Christian Bobin: Elámulni a mindennapin
Advent 1. hete
hétfő
Várakozom. Egész életemben vártam. Egész életemben várni fogok. Nem tudom megmondani, mire. Nem tudom, mi vethet véget ily hosszú várakozásnak. Nincs bennem türelmetlenség, hogy legyen már vége.
kedd
Amikor azt hiszed, elkezdtél valamit, valójában folytatod.
szerda
Ha valakivel találkozom, várok is tőle valamit – és megkapom, minthogy várok rá.
csütörtök
Megélem a jelent, a maga teljességében élem meg, de a jelen áttetsző pára, csupa repedés. Az időnek nincs hatalmában megadnia, amire várok.
december 8.
Ami felkavar, abban mindig szunnyad valami anyai – az a figyelem, amellyel az élet vigyázza a nála védtelenebb életet.
szombat
Néha úgy hiszem, várakozom, és egész életemben várni fogok. Máskor meg, mint ma reggel, arra gondolok: várnak rám. Nem tudom, hol, nem tudom, ki vagy mi, de biztosan tudom, várnak rám.
Advent 2. hete
hétfő
A váratlanban reménykedem, és csakis benne. Mindenütt és mindig. Amilyen fordulatot vesz egy beszélgetés, ahogyan alakul egy könyv, amilyen finoman változik az égbolt. Lesek rájuk, éppannyira, amennyire eljövetelükben reménykedem. Arra várok, amire nem számíthatok.
kedd
Ott az „otthonom”, ahol van elegendő magány ahhoz, hogy egy rózsaszál beköltözhessen.
szerda
Abba fáradunk bele, ha csak önmagunkkal foglalkozunk. Abba fáradunk bele, ha magunkra vagyunk hagyatva, mint egy táska, mint egy kő. A megfáradtak imádsága így kezdődik: „Istenem, szabadíts meg önmagamtól!” És amikor szívből jön, nyomban meghallgattatik.
csütörtök
Ahhoz, hogy meglássunk valamit ebből az életből, azzal kell kezdenünk, hogy sok mindent elfelejtünk belőle. Ez a szabály: nem láthatunk vakfolt nélkül – kivéve, persze, ha szentek vagyunk.
péntek
Az életet abban találom meg, ami félbeszakít, megállít, megsebez, meghazudtol. Az élet az, ami megszólal, amikor tiltják neki, ami felborítja elképzeléseinket és szándékainkat, ami kiragad sivár megszokásainkból – és elvezet önmagunkhoz.
szombat
A lehető legnagyobb élvezet: hogy szeresd, aki előtted áll, szeresd annak, aki. A maga titokzatosságában – nem pedig akként, akinek hiszed, akitől félsz, akit remélsz, akire vársz, akit keresel, akinek szeretnéd.
Advent 3. hete
hétfő
Ébredés óta keresem, ami egy napot igazi nappá tesz: egy csöppnyi derűt. Úgy keresem, hogy nem keresem. Jöhet bárhonnan. Egyetlen pillanat megadhatja egész napra. Amit derűnek nevezek, valami apróság, valami váratlan. Amikor derűsek vagyunk, Isten felébred.
kedd
Örömünk jóval mélyebb, mint a gondolat, sokkal sebesebben szárnyal, és sokkal távolabbra visz.
szerda
Az alázat hasonló a csapdához, amelyet vadászok helyeznek el. Csak annyi a különbség, hogy az alázattal Istent lehet foglyul ejteni.
csütörtök
Az igazi titok ez: még nincsen emberség. Az emberségnek még el kell jönnie. Mélyről, nagyon mélyről indulunk. Olyan mélyen vagyunk, hogy még egy gyermek szemmagasságáig sem érünk fel. Tehát tudjuk, mit kell tennünk: azon dolgozni, hogy élő valósággá tegyük, ami ma még nem az.
péntek
Az igazi szeretet nem törődik sem szavakkal, sem kövekkel, sem színekkel, sem hangjegyekkel. Az igazi szeretet nem tud mást, csak hallgatni és várni türelemmel, mint amikor valaki idő előtt érkezik a megbeszélt találkozóra.
szombat
Néha arra vágyom, hogy meghaljak, ahogy a kisgyermek vágyik kibontani ajándékát – még mielőtt eljött volna az ideje.
december 24.
Teljesen világos: amim van, az mind ajándék. Amit csak birtokolhatok életből, egyszerűségből, békességből – mindent úgy kaptam.