Vannak dolgok, amelyek azonnal elmenekülnek, mihelyst az ember várni kezdi őket. Hiába hívjuk őket: bármilyen lágy is a hangunk, csak a mohóságunk hallatszik ki belőle, így a lehető legtávolabbra húzódnak tőlünk, önmagukon belülre, oda, ahol már nem sebezhetjük meg őket. A játszó gyermek több fényt sugároz a játékával, mint a szentek az imáikkal vagy az angyalok az énekeikkel. A játszó gyermek Isten vigasza.
Mindent, amit teszünk, még a leghétköznapibb dolgokat is, sőt főleg a leghétköznapibbakat – ajtót nyitunk, levelet írunk, kezet nyújtunk – a leggondosabban és a legfigyelmesebben kellene tennünk, mintha a világ folyása és a csillagok járása múlna rajtuk, egyébként így is van, a világ folyása és a csillagok járása múlik rajtuk.
(Christian Bobin: Távolodás – részlet)