(…)
A nagyböjt számunkra már jóval hamvazószerda előtt megkezdődött, s még bőven tovább is fog tartani, mint a húsvétig ívelő negyven nap. Mai életünk nem liturgikus értelemben vett nagyböjti időszaka ugyanis úgy tűnik, kíméletlenebb és keserűbb, mint bármely korábbi nemzedék gyötrelmeinek ideje. Mert nem amiatt szenvedünk, hogy híján vagyunk életünk önelégült jóllakottságának és gondtalan biztonságának, hogy sötétségben és a halál árnyékában ülünk, hanem mindenek előtt – ki szabad egyáltalán ilyesmit mondani? – amiatt, hogy Isten távolinak tűnik számunkra. Isten messze van tőlünk. (…) Az, hogy sokan eltávolodtak Istentől, egyszerűen tény, ami jelen van, s ami magyarázatot követel. Szenvedés ez, s amíg az Úrtól távol zarándoklunk, az élet nagyböjtjének legmélyebb szenvedése.
(…)
Ha a kiüresedett szív Istentől való távolsága életünk nagyböjtjének utolsó keserűsége, akkor meg kell kérdeznünk, hogyan fogunk majd zöldágra vergődni vele és (ami számunkra ugyanaz a kérdés) hogyan ünnepelhetjük ma így az egyház nagyböjtjét. Ugyanis ha az Istentől való keserű távolság szent istentiszteletté válik, a világ nagyböjtje az egyház nagyböjtjévé változik.
Az első, amit tennünk kellene, a következő: bele kellene állnunk az üres szívnek ebbe az Istentől való távolságába, attól sem egyházi, sem világi téren el nem menekülni, s azt a világ, a bűn és az önfejű kételkedés kábítószerei nélkül kibírni. Valójában melyik Isten van tőled távol a szív ezen ürességében? Nem az igaz és élő Isten; mert ő épphogy a megragadhatatlan, a névtelen, mégpedig pontosan azért, hogy a te mértéktelen szíved Istene lehessen. Csak olyan isten kerülhetett távol tőled, aki nem is létezik: egy megragadható isten, az ember kisszerű gondolatainak és olcsó, igénytelen érzéseinek istene, a földi biztonság istene, az az isten, aki gondoskodik arról, hogy a gyerekek ne sírjanak és az emberek egymás iránti szeretete ne torkolljon csalódottságba, egy nagyon tiszteletreméltó – bálvány. Ez vált távolivá. El kellene hát viselnünk ezt a fajta távolságot?
(A fenti részlet Karl Rahnernek az egyházi év ünnepeiről szóló, eredetileg 1954-ben, majd 1981-ben megjelent elmélkedés-gyűjteményéből - Kleines Kirchenjahr - származik.)
