Kezdjük azzal, hogy elmélyítjük annak a közösségnek a titkát, amely egyesít minket. Ha a közös imádságban Krisztushoz fordulunk, a Szentlélek az Egyház egyedülálló közösségévé formál minket, s az újjászületés lehetőségét ajándékozza nekünk.
(…)
Krisztus küldetést ad, hogy az egész világnak hirdessük az örömhírt. De azt is kéri tőlünk, hogy ott, ahová vezet minket, jelenlétének jeleit tegyük érzékelhetővé. Az első keresztények éppen ott fedezték föl a Szentlelket, ahol egyáltalán nem számítottak rá (vö. ApCsel 10). Magát Jézust is befolyásolta egy görög származású édesanya (a kánaáni asszony, vö. Mk 7,24–30) kitartó bizakodása, valamint a római százados hite (vö. Lk 7,1–10). Vajon mi készek vagyunk korunk lelki sóvárgását rácsodálkozással fogadni?
(…)
A Szentlélek ma is működik. Fáradhatatlanul és mindig új módon árasztja szívünkbe Isten szeretetét. Boldog, aki nem a félelemre, hanem a Szentlélek fuvallataira hagyatkozik. Ő egyúttal az élő víz, a békesség Lelke, aki csillapítja szívünk szomjúságát és általunk közölheti önmagát a világgal.
(...)
A Szentlélek legtöbbször a háttérben marad; nem akarja átvenni a mi helyünket, hanem megerősíti személyiségünket. Lényünk mélyén fáradhatatlanul kimondja életünkre Isten igenjét. Így mindannyian imádkozhatunk ezekkel a szavakkal: „Jó Lelked vezessen az egyenes úton” (Zsolt 143,10).
Élete vége felé Roger testvér egyre gyakrabban intézte imádságait a Szentlélekhez. Azt ajánlotta nekünk, hogy bízzunk bátran e láthatatlan jelenlétben. Tudta jól, hogy az emberi életben döntő fontosságú az a küzdelem, hogy valaki rá tud-e hagyatkozni a Szentlélekre, és képes-e hinni Isten szeretetében.
(Részlet Alois testvér pünkösdi elmélkedéséből)
Szentlélek,
bennünk való állandó jelenléted elvezet arra,
hogy szeretetből odaadjuk életünket.
És még ha el is felejtünk téged,
örömet árasztasz belénk.
(Roger testvér)
