Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked,
fülemet azonban megnyitottad.
Égő- s engesztelő áldozatot sem követeltél.
Így szóltam akkor: "Íme, eljövök.
A könyvtekercsben rólam írva áll,
hogy megtegyem a te akaratodat.
Erre vágyom, Istenem,
törvényed örömmel tölti el szívemet."
(Zsolt 40,7-9)
A Megváltó, a megtestesült Fiú nem hagyta magát kitaszítani, mert nagyon szeretett.
Megható az Ő megnyilatkozása ott, a téren és időn túli, isteni dimenzióban, amiről a 40. zsoltár ad hírt. Az Atya kifejezi, hogy az emberek eledel-, állat- és emberáldozatai nem elégségesek a bűnözön kiengesztelésére, mint ahogy kétmillió nem elég a tízmilliós áru megvételére. Ekkor megszólal egy hang - kiderül, hogy ez a Fiú hangja:
- Akkor én majd elmegyek, hogy én legyek az áldozat, az elégséges vételár, a szeretettől égő áldozat!
Az Atya mintegy ezt teszi hozzá:
- Rendben. De a legsúlyosabb és legkínosabb halált kell vállalnod a kereszt oltárán.
- Ecce venio! - hangzott a káprázatos válasz. - Igen, vállalom, megyek, mert nagyon szeretem a szerencsétlen, szenvedő embereket.
És íme, ekkor megkezdődik az áldott keresztút, értünk, megmentésünkre - kimondhatatlan szeretetből.
/Kerényi Lajos atya könyvéből/