Alois testvér - Nagyböjt – forduljunk Isten felé!

A nagyböjti időszak negyven napja mindenek előtt a pusztát juttatja eszünkbe. Jézus

negyven napot töltött ott magányban, Isten népe pedig negyven éven át vándorolt a

pusztában.

 

Roger testvér a Húsvét előtti hetekben szívesen emlékeztetett arra, hogy ez nem a

nélkülözés vagy a szomorúság időszaka, nem a bűntudat táplálására szolgál, hanem

alkalom arra, hogy átéljük a megbocsátás örömét. Számára a nagyböjt egy negyven napos

előkészületi időszak volt, hogy újra és újra fölfedezzen egy kis tavaszt életünkben.

Máté evangéliumának kezdetén Keresztelő János felhívása hangzik el:

„Térjetek meg!”, vagyis: „Forduljatok Isten felé!”

Igen, a böjti időszak alatt Isten felé szeretnénk fordulni

és engedni, hogy megbocsátásával megajándékozzon minket.

Krisztus legyőzte a gonoszt, és folyamatos megbocsátása képes

megújítani benső életünket. Arra vagyunk meghívva, hogy megforduljunk: ne

magunk körül forogjunk és ne csak magunk akarjunk véleményt

formálni és tökéletesedni, hanem tekintsünk az Istennel és a másokkal való közösség felé.

 

Forduljunk Isten felé! Sokaknak egyre nehezebbé válik, hogy higgyenek Istenben.

Különösen a nyugati világban vélekednek úgy az emberek, hogy Isten léte szabadságuk

korlátozását jelenti. Azt gondolják, hogy egyedül kell boldogulniuk az életben.

Elképzelhetetlennek tűnik számukra, hogy Isten mellettük halad.

(…)

Hogyan tudnánk belső életünket megújítani, s ezáltal újra és újra rátalálni az Istenhez

fűződő személyes kapcsolat útjára? Mindannyian szomjazunk a végtelenre. Isten ezzel

az abszolútum utáni vággyal teremtett minket. Adjunk hát teret ennek a vágynak

bensőnkben!

 

Az egyik taizéi ének fenntarthatja bennünk ezt a vágyat. A szöveg egy spanyol

költőtől, Luis Rosalestől származik, aki Keresztes Szent János gondolataira épít: „Csak

vándorolunk az éjben, mert forrás vizére vágyunk. Szomjunk a fény a sötétben.” A

nagyböjt sokak számára azzal jár, hogy lemondanak valamiről. De az aszkézist nem

önmagáért kell akarni. A lemondás sokkal inkább abban tud minket segíteni, hogy mély

vágyainkat, az igazán lényeges dolgok iránti szomjunkat felszínre hozza, és ez a szomj fény

lehet utunkon.

 

Olykor éjszakában vagyunk, vagy úgy érezzük, mintha pusztaságon haladnánk keresztül.

De még fontosabb, hogy mint hívők ne egy ideálképet állítsunk magunk elé, hanem

Krisztust kövessük. Nem vagyunk egyedül. Ő előttünk halad. Az ő követése belső

küzdelemmel jár, miközben újra és újra döntéseket hozunk, s egy életen át bizonyítjuk

hűségünket. Nem saját erőnkből követjük őt, hanem azáltal, hogy rábízzuk magunkat az ő

jelenlétére. Az út nincs előre kijelölve számunkra. Meglepetésekkel kell számolnunk, és az

előre nem látható dolgokkal teremtő módon foglalkoznunk.

 

És Isten nem fog belefáradni, hogy újra és újra elinduljon velünk. Hihetjük tehát, hogy a

vele való közösség lehetséges, a mi oldalunkról pedig soha ne fáradjunk bele, hogy a belső

harcot újra felvegyük. Tudjuk, hogy az Evangélium szegényeiként úton vagyunk, akik

Isten irgalmasságában bízunk.

 

A nagyböjti időszak osztozásra hív minket. Megsejteti velünk, hogy semmilyen

önmegvalósítás nem létezik a lemondásra való készség nélkül, mely készség szeretetből

fakad. Ahogyan Jézus – ugyancsak a pusztában – részvéttel és irgalommal nézett az

emberekre, akik követték őt, öt kenyeret és két halat szaporított meg, hogy mindenkinek

legyen mit enni. Milyen jelei lehetnének az egymással való osztozásnak?

 

Az Evangélium az életmód egyszerűségét hangsúlyozza és arra hív minket, hogy

önszántunkból, ne pedig kényszer alatt helyezzük alacsonyabbra igényszintünket. Ezért

szükséges rangsorba szedni vágyainkat. Nem mindegyikük rossz, de nem is mindegyik

jó. Türelemmel megtanulhatjuk, hogy melyeket kövessük, és melyeket hagyjuk magunk

mögött. Ez a felhívás ma újra nagyon időszerűvé vált, az egyén számára éppúgy, mint a

társadalmi életben. A szabadon választott egyszerűség által felhagyhatunk azzal, hogy a

fölösleges vágyak után szaladgáljunk, a leginkább károsak esetében pedig kötelezzük el

magunkat a szegénység elleni küzdelemben.

 

Az Evangélium egyszerűségre hív minket. Az egyszerűség választása megnyitja szívünket

egymás és az Istentől érkező öröm felé.

 

A nagyböjt ideje alatt legyen bátorságunk átgondolni életstílusunkat. Nem azért, hogy

magunkban vagy másokban lelkiismeretfurdalást ébresszünk, hanem hogy megtaláljuk

a legszegényebbekkel vállalt szolidaritás útjait. Az Evangélium bátorít minket, hogy

szabadon osztozzunk egymással, s mindazt, amink van, a teremtés egyszerű szépségében

engedjük kibontakozni.

Szentlélek, te mindannyiunk számára

elhozod a megbocsájtást,

Isten végtelen irgalmasságát;

a te jelenléted egy páratlan közösségben egyesít minket.

Ha mindazt, amink van,

megosztjuk azokkal, akiknek nincs elegendő,

szívünk felemelkedik,

s te eljössz és meggyújtod bennünk szereteted tüzét.

(frére Alois, Taizé:

GLAUBEN WAGEN – DIE CHRISTLICHEN FESTE IM JAHR, Herder, Freiburg-Basel-Wien, 2010)

fordította: Pálfai Zoltán

megjegyz:

Alois testvér (franciául: Frère Alois, frère a. m. testvér), polgári nevén Alois Löser, (1954. június 11. –) 2005. augusztusa óta a Taizéi ökumenikus közösség (Communauté de Taizé) priorja, az alapító Roger Schütz-Marsauche (Roger testvér) utóda.


A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak.