"Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk" (1 Jn 3,2). Így hát hézag van aközött, amik vagyunk és aközött, amik leszünk. E között a két pólus között feszül a várakozásunk, és reményeink túlmutatnak a halálon is, mert a halál csak átmenet az Úrral való végső találkozás felé, mert "azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van" (Jn 3,2).
Ez a hónap arra szólít fel minket, hogy különleges közösséget alkossunk, és éljünk meg elhalt szeretteinkkel. Hittel és imával helyreállítjuk a köztük és köztünk lévő családi kapcsolatokat, ők figyelnek minket, követnek minket és segédkeznek nekünk. Ők már úgy látják az Urat, "amint van". Így hát bátorítanak minket, hogy folytassuk utunkat, azt a zarándokutat, amely még hátra van nekünk a Földön. Tény, hogy "nincsen itt maradandó hazánk" (Zsid 13,14). Fontos, hogy ne fáradjunk bele, ne veszítsük szem elől végső célunkat. Kedves megboldogultjaink ott vannak, ahová mi is megtérünk. Valóban van közös alap közöttünk, amely szomszédokká tesz minket. Ez az alap a keresztségben történő közös beavatottságunk a Szentháromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek misztériumába. Ez az a pont, ahol megérintjük egymás kezét, mert ezen a helyen, ezen a területen a halál nem létezik, csak a soha véget nem érő élet egyetlen folyama.
/Szent II. János Pál/