A keresztény élet első és legfontosabb területe az otthon és a család, az a hely, ahol a mindennapi életre ALKALMAZZUK a keresztény elveket. Biztos, hogy nem az iskola és nem is az egyház formálja alapvető világszemléletünket, és alakítja ki bennünk azt az alapvető irányulást, mely sokáig még nem is tudatosul, hanem az otthon, a családi élet stílusa és szelleme válik végül döntő tényezővé. (…) Bármilyen csodálatraméltó erőfeszítésekkel igyekeznek manapság iskoláinkban a gyermekeket vallásosan nevelni, ez nem sok eredményre fog vezetni, ha a vallásos nevelés nem a családi életben gyökerezik, ha már otthon nem táplálják bele a gyermekbe. Mit tehetünk, mit kell tennünk tehát otthon nagyböjtben?
Abban biztosan mindenki egyetért, hogy a rádió, a televízió (és az internet) gyökeresen átalakította a családok életstílusát. Ma a média átjárja egész életünket. Az egész világ minden pillanatban itt van a kezem ügyében. Modern kultúránkból lassanként egészen egyszerűen kivész az az elemi megtapasztalás, hogy egy belső világ szívében vagyunk, hogy érezzük ennek a „bensőségességnek” a szépségét. Ha nem a televízió szól, akkor a zene. A zene már nem olyan dolog, amit hallgatunk: tartósan a beszélgetés, olvasás, levelezés háttérzajává vált. Abból, hogy állandóan zenét szeretnénk hallani, valójában az derül ki, hogy a modern ember nem tudja megízlelni a csöndet. Képtelen fölfogni, hogy a csönd nem negatív dolog, nem puszta hiány, hanem épphogy jelenlét, minden igazi jelenlét feltétele. A mai kereszténynek különleges erőfeszítésbe kerül, hogy újra megtalálja a csöndnek ezt a lényeges dimenzióját. Mert egyedül csak ez teremthet kapcsolatot magasabb szintű valóságokkal. Ezért a nagyböjtben a rádió, a televízió (továbbá az internet és az okos eszközök) problémája nem elhanyagolható kérdés, hanem több szempontból is lelki élet vagy halál kérdése.
(…) Semmi rossz sincs abban, ha továbbra is figyelemmel kísérjük a híreket, vagy komoly, érdekes programokat választunk, melyek szellemileg vagy lelkileg gazdagíthatnak bennünket. A nagyböjtben „tv-(és internet-)függőségünket” kell felszámolnunk, mert ez a szokás az emberből erélytelen, nyimnyám alakot farag, aki csak ül a fotelben, tekintetét a képernyőre szegezi, és passzívan mindent elnyel, ami abból sugárzik. (…) Nem csupán egyszerű, elszigetelt szokásról, szabályról van itt szó, hanem arról, hogy a nagyböjtöt különleges időnek érezzük, olyasvalaminek, amely állandóan jelen van, és amelyet nem szabad elveszíteni, megcsonkítani vagy szétrombolni.
(Alexander Schmemann – Olivier Clément: A nagyböjt és a húsvéti titok - részlet)
