BÖJT-IDŐZŐ 29.

Óránként hívnak nagyszerű ötletekkel. Csak ismételni tudom: sok. Beleferdülök. Ez a hasnyál elsőre jó ötletnek látszott, följavította az emberiséget, részvét, szeretet (kis gyűlölet, de az nem számít), tapintat (és tapintatlanság, de az nem számít), megrendültség (és cinizmus, de az nem számít) nőtt a lába nyomában, de lassan az derül ki, hogy ez egy embernek mégis túl sok, hogy az ilyen világmegváltós projekteket (néha paródiát, de az nem számít) mégis rád kell hagyni, Uram. Tudod jól, nem vagyok nagyon okos, de ebből elsőre, kissé figyelmetlenül, nekem az jön, hogy legyél te hasnyálmirigyrákos. Nem akarok ebből üzletet csinálni. Nem azt kívánom, hogy vedd magadra az enyimet. Ez most már maradjon, ha már belefogtunk, csak ne fűzzünk (te meg én) hozzá túlzó reményeket. Ehhez konkrétan. Mert általában ne engedjük el a reményt, mint olyant. Gondold meg, egy remény nélküli Isten – hát az tényleg reménytelen. Arra nem érdemes egy világot gründolni. Bár lehet, hogy ezt te másképp gondolod. Nehezen igazodom el rajtad, de fölteszem, ez a dolgok rendje. Laudetur.


(Részlet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójából)

Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban.