BÖJT-IDŐZŐ 34.

Legtöbbünk szeretne egy diktátort magának – noha lehetőleg egy jóindulatút -, hogy rá háríthassa át a felelősséget és azt mondhassa: „Te vettél rá, hogy ezt tegyem. Nem az én hibám.” Csakhogy nem tehetjük meg, hogy egész életünkben valaki másnak az esernyője alatt állunk, aztán meg panaszkodunk, amiért vizesek lettünk. Az áldozatszerepet úgy lehetne jól meghatározni, hogy ilyenkor a fókuszt önmagunkon kívül tartjuk, és magunkon kívül keresünk valakit, akit hibáztathatunk az aktuális körülményeinkért, vagy akin keresztül meghatározhatjuk a céljainkat, a sorsunkat vagy azt, hogy mennyire vagyunk értékesek.


Talán minden élet annak a tanulmányozásával telik, hogy mi az, ami nincs nekünk, de szeretnénk, ha lenne; és hogy mi az, amink van, de nem szeretnénk, hogy legyen. Számos évtizedbe telt, mire felfedeztem, hogy egy másik kérdés felől is közelíthetek az életemhez. A „Miért maradtam életben?” helyett ezt is kérdezhetem: „Mihez kezdhetek azzal az élettel, ami adatott nekem?”


(Részlet Edith Eva Eger: A döntés c. könyvéből)

Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban.