- Milyen helyet foglal el és mit jelent az ön szívében, életében, személyes történetében az irgalmasság? Emlékszik, hogy kisgyermekként mikor találkozott vele először?
- Az életemet akár Ezékiel próféta könyvének 16. fejezetén keresztül is olvashatom. Olvasom ezeket a sorokat, és azt mondom: de hát ezt mintha egyenesen nekem írták volna! A próféta a szégyenkezésről beszél, márpedig a szégyenkezés kegyelem: amikor valaki Isten irgalmát érzi, mélységesen szégyelli magát, a saját bűnét. Szent Ignác szerint többek között a szégyenkezés kegyelmét kell kérni, amikor a keresztre feszített Krisztus előtt megvalljuk bűneinket. Ezékielnek ez a szövege szégyenkezni tanít, arra ösztönöz, hogy képes legyél szégyellni magad: bármilyen nyomorult, bármilyen bűnös legyél is, Isten hű marad hozzád, és felemel. Én érzem ezt. Gyerekkoromból nincsenek különösebb emlékeim. De kamaszkoromból igen. Carlos Duarte atyára gondolok, a gyóntatóra, akivel 1953. szeptember 21-én találkoztam először a templomunkban, azon a napon, amikor az egyház Szent Máté apostolt és evangélistát ünnepli. Tizenhét éves voltam. Amikor neki gyóntam, úgy éreztem, befogad Isten irgalma. Ez a pap Corrientesből származott, csak azért volt Buenos Aieresben, mert leukémiában szenvedett, és ott kezelték. A következő évben meghalt. Emlékszem, hogy amikor a temetése után hazamentem, mitha magamra hgytak volna. Egész este a szobámban elbújva sírtam. Hogy miért? Mert elvesztettem egy olyan embert, aki megismertette velem Isten irgalmát, azt a bizonyos „miserando atque eligendo”-t. Akkor még nem ismertem ezt a kifejezést, de később püspöki mottómnak választottam. Az angol szerzetes, Szent Béda (Beda Venerabilis) homíliáiban találtam rá. Ő így ír Máté elhívásáról szólva: „Jézus meglátott egy adószedőt, és miután szeretettel tekintett rá és kiválasztotta, azt mondta neki: Kövess engem!” Általában így fordítják a Szent Béda által használt kifejezést. Én azonban a miserando szó jelentését szívesebben adom vissza egy nem létező igenévvel: „misericordiando”, vagyis oly módon, hogy irgalommal közeledett felé. Tehát Jézus tekintete irgalmat nyújt és kiválaszt, magával ragad.
- Ön szerint napjainkban az emberiségnek miért van olyan nagy szüksége az irgalmasságra?
- Mert ez egy sebzett emberiség, olyan emberiség, amely mély sebeket hordoz. Nem tudja, hogyan gyógyítsa a sebeit, vagy azt hiszi, hogy ez nem is lehetséges. És itt nemcsak a társadalmi bajokról, a szegénységről, a társadalmi kirekesztésről, a harmadik évezred sokfajta rabszolgaságától sújtott emberekről van szó. A relativizmus is sokakat megsebez: minden egyformának, minden ugyanolyannak tűnik. Ennek az emberiségnek irgalmasságra van szüksége. XII. Pius több mint fél évszázaddal ezelőtt azt mondta, korunk drámája az, hogy elveszett a bűn érzete, a bűn tudata. Ma ehhez járul még az a dráma, hogy a bajunkat, a bűneinket gyógyíthatatlannak tartjuk, olyan valaminek, amin nem lehet segíteni, amit nem lehet megbocsátani. Hiányzik az irgalmasság konkrét élménye. Többek között ebben rejlik korunk sérülékenysége: azt hisszük, nem létezik a megváltás lehetősége, nincs kéz, amely talpra állít, ölelés, amely megment, megbocsát, felemel, végtelen, türelmes, elnéző szeretettel áraszt el; visszaterel a helyes útra. Szükségünk van irgalmasságra!
(FERENC pápa: Isten neve irgalmasság. Beszélgetések Andrea Torniellivel - részlet)
