BŐJT-IDŐZŐ 22.

Arra kaptunk hivatást, hogy gyakoroljunk irgalmasságot, mert korábban irgalmasságot cselekedtek irántunk. A bűnbocsánat az irgalmas szeretet legnyilvánvalóbb kifejezése; nekünk, keresztényeknek pedig olyan kötelezettség, amely alól nem vonhatjuk ki magunkat. Gyakran milyen nehéznek tűnik a megbocsátás! Ám mégis ez az a gyönge kezünkbe adott eszköz, amely nélkülözhetetlen a szív derűjének eléréséhez.
 
A bosszú, a düh, az erőszak és a megtorlás elvetése a boldog élet elengedhetetlen feltétele. Halljuk meg tehát az Apostol buzdítását: „A nap ne nyugodjék le haragotok fölött” (Ef 4,26).
Isten irgalmassága nem elvont eszme, hanem konkrét valóság, amellyel kinyilvánítja szeretetét, mely olyan, mint egy atyáé és anyáé, akik szívük mélyéig megindulnak gyermekeikért. Valóban állíthatjuk, hogy „szívbéli” szeretet. A bensőből fakad, mint mély, természetes érzés, melynek összetevői a gyöngédség és az együtt érzés, az elnézés és a megbocsátás.
 
Mindenekelőtt halljuk meg Jézus szavát, aki az irgalmasságot életeszménnyé, hitünk szempontjából pedig a hitelesség kritériumává tette: a „boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek” (Mt 5,7).
 
(Részlet Ferenc pápa: Misericordiae vultus - Az irgalmasság arca című bullájából)
 

A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak.