BÖJT-IDŐZŐ 37.

Názáret követése nem egyszerű dolog. Amikor arra gondolok, hogy egy kapu, egy válaszfal, egy házfal elválaszthat a szomszédoktól egy olyan szent családot, mint Jézusé, noha ugyanolyan ritmusban élnek, ugyanazt a keserves munkát végzik, ugyanúgy telnek napjaik, mégis ellenpólust jelentenek, mert szomorúság, gyűlölet, tisztátalanság, kapzsiság és olykor reménytelenség uralkodik rajtuk, megbizonyosodom az evangélium üzenetének hatalmas belső gazdagságáról. Ugyanazok a cselekedetek, ha Isten fényében végzik őket, gyökeresen átalakítják egy ember, egy család, egy társadalom életét.


 Öröm és bánat, béke és harc, szeretet és gyűlölet, tisztaság és házasságtörés, irgalom és kapzsiság vízválasztóként jelennek meg az ember belső életében. A hétköznapi dolgok, az emberekkel való kapcsolat, a mindennapi munka, a hozzátartozóink iránti szeretet megélésének módja bizonyos esetekben szenteket hozhat létre, máskor démonokat.


 Jézus Názáretben megtanított minket arra, hogy a nap minden órájában szentként éljünk. A nap valamennyi órája alkalmas és képes lehet arra, hogy magába rejtse az isteni sugallatot, az Atya akaratát, az imádságos szemlélődést: egyszóval a szentséget. A nap minden órája szent, csak úgy kell megélni, ahogy Jézus tanította nekünk.


Még valamit szeretnék érinteni Názárettel kapcsolatban, főként azok számára, akik úgy gondolják, hogy az evangéliumot megfelelő eszközök és pénz nélkül nem lehet hirdetni.


 Maga Jézus volt az üzenet hordozója, ő maga volt a legfelsőbb értelem, aki tudta gondolni a legjobb módot, hogy megértesse magát, és megvalósítsa Isten tervét.


 És mit tett? Nem nyitott kórházakat, nem alapított árvaházakat: testet öltött, tagja volt egy népnek, és elsőként élte meg köztük az üzenetet a maga teljességében.


 „Coepit facere ”: elkezdett cselekedni. A példaadás megelőzte a beszédet, a hallgatóságnak szóló magyarázatot: ez volt Jézus cselekedeteinek alapja. Erről gyakran megfeledkezünk.


Názáret a cselekvést megelőző felkészülés, az ima, az áldozat, a csönd, az Istennel töltött bensőséges élet ideje. A hosszas magány, a megtisztulás, az emberek megismerésének, az elrejtőzés gyakorlásának ideje, egyszóval mindazé, aminek alapján kereszténynek mondhatjuk magunkat.


 Ami engem illet, aki itt vagyok a sivatagi homokban, amely kiszárítja agyvelőmet, a termeszek között, amelyek cellámban felfalják a könyveimet, megelégszem annyival, hogy Názáretre gondolok, s Jézus, Mária és József életmódjában találom meg az úgynevezett laikus lelkiség alapvető ösztönzőjét.


(Carlo Caretto: Levelek a sivatagból - részlet)

Ne fizessetek senkinek a rosszért rosszal!