Adventi gondolatok minden napra - 2022

Füle Lajos - Adventi versek, idézetek

 

Advent első hete

 

Adventidő... mind boldog, aki vár,

hát még ki a csodára rátalál,

s van csillaga: az Egyszülött Fiú!

- Szívéig ér az evangélium.

 

 

Kétségbe vonni hasztalan:

beteljesül minden ígéret.

Elképesztő távlata van

minden hívő élő hitének.

 

 

Élő, ható csak az a hit,

mi másokért él,

minden napon tesz valamit

az Úr ügyéért.

 

 

Bár sebezve élünk,

sokszor szúr a lényünk,

töviseink mellett

rózsák is teremnek.

 

 

Eztán mindig ez már a program:

hálát adni szóval és tettel,

a titkok előtt meghajolni,

és elhinni  - a lehetetlent.

 

 

Jeleket adni, jeleket hagyni,

ha elmegyünk is, jelnek maradni,

beszédes jelnek lenni a hitben,

 mint akit jelnek rendelt az Isten.

 

 

Advent második hete

 

 

Táblák vagyunk, útjelző táblák,

mutatjuk az igaz utat,

hogyha rendelt helyünkön állván

életünk Jézusra mutat.

 

 

Mindegy életünk

hány évből áll itt,

nem a tartama,

tartalma számít.

 

 

Ha középen a Krisztus áll,

s ha  körülötte mi magunk.

Hozzá közel, egész közel,

egymáshoz is közel vagyunk.

 

 

Szűz Mária szeplőtelen fogantatása

 

Lehetetlenek kapujában

közel lévén a csüggedéshez,

lelkünk felé egy Ige szárnyal:

"Istennél minden lehetséges."

 

 

Ó, látni, látni s megköszönni mind,

mit szemen át befogadhat az ember,

mindent, miben a szépség testet ölt,

s még sokkal messzebb látni lelki szemmel!

 

 

Belefájdulhat néha a fül:

ha nem Lélektől ihletett szavad.

hallgatni lehet hitetlenül is,

de prédikálni csak hittel szabad.

 

 

Advent harmadik hete

 

Öröm, hogy nem vagyok magam,

hogy örömöm Krisztusban van,

s hogy elkísér végül haza

kegyelme, bűnbocsánata.

 

 

Szórd szét, amit Isten adott,

a mennyei vetőmagot:

az életet adó Igét,

s köszönd meg, hogy mindez tiéd!

 

 

Mint akiért a Krisztus szenvedett,

s elválni tőle nem tud, nem lehet,

mint boldog Isten, boldog gyermeke

szolgálok, élek hálával tele...

 

 

Magad köré ne építs falakat,

nyitott maradj és befogadni kész!

A másik ember részed, s feladat,

hogy vele együtt légy te is egész.

 

 

Akik nem mit, de kit várnak,

részesei új csodáknak,

s maholnap a legnagyobbnak,

hogy az Úrral találkoznak.

 

 

Az Úr közel, ahogy a levegő,

ahogy a fény, ahogy a Biblia.

Közöttünk van a nagy Vigasztaló,

minden napon velünk Isten Fia!

 

Advent negyedik hete

 

Közel az Úr, így hát

nem vagyok magam,

csak egy imádságnyi

távolságra van.

 

 

Egy csillag útnak indul,

egy istálló pedig

az ember álmain túl

csodával megtelik.

 

 

Vágyam, Uram egy mindenek felett:

Téged szolgálni gyarló életemmel.

Engedd hát ezt a hálaéneket

a keskeny úton végig énekelnem.

 

 

Ha nem meleg, vagy nem elég

egy gyertyaszál, mely benned ég,

más fényre is nyiss ablakot!

Sok gyertya ég, s egy csillag...ott!

 

 

Kevés a szeretet,

szükség lenne - már ma -

sok fejmosás helyett

sok-sok lábmosásra.

 

 

December 24. – a betlehemi láng kiosztása

 

Világítson meg fénye most,

olvasszon ki jéghegynyi fagyból!

Háromszázhatvanöt napos

karácsonyod legyen s maradjon!

A szeretet soha meg nem szűnik.