik még nem voltak megkeresztelve azért, mert e negyven nap jelentette számukra a „célegyenest”, akik pedig már részesültek a keresztség szentségében, azért, hogy újra átéljék, ami velük történt.

A kora középkori Rómában például a Húsvét hetében (az ún. „fényes héten”) az újonnan megkereszteltek minden este az adott templom keresztelőkápolnájába vonultak, s ott hálaadó zsoltárokat énekeltek.

A keresztségre való emlékezés többször is visszatér az egyházi év során, ami jelzi, mennyire fontosnak tartja az egyház az alapszentséget. Ennek legkiemelkedőbb módja Húsvét éjszakája – az ősegyházban ekkor szolgáltatták ki a keresztség szentségét, hiszen ahogy a bárány vére és a Vörös-tenger vize megszabadította a népet, úgy szabadította meg a keresztelendőt a Krisztus oldalából kifolyó vér és víz, s föltámadás erejéből ő is új életre támadt -, amikor mindannyian megújítjuk keresztségi fogadásunkat. Vízkeresztkor a vízszentelés rítusában is jelen van, s minden alkalommal, amikor szenteltvízzel való meghintés történik (templomba való belépéskor, házszentelés alkalmával, stb.). Az elsőáldozók fehér ruhája tulajdonképpen keresztségi ruhának felel meg. Ilyenkor is megújítjuk keresztségi fogadásunkat, hogy egyre jobban tudatosítsuk: a keresztség által a Szentháromság életében részesültünk. S hogy keresztségünk hogyan kapcsolódik a húsvéti misztériumhoz, azt Pál apostol fejezi ki igen szemléletesen: „Nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk, az ő halálára keresztelkedtünk meg? Eltemettek tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust halottaiból, éppúgy mi is új életet éljünk.” (Róm 6,3-4)

Mi, akik már részesültünk a keresztségben, újítsuk meg lelkünkben az új életnek ezt a szándékát, s a nagyböjt folyamán törekedjünk a lelki megújulásra (szentgyónás, imádság, keresztút, Szentírásolvasás, stb.). Azokat pedig, akik még nincsenek megkeresztelve, kísérjük imáinkkal. Közülük is elsősorban egy édesapát, aki az idei Húsvét vigília szertartásában fog részesülni a beavató szentségekben (keresztség, bérmálás, Eucharisztia). Hamvazószerdán ő is a „célegyenesbe” fordult, s a szentmisén tanúságot tett hitéről. A szertartás keretében ez a buzdítás hangzott el felé, amit a szent negyven napban újra és újra mi is közel engedhetünk magunkhoz: „Fogadd homlokodra a kereszt jelét. Szeretetének ezzel a jelével maga Krisztus erősít meg téged. Törekedjél egyre jobban megismerni és követni őt!” Az érzékszerveket is megjelöltük a kereszt jelével: „… hogy megtanulj Krisztus lelkületével hallani, az ő szemével látni, az ő szavait kimondani, az ő kezével jót tenni és az ő útján járni.”

 

Zoltán atya


De hiszen mindazok, akik buzgón akarnak élni Krisztus Jézusban, üldözést fognak szenvedni!